Ugrás a tartalomhoz

Nemzetközi Gyermekbékedíj

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nemzetközi Gyermekbékedíjat minden évben egy olyan gyermeknek adják át, aki valamely cselekedetével sokat tesz a gyermekjogok védelmezéséért és a veszélyeztetett gyerekek (árvák, gyerekmunkások és HIV-fertőzött gyerekek) helyzetének javításáért. A díjat a KidsRights Foundation Alapítvány hozta létre; ez az amszterdami szervezet a gyerekeket nemzetközi szinten segélyezi.

A díj története

[szerkesztés]

Az első Nemzetközi Gyermekbékedíjat 2005 novemberében adták át Rómában, a Nobel-békedíjasok világtalálkozóján. A világtalálkozót minden évben megrendezik olyan nemzetközi szervezetek részvételével, mint az UNICEF és az Amnesty International. A találkozó zárógondolatában büszkén emelték ki a Gyermekbékedíj első átadását. A díjazott 100 000 dollár adományt kap egy, a gyermekeket segítő jótékonysági projekt számlájára, valamint egy szobrocskát, amely az első díjazott emlékére a Nkosi nevet viseli.

Díjátadók

[szerkesztés]

2005-ben a díjat Mihail Szergejevics Gorbacsov nyújtotta át posztumusz Nkosi Johnson részére. Ennek a dél-afrikai fiúnak köszönhetően a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek a HIV-fertőzött gyerekek. Ő alapította a Nkosi’s Haven elnevezésű otthont a HIV-pozitív anyák és gyermekek részére.

A 2006-os díjat Frederik Willem de Klerk Nobel-békedíjas adta át Hágában, a holland parlamentben, a Binnenhofban tartott ceremónián. 2007-ben ugyanott Bob Geldof és a Nobel-békedíjas Betty Williams voltak az átadók, 2008-ban pedig Desmond Tututól vehették át a szobrocskát a díjazottak.

Díjazottak

[szerkesztés]

Hasonló gyermekjogi díjak

[szerkesztés]

Nemzetközi Gyermekbékedíjat a Children as the Peacemakers Foundation (Gyermekek a Békéért Alapítvány) is adományoz, a Gyermekek Világa elnevezésű svéd szervezet pedig a Világ Gyermekeinek Díja a Gyermekjogokért néven ad át évente elismerést.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az International Children's Peace Prize című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]