Ugrás a tartalomhoz

Gótikus építészet Magyarországon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Mátyás-templom

Magyarország gótikus stílusú építészete a 13. század második felében kezdett meghonosodni és a 16. század elejéig virágzott.[1]

A magyarországi gótika fontos terjesztője volt a ciszterci rend, majd fokozódóan a koldulórendek: a ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt nagy szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb pedig Ausztria, Csehország és Szilézia hatása mutatkozott, a területükről hívott mesterek révén.[1]

A hazai gótika alkotásai – az európaival összevetve – méreteikben és kiképzésükben is szerények. Az alkotások a törökök által megszállt területeken jórészt elpusztultak, többnyire csak a meg nem szállt, nyugati, északi, északkeleti régióban, továbbá Felvidéken és Erdélyben maradtak meg.[1] Sok templom a 18. századi barokk újjáépítésnél, vagy a 19. századi restaurálás során vesztette el eredeti alakját. A várak nagy részét a 17-18. század fordulóján császári parancsra felrobbantották, a gótikus városi lakóházak zöme pedig háborús pusztításoknak vagy átépítéseknek esett áldozatul.

Korszakai

[szerkesztés]

A hazai gótikus építészet három elkülöníthető korszaka [1]:

Építmények

[szerkesztés]

Buda lett a királyi székhely, elkezdték építeni a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomot, és a Szent Miklós-templomot. Jelentős gótikus emlékek voltak a korai időkből még a soproni Bencés (Kecske) templom, a felvidéki várak, és sok falusi templom is.

Nagy Lajos építette meg a budai várkápolnát, és magasabb színvonalra fejlesztette Visegrádot. Ő építette meg Diósgyőr várát is, ami szabályos négyszög alaprajzú királyi rezidencia, nagy termekkel, kétszintes kápolnával. Ez idő tájt a koldulórendek is nagy támogatásokat kaptak, ekkor épültek városaink megmaradt középkori kőházai, kapualjukkal, ülőfülkéikkel.

A magyar gótika Zsigmond alatt virágzott, az ő uralkodása idején épült a budai Friss-palota, a bazilikális rendszerű templomokat csarnoktemplommá építette át. A nagyurak is jelentős építkezéseket folytattak. Ekkor épült ki Siklós, Csesznek, Gyula és Kisnána vára. A városok fejlődése felgyorsult, a legtöbb városfal is ekkortájt épült.

A kassai-dóm

Mátyás alatt Európában második országként, Magyarországon is megjelent a reneszánsz,[2] de a gótika még sokáig élt. Erre példa a nyírbátori minorita és a későbbi református templom, a szegedi ferences templom, a sárospataki csarnoktemplom, a kassai dóm, a kolozsvári Farkas utcai templom, a jászberényi ferences kolostor, vagy a csütörtökhelyi kápolna. Egerben is ekkor épült a gótikus székesegyház. Jelentős városi házépítések is zajlottak ez időben, például Budán, Fehérvárott, Sopronban, a Szepességben, Szászföldön, Erdélyben. Ekkortájt jelentek meg a külsőtornyos várak is (például Kőszeg). A magyar gótika alulmaradt a franciához képest, de a nagy csarnoktemplomok nyugodt belső és külső tere a mai napig lenyűgözi a szemlélőt, még díszítetlenül is.

Falusi templomok

[szerkesztés]

Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Túlnyomó többségük csak romokban maradt ránk. Ezek a templomok legtöbbször egyhajós épületek voltak, sokszög záródású szentéllyel. Többnyire faragatlan terméskőből falazták őket. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették.[1]

Példák

[szerkesztés]
A Szent Mihály-templom Sopronban
A nyírbátori minorita templom
A keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom

A gótikus építészet példái Magyarországon:

Budapest

[szerkesztés]

Baranya megye

[szerkesztés]

Bács-Kiskun megye

[szerkesztés]

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

[szerkesztés]

Csongrád-Csanád megye

[szerkesztés]

Fejér megye

[szerkesztés]

Győr-Moson-Sopron megye

[szerkesztés]

Heves megye

[szerkesztés]

Komárom-Esztergom megye

[szerkesztés]

Nógrád megye

[szerkesztés]

Pest megye

[szerkesztés]

Somogy megye

[szerkesztés]

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

[szerkesztés]

Tolna megye

[szerkesztés]

Vas megye

[szerkesztés]

Veszprém megye

[szerkesztés]

Zala megye

[szerkesztés]

A mai Magyarország határain kívül

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d e f g Szentkirályi-Détshy
  2. Louis A. Waldman; Péter Farbaky; Louis Alexander Waldman (2011). Italy & Hungary: Humanism and Art in the Early Renaissance. Villa I Tatti. ISBN 978-0-674-06346-4.

Források

[szerkesztés]
  • Szentkirályi-Détshy: Szentkirályi Zoltán – Détshy Mihály: A építészet rövid története. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1986.  

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]