1956-os Formula–1 világbajnokság

1956-os FIA Formula–1 világbajnokság
Juan Manuel Fangio 1957-es Maserati 250F-es autója
Egyéni világbajnok
Juan Manuel Fangio	30
← 1955 1957 →

Az 1956-os Formula–1-es szezon volt az 7. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1956. január 22-étől szeptember 2-áig tartott. 1 éves kihagyás után visszakerült a versenynaptárba a Francia és a német nagydíj, kikerült a holland nagydíj. 1951 és 1952 után harmadszor volt 8 futamos a szezon.

Fangio a Mercedestől a Ferrarihoz igazolt, Giuseppe Farina visszavonult. Moss és González a Ferraritól a Maseratihoz szerződött, utóbbi azonban csak 5 futam erejéig, a szezon utolsó 3 futamára átült a Vanwallba.

Szabályok

Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2). 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A nyolcból csak a legjobb öt pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót. Amennyiben egy pilóta több autóban is ült egy verseny folyamán, csak a legjobb helyezésért járó pontokat kapta meg, kivéve, ha úgy ítélték meg, hogy valamelyik pilóta nem tett meg elegendő számú kört.

A szezon menete

A Mercedes-Benz visszavonulásával összesen öt csapat indult a versenyeken, a korai argentin nagydíjra csupán a Ferrari és a Maserati utazott el, tizenhárom versenyzővel. A legjobb edzésidőt Fangio futotta, a versenyben a 23. körig vezetett, ekkor az üzemanyagszivattyú hibája miatt kellett kiállnia, a pályáról azonnal kihívott Musso kocsijával folytatta a versenyt. Az élen ekkor Stirling Moss haladt a győzelem felé, de a 83. körben bekövetkezett dugattyútörés miatt azonban kiállni kényszerült. Fangio így megnyerte a versenyt, de csak öt pontot szerzett, a többit Musso kapta, mivel közösen szerezték a győzelmet. Ezzel a második helyen végző Jean Behra vezette a pontversenyt.

A monacói versenyen a győzelmet a Maserati 250F volánjánál ülő Stirling Moss szerezte meg, aki az első körtől a verseny végéig vezette a versenyt. Fangio Lancia-Ferrarijának hátsó kereke a 32. körben a Sainte-Devote kanyarban nekiütközött a falnak és megsérült. Az argentin autójával Eugenio Castellotti folytatta a versenyt, ő még a 20. körben esett ki kuplungmeghibásodás miatt. Fangio Peter Collins D50-es versenyautójával folytatta a versenyt és végül második lett.

Az 1956-os indianapolisi 500-on Pat Flaherty az első rajthelyről indulva, 123 körön át vezetve Watson-Offenhauser kocsijával nyerte meg a versenyt.

A belga nagydíjon összesen tizenöt versenyző indult. Juan Manuel Fangio részére egy új Ferrari érkezett, de miután kipróbálta átadta Peter Collinsnak aki ezzel megnyerte a versenyt. Fangio autójának hátsóhídja és differenciálműve a 23. körben tönkrement. Stirling Moss vezetett a tizedik körig ekkor bal hátsó kereke elszabadult, csak lélekjelenléte mentette meg egy tragikus bukástól. Átült Perdisa autójába és a harmadik helyen ért célba, Paul Frere mögött.

A francia nagydíjon Fangio szerezte meg az első helyet az időmérőn, a rajtól Collins jött el elsőnek, a második körben már Castelloti volt az élen, Fangio csak a negyedik körben vette vissza vezető helyét. Maurice Trintignant egy új kék színű Bugatti 251-es versenyautóval indult, a francia gép a 18. körben hagyta cserben vezetőjét. Fangio Ferrarija a 39. körben gyertya probléma miatt állt a boxba, az elhúzódó javítás miatt Peter Collins már behozhatatlan előnnyel nyerte a futamot és a pontversenyben is átvette a vezetést.

Silverstone-ban a Moss, Fangio, Hawthorn rajtsorrend hamar felborult, Hawthorn állt az élre és 15 körön át vezetett. Ekkor tudta utolérni Moss, innentől kezdve a hatvankilencedik körig ő vezetett. González Vanwalljával már az első száz méteren erőátviteli probléma miatt kiesett. Fangio elrontott rajtja miatt a hatodik helyre esett vissza, de fokozatosan küzdötte magát előre. A huszadik körben negyedik, a harmincadikban harmadik a verseny felénél már második volt. Moss gyújtáshiba miatt javításra állt ki, innentől kezdve Fangio az élre állt és nyert.

A Nürburgringen Juan Manuel Fangio az élről indulva végig vezetve nyerte a futamot. A húsz indulóból csak öten értek célba, Peter Collins gépének benzintankja szakadt le, Moss pedig gyújtásproblémákkal küzdött, de még így is második helyen ért célba.

Az utolsó, olasz nagydíj előtt még négy versenyző lehetett világbajnok, Fangiónak 30, Collinsnak és Behrának 22, Mossnak 19 pontja volt. Behra reményei a huszonharmadik körben szálltak el elektromos hiba miatt. Fangio vezetett Moss Maseratija előtt, a Ferrari kormányműve eltört, de Fangiónak nagy szerencsével sikerült elkerülnie a bukást. Collins a harmadik helyen haladt ekkor és a világbajnoki esélye neki volt a legjobb. A Ferrari ekkor Mussót akarta kihívni a pályáról, ő azonban nem akarta észrevenni a jelzést, inkább gyorsított és Moss tankolása alatt az élre is került. Közben Collins is a boxba állt kerékcserére, látva Fangio szorult helyzetét angol úriemberi nagyvonalúsággal átadta neki autóját. Fangio a második helyen célba érkezve nyerte meg negyedik világbajnoki címét.

Futamok

#	Verseny	Dátum	Pálya	Pályakép	Győztes pilóta	Győztes csapat	Összefoglaló
49	argentin nagydíj	Január 22.	Oscar Gálvez		Luigi Musso Juan Manuel Fangio	Lancia-Ferrari	Összefoglaló
50	monacói nagydíj	Május 13.	Monaco		Stirling Moss	Maserati	Összefoglaló
51	indianapolisi 500	Május 30.	Indianapolis		Pat Flaherty	Watson-Offenhauser	Összefoglaló
52	belga nagydíj	Június 3.	Spa-Francorchamps		Peter Collins	Lancia-Ferrari	Összefoglaló
53	francia nagydíj	Július 1.	Reims		Peter Collins	Lancia-Ferrari	Összefoglaló
54	brit nagydíj	Július 14.	Silverstone		Juan Manuel Fangio	Lancia-Ferrari	Összefoglaló
55	német nagydíj	Augusztus 5.	Nürburgring		Juan Manuel Fangio	Lancia-Ferrari	Összefoglaló
56	olasz nagydíj	Szeptember 2.	Monza		Stirling Moss	Maserati	Összefoglaló

A bajnokság végeredménye

Versenyzők

Pontozás:

Helyezés	1.	2.	3.	4.	5.	Lk.	6.-20.
Pont	8	6	4	3	2	1	0

Helyezés	Versenyző	ARG	MON	500	BEL	FRA	GBR	GER	ITA	Pontszám
1	Juan Manuel Fangio	1*† / Ki	2*† / 4†		Ki	4*	1	1*	2† / 8†	30 (33)
2	Stirling Moss	Ki	1		3*† / Ki	5† / Ki	Ki*	2	1*	27 (28)
3	Peter Collins	Ki	2†		1	1	2† / Ki	Ki† / Ki	2†	25
4	Jean Behra	2	3		7	3	3	3	Ki† / Ki	22
5	Pat Flaherty			1						8
6	Eugenio Castellotti	Ki	4† / Ki		Ki	2	10†	Ki† / Ki	8† / Ki	7,5
7	Sam Hanks			2						6
8	Paul Frère				2					6
9	Paco Godia				Ki	7	8	4	4	6
10	Jack Fairman						4		5	5
11	Luigi Musso	1†	Ki					Ki†	Ki	4
12	Mike Hawthorn	3				10†	Ki			4
13	Ron Flockhart						Ki		3	4
14	Don Freeland			3						4
15	Alfonso de Portago					Ki	2† / 10†	Ki†	Ki	3
16	Cesare Perdisa		7		3†	5†	7	Ki		3
17	Harry Schell		Ki		4	10† / Ki	Ki	Ki	Ki	3
18	Johnnie Parsons			4						3
19	Louis Rosier		Ki		8	6	Ki	5		2
20	Luigi Villoresi				5	Ki	6	Ki	Ki	2
21	Hernando da Silva Ramos		5			8	Ki		Ki	2
22	Horace Gould		8		Ki		5	Ki		2
23	Olivier Gendebien	5				Ki				2
24	Dick Rathmann			5						2
25	Gerino Gerini	4†							10	1,5
26	Chico Landi	4†								1,5
27	Paul Russo			Ki*						1
28	Andre Pilette		6†		6	11		Ki		0
29	Luigi Piotti	Ki							6	0
30	Bob Sweikert			6						0
31	Oscar Gonzalez	6†								0
32	Alberto Uria	6†								0
33	Elie Bayol		6†							0
34	Bob Veith			7						0
35	Toulo de Graffenried								7	0
36	Rodger Ward			8						0
37	Robert Manzon		Ki			9	9	Ki	Ki	0
38	André Simon					Ki			9	0
39	Jimmy Reece			9						0
40	Cliff Griffith			10						0
41	Roy Salvadori						Ki	Ki	11	0
42	Gene Hartley			11						0
43	Bob Gerard						11			0
44	Fred Agabashian			12						0
45	Bob Christie			13						0
46	Al Keller			14						0
47	Eddie Johnson			15						0
48	Billy Garrett			16						0
49	Duke Dinsmore			17						0
50	Pat O'Connor			18						0
51	Jimmy Bryan			19						0
—	Ottorino Volonterio							HN		0
—	Maurice Trintignant		Ki		Ki	Ki	Ki		Ki	0
—	Umberto Maglioli						Ki	Ki	Ki†	0
—	Bruce Halford						Ki	KIZ	Ki	0
—	José Froilán González	Ki					Ki			0
—	Piero Taruffi					Ki			Ki	0
—	Giorgio Scarlatti		NK					Ki		0
—	Carlos Menditéguy	Ki								0
—	Jim Rathmann			Ki						0
—	Johnnie Tolan			Ki						0
—	Tony Bettenhausen			Ki						0
—	Jimmy Daywalt			Ki						0
—	Jack Turner			Ki						0
—	Keith Andrews			Ki						0
—	Andy Linden			Ki						0
—	Al Herman			Ki						0
—	Ray Crawford			Ki						0
—	Johnny Boyd			Ki						0
—	Troy Ruttman			Ki						0
—	Johnny Thomson			Ki						0
—	Piero Scotti				Ki					0
—	Desmond Titterington						Ki			0
—	Tony Brooks						Ki			0
—	Archie Scott-Brown						Ki			0
—	Paul Emery						Ki			0
—	Jack Brabham						Ki			0
—	André Milhoux							Ki		0
—	Les Leston								Ki	0
—	Ed Elisian			Ki†						0
—	Eddie Russo			Ki†						0
—	Colin Chapman					NI				0
Helyezés	Versenyző	ARG	MON	500	BEL	FRA	GBR	GER	ITA	Pontszám

• * Leggyorsabb kör (1 pont)
• ** Több versenyző futott ugyan olyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
• † A helyezés ugyan annak az autónak két pilótája között megosztott

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz 1956-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.

• Az 1956-os szezonról a formula1.com honlapon