Valkóapáti

Valkóapáti (Opatovac)
Valkóapáti katolikus temploma
Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Vukovár-Szerém
Jogállás	falu
Irányítószám	32233
Körzethívószám	(+385) 32
Népesség
Teljes népesség	252 fő (2021. aug. 31.)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	85 m
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 15′ 40″, k. h. 19° 10′ 12″45.26111111, 19.17
A Wikimédia Commons tartalmaz Valkóapáti témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Valkóapáti - rövidebb névalakban Apáti - (horvátul: Opatovac) magyarlakta település Horvátországban, Vukovár-Szerém megyében. Közigazgatásilag Hosszúlovász községhez tartozik.

Fekvése

Vukovártól 16 km-re délkeletre, községközpontjától 4 km-re északra, közvetlenül a Duna partján, a 2-es főút mentén, Szata és Mohovo között fekszik.

Története

A falu területe meglehetősen gazdag régészeti leletekben, melyek arról tanúskodnak, hogy itt már ősidők óta folyamatos emberi élet folyt. Az első leleteket, melyek a rézkorból származnak, 1911-ben találták Friedrich Königsdorf akkori szőlőjében. 1962-ben a Fruškogorska utca 6. szám alatt vaskori település és temetőjének maradványait fedezték fel. Az egyik legutóbbi feltárt lelőhely a Duna partján fekszik, ahol 2002-ben a késő rézkori vučedoli kultúra kerámialeletei kerültek elő. 2018-ban a kutatás a falutól délkeletre eső területre összpontosított, arra a platóra, melyet keletről a Čopinac, délről pedig a Bečka patakok határolnak. Ezen a területen három új régészeti lelőhelyet azonosítottak. Az elsőt a terület északi, legmagasabban fekvő részén, ahol a rézkorból, a középső bronzkorból és a korai vaskorból kerültek elő főként kerámialeletek, melyek egykori településre utalnak. A másik lelőhelyet a Bečka keleti oldalán találták. Ez a hely valószínűleg a réz, a bronz és a késő vaskorban, valamint a római korban és a középkorban is lakott volt. A harmadik helyet a Bečkától délre találták, mely kerámialeletei alapján valószínűleg a neolitikumban, a rézkorban, a bronzkorban, a késő vaskorban, valamint a római és a középkorban volt lakott.

Neve alapján Apáti a középkorban először apátsági birtok volt, de a korabeli források alapján nem világos, hogy mely apátság volt a birtokosa. A település közelében nem tudunk kolostorról, csak feltételezzük, hogy itt a közelben a 12. és 13. században kolostor állt. A monasteriológiából ismert „De Kopan Sirmio”ban a Boldogságos Szűz Mária apátsága és a település Lovász felé eső határában valóban van egy „Kopinac” nevű hely. A Kopan és a Kopinac nevek hasonlósága alapján feltételezhetjük itt egy kolostor létezését. Érdekes, hogy az 1332 és 1335 között kelt pápai tizedjegyzék nem talált plébániát itt, ami szintén akkor érthető, ha a közelben kolostor is állt. Mivel Apáti a Duna fölé épült, volt itt komp és kikötő is, amelyeket a Horvátiak birtokaként már említenek.

A középkori Apátit 1387-ben Mária királynő oklevelében említik először „Apathy cum tributo seu portu Danubii” alakban, melyben a hűtlen Horvátiaktól elvette birtokaikat és azokat híveinek, a Garaiaknak adta. 1395-ben ugyancsak „Apathy” néven találjuk a kői káptalan oklevelében. 1477–78-ban torony nélküli kőtemplommal rendelkezett, ezt valószínűleg már a Garaiak építtették. Dunai révjének évi jövedelmét ekkor 31 forintra becsülték. 1491-ben már mezővárosként említik. A Garaiak kihalása után a Ráskai és Geréb családoké volt.

A török 1526-ban szállta meg a vidéket és 1687-ig volt török uralom alatt. A törökök kiűzését követően hosszú ideig az Eltz család volt birtokosa. A 18. század elején Boszniából érkezett katolikus sokácok települtek ide be. Az első katonai felmérés térképén „Oppatovacz” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Opatovacz” néven szerepel. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Opatovacz” néven 107 házzal, 216 katolikus, 340 ortodox és 8 ókatolikus vallású lakossal találjuk. A 19. században a német Eltz család hívására nagyszámú magyar és német lakosság vándorolt be a településre.

A településnek 1857-ben 635, 1910-ben 968 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Szerém vármegye Vukovári (Valkóvári) járásának része volt. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 46%-a magyar, 29%-a szerb, 18%-a német, 5%-a horvát, 1%-a ruszin anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 a Független Horvát Államhoz tartozott, majd a szocialista Jugoszlávia fennhatósága alá került. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről szállítottak ide teljesen elszegényedett szerb és horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben lakosságának 43%-a horvát, 26%-a szerb, 21%-a magyar, 5%-a jugoszláv nemzetiségű volt.

A falu lakossága különösen sokat szenvedett a délszláv háború idején. A szerb csapatok a szomszédos Lovászt követően 1991. október 14-én foglalták el a települést. Az olvasótermet börtönnek rendezték be. A templomot megszentségtelenítették és lerombolták, a lakosságot kényszermunkára kényszerítették, sokakat megkínoztak. Két apáti polgárt meggyilkoltak, egynek pedig nyoma veszett. Nyolc személyt tartottak fogva a szerb táborokban (Begejci és Stajićevo) és körülbelül 40 embert tartottak fogva a faluban. A házak közül 15 teljesen, mintegy 50 pedig részben megsemmisült. A községi önkormányzat kiadásában jelent meg 2003-ban a „Krvava istina” (Véres igazság) című könyv amely összefoglalja a horvátok és a nem szerb lakosság szenvedéseit, adatokkal az összes meghalt és eltűnt lovászi és valkóapáti polgárról.

2015 szeptemberében a sajtóhírekben többször is szerepelt, miután a magyar-szerb műszaki határzár elkészültével az Európai Unióba tartó migránsok itt lépték át tömegesen a szerb-horvát zöldhatárt Szerbia felől.

Gazdaság

A helyi gazdaság alapja ma hagyományosan a mezőgazdaság és az állattartás.

Népessége

Lakosság változása
1857	1869	1880	1890	1900	1910	1921	1931	1948	1953	1961	1971	1981	1991	2001	2011
635	819	837	921	959	968	987	961	681	797	760	640	562	550	412	345

• 1910-ben 968 lakosából 445 magyar (46,0%), 283 horvát (29,2%) és 179 német (18,5%) volt (Lipócpusztával együttesen)
• 1991-ben 550 lakosából 238 horvát (43,3%), 144 szerb (26,2%) és 116 magyar (21,1%) volt
• 2011-ben 345 lakosa volt.

Nevezetességei

• A Rózsafüzér királynője tiszteletére szentelt római katolikus templomát a szerbek a délszláv háborúban lerombolták. A háború után Tengerügyi, Idegenforgalmi, Közlekedési és Fejlesztési Minisztérium, a Vukovar-Szerém megye és a Lovászi önkormányzat pénzügyi támogatásával építették újjá.
• A faluban egy Szent György tiszteletére szentelt ortodox templom is található, amelyet a katolikus templom sorsa nem befolyásolt. A templom 1802-ben épült a barokk-klasszicista stílusban. Egyhajós épület félköríves apszissal és a főhomlokzat előtt emelkedő harangtoronnyal. A harangtorony alsó része boltozott előcsarnokká van kialakítva. A harangtornyot késő barokk lunettás toronysisak fedi, melyet fémlemezzel borítottak. A homlokzatokat sekély pilaszterek osztják mezőkre, amelyek között boltíves ablakok vannak. A templom belseje baldachinos boltozattal, a szentély pedig félkupolával rendelkezik. Az ikonosztázt Janko Halkozović ikonfestő készítette 1772-ben a kuveždini kolostor templomához, amelyet azután vásároltak meg és szállítottak Valkóapátiba, hogy a templom 1802-ben elkészült. A templom a hívők és vallási közösségük gondatlansága miatt ma már nagyon rossz állapotban van.

Oktatás

A faluban a hosszúlovászi általános iskola területi iskolája működik.

Sport

• A faluban 1936-tól 1988-ig Fruškogorac néven labdarúgóklub működött, mely a vukovári községi bajnokságban játszott, de ekkor kizárták, mert a csapat nem tudott kiállni. 1999-ben NK Opatovac néven alapították újra. A csapat jelenleg a megyei 3. ligában szerepel.
• AK Opatovac asztaliteniszklub
• ŠRK Opatovac sporthorgászklub

Források

• Hosszúlovász község honlapja (horvátul)
• Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. kötet. Valkó vármegye.
• Népességtáblázat

További információk

A megye turisztikai irodájának honlapja (horvátul)