Ugrás a tartalomhoz

A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája nemzetközi egyezményt 1992. június 22-én fogadta el az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Strasbourgban. Célja, hogy támogassa az Európában beszélt helyi és kisebbségi nyelveket.

Tartalma

[szerkesztés]

A karta csak azokra a nyelvekre vonatkozik, amelyeket az aláíró országok állampolgárai hagyományosan használnak (tehát a bevándorlók által használt nyelvekre nem), amelyek jelentősen különböznek a többségi vagy hivatalos nyelvtől (tehát a nemzeti nyelvek egyes nyelvjárásai nem tartoznak ide), és amelyeknek vagy van meghatározható elterjedési területük (tehát az adott állam egy bizonyos részének lakossága hagyományosan használja), vagy az egész országban szétszórtan beszélik (ide tartozik a jiddis és a roma nyelv, amiket nagy területen használnak).

Azokat a nyelveket, amelyek egy államnak csak egy adott körzetében vagy szövetségi területén élveznek hivatalos státuszt (például a katalán Spanyolországban), nem tekintik hivatalos nyelvnek, így azok hasznát láthatják a kartának. Másfelől Írország nem tudja alkalmazni a kartát az ír nyelv védelme érdekében, mert az, bár csak egy kisebbség beszéli, az alkotmány szerint az ország első hivatalos nyelve. Mindazonáltal az Egyesült Királyság ratifikálta a kartát tekintettel az Észak-Írországban is beszélt írre és más Nagy-Britanniában honos kisebbségi nyelvekre. Franciaország, bár szintén aláírta a kartát, az alkotmánybíróság döntése alapján nem ratifikálta azt, de készült egy lista az országban honos regionális nyelvekről, amelyekre alkalmazzák a karta ajánlásait.

Mivel a kisebbségi nyelvek helyzete különböző és minden nyelv egyedi eset, a karta nem támaszt minden országgal szemben azonos elvárásokat. Ezzel szemben felsorol 68 tevékenységet a közélet hét területén, amivel a részt vevő országok védhetik és támogathatják a történelmi regionális és kisebbségi nyelveket; az államoknak legalább 35-öt vállalniuk kell ezek közül (kedvelt kifejezéssel élve à la carte, mintha étlapról válogatnának).

A nyelvek védelmének két szintje létezik. Az alsó védelmi szintet minden aláíró köteles elfogadni, eszerint meg kell határozniuk, mely nyelvet vagy nyelveket tekintenek a karta hatálya alá esőnek. Ezenfelül az aláírók vállalhatják, hogy ez a nyelv vagy nyelvek magasabb szintű védelemben részesülnek.

Magyarország a kihirdetésekor, 1992. november 5-én írta alá a kartát, és a magyar Országgyűlés az elsők között, az 1995. április 7-én kelt 35/1995. (IV. 7.) Ogy. számú határozatával ratifikálta.

Részt vevő országok

[szerkesztés]

A táblázat a 2009. június 6-ai állást mutatja (aktuális adatok angolul az ET honlapján).

ET-tagország Aláírás Ratifikáció Hatálybalépés Elismert nyelvek
Albánia Albánia
Andorra Andorra
Ausztria Ausztria 1992. november 5. 2001. június 28. 2001. október 1. gradistyei (burgenlandi horvát), magyar, roma, szlovén, szlovák, cseh
Azerbajdzsán Azerbajdzsán 2001. december 21.
Belgium Belgium
 Bosznia-Hercegovina 2005. szeptember 7.
Bulgária Bulgária
Ciprus Ciprus 1992. november 12. 2002. augusztus 26. 2002. december 1. örmény
Csehország Csehország 2000. november 9. 2006. november 15. 2007. március 1. német, lengyel, roma, szlovák
Dánia Dánia 1992. november 5. 2000. szeptember 8. 2001. január 1. német
Egyesült Királyság Egyesült Királyság 2000. március 2. 2001. március 27. 2001. július 1. cornwalli, ír, manx, scots és ulsteri scots, skót gael, walesi
Észtország Észtország
Finnország Finnország 1992. november 5. 1994. november 9. 1998. március 1. roma, lapp, svéd
Franciaország Franciaország 1999. május 7.
Görögország Görögország
Grúzia Grúzia
Hollandia Hollandia 1992. november 5. 1996. május 2. 1998. március 1. nyugati fríz, jiddis, limburgi, alsószász, roma
Horvátország Horvátország 1997. november 5. 1997. november 5. 1998. március 1. magyar, olasz, ukrán, ruszin, szerb, szlovák, cseh
Írország Írország
Izland Izland 1999. május 7.
Lengyelország Lengyelország 2003. május 12. 2009. február 12. 2009. június 1.
Lettország Lettország
Liechtenstein 1992. november 5. 1997. november 18. 1998. március 1. Nincsenek elismert nyelvek
Litvánia Litvánia
Luxemburg Luxemburg 1992. november 5. 2005. június 22. 2005. október 1. Nincsenek elismert nyelvek
Macedónia Macedónia 1996. július 25.
Magyarország Magyarország 1992. november 5. 1995. április 26. 1998. március 1. német, horvát, román, szerb, szlovén, szlovák
Málta Málta 1992. november 5.
Moldova Moldova 2002. július 11.
Monaco Monaco
Németország Németország 1992. november 5. 1998. szeptember 16. 1999. január 1. dán, alnémet, alsószorb, északi fríz, felsőszorb, roma, keleti fríz
Norvégia Norvégia 1992. november 5. 1993. november 10. 1998. március 1. lapp
Olaszország Olaszország 2000. június 27.
Oroszország Oroszország 2001. május 10.
Örményország Örményország 2001. május 11. 2002. január 25. 2002. május 1. asszír (neoarameus, nem azonos az ókori nyelvvel), görög, yezidi, kurd, orosz
Portugália Portugália
Románia Románia 1995. július 17. 2008. január 29. 2008. május 1. albán, örmény, görög, olasz, macedón, roma, tatár, héber, bolgár, horvát, cseh, német, magyar, orosz, szerb, szlovák, török, ukrán
San Marino San Marino
Spanyolország Spanyolország 1992. november 5. 2001. április 9. 2001. augusztus 1. baszk, katalán, galíciai
Svájc Svájc 1993. október 8. 1997. december 23. 1998. április 1. olasz, rétoromán
Svédország Svédország 2000. február 9. 2000. február 9. 2000. június 1. finn, jiddis, roma, lapp, Torne-völgyi finn
Szerbia Szerbia 2005. március 22. 2006. február 15. 2006. június 1. albán, bosnyák, bolgár, magyar, horvát, ukrán, román, ruszin, roma, szlovák
Szlovákia Szlovákia 2001. február 20. 2001. szeptember 5. 2002. január 1. bolgár, német, magyar, horvát, ukrán, lengyel, ruszin, roma, cseh
Szlovénia Szlovénia 1997. július 3. 2000. október 4. 2001. január 1. magyar, olasz, roma
Törökország Törökország
Ukrajna Ukrajna 1996. május 2. 2005. szeptember 19. 2006. január 1. ?
Montenegró, bár nem tagja az Európa Tanácsnak, a Kartát – még Szerbia-Montenegró tagjaként – aláírta és ratifikálta.
Montenegró Montenegró 2005. március 22. 2006. február 15. 2006. június 6. albán, roma

További információk

[szerkesztés]
  • A karta magyarul
  • Az Európa Tanács honlapja, cikkek angolul és franciául, ugyanitt a karta szövege több nyelven PDF-ben
  • A Regionális, vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. Aláírás után, ratifikáció előtt...; sajtó alá rend. Kovács Péter; MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Bp., 1993 (Közlemények. Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete)
  • A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. Magyar változat; Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja, Bp., 1996

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]