Ugrás a tartalomhoz

2013-as afrikai nemzetek kupája (selejtező)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2013-as afrikai nemzetek kupája selejtezőjére az Afrikai Labdarúgó-szövetség 47 tagállama nevezett be, köztük a 2013-as afrikai nemzetek kupája rendezője, a Dél-afrikai Köztársaság, amely nem játszott selejtezőt. Hat válogatott nem indult. Valamennyi mérkőzést 2012-ben játszották le.

Lebonyolítás

[szerkesztés]

A selejtező egy előselejtezőből, és két fordulóból állt.

Az előselejtezőben a négy legalacsonyabban rangsorolt válogatott vett részt. Oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg, a párosítások győztesei továbbjutottak az első fordulóba.

Az első fordulóban a 2012-es tornára nem kvalifikált csapatok, valamint az előselejtező két továbbjutója vett részt, összesen 28 csapat. 14 párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg. A párosítások győztesei továbbjutottak a második fordulóba.

A második fordulóban a 2012-es tornára kijutott 16 csapat, valamint az első forduló 14 továbbjutója vett részt, összesen 30 csapat. 15 párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg. A párosítások győztesei kijutottak a 2013-as afrikai nemzetek kupájára. A rendező Dél-Afrikával alkották a 16 csapatos mezőnyt.

A selejtezőben részt vevő 46 válogatott:

A 2. fordulóba kiemelve
(2012-es torna résztvevői)
Az 1. fordulóba kiemelve
(A 2012-es tornára nem kvalifikált csapatok, kivéve a négy legalacsonyabban rangsorolt csapatot)
Előselejtező
(négy legalacsonyabban rangsorolt csapat)

 Angola
 Botswana
 Burkina Faso
 Egyenlítői-Guinea
 Elefántcsontpart
 Gabon
 Ghána
 Guinea
 Líbia
 Mali
 Marokkó
 Niger
 Szenegál
 Szudán
 Tunézia
 Zambia

 Algéria
 Benin
 Bissau-Guinea
 Burundi
 Csád
 Egyiptom
 Etiópia
 Gambia
 Kamerun
 Kenya
 Kongó
 Kongói DK
 Közép-afrikai Köztársaság

 Libéria
 Madagaszkár
 Malawi
 Mozambik
 Namíbia
 Nigéria
 Ruanda
 Sierra Leone
 Tanzánia
 Togo
 Uganda
 Zimbabwe
 Zöld-foki Köztársaság

 Lesotho
 São Tomé és Príncipe
 Seychelle-szigetek
 Szváziföld

Jegyzetek

Kvalifikált csapatok

[szerkesztés]
Ország Kvalifikáció módja Kvalifikáció időpontja Afrikai nemzetek kupája részvétel
 Dél-afrikai Köztársaság 00Rendező 032011. szeptember 28. 7
 Ghána Malawi legyőzésével. 2012. október 13. 18
 Mali Botswana legyőzésével. 2012. október 13. 7
 Zambia Uganda legyőzésével. 2012. október 13. 15
 Nigéria Libéria legyőzésével. 2012. október 13. 16
 Tunézia Sierra Leone legyőzésével. 2012. október 13. 15
 Elefántcsontpart Szenegál legyőzésével. 2012. október 13. 19
 Marokkó Mozambik legyőzésével. 2012. október 13. 14
 Etiópia Szudán legyőzésével. 2012. október 14. 9
 Zöld-foki Köztársaság Kamerun legyőzésével. 2012. október 14. 0
 Angola Zimbabwe legyőzésével. 2012. október 14. 6
 Niger Guinea legyőzésével. 2012. október 14. 1
 Togo Gabon legyőzésével. 2012. október 14. 6
 Kongói DK Egyenlítői-Guinea legyőzésével. 2012. október 14. 15
 Burkina Faso Közép-afrikai Köztársaság legyőzésével. 2012. október 14. 8
 Algéria Líbia legyőzésével. 2012. október 14. 14

Eredmények

[szerkesztés]

Előselejtező

[szerkesztés]

Az előselejtező és az 1. forduló sorsolását 2011. október 28-án tartották Malabóban, Egyenlítői-Guineában.[3]

Az előzetes menetrend szerint az előselejtezőket január 6–8. és január 20–22. között játszották volna,[4] azonban a január 8-ára kiírt São Tomé and Príncipe–Lesotho-találkozót elhalasztották, mert a vendégcsapat nem tudott átutazni Libreville-en keresztül.[5] A párosítás mérkőzéseit végül 2012. január 15-én és január 22-én rendezték meg.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Seychelle-szigetek  játék nélkül1  Szváziföld
São Tomé és Príncipe  1–0  Lesotho 1–0 0–0
Jegyzet
  • 1.: Szváziföld anyagi nehézségek miatt visszalépett.[6] A Seychelles-szigetek továbbjutott az első fordulóba.

2012. január 22.
15:00 (UTC+2)
Lesotho  0–0  São Tomé és Príncipe
Jegyzőkönyv

São Tomé és Príncipe 1–0-s összesítéssel az első fordulóba jutott.

1. forduló

[szerkesztés]

Az 1. forduló első mérkőzéseit – az Egyiptom–Közép Afrikai Köztársaság-párosítás kivételével – 2012. február 29-én, a visszavágókat június 16-án és 17-én rendezték.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Etiópia  1–1 (i.g.)  Benin 0–0 1–1
Ruanda  0–2  Nigéria 0–0 0–2
Kongó  3–5  Uganda 3–1 0–4
Burundi  2–2 (i.g.)  Zimbabwe 2–1 0–1
Gambia  2–6  Algéria 1–2 1–4
Kenya  2–2 (i.g.)  Togo 2–1 0–1
São Tomé és Príncipe  4–5  Sierra Leone 2–1 2–4
Bissau-Guinea  0–2  Kamerun 0–1 0–1
Csád  3–4  Malawi 3–2 0–2
Seychelle-szigetek  0–7  Kongói DK 0–4 0–3
Tanzánia  2–2
(t. 6–7)
 Mozambik 1–1 1–1
Egyiptom  3–41  Közép-afrikai Köztársaság 2–3 1–1
Madagaszkár  1–7  Zöld-foki Köztársaság 0–4 1–3
Libéria  1–0  Namíbia 1–0 0–0
  • 1. A pályaválasztói jogot az eredeti sorsoláshoz képest felcserélték.
2012. február 29.
16:00 (UTC+3)
Etiópia  0–0  Benin
Jegyzőkönyv
Addisz-abebai városi stadion, Addisz-Abeba
Játékvezető: Sylvester Kirwa (kenyai)

2012. június 17.
16:00 (UTC+1)
Benin  1–1  Etiópia
Poté Gól : 19' 19' (1–1)
Jegyzőkönyv
Girma Gól : 44' 44'


2012. február 29.
15:30 (UTC+2)
Ruanda  0–0  Nigéria
Jegyzőkönyv

2012. június 16.
16:00 (UTC+1)
Nigéria  2–0  Ruanda
I. Uche Gól : 9' 9'
Musa Gól : 56' 56'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
15:30 (UTC+1)
Kongó  3–1  Uganda
N'Guessi Gól : 1' 1'
Oniangue Gól : 77' 77' (11-esből) Gól : 85' 85'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sserumaga Gól : 29' 29'

2012. június 16.
16:00 (UTC+3)
Uganda  4–0  Kongó
Mwesigwa Gól : 33' 33'
Walusimbi Gól : 51' 51' (11-esből)
Massa Gól : 63' 63'
Okwi Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
15:30 (UTC+2)
Burundi  2–1  Zimbabwe
Mavugo Gól : 46' 46'
Nahayo Gól : 90+5' 90+5'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Musona Gól : 60' 60'

2012. június 17.
15:00 (UTC+2)
Zimbabwe  1–0  Burundi
Musona Gól : 36' 36' (1–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
16:30 (UTC±0)
Gambia  1–2  Algéria
M. Ceesay Gól : 27' 27' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jahja Gól : 56' 56'
Fegúli Gól : 58' 58'

2012. június 17.
20:30 (UTC+1)
Algéria  4–1  Gambia
Kádír Gól : 1' 1'
Szlimáni Gól : 6' 6' Gól : 52' 52'
Szúdáni Gól : 65' 65'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Gassama Gól : 15' 15'


2012. február 29.
17:00 (UTC+3)
Kenya  2–1  Togo
Situma Gól : 24' 24'
Wanga Gól : 66' 66'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Boukari Gól : 42' 42'

2012. június 17.
15:30 (UTC±0)
Togo  1–0  Kenya
Gakpé Gól : 59' 59' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
15:00 (UTC±0)
São Tomé és Príncipe  2–1  Sierra Leone
Jair Gól : 69' 69' (11-esből)
Lasset Gól : 86' 86'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Medo Gól : 55' 55'
Estádio Nacional 12 de Julho, São Tomé
Játékvezető: Anthony Ramsy Raphael (malawi)

2012. június 16.
16:30 (UTC±0)
Sierra Leone  4–2  São Tomé és Príncipe
K. Kamara Gól : 17' 17' Gól : 33' 33'
T. Bangura Gól : 21' 21' Gól : 40' 40'
(4–1)
Jegyzőkönyv
Jair Gól : 2' 2'
Jose Gól : 47' 47'
Nemzeti Stadion, Freetown
Játékvezető: Ali Lemgájfri (mauritániai)


2012. február 29.
16:30 (UTC±0)
Bissau-Guinea  0–1  Kamerun
(0–0)
Jegyzőkönyv
Choupo-Moting Gól : 90+1' 90+1'

2012. június 16.
15:30 (UTC+1)
Kamerun  1–0  Bissau-Guinea
Moukandjo Gól : 81' 81' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
15:00 (UTC+1)
Csád  3–2  Malawi
Labbo Gól : 38' 38'
Djime Gól : 45+3' 45+3' Gól : 53' 53'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Nyondo Gól : 42' 42' Gól : 67' 67'

2012. június 16.
14:30 (UTC+2)
Malawi  2–0  Csád
J. Banda Gól : 31' 31'
Kamwendo Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
17:30 (UTC+4)
Seychelle-szigetek  0–4  Kongói DK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Kaluyituka Gól : 11' 11' Gól : 47' 47'
Mputu Gól : 28' 28'
Basilua Gól : 90' 90'

2012. június 17.
15:30 (UTC+1)
Kongói DK  3–0  Seychelle-szigetek
Mbokani Gól : 38' 38'
Mpeko Gól : 45' 45'
Kanda Gól : 84' 84'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. február 29.
16:00 (UTC+3)
Tanzánia  1–1  Mozambik
Kazimoto Gól : 42' 42' (1–1)
Jegyzőkönyv
Clésio Gól : 23' 23'


2012. június 15.
20:00 (UTC+2)
Egyiptom  2–3  Közép-afrikai Köztársaság
Zídán Gól : 10' 10'
Szaláh Gól : 47' 47'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Momi Gól : 25' 25' Gól : 62' 62'
Manga Gól : 69' 69'

2012. június 30.
15:00 (UTC+1)
Közép-afrikai Köztársaság  1–1  Egyiptom
Kéthévoama Gól : 23' 23' (1–0)
Jegyzőkönyv
Moteab Gól : 72' 72'


2012. február 29.
14:30 (UTC+3)
Madagaszkár  0–4  Zöld-foki Köztársaság
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ryan Gól : 11' 11'
Dady Gól : 38' 38'
F. Varela Gól : 77' 77'
T. Varela Gól : 82' 82'

2012. június 16.
16:30 (UTC−1)
Zöld-foki Köztársaság  3–1  Madagaszkár
Ryan Gól : 9' 9' Gól : 81' 81'
Djaniny Gól : 55' 55'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Voavy Gól : 83' 83'


2012. február 29.
16:00 (UTC±0)
Libéria  1–0  Namíbia
Williams Gól : 67' 67' (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. június 16.
18:00 (UTC+1)
Namíbia  0–0  Libéria
Jegyzőkönyv


2. forduló

[szerkesztés]

Kiemelés

[szerkesztés]
1. kalap 2. kalap

 Zambia
 Ghána
 Elefántcsontpart
 Mali
 Tunézia
 Kamerun
 Angola
 Gabon
 Nigéria
 Szudán
 Egyenlítői-Guinea
 Algéria
 Guinea
 Burkina Faso
 Marokkó

 Szenegál
 Líbia
 Niger
 Botswana
 Malawi
 Mozambik
 Togo
 Zöld-foki Köztársaság
 Közép-afrikai Köztársaság
 Kongói DK
 Etiópia
 Libéria
 Sierra Leone
 Uganda
 Zimbabwe

Párosítások

[szerkesztés]

A 2. forduló első mérkőzéseit 2012. szeptember 7–9-e között, a visszavágókat október 12–14 között játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Mali  7–1  Botswana 3–0 4–1
Zimbabwe  3–3
(i.g.)
 Angola 3–1 0–2
Ghána  3–0  Malawi 2–0 1–0
Libéria  3–8  Nigéria 2–2 1–6
Zambia  1–1
(t. 9–8)
 Uganda 1–0 0–1
Zöld-foki Köztársaság  3–2  Kamerun 2–0 1–2
Mozambik  2–4  Marokkó 2–0 0–4
Sierra Leone  2–2
(i.g.)
 Tunézia 2–2 0–0
Guinea  1–2  Niger 1–0 0–2
Szudán  5–5
(i.g.)
 Etiópia 5–3 0–2
Líbia  0–3  Algéria 0–1 0–2
Elefántcsontpart  6–2  Szenegál 4–2 2–0
Kongói DK  5–2  Egyenlítői-Guinea 4–0 1–2
Gabon  2–3  Togo 1–1 1–2
Közép-afrikai Köztársaság  2–3  Burkina Faso 1–0 1–3
2012. szeptember 8.
19:00 (UTC±0)
Mali  3–0  Botswana
Diabaté Gól : 27' 27' (11-esből)
N'Diaye Gól : 59' 59'
Maïga Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 13.
15:00 (UTC+2)
Botswana  1–4  Mali
Ohilwe Gól : 90' 90' (0–1)
Jegyzőkönyv
Diabaté Gól : 29' 29'
Maïga Gól : 60' 60'
Samassa Gól : 77' 77'
M. K. Traore Gól : 85' 85'


2012. szeptember 9.
15:00 (UTC+2)
Zimbabwe  3–1  Angola
Mateus Gól : 4' 4' (öngól)
Billiat Gól : 21' 21'
Gutu Gól : 35' 35'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Djalma Gól : 56' 56'

2012. október 14.
17:00 (UTC+1)
Angola  2–0  Zimbabwe
Manucho Gól : 5' 5' Gól : 7' 7' (2–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 8.
17:00 (UTC±0)
Ghána  2–0  Malawi
Atsu Gól : 8' 8'
Annan Gól : 53' 53'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 13.
14:30 (UTC+2)
Malawi  0–1  Ghána
(0–1)
Jegyzőkönyv
Acquah Gól : 4' 4'


2012. szeptember 8.
20:00 (UTC±0)
Libéria  2–2  Nigéria
O. Roberts Gól : 5' 5'
Oliseh Gól : 66' 66'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Igiebor Gól : 22' 22'
I. Uche Gól : 26' 26' (11-esből)

2012. október 13.
17:00 (UTC+1)
Nigéria  6–1  Libéria
Ambrose Gól : 1' 1'
Musa Gól : 38' 38'
Moses Gól : 48' 48' Gól : 88' 88'
Mikel Gól : 50' 50' (11-esből)
I. Uche Gól : 72' 72'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Wleh Gól : 80' 80'


2012. szeptember 8.
15:00 (UTC+2)
Zambia  1–0  Uganda
C. Katongo Gól : 18' 18' (1–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 8.
19:00 (UTC−1)
Zöld-foki Köztársaság  2–0  Kamerun
Ricardo Gól : 15' 15'
Djaniny Gól : 61' 61'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 14.
16:00 (UTC+1)
Kamerun  2–1  Zöld-foki Köztársaság
Emana Gól : 22' 22'
Olinga Gól : 90+4' 90+4'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Nhuck Gól : 12' 12'


2012. szeptember 9.
15:00 (UTC+2)
Mozambik  2–0  Marokkó
Miro Gól : 75' 75'
Domingues Gól : 90+3' 90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 13.
21:00 (UTC±0)
Marokkó  4–0  Mozambik
Barráda Gól : 39' 39'
Hardzsa Gól : 64' 64' (11-esből)
el-Arabi Gól : 85' 85'
Amrabat Gól : 90+4' 90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 8.
18:30 (UTC±0)
Sierra Leone  2–2  Tunézia
Suma Gól : 8' 8'
A. Kamara Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Garbi Gól : 65' 65'
Mszákni Gól : 87' 87'

2012. október 13.
20:15 (UTC+1)
Tunézia  0–0  Sierra Leone
Jegyzőkönyv
Musztafa ben Zsannet stadion, Monasztir
Játékvezető: Ali Lemgájfri (mauritániai)


2012. szeptember 9.
19:00 (UTC±0)
Guinea  1–0  Niger
Yattara Gól : 51' 51' (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 14.
17:00 (UTC+1)
Niger  2–0  Guinea
Mohamed Gól : 74' 74'
Garba Gól : 85' 85'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 8.
19:00 (UTC+3)
Szudán  5–3  Etiópia
Mudater et-Táhir Gól : 7' 7'
Bísa Gól : 15' 15'
Omer Gól : 45+1' 45+1'
Muhannad et-Táhir Gól : 83' 83' (11-esből) Gól : 90' 90'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Kebede Gól : 14' 14' Gól : 50' 50'
Girma Gól : 68' 68'

2012. október 14.
15:00 (UTC+3)
Etiópia  2–0  Szudán
Girma Gól : 61' 61'
Said Gól : 64' 64'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 9.
19:00 (UTC+1)
Líbia  0–1  Algéria
(0–0)
Jegyzőkönyv
Szúdáni Gól : 88' 88'

2012. október 14.
19:00 (UTC+1)
Algéria  2–0  Líbia
Szúdáni Gól : 6' 6'
Szlimáni Gól : 7' 7'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2012. szeptember 8.
19:00 (UTC±0)
Elefántcsontpart  4–2  Szenegál
Kalou Gól : 43' 43'
Gervinho Gól : 65' 65'
Drogba Gól : 80' 80' (11-esből)
Gradel Gól : 85' 85'
(1–1)
Jegyzőkönyv
N'Doye Gól : 33' 33'
Cissé Gól : 60' 60'

2012. október 13.
20:30 (UTC±0)
Szenegál  0–2
félbeszakadt
 Elefántcsontpart
(0–0)
Jegyzőkönyv
Drogba Gól : 52' 52' Gól : 71' 71' (11-esből)


2012. szeptember 9.
16:30 (UTC+1)
Kongói DK  4–0  Egyenlítői-Guinea
Mbokani Gól : 56' 56' Gól : 80' 80'
Kanda Gól : 61' 61'
Ronan Gól : 73' 73' (öngól)
(0–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 14.
20:00 (UTC+1)
Egyenlítői-Guinea  2–1  Kongói DK
Balboa Gól : 23' 23'
Konaté Gól : 35' 35'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Mputu Gól : 43' 43'


2012. szeptember 8.
16:30 (UTC+1)
Gabon  1–1  Togo
Cousin Gól : 69' 69' (0–0)
Jegyzőkönyv
Adebayor Gól : 74' 74'

2012. október 14.
17:30 (UTC±0)
Togo  2–1  Gabon
Wome Gól : 36' 36'
Adebayor Gól : 57' 57'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cousin Gól : 80' 80'


2012. szeptember 8.
16:00 (UTC+1)
Közép-afrikai Köztársaság  1–0  Burkina Faso
Mabidé Gól : 21' 21' (1–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 14.
20:00 (UTC±0)
Burkina Faso  3–1  Közép-afrikai Köztársaság
A. Traoré Gól : 18' 18' Gól : 90+6' 90+6'
Dagano Gól : 40' 40' (11-esből)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Manga Gól : 7' 7'

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Togót kizárták a következő két Afrika-kupáról”, origo.hu, Origo, 2010. január 30. (Hozzáférés: 2012. február 8.) 
  2. Törölték Togo Afrika Kupa-eltiltását”, sportgeza.hu, 2010. május 14. (Hozzáférés: 2012. február 8.) 
  3. Orange CAN 2013 qualification procedures and draw results for the qualifiers released. cafonline.com, 2011. október 29. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  4. Dates: Orange CAN 2013 qualifiers. CAF Online. Confederation of African Football, 2011. december 9. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  5. Likuena clash with Sao Tome postponed. CAF Online. Confederation of African Football, 2012. január 8. (Hozzáférés: 2012. február 8.)
  6. Swaziland pull out of 2013 qualifiers”, BBC Sport, British Broadcasting Corporation, 2011. december 30. (Hozzáférés: 2012. február 8.) 
  7. Mambas: 15 golos para ir adiante”, Rádio Moçambique, 2012. június 17.. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. június 21.) (portugál nyelvű) 
  8. Taifa Stars yatolewa kwa penalti (swahili nyelven). Tanzania Football Federation, 2012. június 18. (Hozzáférés: 2012. június 21.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]