Ugrás a tartalomhoz

Dósa Mátyás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dósa Mátyás
SzületettDósa András Mátyás
1987. május 20. (37 éves)
Kolozsvár
Foglalkozása

A Wikimédia Commons tartalmaz Dósa Mátyás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Dósa Mátyás (Kolozsvár, 1987. május 20. –) magyar színész, énekes.

Színészi pályafutása

[szerkesztés]

Tanulmányait egy református iskolában kezdte, ahol aktívan részt vett az énekkarban. Néptáncos ismereteinek köszönhetően egy válogatáson bekerült az Operettszínház gyermekszereplői közé. Első szerepét a Hello, Dolly! színdarabban kapta, Hernádi Judit kisinasaként.[1] Ezt követően két évig A muzsika hangja című musicalben Kurt szerepét alakította. Tízéves korában megkapta Nyilas Misi szerepét a József Attila Színházban.[2]

Életében nagy fordulatot jelent, hogy beválasztották a Barátok közt című televíziós sorozatba, Egressy Tóni szerepében. Tóni szerepét négy és fél évig alakította. Mivel nagyon kevés ideje maradt a színjátszásra, kilépett a sorozatból.[3] Közben a Veszprémi DAL-VIA-DAL nemzetközi énekversenyen első díjat nyert.

Korábban párkapcsolatban élt Molnár Nikolett színésznővel.[4]

Szerepei

[szerkesztés]

Film és televízió 

[szerkesztés]

Színházi szerepei

[szerkesztés]

2004-2006 Körúti Színház

  • Második Szereposztás – Kuka R: Galambos Zoltán
  • Teaház az augusztusi holdhoz – Gregovich R: Galambos Zoltán
  • A kis herceg – Király / Üzletember / Lámpagyújtogató
  • Az angyalok nem sírnak – Kócos (2007) Rendező: Kiss József
  • Oliver – Dörzsölt ,Charley (2007) R: Radó Denise
  • Két úr szolgája – Silvio (2007) R: Bodrogi Gyula
  • Színház – Roger Gosselyn (2008) R: Verebes István
  • A vörös Pimpernel – Armand (2008) R: Molnár László
  • Romeó és Júlia – Romeó (2008) R: Kiss József
  • Kakukkfészek – Billy Bibbit (2009) R: Radó Denise
  • Országúton – Bohóc (2009) R: Kiss József
  • Liliomfi – Gyuri (2009) R: Molnár László
  • Bánk bán – Ottó (2009) R: Kerényi Imre
  • A félőlény – Félőlény (2009) R: Karczag Ferenc
  • Vízkereszt vagy amit akartok – Sebastiano (2009) R: Iglódi István
  • Leányvásár – Fritz (2010) R: Balázs Péter
  • La Mancha lovagja – Padre (2010) R: Radó Denise
  • A tanítónő – Tanító (2010) R: Kerényi Imre
  • Ármány és szerelem – Ferdinánd (2011) R: Csiszár Imre
  • Jézus Krisztus Szupersztár – Péter (2011) R: Radó Denise
  • Adáshiba – Imrus (2011) R: Málnay Levente
  • Légy jó mindhalálig – Török János (2011) R: Radó Denise
  • Hol a pénz? – Vencel és Endre (2012) R: Molnár László
  • Cirkuszhercegnő – Fiú (2012) R: Radó Denise
  • A három sárkány – Ifj. Csaholyi Balázs (2012) R: Csiszár Imre
  • Bál a Savoyban – Celestin (2012) R: Radó Denise
  • Egy bolond százat csinál – Rudi (2012) R: Balázs Péter
  • Stuart Mária – Mortimer (2013) R: Csiszár Imre
  • Sárga liliom – Nagyherceg (2013) R: Balázs Péter
  • Made in Hungária – Ricky (2013) R: Radó Denise
  • Hosszú út az éjszakába – Edmund (2013) R: Málnay Levente
  • Cabaret – Cliff (2013) R: Radó Denise
  • Chioggiai csetepaté – Toffolo (2013) R: Kiss József
  • Patika – Balogh Kálmán (2014) R: Csiszár Imre
  • Csongor és Tünde – Csongor (2014) R: Kiss József
  • Cseresznyéskert – Petya Trofimov R: Szinetár Miklós
  • Irma, te édes – Jojo R: Balázs Péter
  • Sztárcsinálók – Juvenalis R: Nagy Viktor
  • A nagymama – Szerémi Ernő R: Málnay Levente
  • A denevér – Blind R: Szinetár Miklós
  • Hello, Dolly – Ambrose R: Szente Vajk
  • A padlás – Rádiós R: Radó Denise
  • Szent Johanna – A DAUPHIN, később VII.Károly R: Babarczy László
  • My Fair Lady – Freddy R: Radó Denise
  • A Kőszívű ember fiai – Baradlay Jenő R: Csiszár Imre
  • Naftalin – Laboda Péter R: Balázs Péter
  • Dzsungel könyve – Maugli R: Radó Denise
  • Marsall – Litvay, színész  R: Málnay Levente
  • Csoportterápia – Sziszi R: Szente Vajk
  • A mi kis városunk – George Bibbs R: Pataki András
  • Charley nénje – Charley R: Molnár László
  • Arzén és Levendula – Mortimer R: Kiss József
  • A beszélő fa – Emil, a légy R: Jankovics Anna
  • Régimódi történet – Kálmánka R : Csiszár Imre
  • Scherlock Holmes és Európa árvája különös esete, Online ősbemutató – Kaspar Hauser R: Mészáros István
  • Déryné ifjasszony – Gabi R: Balázs Péter
  • A házasságszédelgő R: Mikó István
  • Zsuzsi kisasszony – Péterfy R: Molnár László

Veszprémi Petőfi Színház

Dáma – Díva produkció

[szerkesztés]

(Karinthy Színház, Veres 1 Színház)

Magyar Zenés Színház

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Rendezései

[szerkesztés]
  • Légy jó mindhalálig – Gutenberg Művelődési ház – MusicalVarázs, Budapest
  • Én vagyok Szolnok – Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Szolnok

Jelenlegi szerepei

[szerkesztés]

Magyar Zenés Színház

Díjai és Jelölései

[szerkesztés]
  • 2012: Vándorfesztivál, Kecskemét – A legígéretesebb fiatal színész
  • 2014: Jász-Nagykun Szolnok Megyei Príma díj (közönségdíj)
  • 2015: VeresMedve díj, Veres 1 Színház – Legjobb férfi mellékszereplő (Egérfogó)
  • 2015: Jelölés: Junior Príma Primissima
  • 2016: VeresMedve díj, Veres 1 Színház – Legjobb férfi főszereplő (Semmi pánik)
  • 2016: Jelölés: Junior Príma Primissima
  • 2022/2023: MediaWorks, az év színésze díj
  • 2022/2023: Szigligeti Színház- A nézők szavazatai alapján az Évad legjobb színésze
  • 2024: 14. Magyar Teaátrum Nyári Fesztivál díja: Legjobb férfi főszereplő

Albumai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Dósa Mátyás, színész (magyar nyelven). Szigligeti Színház. (Hozzáférés: 2021. március 7.)
  2. Dósa Mátyás (magyar nyelven). Jegy.hu. (Hozzáférés: 2021. március 7.)
  3. Ezért hagyta ott a Barátok köztöt a népszerű színész (magyar nyelven). Nők Lapja Café, 2019. április 28. (Hozzáférés: 2021. március 7.)
  4. Dósa Matyi beleszeretett kolléganőjébe (magyar nyelven). Blikk, 2015. október 21. (Hozzáférés: 2022. december 25.)

További információk

[szerkesztés]