Ugrás a tartalomhoz

Csapó György (zenész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csapó György
Csapó György (1979)
Csapó György (1979)
Életrajzi adatok
Született1955. július 17. (69 éves)
Budapest
SzüleiCsapó János
Pályafutás
Műfajokrock, hard rock, blues-rock
Hangszerdob
Tevékenységzenész
SablonWikidataSegítség

Csapó György (Budapest, 1955. június 17. –) becenevén Buksi, az Edda Művek egykori dobosa.

Pályafutása

[szerkesztés]

Művészcsaládba született, édesapja Csapó János színész. Zenei tanulmányait hétévesen kezdte Egerben, ahol ütős szakra járt. Miskolcra 12 éves korában költöztek, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult tovább Vrana József tanítványaként, dob és ütős szakon.

Könnyűzenei pályafutását 1974-ben kezdte azzal, hogy átvette Szepcsik József (Sucu) dobos helyét az Eddában. Addig Csapó a Reflexben játszott, és ő volt akkoriban az egyetlen ORI vizsgás dobos, ráadásul szintén Amati dobfelszerelésen játszott, mint Sucu. Csapó 1982-ig volt az együttes tagja, ekkor gerincproblémák miatt visszavonult a zenéléstől.

Távozása után három alkalommal vendégszerepelt az Eddában, az 1983-as búcsúkoncerten egy dal erejéig, valamint a 10 és 20 éves jubileumi koncerteken, amikor újra összeállt a „Bakancsos Edda” néven is emlegetett 1978–1982 közti felállás.[1]

2017-ben és 2018-ban újra együtt játszott egy-egy dal erejéig egykori társaival (Róna György, Barta Alfonz) a korábbi Edda Művek-tagokból álló Zártosztály zenekar koncertjein. 2019-ben újra játszott a Zártosztállyal Miskolcon, ezúttal több dalban.

Diszkográfia

[szerkesztés]
Év Album címe
1979 Edda kislemez
1980 Edda Művek 1.
1980 Ballagás kislemez
1981 Edda Művek 2.
1982 English Promo kislemez

Filmográfia

[szerkesztés]
  • Ballagás – a filmben több Edda-dal elhangzik, az egyik jelenet az együttes koncertjén játszódik
  • Egy nap rock – koncert-dokumentumfilm az 1981-ben a Hajógyári-szigeten tartott fesztiválról, melyen az Edda is játszott
  • A pártfogolt – az egyik jelenet az együttes koncertjén játszódik, az 1981-es Dorogi Rockfesztiválon a Változás című dalt adják elő
  • Kölyköd voltam – dokumentumfilm az Edda 1983-as feloszlásáról
  • 20 éves jubileumi koncert, Kisstadion – az MTV adta két részben, az első rész a „régi” felállás blokkját tartalmazza

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "Bakancsos Edda". [2010. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 18.)

Források

[szerkesztés]