Ugrás a tartalomhoz

1954-es Formula–1 világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1954-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Juan Manuel Fangio a Mercedes W 196-tal 1986-ban
Juan Manuel Fangio a Mercedes W 196-tal 1986-ban
Egyéni világbajnok
Argentin Juan Manuel Fangio42

 ← 1953
1955 → 

Az 1954-es Formula–1-es szezon volt az 5. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1954. január 17-étől október 24-éig tartott, kilenc futamot rendeztek ez idő alatt.[1] Kikerült a versenynaptárból a holland nagydíj, amely mindössze 2 szezont élt meg. Visszakerült viszont a spanyol nagydíj, így 1951 után másodszor rendeztek futamot Pedralbesben.

A sportág első többszörös bajnoka, a kétszeres világbajnok Alberto Ascari elhagyta sikereinek csapatát, és a Officine Alfieri Maserati csapathoz igazolt. Az évad első három versenyét kihagyta, ezzel gyakorlatilag még azelőtt kiszállt a világbajnoki csatából, hogy az elkezdődött volna. Így a Ferrarinál előtérbe került Nino Farina, a sportág első világbajnoka. Bár címvédő évében csak negyedik lett, 1952-ben Ascari mögött második, 1953-ban pedig Ascari és Fangio mögött harmadik lett a bajnokságban, jelezve, hogy még mindig kész a bajnoki címért harcolni. De előtérbe került a fiatal Mike Hawthorn is, aki első Ferraris évében szerzett futamgyőzelmével hívta fel magára a figyelmet, és akit a brit közlemény is nagyra tartott, mivel ő volt az első nem argentin vagy olasz győztese a sportágnak, és az angol autóversenyzés előtérbe kerülését várták tőle. A Ferrari harmadik versenyzője az argentin José Froilán González volt, aki 1951-ben megszerezte a Ferrari első futamgyőzelmét és világbajnoki bronzérmes lett a Ferrarival, két Maseratinál töltött év után tért vissza Enzo Ferrari csapatához. Azonban mindhármuknál nagyobb esélyesnek tartották az argentin versenyzőfenomént, Juan Manuel Fangiót, aki három Formula–1-ben töltött évadja során egy világbajnoki arany- és két ezüstérmével a sportág legeredményesebb versenyzőjének számított Ascari után, de sokan már ekkor is a legnagyobbként emlegették (amire később rá is szolgált). Emellett a Maserati is eléggé megerősödött ahhoz, hogy az elmúlt két évben domináns Ferrarival felvegye a versenyt.

A szezon menete

[szerkesztés]

argentin nagydíj

[szerkesztés]

Az évad első futamát, akárcsak egy évvel korábban, Argentínában rendezték, Buenos Airesben. A pole-pozíciót Nino Farina szerezte meg a Ferrarival, mögötte a hazai pályán versenyző csapattársa, José Froilán González indult, harmadik helyről a szintén argentin Juan Manuel Fangio rajtolt. A versenyt végül a hazai közönség nagy kedvence, a Maestro nyerte meg Farina előtt, a dobogó harmadik fokára is argentin versenyző állhatott González személyében, aki a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Mike Hawthorn a negyedik helyről rajtolt, de diszkvalifikálták, mert a startnál korán indult.

belga nagydíj

[szerkesztés]
Connaught Type A

Az évad harmadik (Indianapolist nem számolva második) futamát a belga Spa-Francorchamps pályán rendezték. Fangio pole-pozícióból rajtolva nyert, miközben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Mögötte a Ferrari francia versenyzője, Maurice Trintignant lett a második, a dobogó harmadik fokára pedig a fiatal angol tehetség, Stirling Moss állhatott fel. González, bár a második helyről rajtolt, már az első körben motorproblémája lett, mire autót cserélt az ötödik helyről rajtoló Hawthornnal. Végül a negyedik pozícióban ért be, de az azért járó három pontot meg kellett osztania az angollal. A harmadik helyről rajtoló Farina a 36 körös verseny 14. körében kiállni kényszerült. Összességében elmondható, hogy Fangio szárnyalt, miközben vetélytársai nem, vagy csak alig szereztek pontokat.

francia nagydíj

[szerkesztés]

A bajnokságban két verseny alatt nagy előnyre szert tevő Fangio a belga nagydíj után átigazolt a Mercedeshez, és a Reimsben rendezett francia nagydíjon már a német csapat autójával állt rajthoz. A feltörekvő Mercedes megszerezte az első két rajtkockát Fangio és a német Karl Kling jóvoltából, majd a verseny végéig megőrizték pozíciójukat, ezzel meghozták a Mercedes első kettős győzelmét, ahol a két Mercedes egy tized másodpercre egymástól futottak át a célvonalon. Alberto Ascari átigazolt Fangio helyére a Maseratihoz, és bár a harmadik helyről rajtolt, már az első kört sem tudta befejezni. A dobogó harmadik fokára a Ferrari francia pilótája, Robert Manzon állhatott fel. A verseny leggyorsabb körét a Mercedest vezető Hans Hermann futotta, annak ellenére, hogy már a hetedik körben motormeghibásodás miatt kiállni kényszerült.

brit nagydíj

[szerkesztés]

A negyedik versenyt az angliai Silverstone-ban rendezték, ahol 1951-ben González meghozta a Ferrari első futamgyőzelmét. Bár Fangio rajtolhatott az élről, végül még a dobogóról is lecsúszott, csupán a negyedik helyen ért célba. A második helyről rajtoló González megismételte három évvel korábbi sikerét, ezzel második és egyben utolsó futamgyőzelmét aratta a Formula–1-ben. Mögötte a harmadik helyről rajtoló Hawthorn ért célba, így a Ferrari kettős győzelmet ünnepelhetett. A dobogó legalsó fokára a szintén argentin Onofre Marimón állhatott a Maseratival, az utolsó pontszerző helyen pedig Trintignant futott be. A leggyorsabb kör tekintetében történelmi esemény következett be a tizedmásodperc pontos időmérésnek köszönhetően. Ascari, Behra, Fangio, González, Hawthorn, Marimón és Moss mind 1:50-es kört futottak, így a leggyorsabb körért járó egy pontot megosztották közöttük. Mindegyikük 1/7 pontot kapott.

német nagydíj

[szerkesztés]
Ferrari 625

Az ötödik versenyt a németországi Nürburgringen rendezték, ahol a német szurkolók nagy örömére a Fangio a Mercedes volánjánál ülve, pole-pozícióból indulva nyert, és a verseny leggyorsabb körét is egy Mercedes futotta, Karl Klinggel a volánjánál, aki végül negyedik lett, Sergio Mantovani előtt. A dobogóra Fangio mögött két Ferraris állhatott fel, Mike Hawthorn és Maurice Trintignant. Hawthornnak meg kellett osztania pontjait Gonzálezzel, akivel autót cserélt hat körrel a 22 körös verseny vége előtt. Fangio ezzel világbajnok lett. A nagydíj szomorú véget is ért, mert ekkor halt meg Onofre Marimón, a Maserati versenyzője a Wehrseifen kanyarnál.

svájci nagydíj

[szerkesztés]

A svájci nagydíjon, Bremgartenben González szerezte meg a pole-pozíciót Fangio előtt, de végül a Maestro honfitársa előtt ért célba majd egy perccel, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. A két argentin mögé Fangio német csapattársa, Hans Herrmann állhatott fel. A két utolsó pontszerző helyen két Maseratis pilóta, az argentin Roberto Mieres és az olasz Sergio Mantovani ért célba.

olasz nagydíj

[szerkesztés]

A monzai olasz nagydíjon is Fangio rajtolt az első rajtkockából, mögötte Alberto Ascari indult a Ferrariban, ám az olasz a 48. körben motorhiba miatt kiesett a versenyből, így Fangio hatalmas előnnyel nyert. Egy kört vert Hawthornra, kettőt Gonzálezre, aki ráadásul a harmadik helyért járó pontokat kénytelen volt megosztani Umberto Magliolival, akivel a verseny 16. körében autót cserélt, igaz, a leggyorsabb körért járó egy pontot ő kapta. A további két pontszerző a Mercedes német pilótája, Hans Hermann, és Maurice Trintignant.

spanyol nagydíj

[szerkesztés]

Az évadzáró spanyol nagydíjon, Pedralbesben a Lanciához szerződött Ascari szerezte meg a pole-t, és a vezetett is a versenyben, megfutva annak a leggyorsabb körét, de a futam 10. körében kiállni kényszerült, így megszülethetett a Ferrari az évi második győzelme, a harmadik helyről rajtoló Mike Hawthorn jóvoltából. A második helyről induló Fangio csak a harmadik helyen ért célba két Maseratis, a második Luigi Musso, és a negyedik Mieres között. Az utolsó pontszerző helyet a Mercedes német versenyzője, Karl Kling szerezte meg.

Futamok

[szerkesztés]
# Futam Dátum Pálya Pályakép Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
33 Argentína Formula–1 argentin nagydíj Január 17. Oscar Gálvez Argentína Juan Manuel Fangio olasz Maserati Összefoglaló
34 USA indianapolisi 500 Május 31. Indianapolis USA Bill Vukovich USA Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
35 belga Formula–1 belga nagydíj Június 20. Spa-Francorchamps Argentína Juan Manuel Fangio olasz Maserati Összefoglaló
36 francia Formula–1 francia nagydíj Július 4. Reims Argentína Juan Manuel Fangio német Mercedes Összefoglaló
37 UK Formula–1 brit nagydíj Július 17. Silverstone Argentína José Froilán González olasz Ferrari Összefoglaló
38 német Formula–1 német nagydíj Augusztus 1. Nürburgring Nürburgring Argentína Juan Manuel Fangio német Mercedes Összefoglaló
39 svájc Formula–1 svájci nagydíj Augusztus 22. Bremgarten Argentína Juan Manuel Fangio német Mercedes Összefoglaló
40 olasz Formula–1 olasz nagydíj Szeptember 5. Monza Argentína Juan Manuel Fangio német Mercedes Összefoglaló
41 spanyol Formula–1 spanyol nagydíj Október 24. Pedralbes UK Mike Hawthorn olasz Ferrari Összefoglaló

A világbajnokság végeredménye

[szerkesztés]

Fangio hatalmas fölénnyel nyerte a bajnokságot,[2] és ezzel Ascari után a második többszörös bajnok versenyző lett. A Mercedes megállíthatatlannak tűnt, így Fangio címvédésre készülhetett. Igaz, Fangio mögött a pontversenyben három Ferraris pilóta következett, González, Hawthorn és Trintignant sorrendben. Farina mindössze két versenyen indult, és csak egy második helyig jutott, így az első világbajnok formája megkérdőjelezhető volt, akárcsak a sportág kétszeres világbajnokáé, Ascarié, aki három különböző csapattal négy futamon indult, de egyen sem tudott célba érni. Viszont feltűnt Stirling Moss, aki a későbbi évek egyik legnagyobb pilótája, és Fangio legfőbb kihívója lett.

Versenyzők

[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6.-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző ARG
Argentína
500
USA
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
SUI
Svájc
ITA
Olaszország
ESP
Spanyol
Pontszám
1 Argentína Juan Manuel Fangio 1 1 1 4** 1 1 1 3 42 (57.14)
2 Argentína José Froilán González 3 4† Ki 1** 2 2 3† / Ki 25.14 (26.64)
3 UK Mike Hawthorn KIZ 4† Ki 2** 2† Ki 2 1 24.64
4 Franciaország Maurice Trintignant 4 2 Ki 5 3 Ki 5 Ki 17
5 Németország Karl Kling 2 7 4 Ki Ki 5 12
6 USA Bill Vukovich 1 8
7 Németország Hans Herrmann Ki Ki 3 4 Ki 8
8 Olaszország Luigi Musso NI Ki 2 6
9 Olaszország Giuseppe Farina 2 Ki 6
10 USA Jimmy Bryan 2 6
11 Argentína Roberto Mieres Ki Ki Ki 6 Ki 4 Ki 4 6
12 USA Jack McGrath 3 5
13 UK Stirling Moss 3 Ki** Ki Ki 10 Ki 4.14
14 Argentína Onofre Marimón Ki Ki Ki 3** 4.14
15 Franciaország Robert Manzon 3 Ki 9 Ki Ki 4
16 Olaszország Sergio Mantovani 7 5 5 9 Ki 4
17 Thaiföld Prince Bira 7 6 4 Ki† Ki 9 3
18 Olaszország Umberto Maglioli 9 7 3† 2
19 Belgium André Pilette 5 9 Ki 2
20 Olaszország Luigi Villoresi 5 Ki† Ki Ki 2
21 Franciaország Élie Bayol 5 2
22 USA Mike Nazaruk 5 2
23 USA Troy Ruttman 4† 1.5
24 USA Duane Carter 4† / 15† 1.5
25 Olaszország Alberto Ascari 21 Ki** / Ki† Ki Ki 1.14
26 Franciaország Jean Behra KIZ Ki 6 Ki** 10 Ki Ki Ki 0.14
27 USA Harry Schell 6 Ki 12 7 Ki Ki 0
28 UK Ken Wharton Ki 8 6 8 0
29 USA Fred Wacker Ki 6 0
30 USA Fred Agabashian 6 0
31 Olaszország Piero Taruffi 6 0
32 Spanyol Paco Godia 6 0
33 Franciaország Louis Rosier Ki Ki Ki 8 8 7 0
34 UK Peter Collins Ki 7 0
35 USA Don Freeland 7 0
36 Belgium Jacques Swaters Ki 8 Ki 0
37 Svájc Toulo de Graffenried 8 Ki† 0
38 USA Paul Russo 8 0
39 USA Larry Crockett 9 0
40 USA Cal Niday 10 0
41 UK Bob Gerard 10 0
42 Argentína Jorge Daponte Ki 11 0
43 USA Art Cross 11 0
44 UK Don Beauman 11 0
45 USA Chuck Stevenson 12 0
46 USA Manny Ayulo 13 0
47 UK Leslie Marr 13 0
48 USA Bob Sweikert 14 0
49 UK Leslie Thorne 14 0
50 UK Horace Gould 15 0
51 USA Jimmy Jackson 15† 0
52 USA Ernie McCoy 16 0
53 USA Jimmy Reece 17 0
54 USA Ed Elisian 18 0
55 USA Frank Armi 19 0
Argentína Clemar Bucci Ki Ki Ki Ki 0
Belgium Paul Frère Ki Ki Ki 0
UK Roy Salvadori Ki Ki 0
Franciaország Jacques Pollet Ki Ki 0
Franciaország Roger Loyer Ki 0
USA Sam Hanks Ki 0
USA Pat O'Connor Ki 0
USA Rodger Ward Ki 0
USA Gene Hartley Ki 0
USA Andy Linden Ki 0
USA Johnny Thomson Ki 0
USA Jerry Hoyt Ki 0
USA Jimmy Daywalt Ki 0
USA Tony Bettenhausen Ki 0
USA Spider Webb Ki 0
USA Bill Homeier Ki 0
USA Johnnie Parsons Ki 0
USA Len Duncan Ki 0
USA Pat Flaherty Ki† 0
USA Jim Rathmann Ki† 0
UK Lance Macklin Ki 0
Belgium Georges Berger Ki 0
UK Bill Whitehouse Ki 0
UK John Riseley-Prichard Ki 0
UK Reg Parnell Ki 0
UK Peter Whitehead Ki 0
UK Eric Brandon Ki 0
Németország Hermann Lang Ki 0
Németország Theo Helfrich Ki 0
UK Ron Flockhart Ki† 0
Svájc Ottorino Volonterio Ki† 0
UK Alan Brown NI 0
Helyezés Versenyző ARG
Argentína
500
USA
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
SUI
Svájc
ITA
Olaszország
ESP
Spanyol
Pontszám
  • ** Több versenyző futott ugyanolyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
  • † A helyezés ugyanannak az autónak két versenyzője között megoszlott

A csapatok számára 1958-ig nem rendeztek világbajnokságot.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Az 1954-es Formula–1 világbajnokság (német nyelven). www.motorsport-total.com. (Hozzáférés: 2009. március 30.)
  2. Az 1954-es egyéni világbajnokság végeredménye (német nyelven). www.motorsport-total.com. (Hozzáférés: 2009. március 30.)

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:1954 Formula One season cars
A Wikimédia Commons tartalmaz 1954-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.