Ugrás a tartalomhoz

Otto Ernst Remer

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ernst Otto Remer
Született1912. augusztus 18.
Neubrandenburg, Német Birodalom
Meghalt1997. október 4. (85 évesen)
Marbella, Spanyolország
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet
Szolgálati ideje1932 – 1945
RendfokozataVezérőrnagy
EgységeFührer-kísérődandár (Führer–Begleitdivision)
Csatáimásodik világháború
Kitüntetései
  • Német Arany Kereszt
  • Tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszt
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernst Otto Remer témájú médiaállományokat.

Otto Ernst Remer (Neubrandenburg 1912. augusztus 18.Marbella 1997. október 4.) német katonatiszt a Wehrmacht kötelékében. Jelentős szerepet töltött be az 1944. július 20-i államcsíny leverésében. A háború után Gerhard Krüger és Fritz Dorls mellett társalapítója volt a Szocialista Birodalmi Pártnak (Sozialistische Reichspartei – SRP), amelyet 1952-ben betiltottak.

Életrajza

[szerkesztés]

Katonai karrierje

[szerkesztés]

1932-ben érettségizett, majd rögtön belépett a hadseregbe. Gyorsan haladt a katonai ranglétrán. A hadapródból már 1935-ben hadnagy lett és a gyalogságnál töltött be csapattiszti posztokat. Hat évvel később századossá léptették elő, 1942-ben a Großdeutschland páncélgránátos-ezredhez helyezték zászlóaljparancsnoknak, majd hamarosan őrnagyi rendfokozatot kapott, amellyel, 1944-ben a berlini Großdeutschland ezredhez került parancsnokként.[1]

Az államcsíny alatt

[szerkesztés]

1944. július 20-án robbanás történt a Wolfschanze, vagyis a Farkastanya helyzetmegbeszélő barakkjában,[2] amit egy, Hitler meggyilkolására készített bomba okozott. A bombát a Walküre hadműveletben aktívan részt vevő Claus Schenk von Stauffenberg hagyta a barakkban, majd távozott.[3] Nem sokkal később értesítette a Berlinben tartózkodó Olbricht tábornokot a merényletről, aki parancsot adott - von Hase altábornagyon keresztül - Remernek, hogy foglalja el a város legfontosabb pontjait, valamint, hogy biztosítsa a hadügyminisztérium épületét, és fogja el Joseph Goebbelst. Remer - mivel nem tudta, hogy Hitler valójában nem halt meg - körülzáratta a kormánynegyedet, majd a Propagandaügyi Minisztériumba ment letartóztatni Berlin gauleiterét.[4] A propagandaminiszter éppen telefonált, amikor Remer belépett az irodájába. Remer tájékoztatta a parancsról és annak körülményeiről Goebbelst. A gauleiter, miután felhívta Remer figyelmét a Führernek tett esküjére, átadta a telefont, és Remer meggyőződhetett arról, hogy Hitler valóban él. A Führer utasította, hogy menjen a Bendler-straßéra, és verje le az összeesküvést.[5] Remer ekkor újra kivonult az utcára, de most már az összeesküvők ellen. Kis egységek élén küldött tiszteket a különböző katonai pontokhoz, és majdnem mindenhol eredményt ért el azzal az üzenettel, miszerint Hitler él.

A háború végéig

[szerkesztés]

A sikertelen hatalomátvétel után előléptették ezredessé, valamint új pozícióba helyezték. Hitler főhadiszállásának parancsnoka lett.[6] Később azonban elmozdították és a kísérőhadosztály parancsnokává nevezték ki.[7] 1944 augusztusa és októbere között Rastenburgban tartózkodott. A következő év januárjától az ardenneki offenzívában vetették be, majd újra Hitler védőosztagához került, mint a Führer-kísérődandár parancsnoka, azonban májusban hadifogságba esett.

A háború után

[szerkesztés]

1947-ben elbocsátották a hadifogságból. Három évvel később Gerhard Krüger és Fritz Dorls társaságában megalapította a szélsőjobboldali Szocialista Birodalmi Pártot, amit két évvel később betiltottak. 1982-ben az Ulrich von Hutten Baráti Kört, 1983-ban a Német Szabadságmozgalmat szervezte, valamint alapította meg. Nézetei miatt többször is elítélték, főleg bujtogatásért, faji gyűlöletre valamint rasszista szidalmazásra való uszításért. 1991-től a Remer-Depesche kiadója. A holokauszt-tagadó újság miatt a szövetségi törvényszék jóváhagyott egy ellene szóló letartóztatási parancsot. A letartóztatás elől Spanyolországba szökött, és annak Marbella nevű városában hunyt el 1997. október 4-én.[1]

Karaktere filmeken

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Hernádi Gyula 1979–ben bemutatott azonos című színművéből.

Hivatkozások

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]