Ugrás a tartalomhoz

Deák Kristóf

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Deák Kristóf
Született1982. június 7. (42 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaNina Kov
SzüleiÁcs Enikő
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Rendezői pályafutása
Aktív évek2005-től
Híres rendezéseiMindenki (2015)
Díjai
Oscar-díjak
2017
További díjak
Balázs Béla-díj (2017)

SablonWikidataSegítség

Deák Kristóf (Budapest, 1982. június 7. –) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer. A Mindenki című alkotás rendezője, amely 2017-ben elnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat.[2]

Életpályája

[szerkesztés]

Édesanyja Ács Enikő énekesnő, francia-könyvtár szakos tanár, édesapja Deák Csaba faipari mérnök. Két húga van, Emese tervezőgrafikus és Bori is grafikus.[3] Családjában sok a pedagógus. Gyermekkorában 7 évig zongorázott, aztán gimnazistaként basszusgitározott a Kockás fülű nyúl nevű[3] rockzenekarban.

A Brassó Utcai Általános Iskolába járt, ahol rajztanára fedezte föl érzékét a filmezéshez és vitte be a videószakkörbe, majd egyik filmjét leadták a Magyar Televízió Videák című műsorában. Középiskolába az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt. Érettségi után Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnök szakán tanult, mert eleinte a hangmérnök szakma érdekelte, de később ez megváltozott.[3] Ebben az időben az EstFM-en rádiós műsort is készített barátaival és visszatért a filmezés iránti régi vágya.[4]

2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásszervező szakán, ahol évfolyamtársai, Csillag Manó és Kovács Zoltán hatására tanult meg vágni. Tanulmányai során, így előbb a filmezés technikai és üzleti oldalával ismerkedett meg, de ahogy ismert hazai és külföldi szakemberek, például Goda Krisztina vagy Michael Kahn(wd) mellett dolgozott felismerte, hogy a vágást is nagyon meg kell tanulnia, hiszen a vágóasztalon dől el, hogy a filmből mi az, ami összeáll.[3][4]

2009 óta él Angliában. Londonban a Westminster egyetemen végzett rendezői mesterszakot, ahol aztán két évig segédtanárként dolgozott. Elsősorban ott és Budapesten dolgozik saját filmes cégében.[5] Sokáig szabadúszó vágó volt, 2014 óta rendező-forgatókönyvíróként dolgozik elsősorban,[6] amikor is a Mindenki forgatókönyvével elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán-pályázat kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártásának támogatását.[7] De ő rendezte 2011-ben a Hacktion első két évadjának tizenkét[6] epizódját is. Második teljesen önálló kisjátékfilmje, az A legjobb játék – ami egy térfigyelő munkatárs lázadását követi nyomon – 2016-ban szintén elnyerte a Huszárik Zoltán-pályázaton a médiatanács támogatását.[8][9]

Első teljesen önálló műve, melynek rendezője, forgatókönyvírója és producere is egyben, a Mindenki címet viseli. Ez az alkotása amellett, hogy többek között a lille-i Festival du Cinema Européen közönségdíját is elvitte, fődíjat nyert a tokiói rövidfilm-, és a chicagói gyerekfilmfesztiválon is, melyek által az alkotás nevezhetővé vált az Oscar-díjra, amit 2017-ben meg is kapott a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában.

2017 júniusában az Oscar-díjakról döntő amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia a tagjai közé hívta.[10]

Az A legjobb játék című kisjátékfilmjét 2018. július 28-án az RTL Klub mutatja be.[11]

Felesége Nina Kov koreográfus.

Filmográfia

[szerkesztés]
Év Filmcím Ország Műfaj Rendező, Forgatókönyvíró Vágó, vágó-, vágóstábasszisztens Más
2004 Még egyszer  Magyarország rövid hang
2004 2003 November  Magyarország rövid hang, producer
2005 München  USA dráma, thriller vágóstáb asszisztens
2005 Hatemelet tiszta üveg  Magyarország rövid producer
2005 Csendélet hallal és más tragikus momentumokkal  Magyarország rövid, dráma producer
2006 Szabadság, szerelem  Magyarország dráma, történelmi, romantikus Goda Krisztina asszisztense utómunka koordinátor[12]
2006 Vadászat angolokra  Magyarország dráma, történelmi felvételvezető[13]
2007–2008 Tűzvonalban  Magyarország krimi, tévésorozat vágóasszisztens (20 epizód)
2007 Megy a gőzös  Magyarország vígjáték vágóasszisztens
2007 Zuhanórepülés  Magyarország akció, krimi, dráma vágóasszisztens
2008–2009 Született lúzer  Magyarország vígjáték tévésorozat vágó (2 epizód)
2008 Majdnem szűz  Magyarország dráma vágóasszisztens
2008 A hortobágy legendája  Magyarország dráma vágóasszisztens
2008 Immigrants (L.A. Dolce Vita)  Magyarország animáció, vígjáték vágóstáb
2008 Kaméleon  Magyarország drám, vígjáték, thriller vágóstáb első asszisztens
2009 The Hunt  UK rövid, mystery vágó
2010 Golf with a Shotgun rövid, vígjáték, dráma rendező, forgatókönyvíró producer
2010 Inaam  Pakisztán rövid, dráma rendezőasszisztens
2010 The Visit rövid, vígjáték, mystery vágó
2010 Fresh Suicide rövid, dráma vágó
2011–2012 Hacktion  Magyarország akció, dráma, tévésorozat rendező (12 epizód)
2011 Cross Your Fingers  USA rövid, dráma rendezőasszisztens vágó (2 epizód)
2012 Losing It rövid, dráma, romantikus rendező szkript
2012 The Boss  UK rövid, vígjáték rendező vágó
2013 The UnDream  UK rövid, vígjáték, fantasy rendezőasszisztens vágó
2013 The Hummingbird  Spanyolország rövid, életrajzi dráma vágó
2014 The Roof  UK rövid, vígjáték, dráma vágó
2015 Beverley  USA rövid, életrajzi dráma vágó
2016 Mindenki  Magyarország rövid, dráma rendező, forgatókönyvíró producer
2018 A legjobb játék  Magyarország rövid, sci-fi rendező, forgatókönyvíró
2019 Foglyok  Magyarország televíziós filmdráma, rendező
2022 Az unoka  Magyarország filmdráma, thriller rendező

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Közönségdíj - 32. Lille Európai Filmek Fesztiválja (Mindenki, 2016)[14]
  • Közönségdíj - Lanzarote Nemzetközi Filmfesztivál (Mindenki, 2016)[15]
  • Közönségdíj (a legjobb rövidfilmnek járó People’s Choice Award) - torontói TIFF Kids filmfesztivál (Mindenki, 2016)[15]
  • Daazo.com különdíj - Budapest Friss Hús Fesztivál (Mindenki, 2016)[16]
  • Nemzetközi kisjátékfilm-kategória fődíja és a fesztivál nagydíja[m 1][19] - Short Shorts Ázsiai Rövidfilm Fesztivál Tokió (Mindenki, 2016)
  • Közönségdíj - Sapporo Shortsfest, Japán (Mindenki, 2016)[20]
  • Legjobb kisjátéfilm[m 1] - Chicago Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál (Mindenki, 2016)[21]
  • Legjobb kisjátéfilm - Olympia Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztivál, Görögország (Mindenki, 2016)[22]
  • Legjobb kisfilm, 2. hely - Interfilm KUKI + TeenScreen Berlin (Mindenki, 2016)[23]
  • Friss Hús rövidfilmfesztivál - Lovas Nándor-díj (A legjobb játék – a pitchfórum legjobb filmterve, 2016)[16]
  • Oscar-díj a legjobb élő szereplős rövidfilmnek (Mindenki, 2017)[6][24][25]
  • Balázs Béla-díj (2017)[26]
  • Arany Medál-díj (2022)[27]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. a b Oscar-díjra való jelölhetőség[17][18]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. december 20.)
  2. Varga Dénes: A magyar film megnyerte az Oscar-díjat. Origo, 2017. február 27. (Hozzáférés: 2017. december 20.)
  3. a b c d Fái: Deák Kristóf édesapja: Oscar-díjat kaptam a fiamtól születésnapomra. borsonline.hu. Bors, 2017. február 28. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  4. a b Jónás Ágnes: „A hallgatás tud igazán hangos lenni”: Beszélgetés Deák Kristóffal. www.kortarsonline.hu (2016. június 30.) (Hozzáférés: 2017. március 1.)
  5. Bakó Beáta: Brexit: magyarok kezdtek tiltakozásba Londonban. mandiner.hu, 2017. június 29. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  6. a b c Varga Ferenc: Oscar-díjra jelöltek egy magyar filmet. origo.hu, 2017. január 24. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  7. A Médiatanács 501/2014. (VI. 12.) számú döntése. nmhh.hu. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  8. NMHH Médiatanács: 19 új magyar kis- és animációs film érkezik jövőre 113,5 millió forint támogatással. nmhh.hu. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  9. A Médiatanács 655/2016. (VI. 21.) számú döntése. mediatanacs.hu, 2016. május
  10. Hét magyart is meghívott az Oscart odaítélő amerikai filmakadémia. MTI. film.hu, 2017. június 29. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  11. Sixx: Az Oscar felvitt pár emeletet, de onnan még lépcsőzni kell. index.hu, 2018. július 27.
  12. Stáblista Archiválva 2016. március 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, szabadsagszerelemafilm.hu (hozzáférés: 2017. január 28.)
  13. Vadászat angolokra, mandarchiv.hu (hozzáférés: 2017. január 28.)
  14. Les Funambules du Cinéma Européen (francia nyelven). woozone.com, 2016. április 18. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  15. a b Entregados los premios del Festival Internacional de Lanzarote (spanyol nyelven). elpejeverde.com, 2016. április 18. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  16. a b Kiosztották a negyedik Friss Hús rövidfilmfesztivál díjait!. daazo.com, 2016. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  17. Fődíjat nyert a magyar rövidfilm Tokióban. 24.hu, 2016. június 15. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  18. Közelít az Oscar felé az elbűvölő magyar rövidfilm. gepnarancs.hu, 2016. november 9. (Hozzáférés: 2017. november 7.)[halott link]
  19. Sing, SSFF & ASIA 2016 Award Winning Program-3. shortshorts.org. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  20. SSF 2016 Awards Audience Award, sapporoshortfest.jp (angolul) (hozzáférés: 2017. január 28.)
  21. 2016 Awards, The 34th Chicago International Children's Film Festival, Adult Jury Prize—Live-action Short Film. facets.org. [2016. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva].
  22. Awards of 19th Olympia International Film Festival for Children and Young People (angol nyelven). olympiafestival.gr, 2016. december 13. [2017. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  23. KUKI - 9th International Short Film Festival for Children and Youth Berlin 2016 (angol nyelven). interfilm.de, 2016. november 20. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  24. Kovács M. Dávid: Oscar-esélyes lett egy magyar film. Index.hu, 2016. november 23. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  25. Varga Dénes: A magyar film megnyerte az Oscar-díjat. origo.hu, 2017. február 27. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
  26. Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át. kormany.hu, 2017. március 14. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  27. admin: Pogány Judit, Mucsi Zoltán, Pálmai Anna és Staub Viktória is Arany Medál-díjas! (magyar nyelven). Színház.online, 2022. december 13. (Hozzáférés: 2022. december 14.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]