Ugrás a tartalomhoz

Peidl-kormány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Peidl-kormány
(1919. augusztus 1.augusztus 6.)
Időhossz5 napig
KormányfőPeidl Gyula (miniszterelnökként)
Államfőnem volt
Államformaköztársaság

PártokMagyarországi Szociáldemokrata Párt
Előző kormány
Következő kormány
Forradalmi Kormányzótanács
Hivatalnokkormány
A Peidl-kormány tagjai
Álló sor: Peyer Károly, Takács József, Miákits Ferenc, Dovcsák Antal
Ülő sor: balról jobbra: Haubrich József, Ágoston Péter, Peidl Gyula, Garbai Sándor, Knaller Győző

A Peidl-kormány 1919. augusztus 1. és augusztus 6. között volt hatalmon. Kinevezése a Magyarországi Tanácsköztársaság bukását is jelentette. A „szakszervezeti kormánynak” is nevezett kabinet hatalomra kerülése után nekilátott visszavonni a kommunisták rendeleteit, így egyebek mellett Magyarország megnevezése újból Magyar Népköztársaság lett (a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság helyett).

A kormány megalakulása

[szerkesztés]

A kormány megalakulásának előzményei 1919 júliusára nyúlnak vissza. Az un. "jobboldali szociáldemokraták" (Garami Ernő, Buchinger Manó, Peyer Károly, Peidl Gyula) kezdettől ellenezték a kommunistákkal való együttműködést, a centrista szociáldemokraták (Kunfi Zsigmond, Böhm Vilmos) pedig az akkori helyzetben nem tartották fenntarthatónak a proletárdiktatúrát. Böhm Vilmos – Kun Béla tudtával és beleegyezésével – július közepén Bécsbe érkezett, azzal a céllal, hogy elképzelésükhöz támogatást szerezzenek az ottani antant missziótól.

Sir Thomas Cunningham ezredes és Borghese herceg Peyerrel és Weltner Jakabbal nem hivatalosan abban állapodtak meg, hogy a gazdasági blokád felszámolásáról és az előrenyomuló román csapatok megállításáról csak abban az esetben lehet szó, ha a Forradalmi Kormányzótanácsot eltávolítják a hatalomból, a proletárdiktatúrát megtagadják és egy olyan átmeneti szociáldemokrata kormány jön létre, mely a későbbiekben – polgári pártok bevonásával – koalíciós kormánnyá alakul át és kiírja a parlamenti választásokat.

Július 31-n a szakszervezetek és augusztus 1-n a Forradalmi Kormányzótanács és a Budapesti Munkás- és Katonatanács sem látott más kiutat, így aznap megalakult a zömmel jobboldali szociáldemokratákból álló kormány, melyben a korábbi tárgyalásokat vezető Böhm Vilmos sem kapott helyet.[1]

A kormány tagjai

[szerkesztés]
Név hivatal kezdete hivatal vége párt megjegyzés
Miniszterelnök
Peidl Gyula 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Belügyminiszter
Peyer Károly 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Külügyminiszter
Ágoston Péter 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Pénzügyminiszter
Miákits Ferenc 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Igazságügy-miniszter
Garami Ernő 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Honvédelmi miniszter
Haubrich József 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Garbai Sándor 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Földművelésügyi miniszter
Takács József 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Kereskedelemügyi miniszter
Dovcsák Antal 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Tárca nélküli (nemzetiségi) miniszter
Knaller Győző 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Tárca nélküli (népjóléti és munkaügyi) miniszter
Szabó Imre 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt
Tárca nélküli (közélelmezési) miniszter
Knittelhoffer Ferenc 1919. augusztus 1. 1919. augusztus 6.
Szociáldemokrata Párt

A kormány működése

[szerkesztés]

A kormány működését egyrészt a tanácsköztársasági intézkedések és intézmények leépítése jellemezte:

  • Augusztus 2-n elhatárolta magát a proletárdiktatúrától, visszaállította a népköztársaságot, feloszlatta a forradalmi törvényszékeket, szabadon bocsátotta a letartóztatott ellenforradalmárokat.
  • 3-án megszüntette a vörös őrséget és visszaállította a régi bírósági szervezetet.
  • 4-én hatálytalanította a bérházak köztulajdonba vételét, valamint a lakbérek leszállítását kimondó rendeletet.
  • 5-én csökkentette a közalkalmazottak március 21-e után felemelt fizetését.
  • 6-án az ipari és kereskedelmi vállalatok államosítását érvénytelenítette, valamint elkészítette a csendőrség visszaállításáról, valamint a közép- és nagybirtokok magántulajdonba való visszaadásáról szóló rendelet tervezetét.[2]

Ugyanakkor megkezdte a koalíció megteremtésének előkészítését is. Tárgyalásokat kezdeményezett a kisgazda Nagyatádi Szabó Istvánnal, megkísérelte felvenni a kapcsolatot a néppárti Huszár Károllyal, valamint tárgyalt a keresztényszocialista Giesswein Sándorral. Felvetődött a károlyi-párti Lovászy Márton bevonása is a kormányba.[3]

A kormány azonban nem rendelkezett szélesebb társadalmi támogatással és nem élvezte a nagyhatalmak bizalmát sem. Augusztus 2-án Párizsban a békekonferencia Ötös Tanácsa – Clemenceau nyomására – elutasította a kormány elismerését. A román kormányt pedig "kérte", hogy állítsa meg csapatait jelenlegi pozíciójukon. A román királyi csapatok azonban augusztus 4-én elfoglalták Budapestet és ellenőrzésük alá vonták a közigazgatást. Vidéken pedig elősegítették, hogy a megmaradt tanácsok helyett a forradalom előtti közigazgatás álljon helyre. Ugyanekkor a nemzeti hadsereg egységei is átlépték a demarkációs vonalat és megkezdték a "rendcsinálást".[4]

A kormány bukása

[szerkesztés]

Ennek hatására – az egész ország megszállásának elkerülése érdekében – a kormány fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett a román főparancsnoksággal. A román fél – a Tanácsköztársaság megdöntése és a megszállás költségei fejében – súlyos hadisarcot követelt. Az ajánlatot sem elfogadni, sem elutasítani nem tudta a kormány.

Augusztus 6-án ugyanis a magát Fehérház Bajtársi Egyesületnek nevező ellenforradalmi csoport, Friedrich István vezetésével, Habsburg József főherceg jóváhagyásával, az olasz megbízottak tudtával és a román csapatok asszisztálása mellett megszállta a miniszterelnökség épületét és az éppen ülésező kormányt lemondatta.[5]

Friedrich István és a Friedrich-kormány rövid időre átvette a kormányzást. Csak a román hadsereg kivonulása után érkezett meg a Nemzeti Hadsereg, Horthy Miklóssal az élén.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 45-46. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  2. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 46-47. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  3. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 48. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  4. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 49-51. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8
  5. Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Gondolat, Budapest, 1982. 51. (Magyar História.) ISBN 963 281 103 8

Források

[szerkesztés]