Ugrás a tartalomhoz

Stigma

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Assisi Szent Ferenc (11821226), aki először 1224-ben tapasztalta a stigmákat La Vernában, Olaszországban

A stigma testi jegy vagy fájdalom, amely olyan testtájakon jelenik meg, ami Jézus keresztre feszítését idézi. A szó Szent Pál Galatákhoz írott leveléből származik: „Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen” – írta Szent Pál (6:17). A latin nyelvű Vulgata a „jegy” szóra a latin stigma szót használta.

A stigmák előidéző okai vitatottak. Vannak, akik szerint legalább bizonyos esetekben természetfeletti, csodás eredetűek, mások csalást látnak bennük vagy az orvosi magyarázatoknak hisznek.

A stigmák általában a katolikus valláshoz, illetve hívőihez kötődnek. A stigmatizáltak többsége nő. Dokumentált esetek nem katolikusok közt is előfordultak.

A stigma szót a mindennapi beszédben használják negatív értelemben is, „bélyeg, megbélyegzettség” jelentéssel.

Leírása

[szerkesztés]

A feljegyzett esetek különfélék. Vannak olyan esetek amikor a stigmatizált testén megjelenik az öt Szent Seb (a szögektől esett sebek a kézen és lábon és a lándzsadöfés az oldalán), vagy ezek egy része. Vannak, akiknek a tövisek okozta sebek jelennek meg a homlokukon, mások vért izzadnak vagy könnyeznek, a korbácsolás okozta sebek tűnnek fel a hátukon vagy a kereszt cipelése okozta sebek a vállukon.

Vannak olyan stigmatizáltak, akik csak a sebek fájdalmát érzik, anélkül, hogy maguk a sebek megjelennének: ők láthatatlan stigmákat viselnek. Máskor a seb és az óriási fájdalom együtt vannak jelen. Egyes stigmatizáltak sebei nem gyógyulnak be, frissek maradnak, ám mégsem fertőződnek el. Egyes feljegyzések arról számolnak be, hogy a sebek kellemes illatot árasztanak.

Van, hogy a jegyek első megjelenése után a stigmatizált folyamatosan viseli őket, de az is előfordul, hogy a stigmák csak a nap bizonyos időszakában vagy bizonyos napokon jelennek meg.

Története

[szerkesztés]

Az első dokumentált eset, amelyet a római katolikus egyház is autentikusnak fogad el, Assisi Szent Ferencé (11821226), aki először 1224-ben tapasztalta a stigmákat az Itália területén fekvő La Vernában.[1]

Magyarországi Boldog Ilona a veszprémi domonkos kolostor priorája volt, az első stigmatizált nő. Életéről főként egy legenda tájékoztat, egy velencei kódexből ismeretes, amit a San Giovanni e Paolo domonkos kolostor könyvtárában őriztek. Ebből a könyvtárból származott IV. Béla magyar király leányának, Boldog Margitnak nápolyi legendája is. Boldog Ilona legendája szövegét Gergely, a magyarországi domonkos rend tartományfőnöke 1409. december 15-én egy levél kíséretében elküldte a domonkos rend velencei tartományfőnökének. A legenda Árpád-kori eredetét bizonyítja, hogy benne csakis Árpád-kori személyek és események szerepelnek. A legenda első változatát eszerint Ilona halála után, 1241-et követően fogalmazhatták meg. A kódex két részből áll, az első rész Ilona életéhez kötődő csodás jelenségeknek és a stigmák megszerzésének a leírása, a második rész pedig a halála után történt eseményeknek, főként a sírjánál történő csodálatos gyógyulásoknak az elbeszélése.[2]

A Szent Ferenc halála után eltelt évszázadban több mint húsz újabb esetet jegyeztek fel. Azóta nagyon sok volt az ilyen eset. A 19. század végére több mint 300-at jelentettek.[3] A 20. században az esetek száma drasztikusan emelkedett: több mint 500 esetet jegyeztek fel. A modern korban növekedett a nem az egyházból, illetve nem a katolikus rendekből jöttek száma a stigmatizáltak között. A nem katolikusok közt is jegyeztek fel eseteket.[4]

A feljegyzésekben szereplő első stigmatizált Kölni Boldog Krisztina volt (12421312), akit az 1320 és 1350 között készült Codex Iuliacensis (wd) említ. Relikviái a jülichi Propsteikirchében nyugszanak, Aachen közelében.[5] Koponyáján egyes források szerint ma is láthatók a tüskék hagyta nyomok.

Híres modern kori stigmatizált volt Pietrelcinai Szent Pio (18871968).

Híres stigmatizáltak

[szerkesztés]
Pietrelcinai Szent Pio

Híres magyar stigmatizáltak

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: St. Francis of Assisi
  2. Magyarországi Boldog Ilona - Névpont 2021 (magyar nyelven). Névpont.hu. (Hozzáférés: 2021. november 5.)
  3. [1].
  4. [2] Archiválva 2007. április 25-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  5. CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Blessed Christine of Stommeln. www.newadvent.org. (Hozzáférés: 2023. február 11.)
  6. Archivált másolat. [2017. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 6.)

Külső hivatkozások

[szerkesztés]