Szegfűs forradalom
| Szegfűs forradalom | |
 | |
| Dátum | 1974. április 25. |
| Ország | Portugália |
 Szegfűs forradalom
Pozíció Portugália térképén
| |
 é. sz. 39°, ny. h. 9°39.000000°N 9.000000°WKoordináták: é. sz. 39°, ny. h. 9°39.000000°N 9.000000°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szegfűs forradalom témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A szegfűs forradalom (portugálul: Revolução dos Cravos vagy 25 de Abril, Április 25.) egy 1974. április 25-én végrehajtott baloldali katonai fordulat, amely Portugáliában véget vetett az Estado Novo rezsimnek, amely 1933 óta diktatórikusan vezette az országot. A forradalom eleinte a rendszert ellenző Fegyveres Erők Mozgalmához tartozó katonai vezetők puccsaként indult, majd később polgári ellenállássá alakult.
A forradalom neve abból a tényből ered, hogy nem járt véráldozattal, illetve Celeste Caeiro, egy pacifista éttermi munkás szegfűket adott az utcán menetelő katonáknak, amikor a nép az utcára vonult, hogy megünnepelje a diktatúra végét. A szegfűket a fegyverek csövébe, illetve a katonák egyenruhájára tűzték fel. Portugáliában manapság április 25. nemzeti ünnepnek számít, amit a Szabadság Napjának neveznek (Dia da Liberdade).[1]
Történelem
[szerkesztés]Portugáliában 1933 óta autoriter diktatúra volt bevezetve,az Estado Novo, amely az 1926-os portugáliai puccs következményeként jött létre. A szegfűs forradalom elindított egy demokratikus átmenetet, amelynek keretében megszűnt az autoriter rendszer és fokozatosan demokratikus rendszer épült ki az országban. Ez a folyamat jelentős társadalmi, gazdasági, területi, demográfiai és politikai változást hozott az országba. Az átmenet két évig tartott, amíg az új alkotmányt nem írták meg, ezalatt a bal és jobboldali erők komoly vitát és politikai harcot vívtak egymás ellen.
Annak ellenére hogy a puccisták rádiós közleményben kérték a lakosságot otthonmaradásra, az emberek a hírre kimentek a közterekre a puccsistákkal karöltve. Az események hatására véget ért a rendkívül népszerűtlenné vált Portugál gyarmati háború.[1]
Alacsonyrangú portugál katonatisztek egy csoportja szervezte meg a Fegyveres Erők Mozgalmát, amelynek a tagjai közt voltak olyan gerillák, akik a portugál gyarmatok függetlenségéért harcoltak Afrikában.[2] A szegfűs forradalom után, az új, átmenetet vezető hatalom megkezdte a tárgyalásokat az afrikai portugál gyarmatok függetlenségéért harcoló mozgalmakkal. 1974 végéig Portugál Guineából kivonultak a portugál csapatok, és kikiáltották az ország függetlenségét. 1975-ben hasonlóképp történt Mozambikban, a Zöld-foki-szigeteken, São Tomé és Príncipén és Angolában. Végül Kelet-Timorból is kivonták a portugál csapatokat és kikiáltották a függetlenséget. Az egykori gyarmatokról ezeknek következtében tömeges népvándorlás indult el az anyaország, Portugália felé, ahová több mint egy millió portugál menekült települt át.
Függetlenségi mozgalom indult az Azori-szigeteken és Madeirán is, utóbbi helyen létrejött a szélsőjobboldali FLAMA, amely a portugáliai baloldal megerősödése miatt akarta leginkább Madeira függetlenségét. Az Azori Felszabadítási Front kevésbé alkalmazott erőszakot, és mozgalmát kevésbé a politikai ideológia, inkább gazdasági és társadalmi érdekek motiválták. E két régió végül autonómiát kapott Lisszabontól.
A forradalom következtében új alkotmányt vezettek be, betiltották a cenzúrát, bevezették a szólásszabadságot és a politikai foglyokat szabadon engedték.
Forradalom hatása
[szerkesztés]Portugál demokratikus átmenet
[szerkesztés]Miután a Nemzeti Megmentés Tanácsa puccsot hajtott végre, úgynevezett Folyamatos Forradalmi Hadművelet zajlott le, ami 1975 novemberééig tartott. Itt egy viharos időszakon ment keresztül az ország: 1975. március 11-én elbukott a szélsőjobboldali, Salazar-rezsimmel szimpatizálók puccsa, majd 1975. november 25-én a szélsőbaloldali puccskísérlet is megbukott. Ezek a puccsisták Portugáliát kommunista államként képzelték el a jövőben. Így Portugália elindult a demokratizálódás irányába.
Dekolonizáció
[szerkesztés]1974 előttig a gyarmati háború Portugália költségvetésének 40%-át emésztette fel. Habár Guineau-Bissau már 1973-ban de facto független volt, a nagyobb városok még portugál ellenőrzés alatt álltak. Angolában és Mozambikban a vidéki területeken a függetlenségi mozgalmak olyan erőssé váltak, hogy a portugál hadsereg visszavonult a területről.
A szegfűs forradalom egyik következménye lett, hogy azonnal visszavonták a portugál csapatokat a gyarmati területekről valamint civil afrikai portugálok százezrei tértek vissza az anyaországba, Portugáliába.[3]
Vallásszabadság
[szerkesztés]Az 1976-ban elfogadott alkotmány értelmében teljes vallásszabadság lett, minden nem-katolikus gyülekezet ugyanolyan jogokat kapott és gyülekezési jogot kaptak. A katolikus egyház folytatta a misszióit.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Birmingham, David (1996), A Concise History of Portugal, JHU Press, p. 184, ISBN 978-0-8018-5158-2, <https://books.google.com/books?id=TqRn1lAypsgC&q=Lisbon+crowds+portugal+1974+april&pg=PA118>
- ↑ Manuel Amaro Bernardo, Guerra, Paz e Fuzilamentos dos Guerrilheiros
- ↑ A direita radical na Universidade de Coimbra (1945–1974) Archiválva 2009. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben., MARCHI, Riccardo. A direita radical na Universidade de Coimbra (1945–1974). Anál. Social, July 2008, nº 188, pp. 551–576. ISSN 0003-2573.