Bőke Gyula
Bőke Gyula | |
Született | Beck Gyula 1832. november 8. Tata |
Elhunyt | 1918. március 5. (85 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (Érdi-27. falsírbolt)[1][2] |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bőke Gyula témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bőke Gyula, 1862-ig Beck (Tata, 1832. november 8. – Budapest, 1918. március 5.)[3] orvos, a MTA tagja.
Élete
[szerkesztés]Bőke Simon (1801–1885)[4] és Steiner Anna gyermeke.[5] A magyarországi fülészet megalapítója. A tatai és a pesti piaristáknál, majd a Bécsi Egyetemen tanult és ugyanott lett kórházi orvos. 1859-ben Mosonmagyaróváron telepedett le, de már két évvel később a fővárosba jött, ahol fülgyógyászattal kezdett foglalkozni. E célból külföldi tanulmányútra ment, s hosszabb időt töltött Würzburgban. Visszatérve ő lett az első fülspecialista, s mint ilyen előbb a Zsidó Kórház főorvosa volt, majd kikeresztelkedése után a Rókus Kórház és a gyermekkórház osztályvezető főorvosa, 1868-ban magántanár, 1879-ben egyetemi tanár, később a fülgyógyászati klinika első igazgatója lett. Fülgyógyászati tanulmányai meghaladják a százat, az első Fülgyógyászat tankönyvének is ő a szerzője. Számos külföldi orvosi társaság tagjává választotta.
Családja
[szerkesztés]Házastársa Freund Etelka (1843–1910)[6] volt, Freund Benedek orvos lánya. 1891-ben feleségével megkeresztelkedett a krisztinavárosi Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplomban.[7]
Lánya Bőke Kornélia (Pest, 1864. május 6. – Budapest, 1942. november 22.)[8][9] volt, Vikár Béla etnográfus, műfordító felesége.
Főbb művei
[szerkesztés]- A külhangvezetés általában és mellső és alsó falának megcsontosodása különösen (Pest, 1863)
- A süketnémaság orvosi szempontból (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1864)
- A fülgyógyászat tankönyve tanulók és orvosok számára (Buda, 1868)
- A fülfolyás – otorrhoea – lényegéről (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1868)
- A fülbántalmak befolyása az agyra (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1879)
- A hallásról és a hallókészülékekről (Természettudományi Közlöny, 1880)
- A fülgyógyászat viszonya az orvosi tudomány többi ágaihoz – A csecsnyújtvány üregének megnyitásáról (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1890)
- A gyermekek testi ápolásáról. Többekkel. (Budapest, 1891)
- A hallóképesség vizsgálatáról tettetőknél és annak értékesítéséről kórjelzés és kórjóslati irányban. A magyar orvosok és természettudósok Brassóban tartott vándorgyűlésén előadta. (Budapest, 1892)
- Ritkábban előforduló sérüléses fülbántalmak. A fül epitheliomája és a rádiumkezelés (Budapesti Orvosi Ujság, 1904)
- A fülgyógyászat fontosságáról az orvosi gyakorlatban (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1905)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Gyászjelentése (1918). (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Bőke Simon gyászjelentése (1885). (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Kovács I. Gábor, Kiss Zsuzsanna, Takács Árpád: Magyarországi egyetemi tanárok életrajzi adattára 1848–1944 I. Zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok. Eötvös Loránd Tudományegyetem. ELTE Eötvös Kiadó, 2012. (Hozzáférés: 2015. június 22.)
- ↑ Elhunyt Bőke Gyuláné Freund Etelka (1910. december 30.) Pesti Hírlap, 32. évfolyam, 311. szám, 17. oldal
- ↑ Keresztelési bejegyzésük a krisztinavárosi római katolikus keresztelési akv. 113-114./1891. folyószámok alatt. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Bőke Kornélia keresztelési bejegyzése a budapest-szentistvánvárosi rk. keresztelési akv. 54/1889. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Bőke Kornélia halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 343/1942. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
Források
[szerkesztés]- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 132. o. Online elérés
- Névpont
- Magyar írók élete és munkái. Szinnyei József. Budapest, 1891-1914.