Ugrás a tartalomhoz

Formula–1-es pénteki harmadik versenyzők

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Formula–1-ben 2003 óta bizonyos csapatoknak lehetőségük van arra, hogy a versenyhétvégék pénteki (Monte Carlóban csütörtöki) napján három versenyzővel vegyenek részt. A cikk az így lehetőséghez jutott tesztpilóták adatait tartalmazza.

A táblázatokban világoskék háttér és Tp betűjel jelzi az ilyen részvételt. Ha a pilótát futamon is indították abban az évben, szerepelnek a versenyhelyezései is, de csak ugyanannak a csapatnak a színeiben (ha tehát átszerződött abban az évben másik csapathoz versenyzőnek, az eredményeket a táblázat nem tartalmazza). Félkövér betű jelzi azokat a pilótákat, akik később (vagy még az év során) versenyen is rajthoz állhattak, dőlt betű pedig azokat, akik már korábban vettek részt futamon.

A lista a 2019-es Formula–1 világbajnokság után frissült.

A 2003-as szezon újításaként a csapatok választhattak az évközi tesztek bővebb vagy szűkebb lehetőségei közül. Az utóbbit választó csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy minden versenyhétvégén péntek reggel kétórás teszten vehessenek részt, három autóval. A harmadik autók rajtszámát úgy osztották ki, hogy a csapat előző évi konstruktőri helyezéséhez hozzáadtak 30-at.

Az évközi tesztkorlátozást, és ezáltal a pénteki teszteket négy csapat választotta, de nem mindegyik élt a harmadik autó indításának lehetőségével.

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL BRA SMR ESP AUT MON CAN EUR FRA GBR GER HUN ITA USA JPN
Renault F1 Team Renault R23 Renault V10 UK Allan McNish 34 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
francia Franck Montagny Tp
JordanFord Jordan EJ13 Ford V10 magyar Baumgartner Zsolt 12[1] Ki 11
36 Tp Tp
svéd Björn Wirdheim Tp Tp
japán Motojama Szatosi Tp
Jaguar Racing Jaguar R4 Cosworth V10 37 Részt vettek a péntek reggeli teszteken, de harmadik autót egyszer sem indítottak az év során.
EuropeanMinardiCosworth Minardi PS03 Cosworth V10 olasz Matteo Bobbi 39 Tp
olasz Gianmaria Bruni Tp Tp Tp Tp Tp Tp

A 2004-es évtől jelentősen átalakították a szabályokat: a reggeli különtesztet eltörölték, viszont a konstruktőrök világbajnokságában 4.-től rosszabb helyen végzett csapatok a pénteki szabadedzéseken három autóval vehettek részt. Így a Jaguar, a Jordan és a Minardi mellett indíthatott harmadik versenyzőt a BAR, a Sauber és a Toyota is, a Renault viszont 2003-as negyedik helyezésével elvesztette ezt a jogosultságát.

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MYS BAH SMR ESP MON EUR CAN USA FRA GBR GER HUN BEL ITA CHN JPN BRA
Lucky StrikeBARHonda BAR 006 Honda V10 UK Anthony Davidson 35 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
SauberPetronas Sauber C23 Petronas V10 36 Egyszer sem indítottak harmadik autót az év során.
Jaguar Racing Jaguar R5 Cosworth V10 svéd Björn Wirdheim 37 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
PanasonicToyota Racing Toyota TF104
TF104B
Toyota V10 brazil Ricardo Zonta 16[2] Ki 10 11 Ki
17[3] 13
38 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
ausztrál Ryan Briscoe Tp Tp Tp Tp Tp Tp
JordanFord Jordan EJ14 Ford V10 német Timo Glock 19[4] 7 15 15 15
39 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
holland Robert Doornbos Tp Tp Tp
MinardiCosworth Minardi PS04 Cosworth V10 belga Bas Leinders 40 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp

A BAR csapat a 2004-es világbajnokságban második helyen végzett, így a következő évben nem indíthatott harmadik autót. Jogosultságot szerzett viszont az ötödik helyen végző McLaren.

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL BHR SMR ESP MON EUR CAN USA FRA GBR GER HUN TUR ITA BEL BRA JPN CHN
WestMcLarenMercedes McLaren MP4-20 Mercedes V10 spanyol Pedro de la Rosa 10[5] 5
35 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
osztrák Alexander Wurz Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
10[6] 3
SauberPetronas Sauber C24 Petronas V10 36 Egyszer sem indítottak harmadik autót az év során.
Red Bull Racing Red Bull RB1 Cosworth V10 olasz Vitantonio Liuzzi 37 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
15[7] 8 Ki Ki 9
osztrák Christian Klien 7 8 Ni 8 Ni Ki 15 9 Ki 8 13 9 9 9 5
37 Tp Tp Tp Tp
USA Scott Speed Tp Tp
PanasonicToyota Racing Toyota TF105
TF105B
Toyota V10 brazil Ricardo Zonta 17[8] Ni
38 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
francia Olivier Panis Tp
Jordan Grand Prix Jordan EJ15
EJ15B
Toyota V10 holland Robert Doornbos[9] 39[10] Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
francia Franck Montagny Tp
dán Nicolas Kiesa Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
japán Jamamoto Szakon Tp
Minardi F1 Team Minardi PS05 Cosworth V10 Izrael Hanóch Nísszání 40 Tp
olasz Enrico Toccacello Tp Tp Tp

A McLaren 2005-ös második, a Toyota negyedik helyezésével nem indíthatott harmadik autót, viszont az ötödik helyen végzett Williams és a hatodik helyezett BAR jogutódjaként a Honda igen.

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám BHR MAL AUS SMR EUR ESP MON GBR CAN USA FRA GER HUN TUR ITA CHN JPN BRA
Williams F1 Team Williams FW28 Cosworth V8 osztrák Alexander Wurz 35 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Lucky StrikeHonda Racing F1 Team Honda RA106 Honda V8 UK Anthony Davidson 36 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Red Bull Racing Red Bull RB2 Ferrari V8 holland Robert Doornbos 15[11] 12 13 12
37 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
német Michael Ammermüller Tp Tp Tp
BMW Sauber F1 Team BMW Sauber F1.06 BMW V8 lengyel Robert Kubica 17[12] Kiz 12 3 13 9 9
38 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
német Sebastian Vettel Tp Tp Tp Tp Tp
Midland F1 Racing
Spyker MF1 Racing[13]
MF1 M16 Toyota V8 német Markus Winkelhock 39 Tp Tp Tp Tp
olasz Giorgio Mondini Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
német Adrian Sutil Tp Tp Tp
francia Alexandre Prémat Tp
Venezuela Ernesto Viso Tp
Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR1 Cosworth V10 Svájc Neel Jani 40 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Super Aguri F1 Super Aguri SA05
SA06
Honda V8 japán Jamamoto Szakon 41 Tp Tp Tp Tp
23[14] Ki Ki Ki Ki 16 17 16
francia Franck Montagny Ki Ki 16 18 Ki Ki 16
41 Tp Tp Tp Tp Tp

A 2007-es szezontól a harmadik autó indításának lehetőségét eltörölték. Tesztpilóták ezután is vehetnek részt a pénteki első szabadedzésen, de csak a két versenyző egyike helyett. Az így résztvevő pilóták nem kaptak külön rajtszámot, annak a versenyzőnek a számával indultak, akinek az autóját átvették. A korábbi évekhez képest kevesebb csapat élt a lehetőséggel, 2008-ban és 2009-ben pedig egy csapat sem (2007-ben Christian Klien Hondával a francia nagydíj második szabadedzésén, 2009-ben pedig Kobajasi Kamui Toyotával a japán nagydíj pénteki edzésein részt vett, de előbbi Jenson Buttont, utóbbi Timo Glockot helyettesítette. A szombati edzésen már mindkét esetben az eredeti versenyző vett részt).

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL BHR ESP MON CAN USA FRA GBR EUR HUN TUR ITA BEL JPN CHN BRA
BMW Sauber F1 Team BMW Sauber F1.07 BMW V8 német Sebastian Vettel 9 Tp
10[15] Tp 8
AT&TWilliams F1 Team Williams FW29 Cosworth V8 japán Nakadzsima Kazuki 16 Tp Tp
17[16] Tp Tp Tp 10

A korábbi évekkel ellentétben 2010-től néhány csapat kihasználta a lehetőséget, hogy az első szabadedzésen tesztpilótát is indíthat egyik versenyzője helyett. Ennek oka leginkább a 2009-ben bevezetett évközi teszttilalom volt.

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám BHR AUS MAL CHN ESP MON TUR CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR BRA ABU
Force India F1 Team Force India VJM03 Mercedes V8 UK Paul di Resta 14 Tp Tp Tp Tp
15 Tp Tp Tp Tp
Lotus Racing Lotus T127 Cosworth V8 maláj Fairuz Fauzy 18 Tp
19 Tp Tp Tp Tp
Hispania Racing F1 Team HRT F110 Cosworth V8 osztrák Christian Klien 20[17] Tp Tp Ki 22 20
japán Jamamoto Szakon Ki 19 20 19 16 15
21[18] Tp 20
Virgin Racing Virgin VR-01 Cosworth V8 belga Jérôme d’Ambrosio 25 Tp Tp Tp Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL CHN TUR ESP MON CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND UAE BRA
Lotus Renault GP Renault R31 Renault V8 brazil Bruno Senna 9[19] Tp 13 9 15 16 13 12 16 17
francia Romain Grosjean Tp
10 Tp
Sahara Force India Force India VJM04 Mercedes V8 Németország Nico Hülkenberg 14 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
15 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR6 Ferrari V8 ausztrál Daniel Ricciardo[20] 18 Tp Tp Tp Tp
19 Tp Tp Tp Tp
francia Jean-Éric Vergne Tp
18 Tp Tp
Team Lotus Lotus T128 Renault V8 olasz Davide Valsecchi 20 Tp
India Karun Chandhok Tp Tp Tp Tp Tp
21[21] Tp Tp 20 Tp Tp
brazil Luiz Razia Tp Tp
Hispania Racing F1 Team HRT F111 Cosworth V8 India Narain Karthikeyan 22[22] Nk Ki 23 21 21 17 17 24
23[23] Tp Tp Tp Tp 17
cseh Jan Charouz Tp
Marussia Virgin Racing Virgin MVR-02 Cosworth V8 Kanada Robert Wickens 25 Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND ABU USA BRA
Sahara Force India Force India VJM05 Mercedes V8 francia Jules Bianchi 11 Tp Tp Tp Tp Tp
12 Tp Tp Tp Tp
Sauber F1 Team Sauber C31 Ferrari V8 Mexikó Esteban Gutiérrez 15 Tp
Williams F1 Team Williams FW34 Renault V8 finn Valtteri Bottas 19 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Caterham F1 Team Caterham CT01 Renault V8 USA Alexander Rossi 20 Tp
holland Giedo van der Garde Tp Tp Tp
21 Tp Tp Tp
HRT F1 Team HRT F112 Cosworth V8 ESP Dani Clos 23 Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Kína Ma Csing-hua Tp Tp Tp Tp
Marussia F1 Team Marussia MR01 Cosworth V8 UK Max Chilton 25 Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN GBR GER HUN BEL ITA SIN KOR JPN IND UAE USA BRA
Sahara Force India Force India VJM06 Mercedes V8 UK James Calado 14 Tp Tp Tp
15 Tp Tp
Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR8 Ferrari V8 orosz Danyiil Kvjat 18 Tp
19 Tp
Caterham F1 Team Caterham CT02 Renault V8 Kína Ma Csing-hua 20 Tp
USA Alexander Rossi Tp
21 Tp
finn Heikki Kovalainen[24] 20 Tp Tp Tp
21 Tp Tp Tp
Marussia F1 Team Marussia MR02 Cosworth V8 VEN Rodolfo González 22 Tp Tp Tp Tp Tp
23 Tp Tp Tp Tp

Az állandó versenyzői rajtszámok 2014-es bevezetését követően a pénteki szabadedzésen lehetőséget kapó versenyzőknek nem járt a választott rajtszám, a csapatok részére tartottak fent úgynevezett tartalékrajtszámokat. Ehhez a 2013-as konstruktőri sorrendnek megfelelően osztottak ki két-két egymást követő rajtszámot azok közül, amelyeket egyik versenyző sem választott. (A későbbi szezonokban ezek a számok helyenként változtak, ha az adott rajtszám valamelyikét később választotta egy versenyző, vagy ha egy csapat megszűnt.)

Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL BHR CHN ESP MON CAN AUT GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN RUS USA BRA UAE
Lotus F1 Team Lotus E22 Renault turbo V6 francia Charles Pic 30 Tp
francia Esteban Ocon 31 Tp
Sahara Force India Force India VJM07 Mercedes turbo V6 spanyol Daniel Juncadella 34 Tp Tp Tp
Sauber F1 Team Sauber C33 Ferrari turbo V6 holland Giedo van der Garde 36 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
orosz Szergej Szirotkin 37 Tp
Hongkong Adderly Fong Tp
Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR9 Renault turbo V6 holland Max Verstappen 38 Tp Tp Tp
Williams Martini Racing Williams FW36 Mercedes turbo V6 brazil Felipe Nasr 40 Tp Tp Tp Tp Tp
UK Susie Wolff 41 Tp Tp
Marussia F1 Team Marussia MR03 Ferrari turbo V6 USA Alexander Rossi[25] 42 Tp
Caterham F1 Team Caterham CT05 Renault turbo V6 holland Robin Frijns 46[26] Tp Tp
USA Alexander Rossi[25] 45[27] Tp
spanyol Roberto Merhi Tp Tp Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN AUT GBR HUN BEL ITA SIN JPN RUS USA MEX BRA UAE
Lotus F1 Team Lotus E23 Hybrid Mercedes turbo V6 UK Jolyon Palmer 30 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp[28] Tp Tp Tp
Sauber F1 Team Sauber C34 Ferrari turbo V6 olasz Raffaele Marciello 36 Tp Tp Tp Tp
Williams Martini Racing Williams FW37 Mercedes turbo V6 UK Susie Wolff 41 Tp Tp
Manor Marussia F1 Team Marussia MR03B Ferrari turbo V6 Svájc Fabio Leimer 42 Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS BHR CHN RUS ESP MON CAN EUR AUT GBR HUN GER BEL ITA SIN MAL JPN USA MEX BRA UAE
Sahara Force India Force India VJM09 Mercedes turbo V6 Mexikó Alfonso Celis, Jr. 34 Tp Tp Tp Tp Tp
Manor Racing Manor MRT05 Mercedes turbo V6 UK Jordan King 42 Tp Tp
Renault Sport F1 Team Renault RS16 Renault turbo V6 francia Esteban Ocon[29] 45 Tp Tp Tp Tp
orosz Szergej Szirotkin 46 Tp Tp
Haas F1 Team Haas VF-16 Ferrari turbo V6 Monaco Charles Leclerc 50 Tp Tp Tp Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS CHN BHR RUS ESP MON CAN AZE AUT GBR HUN BEL ITA SIN MAL JPN USA MEX BRA UAE
Sahara Force India Force India VJM10 Mercedes turbo V6 Mexikó Alfonso Celis, Jr. 34 Tp Tp Tp
UK George Russell 35 Tp Tp
Sauber F1 Team Sauber C36 Ferrari turbo V6 Monaco Charles Leclerc 36 Tp Tp Tp Tp
Scuderia Toro Rosso Toro Rosso STR12 Toro Rosso (Renault) turbo V6 indonéz Sean Gelael 38 Tp Tp Tp Tp
Renault Sport F1 Team Renault RS17 Renault turbo V6 orosz Szergej Szirotkin 46 Tp Tp Tp Tp
Haas F1 Team Haas VF-17 Ferrari turbo V6 olasz Antonio Giovinazzi[30] 50 Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS BHR CHN AZE ESP MON CAN FRA AUT GBR GER HUN BEL ITA SIN RUS JPN USA MEX BRA UAE
Sahara Force India Force India VJM11 Mercedes turbo V6 Kanada Nicholas Latifi 34 Tp Tp
Racing Point Force India Tp Tp Tp
Alfa Romeo Sauber F1 Team Sauber C37 Ferrari turbo V6 olasz Antonio Giovinazzi 36 Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Red Bull Toro Rosso Honda Toro Rosso STR13 Honda turbo V6 indonéz Sean Gelael 38 Tp
Williams Martini Racing Williams FW41 Mercedes turbo V6 lengyel Robert Kubica 40 Tp Tp Tp
Renault Sport F1 Team Renault R.S.18 Renault turbo V6 orosz Artyom Markelov 46 Tp
McLaren F1 Team McLaren MCL33 Renault F1 turbo V6 UK Lando Norris 47 Tp Tp Tp Tp Tp Tp Tp
Csapat Modell Motor Versenyző Rajtszám AUS BHR CHN AZE ESP MON CAN FRA AUT GBR GER HUN BEL ITA SIN RUS JPN MEX USA BRA UAE
Red Bull Toro Rosso Honda Toro Rosso STR14 Honda turbo V6 Japán Jamamoto Naoki 38 Tp
ROKiT Williams Racing Williams FW42 Mercedes turbo V6 Kanada Nicholas Latifi 40 Tp Tp Tp Tp Tp Tp

Források

[szerkesztés]
  1. A Magyar Nagydíj szabadedzésén Ralph Firman balesetet szenvedett, így Baumgartner Zsolt a péntek reggeli teszt után a versenyen is részt vett helyette, akárcsak az Olasz Nagydíjon.
  2. A 2004-es magyar nagydíjtól kezdve Zonta átvette a csapattól távozó Cristiano da Matta helyét.
  3. A 2004-es japán nagydíjon a Toyota Jarno Trullit indította Zonta helyett, a szezonzáró brazil nagydíjon viszont ismét Zonta indult, de Olivier Panis helyén.
  4. A 2004-es kanadai nagydíjon és az év utolsó három futamán Glock versenyzőként vett részt.
  5. A 2005-ös bahreini nagydíjon de la Rosa helyettesítette a sérült Juan Pablo Montoyát.
  6. A 2005-ös San Marinó-i nagydíjon Wurz helyettesítette a sérült Juan Pablo Montoyát.
  7. A Red Bull 2005-ben Klient és Liuzzit felváltva szerepeltette második és harmadik számú versenyzőként.
  8. A 2005-ös amerikai nagydíj szabadedzésén Ralf Schumacher megsérült, így Zonta helyettesítette őt az időmérőn és a futam rajtjánál (bár a Michelin-gumis csapatok bojkottja miatt végül ő sem indult el).
  9. Doornbos a 2005-ös szezon utolsó nyolc futamára átszerződött a Minardihoz versenyzőnek.
  10. A 2005-ös kanadai nagydíjon a Jordan csapat nem indíthatott harmadik versenyzőt, mert a megelőző versenyhétvégén túl sok gumit használtak el a harmadik autóhoz.
  11. Doorbos a 2006-os szezon utolsó három futamán versenyzőként állt rajthoz, miután Christian Kliennel szerződést bontott a csapat.
  12. A 2006-os magyar nagydíjon Kubica helyettesítette az előző futamon balesetet szenvedő Jacques Villeneuve-öt, majd miután Villeneuve szerződést bontott a csapattal, végleg átvette a helyét.
  13. 2006 őszén a Spyker megvásárolta a Midland csapatát, így az utolsó négy futamon már új néven indultak.
  14. Miután négy futamot követően Ide Judzsit alkalmatlannak nyilvánították a versenyezésre, Montagny vette át a helyét, de hét futammal később Jamamoto lépett elő versenyzővé, Montagny pedig harmadik pilóta lett.
  15. Vettel a 2007-es amerikai nagydíjon az előző futamon megsérült Robert Kubicát helyettesítette, majd a magyar nagydíjtól átszerződött a Toro Rossóhoz versenyzőnek.
  16. Az utolsó futamra Nakadzsima átvette a Williamstől távozó Alexander Wurz helyét.
  17. A 2010-es német nagydíjtól kezdve Jamamoto vette át Karun Chandhok helyét. A szingapúri nagydíjon Klien váltotta Jamamotót, aki a két kelet-ázsiai futamon újra indulhatott, majd ismét Klien indult a versenyeken.
  18. A 2010-es brit nagydíjra Jamamoto átvette Bruno Senna helyét, a következő futamtól viszont ismét Sennát indította a HRT, így Jamamoto Chandhok autóját kapta meg.
  19. A 2011-es belga nagydíjtól kezdve Bruno Senna vette át a Renault-tól távozó Nick Heidfeld helyét.
  20. A 2011-es brit nagydíjtól Ricciardo átszerződött a HRT-hez versenyzőnek.
  21. A 2011-es német nagydíjon Chandhok egy hétvége erejéig átvehette Jarno Trulli helyét versenyzőként.
  22. A 2011-es szezon első nyolc futamán még Karthikeyan volt a HRT versenyzője, ezt követően Daniel Ricciardo vette át a helyét, Karthikeyan pedig tesztpilóta lett.
  23. A 2011-es indiai nagydíjon a HRT egy hétvége erejéig a hazai pályán szereplő Karthikeyant indította Vitantonio Liuzzi helyett.
  24. Kovalainen a 2013-as idény utolsó két futamán a Lotus F1 Team versenyzőjeként vett részt.
  25. a b Alexander Rossi az év első felében a Caterham, az év második felében a Marussia tesztpilótája volt.
  26. Az abu-dzabi nagydíjon a rajtszámot a versenyzőként bemutatkozó Will Stevens kapta meg.
  27. A belga nagydíjon a rajtszámot a Kobajasi Kamuit helyettesítő Andre Lotterer kapta meg.
  28. Palmert a 2015-ös amerikai nagydíj szabadedzésére nevezték, de az időjárás miatt nem teljesített kört.
  29. Ocon a 2016-os belga nagydíjtól átszerződött a Manor csapathoz versenyzőnek.
  30. Giovinazzi a 2017-es szezon első két futamán a Sauber színeiben indult, a sérült Pascal Wehrleint helyettesítve.