Ugrás a tartalomhoz

Kispettyes macskacápa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kispettyes macskacápa
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Porcos halak (Chondrichthyes)
Alosztály: Cápák és ráják (Elasmobranchii)
Öregrend: Cápák (Selachimorpha)
Rend: Kékcápaalakúak (Carcharhiniformes)
Család: Macskacápafélék (Scyliorhinidae)
Nem: Macskacápa Scyliorhinus
Faj: S. canicula
Tudományos név
Scyliorhinus canicula
Linnaeus, 1758
Szinonimák

Kis macskacápa

Elterjedés
Az elterjedési területe
Az elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kispettyes macskacápa témájú médiaállományokat és Kispettyes macskacápa témájú kategóriát.

A kispettyes macskacápa (kis macskacápa, Scyliorhinus canicula) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályába sorolt kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rend macskacápafélék (Scyliorhinidae) családjában a névadó macskacápa (Scyliorhinus) nem egyik faja faj.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

A Földközi-tengerben, az Adriában és az angliai partoknál gyakori. Az Atlanti-óceánban annak északkeleti részétől Szenegálig él.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

A kifejlett példány hossza ritkán több 70 centiméternél; tömege 0,5–0,8 kilogramm. Teste megnyúlt, igen karcsú, orra lekerekített. A szemén nincs igazi pislogóhártya, de alsó szemhéját rá tudja húzni a szemére. Szemei hosszúkásak és tojásdadok. Orrnyílásait (a fej alsó oldalán) csatornák kötik össze az ajakszegéllyel; a két orrlyukát fedő bőrlebenyek a szájnyílás előtt a fej középvonalában csaknem összeérnek. Bőre apró bőrfogacskáktól érdes. Mozgása könnyed, úszás közben izmos teste kígyószerűen hullámzik. Fogai aprók és igen sok van belőlük. Öt kis kopoltyúrése közül a két utolsó a mellúszó fölött helyezkedik el. Két, erősen hátrahelyezett hátúszója van, az 1. a hasúszók alapja fölött vagy kissé mögötte, a 2. többnyire a farok alatti úszó alapja mögött.

Életmódja, élőhelye

[szerkesztés]
Fenéklakó
Tojás

Éjjeli ragadozó. Kisebb állatokat fogyaszt, főleg puhatestűeket és rákokat. A nap nagy részét a tengerfenéken fekve tölti (általában 15-85 méter mélyen, de a Brit-szigetek körül szokásos mélysége 3-110 méter, a Földközi-tengerben 20-150 méter; legfeljebb 400 méter mélyen), és foltos bőre jól beleolvad környezetébe. Nappal, amikor szeme a világossághoz alkalmazkodik, pupillája merőlegesen összehúzódik, így macskáéra emlékeztet.

Szaporodása

[szerkesztés]

A nőstény (belső megtermékenyítés után) körülbelül 20 petét rak; ezeket kemény szaruburok védi és a burok sarkain található négy hosszú, összegubancolódó nyúlvány rögzíti őket az aljzathoz, többnyire növényekhez. Az ivadékok hőmérséklettől függően 6-9 hónap alatt kelnek ki. A nőstények úfjabb párzás nélkül a következő évben is raknak petéket.

Felhasználása

[szerkesztés]

Halásszák és a dalmát tengerpart piacain rendszeresen árusítják. Megnyúzott, fehér, kissé rágós húsát főzve, sütve, illetve füstölve eszik. Mája mérgező.

A legtöbb tengeri akváriumban bemutatják. A vízszennyezés számát jelentősen csökkentheti.

Források

[szerkesztés]