Ugrás a tartalomhoz

2020–2021-es Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2020–2021-es Európa-liga egyenes kieséses szakasza 2021. február 18-án kezdődött és május 26-án ért véget. Az egyenes kieséses szakaszban az a 32 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén, illetve az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyén végeztek.

Lebonyolítás

[szerkesztés]

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

A legjobb 16 közé jutásért

[szerkesztés]

Sorsolás

[szerkesztés]

A legjobb 16 közé jutásért zajló mérkőzések párosításainak sorsolását 2020. december 14-én tartották.[1]

A csapatok két kalapba kerültek.

  • Kiemelt csapatok: az Európa-liga csoportkörének első helyezettjei, valamint az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének négy legjobb harmadik helyezettje
  • Nem kiemelt csapatok: az Európa-liga csoportkörének második helyezettjei, valamint az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének másik négy harmadik helyezettje

A sorsolás során egy kiemelt csapat mellé egy nem kiemelt csapatot sorsoltak. Figyelembe vették, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A második kalapban szereplő csapatok játszották az első mérkőzést hazai pályán.

Az Európa-liga csoportkörének első és második helyezettjei
Csoport Csoportelső
(kiemeltek)
Csoportmásodik
(nem kiemeltek)
A csoport Olaszország Roma Svájc Young Boys
B csoport Anglia Arsenal Norvégia Molde
C csoport Németország Bayer Leverkusen Csehország Slavia Praha
D csoport Skócia Rangers Portugália Benfica
E csoport Hollandia PSV Eindhoven Spanyolország Granada
F csoport Olaszország Napoli Spanyolország Real Sociedad
G csoport Anglia Leicester City Portugália Braga
H csoport Olaszország Milan Franciaország Lille
I csoport Spanyolország Villarreal Izrael Makkabi Tel-Aviv
J csoport Anglia Tottenham Hotspur Belgium Antwerp
K csoport Horvátország Dinamo Zagreb Ausztria Wolfsberger AC
L csoport Németország 1899 Hoffenheim Szerbia Crvena zvezda
Az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyezettjei
Seed Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Seeding
1. H Anglia Manchester United 6 3 0 3 15 10 +5 9 Kiemeltek
2. F Belgium Club Brugge 6 2 2 2 8 10 −2 8
3. B Ukrajna Sahtar Doneck 6 2 2 2 5 12 −7 8
4. D Hollandia Ajax 6 2 1 3 7 7 0 7
5. E Oroszország Krasznodar 6 1 2 3 6 11 −5 5 Nem kiemeltek
6. A Ausztria Red Bull Salzburg 6 1 1 4 10 17 −7 4
7. G Ukrajna Dinamo Kijiv 6 1 1 4 4 13 −9 4
8. C Görögország Olimbiakósz 6 1 0 5 2 10 −8 3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) gólkülönbség; 3) szerzett gólok; 4) idegenben szerzett gólok; 5) győzelmek; 6) idegenben szerzett győzelmek; 7) büntetőpontok; 8) koefficiens.[2]

Párosítások

[szerkesztés]

Az első mérkőzéseket február 18-án, a visszavágókat február 25-én játszották.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Wolfsberger Ausztria1–8Anglia Tottenham Hotspur1–40–4
Dinamo Kijiv Ukrajna2–1Belgium Club Brugge1–11–0
Real Sociedad Spanyolország0–4Anglia Manchester United0–40–0
Benfica Portugália3–4Anglia Arsenal1–12–3
Crvena zvezda Szerbia3–3 (i.g.)Olaszország Milan2–21–1
Antwerp Belgium5–9Skócia Rangers3–42–5
Slavia Praha Csehország2–0Anglia Leicester City0–02–0
Red Bull Salzburg Ausztria1–4Spanyolország Villarreal0–21–2
Braga Portugália1–5Olaszország Roma0–21–3
Krasznodar Oroszország2–4Horvátország Dinamo Zagreb2–30–1
Young Boys Svájc6–3Németország Bayer Leverkusen4–32–0
Molde Norvégia5–3Németország 1899 Hoffenheim3–32–0
Granada Spanyolország3–2Olaszország Napoli2–01–2
Makkabi Tel-Aviv Izrael0–3Ukrajna Sahtar Doneck0–20–1
Lille Franciaország2–4Hollandia Ajax1–21–2
Olimbiakósz Görögország5–4Hollandia PSV Eindhoven4–21–2

Mérkőzések

[szerkesztés]
2021. február 18.
18:55
Wolfsberger Ausztria 1–4 Anglia Tottenham Hotspur
Liendl Gól : 55' 55' (11-esből) (0–3)
Jegyzőkönyv
Son Heung-min Gól : 13' 13'
Bale Gól : 28' 28'
Lucas Gól : 34' 34'
Carlos Vinícius Gól : 88' 88'
Puskás Aréna, Budapest (Magyarország)
Játékvezető: Ali Palabıyık (török)

2021. február 25.
18:00 (17:00 GMT)
Tottenham Hotspur Anglia 4–0 Ausztria Wolfsberger
Alli Gól : 11' 11'
Carlos Vinícius Gól : 50' 50' Gól : 83' 83'
Bale Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2021. február 18.
18:55 (19:55 EEST)
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–1 Belgium Club Brugge
Buyalskyi Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Mechele Gól : 67' 67'

2021. február 25.
21:00
Club Brugge Belgium 0–1 Ukrajna Dinamo Kijiv
(0–0)
Jegyzőkönyv
Buyalskyi Gól : 83' 83'


2021. február 18.
18:55
Real Sociedad Spanyolország 0–4 Anglia Manchester United
(0–1)
Jegyzőkönyv
Fernandes Gól : 27' 27' Gól : 57' 57'
Rashford Gól : 65' 65'
James Gól : 90' 90'
Juventus Stadion, Torino (Olaszország)
Játékvezető: Sandro Schärer (svájci)

2021. február 25.
21:00 (20:00 GMT)
Manchester United Anglia 0–0 Spanyolország Real Sociedad
Jegyzőkönyv


2021. február 18.
21:00 (20:00 WET)
Benfica Portugália 1–1 Anglia Arsenal
Pizzi Gól : 55' 55' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Saka Gól : 57' 57'

2021. február 25.
18:55 (20:00 GMT)
Arsenal Anglia 3–2 Portugália Benfica
Aubameyang Gól : 21' 21' Gól : 87' 87'
Tierney Gól : 67' 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Gonçalves Gól : 43' 43'
Silva Gól : 61' 61'
Karaiszkákisz Stadion, Pireusz (Görögország)
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2021. február 18.
18:55
Crvena zvezda Szerbia 2–2 Olaszország Milan
Kanga Gól : 52' 52' (11-esből)
Pavkov Gól : 90+3' 90+3'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pankov Gól : 42' 42' (öngól)
Hernández Gól : 61' 61' (11-esből)

2021. február 25.
21:00
Milan Olaszország 1–1 Szerbia Crvena zvezda
Kessié Gól : 9' 9' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Ben Gól : 24' 24'


2021. február 18.
21:00
Antwerp Belgium 3–4 Skócia Rangers
Avenatti Gól : 45' 45'
Refaelov Gól : 45+8' 45+8' (11-esből)
Hongla Gól : 67' 67'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Aribo Gól : 39' 39'
Barišić Gól : 59' 59' (11-esből) Gól : 90' 90' (11-esből)
Kent Gól : 83' 83'

2021. február 25.
18:55 (17:55 GMT)
Rangers Skócia 5–2 Belgium Antwerp
Morelos Gól : 9' 9'
Patterson Gól : 46' 46'
Kent Gól : 55' 55'
Barišić Gól : 79' 79' (11-esből)
Itten Gól : 90+2' 90+2' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Refaelov Gól : 32' 32'
Lamkel Zé Gól : 57' 57'


2021. február 18.
18:55
Slavia Praha Csehország 0–0 Anglia Leicester City
Jegyzőkönyv

2021. február 25.
21:00 (20:00 BST)
Leicester City Anglia 0–2 Csehország Slavia Praha
(0–0)
Jegyzőkönyv
Provod Gól : 49' 49'
Sima Gól : 79' 79'


2021. február 18.
21:00
Red Bull Salzburg Ausztria 0–2 Spanyolország Villarreal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Alcácer Gól : 41' 41'
Niño Gól : 71' 71'

2021. február 25.
18:55
Villarreal Spanyolország 2–1 Ausztria Red Bull Salzburg
Gerard Gól : 40' 40' Gól : 89' 89' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Berisha Gól : 17' 17'


2021. február 18.
18:55 (17:55 WEST)
Braga Portugália 0–2 Olaszország Roma
(0–1)
Jegyzőkönyv
Džeko Gól : 5' 5'
Mayoral Gól : 86' 86'

2021. február 25.
21:00
Roma Olaszország 3–1 Portugália Braga
Džeko Gól : 24' 24'
Pérez Gól : 75' 75'
Mayoral Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cristante Gól : 88' 88' (öngól)


2021. február 18.
18:55 (20:55 MSK)
Krasznodar Oroszország 2–3 Horvátország Dinamo Zagreb
Berg Gól : 28' 28'
Claesson Gól : 69' 69'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Petković Gól : 15' 15' Gól : 54' 54'
Atiemwen Gól : 75' 75'

2021. február 25.
21:00
Dinamo Zagreb Horvátország 1–0 Oroszország Krasznodar
Oršić Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv


2021. február 18.
18:55
Young Boys Svájc 4–3 Németország Bayer Leverkusen
Fassnacht Gól : 3' 3'
Siebatcheu Gól : 19' 19' Gól : 89' 89'
Elia Gól : 44' 44'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Schick Gól : 49' 49' Gól : 52' 52'
Diaby Gól : 68' 68'

2021. február 25.
21:00
Bayer Leverkusen Németország 0–2 Svájc Young Boys
(0–0)
Jegyzőkönyv
Siebatcheu Gól : 48' 48'
Fassnacht Gól : 86' 86'


2021. február 18.
21:00
Molde Norvégia 3–3 Németország 1899 Hoffenheim
Ellingsen Gól : 41' 41'
Andersen Gól : 70' 70'
Fofana Gól : 74' 74'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Dabbur Gól : 8' 8' Gól : 28' 28'
Baumgartner Gól : 45+3' 45+3'
Estadio de la Cerámica, Villarreal (Spanyolország)
Játékvezető: Stéphanie Frappart (francia)

2021. február 25.
18:55
1899 Hoffenheim Németország 0–2 Norvégia Molde
(0–1)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 20' 20' Gól : 90+5' 90+5'


2021. február 18.
21:00
Granada Spanyolország 2–0 Olaszország Napoli
Herrera Gól : 19' 19'
Kenedy Gól : 21' 21'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2021. február 25.
18:55
Napoli Olaszország 2–1 Spanyolország Granada
Zieliński Gól : 3' 3'
Fabián Gól : 59' 59'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Montoro Gól : 25' 25'


2021. február 18.
21:00 (22:00 IDT)
Makkabi Tel-Aviv Izrael 0–2 Ukrajna Sahtar Doneck
(0–1)
Jegyzőkönyv
Patrick Gól : 31' 31'
Tetê Gól : 90+3' 90+3'

2021. február 25.
18:55 (19:55 EET)
Sahtar Doneck Ukrajna 1–0 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Moraes Gól : 67' 67' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2021. február 18.
21:00
Lille Franciaország 1–2 Hollandia Ajax
Weah Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Tadić Gól : 87' 87' (11-esből)
Brobbey Gól : 89' 89'

2021. február 25.
18:55
Ajax Hollandia 2–1 Franciaország Lille
Klaassen Gól : 15' 15'
Neres Gól : 88' 88'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Yazıcı Gól : 78' 78' (11-esből)


2021. február 18.
18:55 (19:55 EEST)
Olimbiakósz Görögország 4–2 Hollandia PSV Eindhoven
Bouchalakis Gól : 9' 9'
M'Vila Gól : 37' 37'
El-Arabi Gól : 45+2' 45+2'
Masouras Gól : 83' 83'
(3–2)
Jegyzőkönyv
Zahavi Gól : 14' 14' Gól : 40' 40'

2021. február 25.
21:00
PSV Eindhoven Hollandia 2–1 Görögország Olimbiakósz
Zahavi Gól : 23' 23' Gól : 44' 44' (2–0)
Jegyzőkönyv
Hassan Gól : 88' 88'

Nyolcaddöntők

[szerkesztés]

A nyolcaddöntők sorsolását 2021. február 26-án tartották.[3] Az első mérkőzéseket március 11-én, a visszavágókat március 18-án játszották.

Párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Ajax Hollandia5–0Svájc Young Boys3–02–0
Dinamo Kijiv Ukrajna0–4Spanyolország Villarreal0–20–2
Roma Olaszország5–1Ukrajna Sahtar Doneck3–02–1
Olimbiakósz Görögország2–3Anglia Arsenal1–31–0
Tottenham Hotspur Anglia2–3[a1 1]Horvátország Dinamo Zagreb2–00–3 (h.u.)
Manchester United Anglia2–1Olaszország Milan1–11–0
Slavia Praha Csehország3–1Skócia Rangers1–12–0
Granada Spanyolország3–2Norvégia Molde2–01–2
  1. A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték. A második mérkőzés az Arsenal–Olimbiakósz találkozóval azonos városban lett volna, és az Arsenal angol kupagyőztesként magasabb prioritású volt a Tottenham Hotspurnál.[4][5]

Mérkőzések

[szerkesztés]
2021. március 11.
18:55
Ajax Hollandia 3–0 Svájc Young Boys
Klaassen Gól : 62' 62'
Tadić Gól : 82' 82'
Brobbey Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2021. március 18.
21:00
Young Boys Svájc 0–2 Hollandia Ajax
(0–1)
Jegyzőkönyv
Neres Gól : 21' 21'
Tadić Gól : 49' 49' (11-esből)


2021. március 11.
18:55 (19:55 EET)
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–2 Spanyolország Villarreal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Torres Gól : 30' 30'
Albiol Gól : 52' 52'

2021. március 18.
21:00
Villarreal Spanyolország 2–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Gerard Gól : 13' 13' Gól : 36' 36' (2–0)
Jegyzőkönyv


2021. március 11.
21:00
Roma Olaszország 3–0 Ukrajna Sahtar Doneck
Pellegrini Gól : 23' 23'
El Shaarawy Gól : 73' 73'
Mancini Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2021. március 18.
18:55 (19:55 EET)
Sahtar Doneck Ukrajna 1–2 Olaszország Roma
Moraes Gól : 59' 59' (0–0)
Jegyzőkönyv
Mayoral Gól : 48' 48' Gól : 72' 72'


2021. március 11.
21:00 (22:00 EET)
Olimbiakósz Görögország 1–3 Anglia Arsenal
El-Arabi Gól : 58' 58' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ødegaard Gól : 34' 34'
Gabriel Gól : 80' 80'
Elneny Gól : 85' 85'

2021. március 18.
18:55 (17:55 GMT)
Arsenal Anglia 0–1 Görögország Olimbiakósz
(0–0)
Jegyzőkönyv
El-Arabi Gól : 51' 51'


2021. március 11.
21:00 (20:00 GMT)
Tottenham Hotspur Anglia 2–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Kane Gól : 25' 25' Gól : 70' 70' (1–0)
Jegyzőkönyv

2021. március 18.
18:55
Dinamo Zagreb Horvátország 3–0  (h. u.) Anglia Tottenham Hotspur
Oršić Gól : 62' 62' Gól : 83' 83' Gól : 106' 106' (0–0, 2–0, 2–0)
Jegyzőkönyv


2021. március 11.
18:55 (17:55 GMT)
Manchester United Anglia 1–1 Olaszország Milan
Diallo Gól : 50' 50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kjær Gól : 90+2' 90+2'

2021. március 18.
21:00
Milan Olaszország 0–1 Anglia Manchester United
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pogba Gól : 49' 49'
San Siro, Milánó
Játékvezető: Felix Brych (német)


2021. március 11.
18:55
Slavia Praha Csehország 1–1 Skócia Rangers
Stanciu Gól : 7' 7' (1–1)
Jegyzőkönyv
Helander Gól : 36' 36'

2021. március 18.
21:00 (20:00 GMT)
Rangers Skócia 0–2 Csehország Slavia Praha
(0–1)
Jegyzőkönyv
Olayinka Gól : 14' 14'
Stanciu Gól : 74' 74'


2021. március 11.
21:00
Granada Spanyolország 2–0 Norvégia Molde
Molina Gól : 26' 26'
Soldado Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2021. március 18.
18:55
Molde Norvégia 2–1 Spanyolország Granada
Vallejo Gól : 29' 29' (öngól)
Hestad Gól : 90' 90' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Soldado Gól : 72' 72'
Puskás Aréna, Budapest (Magyarország)
Játékvezető: Srđan Jovanović (szerb)

Negyeddöntők

[szerkesztés]

A negyeddöntők sorsolását 2021. március 19-én tartották.[6] Az első mérkőzéseket április 8-án, a visszavágókat április 15-én játszották.

Párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Granada Spanyolország0–4Anglia Manchester United0–20–2
Arsenal Anglia5–1Csehország Slavia Praha1–14–0
Ajax Hollandia2–3Olaszország Roma1–21–1
Dinamo Zagreb Horvátország1–3Spanyolország Villarreal0–11–2

Mérkőzések

[szerkesztés]
2021. április 15.
21:00 (20:00 BST)
Manchester United Anglia 2–0 Spanyolország Granada
Cavani Gól : 6' 6'
Vallejo Gól : 90' 90' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2021. április 8.
21:00 (20:00 BST)
Arsenal Anglia 1–1 Csehország Slavia Praha
Pépé Gól : 86' 86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Holeš Gól : 90+4' 90+4'

2021. április 15.
21:00
Slavia Praha Csehország 0–4 Anglia Arsenal
(0–3)
Jegyzőkönyv
Pépé Gól : 18' 18'
Lacazette Gól : 21' 21' (11-esből) Gól : 77' 77'
Saka Gól : 24' 24'


2021. április 8.
21:00
Ajax Hollandia 1–2 Olaszország Roma
Klaassen Gól : 39' 39' (1–0)
Jegyzőkönyv
Pellegrini Gól : 57' 57'
Ibañez Gól : 87' 87'

2021. április 15.
21:00
Roma Olaszország 1–1 Hollandia Ajax
Džeko Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Brobbey Gól : 49' 49'


2021. április 8.
21:00
Dinamo Zagreb Horvátország 0–1 Spanyolország Villarreal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gerard Gól : 44' 44' (11-esből)

2021. április 15.
21:00
Villarreal Spanyolország 2–1 Horvátország Dinamo Zagreb
Alcácer Gól : 36' 36'
Gerard Gól : 43' 43'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Oršić Gól : 74' 74'

Elődöntők

[szerkesztés]

Az elődöntők sorsolását 2021. március 19-én tartották, a negyeddöntők sorsolását követően.[6] Az első mérkőzéseket április 29-én, a visszavágókat május 6-án játszották.

Párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Manchester United Anglia8–5Olaszország Roma6–22–3
Villarreal Spanyolország2–1Anglia Arsenal2–10–0

Mérkőzések

[szerkesztés]
2021. április 29.
21:00 (20:00 BST)
Manchester United Anglia 6–2 Olaszország Roma
Fernandes Gól : 9' 9' Gól : 71' 71' (11-esből)
Cavani Gól : 48' 48' Gól : 64' 64'
Pogba Gól : 75' 75'
Greenwood Gól : 86' 86'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Pellegrini Gól : 15' 15' (11-esből)
Džeko Gól : 34' 34'

2021. május 6.
21:00
Roma Olaszország 3–2 Anglia Manchester United
Džeko Gól : 57' 57'
Cristante Gól : 60' 60'
Telles Gól : 83' 83' (öngól)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Cavani Gól : 39' 39' Gól : 68' 68'


2021. április 29.
21:00
Villarreal Spanyolország 2–1 Anglia Arsenal
Trigueros Gól : 5' 5'
Albiol Gól : 29' 29'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Pépé Gól : 73' 73' (11-esből)

2021. május 6.
21:00 (20:00 BST)
Arsenal Anglia 0–0 Spanyolország Villarreal
Jegyzőkönyv

Döntő

[szerkesztés]

A döntőt 2021. május 26-án játszották a Stadion Energa Gdańskban. A pályaválasztót 2021. március 19-én sorsolták, az elődöntők sorsolását követően.[6]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. UEFA Europa League round of 16 draw. UEFA.com, 2021. február 26.
  2. Regulations of the UEFA Champions League, 2020/21. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2020. szeptember 24.
  3. UEFA Europa League quarter-final and semi-final draw. UEFA.com, 2020. december 14.
  4. Legs reversed for Tottenham-Dinamo Zagreb UEFA Europa League round of 16 tie”, UEFA, 2021. március 1. (Hozzáférés: 2021. március 1.) 
  5. Europa League: Tottenham's last-16 games with Dinamo Zagreb reversed”, Sky Sports, 2021. március 1. (Hozzáférés: 2021. március 1.) 
  6. a b c 2021 UEFA Europa League final: Gdańsk. UEFA.com, 2020. szeptember 1.
  7. Full Time Summary Final – Villarreal v Manchester United (PDF). UEFA.com , 2021. május 26. (Hozzáférés: 2021. május 26.)