Lázár György (politikus)
| Lázár György | |
.jpg) | |
| A Magyar Népköztársaság munkaügyi minisztere | |
| Hivatali idő 1970. január 30. – 1973. június 29. | |
| Előd | Veres József |
| Utód | Karakas László |
| A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese | |
| Hivatali idő 1973. június 29. – 1975. május 15. | |
| Előd | többen, párhuzamosan |
| Utód | többen, párhuzamosan |
| A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 11. elnöke | |
| Hivatali idő 1975. május 15. – 1987. június 25. | |
| Előd | Fock Jenő |
| Utód | Grósz Károly |
| A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese | |
| Hivatali idő 1987 – 1988 | |
| Előd | Németh Károly |
| Született | 1924. szeptember 15. Isaszeg |
| Elhunyt | 2014. október 2. (90 évesen) Budapest |
| Párt | Magyar Kommunista Párt (1945–1948) Magyar Dolgozók Pártja (1948–1956) Magyar Szocialista Munkáspárt (1956–1988) |
| Foglalkozás | politikus (eredetileg technikus) |
| Díjak | Októberi Forradalom érdemrend |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lázár György témájú médiaállományokat. | |
Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15. – Budapest,[1] 2014. október 2.[2][3]) magyar politikus (MKP, MDP majd MSZMP), 1975–1987 között a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, 1987–88-ban az MSZMP főtitkárhelyettese.
Pályája
[szerkesztés]Életéről kevés információ áll rendelkezésre. Hivatali tisztviselőként és politikusként távolságtartó, elegáns, zárkózott, „színtelen-szagtalan” technokrata volt, akiről legközvetlenebb munkatársai (a Politikai Bizottság tagjai) sem tudtak sokat. Családjáról, magánéletéről, gondolkodásmódjáról, nézeteiről, szakmai és ideológiai preferenciáiról szinte semmi nem került a nyilvánosság elé. Karrierje csúcsán, a pártvezetés prominenseként is alig adott nyilatkozatokat, később pedig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Az információhiány és a névrokonság miatt terjedt el az a tévhit, hogy ő Lázár János felmenője.
A kezdetektől 1975-ig
[szerkesztés]Isaszegi vasutas- és iparoscsaládba született. Anyja Fehér Etel háztartásbeli, apja Lázár Mihály asztalosmester volt, 1919-es „helytálló”,[4] aki 1950-ig önálló iparosként, később az Iparművészeti Múzeum restaurátoraként dolgozott. Az ifjú Lázár György a négyosztályos elemi iskola első évét Isaszegen, a továbbiakat Pécelen végezte el, a négyosztályos polgári iskolát pedig Rákosligeten. Ezután, noha családja vasutasnak szánta, az Állami Felső Ipariskolára ment, ahol tervezőtechnikusnak tanult. 1942-ben a Haas és Somogyi építőipari cégnél (a Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat elődjénél) helyezkedett el mint műszaki rajzoló. 1944-ben leventeként berendelték munkaszolgálatra. 1945 januárjában szovjet hadifogságba került, majd önként jelentkezett az újonnan szerveződő demokratikus honvédségbe, ahonnan őrvezetőként szerelt le, és visszatért eredeti foglalkozásához. Ugyanebben az évben felvételét kérte a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahonnan 1948-ban, a kommunisták hatalomátvátelét követően átigazolással a MDP-be került. 1956 végén, a forradalom leverése után (amelyben cselekvőleg nem vett részt) átigazolását kérte a feloszlott MDP-ből az újonnan alakult Forradalmi Munkás–Paraszt Kormányba. Kommunista párttagsága 1948-tól folytonosnak tekinthető (1956. október végéig az MDP-ben, novembertől az MSZMP-ben).
1948-tól az újonnan alakult Országos Tervhivatalban (OT) dolgozott, eleinte előadóként, 1952-től a Közgazdasági Főosztály megbízott, majd kinevezett vezetőjeként, 1957-től az Éves Tervek Főosztályának irányítójaként, 1958. júniustól pedig az OT általános elnökhelyetteseként, egészen 1970-ig. Ez év január végén kinevezték munkaügyi miniszternek, mely posztot 1973. június 29-ig töltötte be, majd megválasztották miniszterelnök-helyettessé, és ebben a minőségében visszakerült az OT-be, immár az intézmény elnökeként, egyúttal az Állami Tervbizottság elnöki tisztét is betöltve. Ekkortól ő tartotta kézben, koordinálta, irányította és felügyelte az államszocialista rendszer tervutasításos gazdaságirányításának teljes vertikumát.
Közben, tervhivatali karrierje elején, 1953-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, de tanulmányait nem fejezte be (a végzett hallgatók között nem szerepel). 1963-ban tagja lett az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának (tagsága 1968-ig állt fenn), majd a Közalkalmazottak Szakszervezete elnökségének.[5] 1970. november 28-án, az MSZMP X. kongresszusán beválasztották a Központi Bizottságba, amelynek Közgazdasági Munkaközösségében 1971-től meghívottként vett részt. 1971–73 között az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács társelnöke, 1973–75-ben az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottságának és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának tagja volt, egyszersmind Magyarország állandó képviselője a KGST-ben. 1973. június végétől 1975. május 15-ig miniszterelnök-helyettes.
Miniszterelnöksége (1975–1987)
[szerkesztés]
1975 márciusában, az MSZMP XI. kongresszusán beválasztották a párt legfelsőbb grémiumába, a Politikai Bizottságba, május 15-én pedig – a reformer Fock Jenő kibuktatása után – az Elnöki Tanács őt nevezte ki a Minisztertanács elnökévé. Ezt követően a júniusi országgyűlési választáson parlamenti képviselői mandátumot szerzett.
1975. május 15-től 1987. június 25-ig Lázár György töltötte be a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöki tisztét. Hivatali idejére tehető a gazdasági válság begyűrűzése, az ország eladósodása, de ezzel összefüggésben – a 80-as évek elejétől – a piaci liberalizálás is, a kisvállalkozások, GMK-k engedélyezése, a külföldi befektetők mind nagyobb arányú megjelenése, amely tényezők összességükben egyre inkább aláásták a centralizált, tervutasításos rendszert, s végül hozzájárultak az államszocializmus bukásához.
1977. szeptember 16-án a magyar kormány nevében ő írta alá a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer közös megvalósításáról és üzemeltetéséről szóló államközi szerződést csehszlovák kollégájával, Ľubomír Štrougallal.[6]
1978. január 6-án helyettesével, Aczél Györggyel és Apró Antallal, az országgyűlés elnökével együtt tagja volt annak a bizottságnak, amely a parlamentben átvette Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől az Egyesült Államok által visszaszolgáltatott Szent Koronát.[7]
Az 1987. januári országos hóhelyzetben az ő miniszterelnöki felügyelete alatt alakult meg a Tárcaközi Koordinációs Operatív Bizottság, amely Urbán Lajos közlekedési miniszter vezetésével összehangolta a rendkívüli időjárással kapcsolatos teendőket és megszervezte a katasztrófa-elhárítást.[8]
1987 nyarán, amikor a legfelsőbb párt- és állami tisztségekben jelentős személycserék történtek (bár a legtöbb érintett csupán más tisztséget kapott a korábbi helyett), átmenetileg fölfelé „bukott”: megválasztották az MSZMP főtitkárhelyettesévé, azaz Kádár helyettese lett, a második legfontosabb ember a párthierarchiában. (Németh Károlyt, aki elődje volt e poszton, az Elnöki Tanács elnökévé választották a nyugdíjba vonuló Losonczi Pál helyére.)
Külföldi útjai miniszterelnökként
[szerkesztés]- 1975 Helsinki; Moszkva; Olaszország, Vatikán
- 1976 Ausztria; NSZK (küldöttséggel); Franciaország; Kelet-Berlin; Jugoszlávia; Románia (kétszer: küldöttséggel, majd anékül)
- 1977 NDK (küldöttséggel); Norvégia; Varsó; Irak; Moszkva (küldöttséggel)
- 1978 Lengyelország (kétszer, küldöttséggel); Vatikán (küldöttséggel); Mongólia; Moszkva; NDK
- 1979 Kuvait; Moszkva; Bulgária (küldöttséggel); NDK (küldöttséggel); Románia (küldöttséggel); Franciaország
- 1980 Ausztria; Belgrád (küldöttséggel); Varsó (küldöttséggel); Prága (küldöttséggel)
- 1981 Bulgária; Moszkva (küldöttséggel); Görögország; Dánia; NSZK
- 1982 Románia; Ausztria; Moszkva (kétszer, küldöttséggel); Törökország
- 1983 Csehszlovákia (kétszer, küldöttséggel és anélkül); Moszkva (küldöttséggel); NDK, Lengyelország (küldöttséggel)
- 1984 Moszkva (kétszer: küldöttséggel, majd anélkül); Bulgária
- 1985 Ausztria; Moszkva (kétszer, küldöttséggel); Varsó (küldöttséggel); Japán; Bulgária (küldöttséggel); Prága (küldöttséggel); Jugoszlávia
- 1986 Moszkva (többször, küldöttséggel és anélkül); Prága; Ausztria; NDK; Belgium; Bukarest
- 1987 Olaszország, Vatikán; Varsó (küldöttséggel)
A végjáték
[szerkesztés]1988 májusában, az MSZMP országos pártértekezletén egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választottak be az új Központi Bizottságba sem, így minden párttisztségét elvesztette. Június 29-én – az 1975. június 15. óta betöltött – országgyűlési mandátumáról is lemondott, s nyugdíjba vonult. Miként Losonczi, ő is megfogadta, hogy az új rendszerben soha senkinek nem nyilatkozik, s ehhez mindvégig tartotta magát: hátralevő éveiben, több mint negyedszázadon át a nyilvánosságtól teljesen elzárkózva élt, csak régi elvtársainak (köztük Németh Károlynak) a temetésén jelent meg. Kádárt 25 évvel túlélve, 2014-ben, 90 évesen hunyt el, családja körében.
A politikától visszavonultan
[szerkesztés]Így emlékeztek róla: „A rendszerváltozás után egyszer temetésen találkoztunk, és azt követően az 59-es villamoson beszélgettünk. Sokan felismerték: többen köszöntek neki, de senki egyetlen rossz szót sem mondott rá. Maga mesélte ott és akkor, hogy mindössze egyetlen alkalommal gorombáskodott vele egy harcias asszony egy piacon, de a többiek leintették, s ő nyugodtan vásárolhatott tovább. [,,,] Úgy halt meg, ahogyan élt. Ő és a családja is úgy gondolta: hamvait úgy szórják szét, hogy örök távozását is csak a temetése után tudja meg az ország.”[10]
Válogatott művei
[szerkesztés]- Az anyagi mérlegek feladatai és az anyagellátás tervezése. (Társszerzők: Karvaly Nándor, Elefánti Ervin.) Tervgazdasági Kiadó, Bp., 1951
- A munka- és üzemszervezés kérdései; Kossuth, Bp., 1974
- A kormány munkaprogramjáról. Lázár György előadói beszéde, Kádár János felszólalása az országgyűlés 1980. évi őszi ülésszakán; Kossuth, Bp., 1980
- A nép támogatásával a szocializmus útján. Válogatott beszédek és cikkek, 1971–1983; Kossuth, Bp., 1983
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archivált másolat. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 30.)
- ↑ Elhunyt Lázár György. nol.hu (2014. október 30.) (Hozzáférés: 2014. október 30.)
- ↑ idős kori fényképpel
- ↑ A hazaszeretet bensőből fakad. Lázár György [a] szülőfalujában. Pest Megyei Hírlap, 1984. december 9. (XXVIII/289.), 3. o.
- ↑ Lázár György az új munkaügyi miniszter. Tolna Megyei Népújság, 1970. február 3. (XX/28.), 1. o.
- ↑ Új Szó, 1977. szeptember 17. (XXX/257.), 3. o.
- ↑ Archivált másolat. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 13.)
- ↑ Dunántúli Napló, 1987. január 14. (XLIV/13.), 1. o.
- ↑ Magyar történeti kronológia 1971–1990. Szerk. Dr. Seifert Tibor. IKVA, Bp., 1994
- ↑ Kocsis, T.: Sub rosa - emlékek avagy megíratlan megírandók Lázár György – Miniszterelnök, aki nem volt politikus?, 2018. január 17., szerda (magyar nyelven). NL Café. (Hozzáférés: 2019. október 24.)
Források
[szerkesztés]- Nemzeti Emlékezet Bizottsága [1]
- Bölöny József, Hubai László. Magyarország kormányai 1848–2004, 5. kiadás, Budapest: Akadémiai (2004). ISBN 963058106X
- Dr. Seifert Tibor: Magyar történeti kronológia 1971–1990. IKVA Kiadó, Bp., 1994
- Életrajzi adatai (ezenanapon.hu)
- Életrajzi adatai 1985-ig (történelmitár.hu)
| Elődje: Fock Jenő |
Magyarország miniszterelnöke 1975–1987  |
Utódja: Grósz Károly |
