Ugrás a tartalomhoz

Lukács-kormány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács-kormány
(1912. április 22.1913. június 10.)
Időhossz1 év, 1 hónap
KormányfőLukács László (miniszterelnökként)
ÁllamfőI. Ferenc József (magyar királyként)
Államformakirályság

PártokNemzeti Munkapárt
Előző kormány
Következő kormány
Második Khuen-Héderváry-kormány
Második Tisza István-kormány
Lukács László

A Lukács-kormány 1912. április 22-én alakult Lukács László vezetésével. Lukács rövid ideig tartó miniszterelnöksége idején zaklatott légkör uralkodott: ekkor történt Tisza István elnöklete alatt a képviselőházi obstrukció kíméletlen elfojtása, a véderőtörvény erőszakos megszavazása majd az ezt követő Tisza elleni (első) merényletkísérlet, valamint a „vérvörös csütörtök”.

Désy Zoltán függetlenségi párti képviselő Lukács Lászlót nem sokkal korábban „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte, mivel pénzügyminisztersége (1910-1912) idején állami üzletek után mintegy 4 millió koronát vett fel a Magyar Banktól, amit az 1910. évi képviselőválasztások költségeinek fedezésére befizetett a Nemzeti Munkapárt kasszájába. Mivel a Désy ellen indított rágalmazási pert elvesztette, kormányával együtt 1913. június 10-én lemondott.

A kormány tagjai

[szerkesztés]
Név hivatal kezdete hivatal vége párt megjegyzés
Miniszterelnök, belügyminiszter és a király személye körüli miniszter
Lukács László 1912. április 22. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Pénzügyminiszter
Teleszky János 1912. április 22. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Igazságügy-miniszter
Székely Ferenc 1912. április 22. 1913. január 4.
Nemzeti Munkapárt
Balogh Jenő 1913. január 4. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Honvédelmi miniszter
Hazai Samu 1912. április 22. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Zichy János 1912. április 22. 1913. február 26.
Nemzeti Munkapárt
Jankovich Béla 1913. február 26. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Földmívelésügyi miniszter
Serényi Béla 1912. április 22. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Kereskedelemügyi miniszter
Beöthy László 1912. április 22. 1913. június 10.
Nemzeti Munkapárt
Horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli miniszter
Josipovich Géza 1912. április 22. 1913. június 10.
Horvát Unionista Párt

Források

[szerkesztés]
  • Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–1992 (Akadémiai, 1992) 76. o. ISBN 963-05-6402-5