Ugrás a tartalomhoz

1951-es Formula–1 világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1951-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Alfa Romeo 159-es
Alfa Romeo 159-es
Egyéni világbajnok
Argentína Juan Manuel Fangio31

 ← 1950
1952 → 

Az 1951-es Formula–1-es szezon volt a második Formula–1-es világbajnoki versenysorozat. 1951. május 27-én kezdődött, és nyolc verseny után, október 28-án véget ért.

Kikerült a versenynaptárból a monacói nagydíj, bekerült viszont a német és a spanyol, így ebben az évben – az indianapolisi 500-ast is beleszámolva – már nyolc futamot rendeztek, eggyel többet, mint az előző szezonban. Ebben az évben az Formula–1 szabályai szerinti további 14 olyan versenyt is rendeztek, amelyek eredményei nem számítottak bele a világbajnokságba. A futamokon az első öt célba érő kapott pontot (8, 6, 4, 3, 2), és 1 pontot adtak a leggyorsabb körért, de csak a legjobb négy pontszám számított a világbajnokság végelszámolásánál. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották a pilóták között, arra való tekintet nélkül, hogy ki vezetett többet.

A szezon menete

[szerkesztés]

Az Alfa Romeók nem sokat fejlődtek az előző szezon óta, és az évad közben sem tudtak intenzív fejlesztést folytatni, így bár a csapat az élmezőnyben maradt, a Scuderia Ferrari feljött rá, sőt az év végére már a Scuderia tartott előrébb a fejlesztésekben. Ennek ellenére az Alfa Romeo versenyzője, Juan Manuel Fangio nyerte meg a bajnokságot. Viszont az Alfa Romeo fejlesztési potenciálja a végére jutott, miközben a Ferrari lankadatlanul képes volt továbbfejlődni. Ez már előre mutatta az erőviszonyok megváltozását. A brit BRM csapat Silverstone-ban V16-os motorral állt rajthoz, és könnyedén verte az addigi legjobb brit istállónak tartott Talbotot.

A világbajnokság évadnyitó futamát, a svájci nagydíjat 1951. május 27-én rendezték meg Bremgartenben. Az előző évadnak megfelelően az Alfa Romeók uralták az időmérőt: az első öt rajtkockából négyet megszereztek, csak Luigi Villoresi ékelődött be Ferrarijával az Alfák közé, a 3. rajtkocka megszerzésével. Fangio rajtolt a pole-pozícióból, majd a verseny leggyorsabb körét megfutva az első helyen végzett. Mögötte, majd egy perc hátránnyal, Piero Taruffi futott be Ferrarival, aztán a három Alfa Romeo következett: Giuseppe Farina több mint egy perc hátránnyal, Consalvo Sanesi egy kör hátrányban és Toulo de Graffenried két kör hátrányban. Alberto Ascari a hatodik lett, így nem szerzett pontot, Villoresi kiesett.

Ferrari 375F1

A harmadik Formula–1-es futam a belga nagydíj volt, Spa-Francorchampsban. Ismét Fangio szerezte meg a pole-pozíciót, ismét Farina indult másodiknak, és ismét a Luigi Villoresi szerezte meg a harmadik rajtkockát Ferrarival, ám ezúttal már a csapattársa, Alberto Ascari indult mögüle a negyedik helyről. Fangio jól versenyzett, vezette a versenyt, és a futam leggyorsabb körét is ő futotta, de a 36 körös verseny 32. körében kiesett, így a győzelem Farina ölébe hullott. Mögötte az időmérőn is jól szereplő Ferrari-pilóták futottak be, a kvalifikációhoz képest fordított, Ascari–Villoresi sorrendben.

A negyedik futam a Formula–1 francia nagydíj volt, Reimsben. A rajtrács élén a szokásos Alfa Romeo-páros állt, a szokásos Fangio-Farina sorrendben, mögöttük pedig a szokásos Ferrari-páros, ezúttal Ascari–Villoresi sorrendben. Ascari már a 10. körben kiesett, de átvette a harmadik számú Ferrari-pilóta, az argentin José Froilán González kocsiját, Fangio pedig az 55. körben esett ki, de átvette az Alfa harmadik számú pilótájának, Luigi Fagiolinak a kocsiját. A 77 körös futam végén Fangio majd egy perc előnnyel Ascari előtt ért célba. A harmadik helyen Villoresi három kör hátrányban futott be, a negyedik Ferrarit vezető angol Reg Parnell pedig négy kör hátránnyal lett negyedik. Farinának meg kellett elégednie az utolsó pontszerző hellyel, ötödik lett. A verseny leggyorsabb körét Fangio futotta.

A Ferrarik versenyről versenyre fejlődtek, és az ötödik futamon, a Silvertone-ban rendezett brit nagydíjon megtörtént az áttörés. José Froilán González megszerezte a pole-pozíciót Fangio elől, és megnyerte versenyt is, majd egy perccel Fangio előtt. Ez volt az első eset, hogy a bajnokság egyik európai versenyét nem Alfa Romeo nyerte. Villoresi ismét harmadik lett két kör hátránnyal, majd az alfás Felice Bonetto következett, és az utolsó pontszerző helyen az angol Reg Parnell ért célba, aki ezúttal egy BRM-et vezetett. A verseny leggyorsabb körét a harmadik helyről induló, de a versenyt a 75. körben feladó Farina futotta.

A hatodik futamnak egy, az előző szezonhoz képest új pálya adott otthont. A német nagydíj helyszíne a majdnem 23 kilométer hosszú Nürburgring volt. Az időmérőt ezúttal a Ferrarik uralták, az első hat rajtkockából négyet a négy Ferrari szerezte meg. A pole-pozíciót megszerző Ascari mögött csapattársa, González, mögöttük két Alfa Romeo, Fangio és Farina, majd újra két Ferrari, Luigi Villoresi és Piero Taruffi állt. Mivel Farina a húszkörös verseny 8. körében kiesett, a pontszerző helyeken erős Ferrari-dominancia alakult ki. Az öt pontszerző – Ascari, Fangio, González, Villoresi és Taruffi – mögött már mindenki körhátrányban volt. Ez azért is érdekes, mert a Nürburgringen egy kör megtétele 10 percbe került. A leggyorsabb kör egyébként ezúttal is Fangio nevéhez fűződik.

Guy Mairesse a francia nagydíjon

A hetedik verseny az olasz nagydíj volt Monzában. Az időmérőn ismét a két Alfás remekelt, Fangio-Farina sorrendben. Mögöttük sorakozott fel a négy Ferrari, Ascari, González, Villoresi, Taruffi sorrendben. Farina már a 80 körös verseny 6. körében kiesett motormeghibásodás miatt, de aztán átült Felice Bonetto Alfájába. Fangio nem volt ennyire szerencsés, mert amikor a 39. körben szintén motorproblémák miatt kiállásra kényszerült, már nem volt kivel cserélnie. Így végül az 1951-es olasz nagydíjon, Monzában, olasz közönség előtt a Ferrari megünnepelhette első kettős győzelmét, melyet az Ascari–González befutó hozott. Bár Farina végül harmadik lett, nem kapta meg a teljes négy pontot, mert meg kellett osztania Bonettóval, ennek ellenére mégis három ponttal lett gazdagabb, mivel a versenyben ő futotta a leggyorsabb kört.

Az 1951-es Formula–1-es évad zárófutamára új helyszínen került sor. A Formula–1 spanyol nagydíjat Barcelonában rendezték meg. Fangio hárompontos előnnyel Ascari előtt érkezett Barcelonába, González pedig további négy ponttal volt csapattársa mögött. Fangio az előző évben megtapasztalhatta, milyen pontelőnyből elveszíteni a világbajnoki címet, az utolsó futamon. Fangio félelmei felerősödtek, mikor az előző évi évadzáróval ellentétben, már az időmérőn kikapott. Ascari szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Fangio, aki mögött másik riválisa, González várhatta a rajtot. Érdekes módon a rajtrácson Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa sorminta alakult ki. Fangio végül magabiztosan nyerte a futamot, ráadásul megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, esélyt sem adva a riválisainak. Mögötte González és Farina volt a befutó. Ascari körhátrányban lett negyedik. Fangio ezzel nemcsak megőrizte, hanem növelte is előnyét, és végül magabiztosan megnyerte a világbajnoki címet.

Futamok

[szerkesztés]
Futam Időpont Helyszín Pályakép Győztes versenyző Konstruktőr Összefoglaló
8. Svájc Svájci nagydíj május 27. Bremgarten Argentína Juan Manuel Fangio Olaszország Alfa Romeo Összefoglaló
9. USA Indianapolisi 500 május 30. Indianapolis USA Lee Wallard USA Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
10. Belgium Belga nagydíj június 17. Spa-Francorchamps Olaszország Giuseppe Farina Olaszország Alfa Romeo Összefoglaló
11. Franciaország Francia nagydíj július 1. Reims Argentína Juan Manuel Fangio Olaszország Alfa Romeo Összefoglaló
12. UK Brit nagydíj július 14. Silverstone Argentína José Froilán González Olaszország Ferrari Összefoglaló
13. Németország Német nagydíj július 29. Nürburgring Nürburgring Olaszország Alberto Ascari Olaszország Ferrari Összefoglaló
14. Olaszország Olasz nagydíj szeptember 16. Monza Olaszország Alberto Ascari Olaszország Ferrari Összefoglaló
15. Spanyolország Spanyol nagydíj október 28. Pedralbes Argentína Juan Manuel Fangio Olaszország Alfa Romeo Összefoglaló
A végeredménybe be nem számító versenyek:
Verseny Helyszín Időpont Győztes versenyző Győztes konstruktőr Összefoglaló
ITA I. Gran Premio di Siracusa Siracusa március 11. ITA Luigi Villoresi ITA Ferrari Összefoglaló
Francia XII. Grand Prix de Pau Pau március 26. ITA Luigi Villoresi ITA Ferrari Összefoglaló
UK III. Richmond Trophy Goodwood március 26. Thaiföld B. Bira ITA Maserati Összefoglaló
ITA VI. Gran Premio di Sanremo Ospedaletti április 22. ITA Alberto Ascari ITA Ferrari Összefoglaló
Francia I. Grand Prix de Bordeaux Bordeaux április 29. Francia Louis Rosier Francia Talbot-Lago Összefoglaló
UK III. BRDC International Trophy Silverstone május 5. UK Reg Parnell ITA Ferrari Összefoglaló
Francia V. Grand Prix de Paris Bois de Boulogne május 20. ITA Giuseppe Farina ITA Maserati Összefoglaló
UK V. Ulster Trophy Dundrod június 2. ITA Giuseppe Farina ITA Alfa Romeo Összefoglaló
UK I. Scottish Grand Prix Winfield július 21. UK Philip Fotheringham-Parker ITA Maserati Összefoglaló
NED II. Grote Prijs van Nederland Zandvoort július 22. Francia Louis Rosier Francia Talbot-Lago Összefoglaló
Francia XIII. Grand Prix de l’Albigeois Albi augusztus 5. Francia Maurice Trintignant Francia Simca-Gordini Összefoglaló
ITA XX. Circuito di Pescara Pescara augusztus 15. Argentin José Froilán González ITA Ferrari Összefoglaló
ITA V. Gran Premio di Bari Bari szeptember 2. Argentína Juan Manuel Fangio ITA Alfa Romeo Összefoglaló
UK IV. Goodwood Trophy Goodwood szeptember 29. ITA Giuseppe Farina ITA Alfa Romeo Összefoglaló

Az 1951-es Formula 1-es bajnokság végeredménye

[szerkesztés]

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6–20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található.)

Helyezés Versenyző SUI
Svájc
500
Egyesült Államok
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
ITA
Olaszország
ESP
Spanyolország
Pont
1. Argentína Juan Manuel Fangio 1 9 1‡ / 11‡ 2 2 Ki 1 31 (37)
2. Olaszország Alberto Ascari 6 2 2‡ Ki 1 1 4 25 (28)
3. Argentína José Froilán González Ki 2‡ 1 3 2 2 24 (27)
4. Olaszország Nino Farina 3 1 5 Ki Ki 3‡ / Ki 3 19 (22)
5. Olaszország Luigi Villoresi Ki 3 3 3 4 4 Ki 15 (18)
6. Olaszország Piero Taruffi 2 Ki 5 5 Ki 10
7. Egyesült Államok Lee Wallard 1 9
8. Olaszország Felice Bonetto 4 Ki 3‡ 5 7
9. Egyesült Államok Mike Nazaruk 2 6
10. UK Reg Parnell 4 5 NI 5
11. Olaszország Luigi Fagioli 1‡ / 11‡ 4
12. Olaszország Consalvo Sanesi 4 Ki 10 6 3
13. Franciaország Louis Rosier 9 4 Ki 10 8 7 7 3
14. Egyesült Államok Andy Linden 4 3
15. Egyesült Államok Manny Ayulo 3‡ 2
16. Egyesült Államok Jack McGrath 3‡ 2
17. Svájc Toulo de Graffenried 5 Ki Ki Ki 6 2
18. Franciaország Yves Giraud-Cabantous Ki 5 7 Ki 8 Ki 2
19. Egyesült Államok Bobby Ball 5 2
20. Monaco Louis Chiron 7 Ki 6 Ki Ki Ki Ki 0
21. Svájc Rudi Fischer 11 6 0
22. Franciaország André Simon Ki Ki 6 Ki 0
23. Egyesült Államok Henry Banks 6 0
24. Belgium André Pilette 6 0
25. Franciaország Robert Manzon Ki 7 Ki 9 0
26. Belgium Johnny Claes 13 7 Ki 13 11 Ki Ki 0
27. Egyesült Államok Carl Forberg 7 0
28. UK Peter Walker 7 0
29. Franciaország Pierre Levegh 8 9 Ki 0
30. Franciaország Philippe Étancelin 10 Ki Ki Ki 8 0
31. UK Stirling Moss 8 0
32. Egyesült Államok Duane Carter 8 0
33. Franciaország Eugène Chaboud 8 0
34. UK Brian Shawe Taylor 8 0
35. Franciaország Guy Mairesse 14 9 0
36. UK Peter Whitehead Ki Ki 9 Ki 0
37. Olaszország Franco Rol 9 0
38. Belgium Jacques Swaters 10 Ki 0
39. Spanyolország Paco Godia 10 0
40. UK Bob Gerard 11 0
41. Egyesült Államok Harry Schell 12 Ki 0
42. UK Duncan Hamilton 12 Ki 0
Franciaország Maurice Trintignant Ki Ki Ki Ki 0
Franciaország Henri Louveau Ki 0
UK George Abecassis Ki 0
Svájc Peter Hirt Ki 0
Egyesült Államok Tony Bettenhausen Ki 0
Egyesült Államok Duke Nalon Ki 0
Egyesült Államok Gene Force Ki 0
Egyesült Államok Sam Hanks Ki 0
Egyesült Államok Bill Schindler Ki 0
Egyesült Államok Mauri Rose Ki 0
Egyesült Államok Walt Faulkner Ki 0
Egyesült Államok Jimmy Davies Ki 0
Egyesült Államok Fred Agabashian Ki 0
Egyesült Államok Carl Scarborough Ki 0
Egyesült Államok Bill Mackey Ki 0
Egyesült Államok Chuck Stevenson Ki 0
Egyesült Államok Johnnie Parsons Ki 0
Egyesült Államok Cecil Green Ki 0
Egyesült Államok Troy Ruttman Ki 0
Egyesült Államok Duke Dinsmore Ki 0
Egyesült Államok Chet Miller Ki 0
Egyesült Államok Walt Brown Ki 0
Egyesült Államok Rodger Ward Ki 0
Egyesült Államok Cliff Griffith Ki 0
Egyesült Államok Bill Vukovich Ki 0
Egyesült Államok George Connor Ki 0
Egyesült Államok Mack Hellings Ki 0
Egyesült Államok Joe James Ki 0
Egyesült Államok Johnny McDowell Ki 0
Franciaország Aldo Gordini Ki 0
Argentína Onofre Marimón Ki 0
Írország Joe Kelly Ki 0
UK Philip Fotheringham-Parker Ki 0
UK David Murray Ki 0
UK John James Ki 0
Németország Paul Pietsch Ki 0
Svájc Toni Branca Ki 0
Brazil Chico Landi Ki 0
Franciaország Georges Grignard Ki 0
Thaiföld Prince Bira Ki 0
UK Ken Richardson NI 0
Helyezés Versenyző SUI
Svájc
500
Egyesült Államok
BEL
Belgium
FRA
Franciaország
GBR
UK
GER
Németország
ITA
Olaszország
ESP
Spanyolország
Pont
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ‡ A pozíció ugyan annak az autónak a két vezetője között megosztott

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1951 Formula One season című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
Commons:Category:1951 in Formula One
A Wikimédia Commons tartalmaz 1951-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.