Ugrás a tartalomhoz

Petri György

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Petri György
A Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1971.)
A Szép versek című antológiában. (Balla Demeter fotója, 1971.)
Született1943. december 22.
Budapest
Elhunyt2000. július 16. (56 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaMosonyi Aliz (1962–)[1]
ÉlettársaPap Mária[2]
Foglalkozása
Kitüntetései
Halál okagégerák

A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Petri György témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Petri György témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Petri György (Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Életpályája

[szerkesztés]

A költőnek nehéz gyermekkora volt. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, üzletkötő volt Budán, a Vízivárosban. A Medve utcai általános iskolában tanult.[3] Gimnáziumi tanulmányait a Toldy Ferenc Gimnáziumban folytatta. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban ministrált. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki azonban sokadik öngyilkossági kísérletében meghalt.[4] Ezután feleségül vette Mosonyi Aliz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja. Harmadik felesége a verseiben Mayaként megörökített Nagy Mária volt. Végakaratának megfelelően a dunaalmási temetőben mellette helyezték örök nyugalomra.[5]

Halála előtt (Szilágyi Lenke felvétele)

1966-tól az ELTE magyar–filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975–1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt, és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Ezekben az években Pap Máriával élt együtt.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott.

1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból.

1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író Kossuth-díját: Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát… kezdetű Apokrif című verse,[6] illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című hangjátéka[7] kapcsán, vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a kormány kultúrpolitikáját. A megvádolt írókat Radnóti Sándor és Pető Iván vette védelmébe.[8]

1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg, temetése július 22-én volt Dunaalmáson: a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta.

Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat, amelyet minden évben a költő születése évfordulóján, december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

Művei

[szerkesztés]

Szépirodalmi művek

[szerkesztés]
Portréja a Szép versek antológiában (Kecskeméti Kálmán felvétele)
  • Magyarázatok M. számára; Szépirodalmi, Budapest, 1971
  • Körülírt zuhanás; Szépirodalmi, Budapest, 1974
  • Örökhétfő; AB Független, Budapest, 1981
  • Szféra-antológia, 1980–1982. Zárójelentés. Dalos György, Farkas Péter, Fráter András, Garaczi László, Hajdu Zsuzsa, Könczöl Csaba, Mezei Péter, Németh Gábor, Petri György, Tóth Gábor írásaiból; s.n., Budapest, 1982 [szamizdat]
  • Hólabda a kézben. Versek, 1982-1984; HHRF-CHRR, New York, 1984
  • Azt hiszik; AB Független, Budapest, 1985
  • Valahol megvan. Válogatott és új versek; Szépirodalmi, Budapest, 1989
  • Ami kimaradt; Aura, Budapest, 1989
  • Valami ismeretlen. Versek; Jelenkor, Pécs, 1990
  • Petri György versei; Szépirodalmi, Budapest, 1991
  • Szerb János: Ha megszólalnék; válogatta, szerkesztette, utószót írta: Petri György; Orpheusz Könyvek, Budapest, 1990
  • Sár; Jelenkor, Pécs, 1993 (Élő irodalom sorozat)
  • Beszélgetések Petri Györggyel; Pesti Szalon, Budapest, 1994
  • Petri György válogatott versei; válogatta, utószót írta: Balassa Péter; Unikornis, Budapest, 1996 (A magyar költészet kincsestára)
  • Versek, 1971–1995; rajz Forgách András; Jelenkor, Pécs, 1996 (Petri György művei)
  • Amíg lehet; Magvető, Budapest, 1999
  • A szabadság hagyománya. A magyar politikai költészet klasszikusai. Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András; Beszélő, Budapest, 2001
  • Összegyűjtött versek; Magvető, Budapest, 2003 (Petri György munkái, 1.)
  • Összegyűjtött műfordítások; Magvető, Budapest, 2004 (Petri György munkái, 2.)
  • Összegyűjtött interjúk; Magvető, Budapest, 2005 (Petri György munkái, 3.)
  • Próza, dráma, vers, naplók és egyebek; Magvető, Budapest, 2007 (Petri György munkái, 4.)
  • Válogatott versek; Magvető, Budapest, 2008

Idegen nyelven

[szerkesztés]
  • Zur Hoffnung verkommen. Gedichte; szerkesztette, németre fordította: Hans-Henning Paetzke; Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1986 (Edition Suhrkamp. 1360, N. F. 360.)
  • Schöner und unerbittlicher Mummenschanz. Gedichte. Ungarisch-Deutsch; szerkesztette, németre fordította: Hans-Henning Paetzke; Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1989 (Edition Suhrkamp. Neue Folge, 528.)
  • L’époque d’imbéciles intrépides arrive. Poèmes; franciára fordította: Bajomi Iván et al.; Font, Budapest, 1991
  • Night song of the personal shadow. Selected poems; angolra fordította: Clive Wilmer, George Gömöri; Bloodaxe, Newcastle upon Tyne, 1991
  • Vorbei das Abwägen, vorbei die Abstufungen. Gedichte, ungarisch und deutsch; szerkesztette, németre fordította: Hans-Henning Paetzke; Ammann, Zürich, 1995
  • Básně. 1971–1995; csehre fordította: Lucie Szymanowská; Chance, Praha, 1998
  • Eternal Monday. New & selected poems; angolra fordította: Clive Wilmer, George Gömöri, előszó: Elaine Feinstein; Bloodaxe, Newcastle upon Tyne, 1999
  • Ivicata, ot slnceto ogrjana. Izbrana poezija 1966–2000; bolgárra fordította: Martin Hristov, szerkesztette: Mesterházi Mónika; Ergo, Szófia, 2014 (Moderna evropejska lira)

Műfordítások

[szerkesztés]
  • Volker Braun versei; válogatta, fordította: Petri György; Európa, Budapest, 1986 (Új Pegazus)
  • Molière: Drámák; fordította: Jelenkor, Pécs, 1995
  • Karl R. Popper: A tudományos kutatás logikája; fordította: Petri György, Szegedi Péter; Európa, Budapest, 1997
  • Molière: Drámák; fordította: Petri György; 2. bővített, javított kiadás; Jelenkor, Pécs, 1999

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Az Európa Könyvkiadó Nívódíja (1986)
  • A Mikes Kelemen Kör Díja (1988) (Hollandia)
  • Déry Tibor-díj (1989, 1994)
  • A Jövő Irodalmáért Díj (1989)
  • József Attila-díj (1990)
  • Az Örley Kör Díja (1990)
  • Az Év Könyve Jutalom (1991)
  • A Soros Alapítvány Életműdíja (1992)
  • A Színházi Kritikusok Céhének Különdíja (Molière Don Juanjának fordításáért) (1995)
  • Nagy Imre-emlékplakett (1995)
  • Weöres Sándor-díj (Soros) (1995)
  • Kossuth-díj (1996)
  • Nicolaus Lenau-díj (1997)
  • Pro Urbe Budapest (1998)
  • Üveggolyó-rend (1998)

Irodalom[9]

[szerkesztés]
  • Fodor Géza: Petri György költészete; Szépirodalmi, Bp., 1991 (Zsebbe való kis könyvek)
  • Petri György bibliográfia; összeáll. Jószay Zsoltné, Kovács Jánosné; II. Rákóczi Megyei Könyvtár, Miskolc, 1992
  • Keresztury Tibor: Petri György; Kalligram, Pozsony, 1998 (Tegnap és ma)
  • Horváth Kornélia: Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség magyar lírája köréből. József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Petri György; Krónika Nova, Bp., 1999
  • A napsütötte sáv. Petri György emlékezete; vál., szerk., összeáll. Lakatos András; Nap, Bp., 2000
  • Sergio Nazzaro: Qualcosa di sconosciuto. La poesia di György Petri; Aracne, Roma, 2003
  • Az örökhétfőtől a napsütötte sávig. Tanulmányok Petri György költészetéről; szerk. Fenyő D. György; Krónika Nova, Bp., 2004 (Könyvtár és katedra)
  • Horváth Kornélia: Petri György költői nyelvéről. Poétikai monográfia; Ráció, Bp., 2012 (Művek, értelmezések, elméletek)
  • Szabó Gábor: "Vagyok, mit érdekelne". Széljegyzetek Petrihez; Szépmesterségek Alapítvány, Miskolc, 2013 (Műút-könyvek)
  • Keresztury Tibor: Petri György; 2. jav., bőv. kiad.; Magvető, Bp., 2015
  • Petri Lukács Ádám: Petri 75. Közelítés; Kertész Imre Intézet; Kertész Imre Intézet–KKETTK, Bp., 2020

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Petri György témában.