Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-13-1
Szabolcs‑Szatmár‑Bereg megye története a nevében említett három régi vármegye által képviselt magyarországi régió történetét foglalja magába, beleértve a történelmi Ung és Ugocsa vármegye históriáját is. Földrajzilag a terület a Nagyalföld északkeleti részén a mai Kárpátaljához csatlakozik.
Már az újkőkor embere birtokba vette a terület gazdag természeti erőforrásait. A honfoglalás ezen a tájon kezdődött, a kor leleteinek nagy része innen került elő. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét hozott létre ebben a régióban Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török nem hódoltatta meg a területet, de gyakori rablótámadásaival szétzilálta gazdasági életét. Hasonló hatása volt annak, hogy a vidék a Habsburgok uralta királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában feküdt, így rendszeresen sarcolták az átvonuló hadak.
A 16. században az itteni megyékben volt a magyarországi reformáció egyik központja, majd ettől nem függetlenül a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok egyik bázisa. A függetlenségi küzdelmek bukása utáni béke idején, a 18. században gazdasága szerény fejlődésnek indult.
A 19. század derekán a jobbágyfelszabadítás és a Tisza szabályozásával járó természetátalakító munkák alapvetően megváltoztatták a térség társadalmát is. A birtokszerkezet átalakult, a külterjesen gazdálkodó új nagybirtokok fölössé tették a munkaerő egy részét. Az elégedetlenség gyakran öltött erőszakos formákat.
A két világháború között sem sikerült javítani az életkörülményeken. Az új háború előtt és annak első szakaszában a bécsi döntésekkel jelentősen változott az ország és ezzel a megye területe is, de ez nem volt tartós.
A második világháború után a kommunista hatalomátvétellel itt is áterőltették a mezőgazdaság szövetkezetesítését. Az ipar csak az 1960-as években kezdett fejlődni, addig a megye munkaerő-feleslege elvándorolt vagy ingázva vett részt a nagy ipari építkezéseken. A nyolcvanas évek elejére a megyében jelentős munkásság és első generációs értelmiség alakult ki.