Ugrás a tartalomhoz

Második Nagy Imre-kormány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Második Nagy Imre-kormány
(1956. október 24.november 3.)
Időhossz10 nap
KormányfőNagy Imre (a minisztertanács elnökeként)
ÁllamfőDobi István (az Elnöki Tanács elnökeként)
Államformaköztársaság

PártokMagyar Dolgozók Pártja, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt
Előző kormány
Következő kormány
Hegedüs-kormány
Harmadik Nagy Imre-kormány

Nagy Imre második kormánya 1956. október 24-étől, az 1956-os forradalom kitörésének másnapjától 1956. november 3-áig volt hivatalban, amikor Nagy Imre koalíciós kormányt alakított.

Az új Nemzeti Kormány: a II. Nagy Imre-kormány
Az új Nemzeti Kormány:
a II. Nagy Imre-kormány

Amikor október 24-én az Elnöki Tanács megválasztotta Nagy Imrét a minisztertanács elnökévé, gyakorlatilag a Hegedüs András elnökölte kormány vezetését vette át, Hegedüs pedig ideiglenesen miniszterelnök-helyettesi tisztséget kapott.[1][2] Jelentős kormányátalakításra október 27-én került sor, de a legtöbb korábbi kormánytag a helyén maradt.

A kormány tagjai

[szerkesztés]
Tisztség Név Párt
A Minisztertanács elnöke Nagy Imre MDP
A minisztertanács első elnökhelyettese Hegedüs András
(1956. október 27-éig)
MDP
A minisztertanács első elnökhelyettese Hidas István
(1956. október 27-éig)
MDP
A minisztertanács elnökhelyettese Apró Antal MDP
A minisztertanács elnökhelyettese Erdei Ferenc MDP
A minisztertanács elnökhelyettese Marosán György
(1956. október 27-éig)
MDP
A minisztertanács elnökhelyettese Mekis József
(1956. október 27-éig)
Bognár József
MDP
Államminiszter Kádár János
(1956. október 30-ától)
MDP
Államminiszter Losonczy Géza
(1956. október 30-ától)
MDP
Államminiszter Tildy Zoltán
(1956. október 27-étől)
FKgP
Állami ellenőrzés minisztere Házi Árpád
(1956. október 27-éig)
MDP
Állami gazdaságok minisztere Pogácsás György
(1956. október 27-éig)
Ribiánszky Miklós
MDP
Bánya és energiaügyi miniszter Czottner Sándor MDP
Begyűjtési miniszter Szobek András
(1956. október 27-éig)
Gyenes Antal
MDP
Belkereskedelmi miniszter Tausz János MDP
Belügyminiszter Piros László
(1956. október 27-éig)
Münnich Ferenc
MDP
Egészségügyi miniszter Román József
(1956. október 27-éig)
Babics Antal
MDP
Élelmiszeripari miniszter Nyers Rezső MDP
Építésügyi miniszter Szíjártó Lajos
(1956. október 27-éig)
MDP
Földművelésügyi miniszter Matolcsi János
(1956. október 27-éig)
Kovács Béla
MDP

FKgP
Honvédelmi miniszter Bata István
(1956. október 27-éig)
Janza Károly
MDP
Igazságügy miniszter Molnár Erik MDP
Kohó- és gépipari miniszter Csergő János MDP
Könnyűipari miniszter Nagy Józsefné MDP
Közlekedési és postaügyi miniszter Bebrits Lajos
(1956. október 29-éig)
Csanádi György
MDP
Külkereskedelmi miniszter Bognár József MDP
Külügyminiszter Horváth Imre
(1956. november 2-áig)
Nagy Imre
MDP
Oktatásügyi miniszter Kónya Albert MDP
Országos Tervhivatal Elnöke Berei Andor
(1956. október 27-éig)
Kiss Árpád
MDP
Népművelési miniszter Darvas József
(1956. október 27-éig)
Lukács György
MDP
Pénzügyminiszter Olt Károly
(1956. október 27-éig)
Kossa István
MDP
Szénbányászati miniszter Czottner Sándor
(1956. július 30-áig)
MDP
Vegyipari miniszter Szabó Gergely MDP
Város és községgazdálkodási miniszter Szabó János
(1956. október 27-éig)
Nezvál Ferenc
MDP

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "Az Elnöki Tanács Nagy Imrét miniszterelnökké, Hegedűs Andrást első helyettesévé nevezte ki." In: Naplók, interjúk '56-ról. Összeállította és szerkesztette: Sümegi György. Enciklopédia Kiadó, Bp., 2006. 43. o.
  2. "Az Elnöki Tanács megválasztja Nagy Imrét a minisztertanács elnökévé." A kormány tagjainak névsora az MTA kronológia október 25. napjánál az alábbiakban tér el a Wikipédiában itt közölttől: "Megalakul a Nagy Imre-kormány. Tagjai: a minisztertanács elnökhelyettesei: Apró Antal, Bognár József, Erdei Ferenc; államminiszter: Tildy Zoltán; miniszterek: állami gazdaságok: Ribiánszky Miklós, bánya- és energiaügy: Czottner Sándor; begyűjtés: Gyenes Antal; belkereskedelem: Tausz János; belügy: Münnich Ferenc; egészségügy: Babics Antal; élelmiszeripar: Nyers Rezső; építésügy: Apró Antal; földművelésügy: Kovács Béla; honvédelem: Janza Károly; igazságügy: Molnár Erik; kohó és gépipar: Csergő János; könnyűipar: Nagy Józsefné; közlekedés- és postaügy: Bebrits Lajos; külkereskedelem: Bognár József; külügy: Horváth Imre; népművelés: Lukács György; oktatásügy: Kónya Albert; pénzügy: Kossa István; város- és községgazdálkodás: Nezvál Ferenc; vegyipar: Szabó Gergely; a Tervhivatal elnöke: Kiss Árpád." In: Magyarország történeti kronológiája a kezdetektől 1970-ig. Készült a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében. IV. kötet 1944-1970. Főszerkesztő: Benda Kálmán. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1982. 1081. o.

Források

[szerkesztés]
  • Magyarország történeti kronológiája a kezdetektől 1970-ig. Készült a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében. IV. kötet 1944-1970. Főszerkesztő: Benda Kálmán. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1982.

Egyéb irodalom

[szerkesztés]
  • Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–2004. Az 1987–2004 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte Hubai László. 5. bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2004. ISBN 963-05-8106-X