Ugrás a tartalomhoz

2000-es női sakkvilágbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2000-es női sakkvilágbajnokság
Címvédő
Kihívó
Hszie Csün (30)
 Kína
Csin Kan-jing (26)
 Kína
Szerzett pont
Élő-pontszáma
2567
(FIDE-ranglista 2. helyezett)[1]
2484
(FIDE-ranglista 12. helyezett)[1]
Előző
Következő
1999
2001

A 2000-es női sakkvilágbajnokság 2000. november 27. – december 16. között Új-Delhiben került megrendezésre. A verseny a korábbi évek gyakorlatától eltérően kieséses (knock out) rendszerben került lebonyolításra, amelyen a regnáló világbajnoknak is részt kellett vennie címe megvédéséhez. A mérkőzéssorozat végén a világbajnok kínai Hszie Csün megvédte címét, miután a döntőben legyőzte honfitársát, Csin Kan-jinget.

A verseny résztvevői

[szerkesztés]

A versenyre az előző világbajnokság, a kontinensbajnokságok és a zónaversenyek eredményei, valamint az Élő-pontszám alapján lehetett kvalifikációt szerezni.

A versenytől a legjobbak közül előzetes bejelentés alapján távolmaradt Polgár Judit, a női világranglista 1. helyezettje, aki kizárólag a férfiak közötti világbajnoki versenysorozatban indult, valamint Vang Pin (7.), Antoaneta Sztefanova (11.), Polgár Zsófia (14.) és Harriet Hunt, aki a 18. helyet foglalta el a világranglistán. Több kései lemondás miatt végül 61 fős mezőny gyűlt össze.

A világbajnok Hszie Csün választhatott, hogy a férfi világbajnokságon indul el vagy a nők között. Ő ez utóbbit választotta, hogy megvédje címét az új formájú lebonyolításban is.

A versenyen Magyarország képviseletében 35. kiemeltként Lakos Nikoletta vett részt, aki az első fordulóban csak többszöri rájátszás után maradt alul a 6. kiemelt svéd Pia Cramling ellenében. A versenyen a korábbi magyar bajnok Sziva Erika 39. kiemeltként holland színekben játszott, és az első fordulóban kikapott a 12. kiemelt Natalija Zsukovától. A vietnami-magyar kettős állampolgárságú Hoang Thanh Trang mint Ázsia 2000. évi sakkbajnoka került meghívásra, ezért vietnami színekben játszott. Ő 8. kiemeltként vett részt a versenyen, de az első fordulóban kiesett.

A verseny rajtlistája

[szerkesztés]

A rajtlista sorrendje a 2000. októberi Élő-pontszám[1] alapján lett meghatározva.

A minősítés rövidítései: GM=nemzetközi nagymester, IM=nemzetközi mester, WGM=női nemzetközi nagymester, WIM=női nemzetközi mester. WFM=női FIDE mester.

  1.  Hszie Csün (CHN), 2567, GM
  2.  Maia Csiburdanidze (GEO), 2550, GM
  3.  Alisza Galljamova (RUS), 2550, IM
  4.  Csu Csen (CHN), 2534, WGM
  5.  Hszü Jü-hua (CHN), 2507, WFM
  6.  Pia Cramling (SWE), 2505, GM
  7.  Nana Ioszeliani (GEO), 2500, IM
  8.  Hoang Thanh Trang (VIE), 2493, IM
  9.  Csin Kan-jing (CHN), 2484, WGM
  10.  Vang Lej (CHN), 2483, WGM
  11.  Jekatyerina Kovalevszkaja (RUS), 2468, WGM
  12.  Natalija Zsukova (UKR), 2467, WGM
  13.  Almira Skripchenko (MDA), 2451, IM
  14.  Anna Zatonskih (UKR), 2446, WGM
  15.  Ketino Kachiani-Gersinska (GER), 2444, IM
  16.  Szvetlana Matvejeva (RUS), 2440, WGM
  17.  Corina Peptan (ROM), 2439, IM
  18.  Alisa Marić (SCG), 2435, IM
  19.  Nino Khurtsidze (GEO), 2432, IM
  20.  Nataša Bojković (SCG), 2429, WGM
  21.  Tatjana Vasilevich (UKR), 2420, WGM
  22.  Ketevan Arakhamia-Grant (SCO), 2414, IM
  23.  Peng Csao-csin (NED), 2413, IM
  24.  Subbaraman Vijayalakshmi (IND), 2402, WIM
  25.  Nona Gaprindasvili (GEO), 2390, GM
  26.  Maria Manakova (SCG), 2384, WGM
  27.  Irina Krush (USA), 2378, WGM
  28.  Nino Gurieli (GEO), 2373, IM
  29.  Julia Demina (RUS), 2366, WGM
  30.  Elena Zayac (RUS), 2359, WGM
  31.  Viktorija Čmilytė (LIT), 2352, IM

  1.  Masha Klinova (ISR), 2350, WGM
  2.  Joanna Dworakowska (POL), 2347, WGM
  3.  Rakhil Eidelson (BLR), 2345, WGM
  4.  Lakos Nikoletta (HUN), 2337, WGM
  5.  Olga Stjazhkina (RUS), 2337, WGM
  6.  Rusudan Goletiani (GEO), 2324, WGM
  7.  Genrieta Lagvilava (BLR), 2318, WGM
  8.  Sziva Erika (NED), 2307, WIM
  9.  Lela Javakhishvili (GEO), 2296, WIM
  10.  Dana Reizniece (LAT), 2285, WGM
  11.  Mónica Calzetta (ESP), 2282, WIM
  12.  Thi Thanh An Nguyen (VIE), 2281
  13.  Ella Pitam (ISR), 2279, WGM
  14.  Subbaraman Meenakshi (IND), 2260
  15.  Anna Hahn (USA), 2255, WIM
  16.  Inga Khurtsilava (GEO), 2243, WIM
  17.  Bagyashree Thipsay (IND), 2234, WIM
  18.  Niina Koskela (FIN), 2226
  19.  Jennifer Shahade (USA), 2222
  20.  Johanne Charest (CAN), 2136, WIM
  21.  Marany Meyer (RSA), 2087
  22.  Geraldine Johns-Putra (AUS), 2065, WFM
  23.  Joara Chaves (BRA), 2057, WIM
  24.  Marta Zielińska (POL), 2054
  25.  Claudia Amura (ARG), WGM
  26.  Maritza Arribas (CUB), WGM
  27.  Fliura Uskova (KAZ), WIM
  28.  Zahira El Ghabi (MAR), WFM
  29.  Asma Houli (ALG)
  30.  Sofiko Tkeshelashvili (GEO)

A verseny szabályai

[szerkesztés]

Minden összesorsolt pár két játszmát játszott két nap alatt a klasszikus időmérés szabályai szerint, melynek során 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és további 30 percet kaptak a 41. lépésnél. Egyenlőség esetén a következő nap került sor a holtverseny eldöntésére, az alábbiak szerint:

  • Két rapidjátszma (25 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • További egyenlőség esetén újabb két rapidjátszma (10 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha még mindig egyenlő az állás, két villámjátszma (5 perc és 3 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha ezek után is egyenlő, akkor egy armageddonjáték, amelyben döntetlen esetén a sötéttel játszó számított győztesnek.

A verseny lefolyása

[szerkesztés]

[2][3]

1. forduló 2. forduló 3. forduló Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                  
1 Hszie Csün
erőnyerő
Hszie Csün
Szvetlana Matvejeva
16 Szvetlana Matvejeva
58 Fliura Uskova ½
Hszie Csün
Elena Zayac ½
30 Elena Zayac
45 Subbaraman Meenakshi ½
Elena Zayac
Pia Cramling ½
6 Pia Cramling 4
35 Lakos Nikoletta 3
Hszie Csün
Natalia Zsukova ½
12 Natalija Zsukova
39 Sziva Erika ½
Natalija Zsukova 2
Joanna Dworakowska 0
33 Joanna Dworakowska 1
53 Geraldine Johns-Putra 0
Natalija Zsukova
Hszü Jü-hua
5 Hszü Jü-hua
56 Claudia Amura ½
Hszü Jü-hua
Anna Hahn ½
46 Anna Hahn 2
19 Nino Khurtsidze 0
Hszie Csün
Jekatyerina Kovalevszkaja
11 Jekatyerina Kovalevszkaja 1
44 Ella Pitam 0
Jekatyerina Kovalevszkaja
Marta Zielińska ½
55 Marta Zielińska 2
51 Johanne Charest 0
Jekatyerina Kovalevszkaja
Tatjana Vasilevich ½
21 Tatjana Vasilevich 2
43 Thi Thanh An Nguyen 0
Tatjana Vasilevich
Irina Krush ½
27 Irina Krush
4 Csu Csen ½
Jekatyerina Kovalevszkaja
Peng Csao-csin ½
23 Peng Csao-csin 4
48 Bagyashree Thipsay 3
Peng Csao-csin
Vang Lej ½
10 Vang Lej
36 Olga Stjazhkina
Peng Csao-csin 2
Julia Demina 0
29 Julia Demina 2
59 Zahira El Ghabi 0
Julia Demina 4
Maritza Arribas 3
57 Maritza Arribas
14 Anna Zatonskih
Hszie Csün
Csin Kan-jing
9 Csin Kan-jing
32 Masha Klinova
Csin Kan-jing
Ketevan Arakhamia-Grant ½
22 Ketevan Arakhamia-Grant 2
50 Jennifer Shahade 0
Csin Kan-jing
Ketino Kachiani-Gersinska ½
15 Ketino Kachiani-Gersinska
40 Lela Javakhishvili ½
Ketino Kachiani-Gersinska 0
Maria Manakova 0
26 Maria Manakova 2
54 Joara Chaves 0
Csin Kan-jing 3
Corina Peptan 1
17 Corina Peptan 2
42 Mónica Calzetta 0
Corina Peptan
Maia Csiburdanidze ½
2 Maia Csiburdanidze
erőnyerő
Corina Peptan
Nana Ioszeliani ½
7 Nana Ioszeliani 1
37 Rusudan Goletiani 0
Nana Ioszeliani
Niina Koskela ½
49 Niina Koskela 2
24 Subbaraman Vijayalakshmi 0
Csin Kan-jing
Alisa Marić ½
18 Alisa Marić
61 Sofiko Tkeshelashvili ½
Alisa Marić
Rakhil Eidelson ½
34 Rakhil Eidelson
60 Asma Houli ½
Alisa Marić
Viktorija Čmilytė ½
31 Viktorija Čmilytė 2
8 Hoang Thanh Trang 0
Viktorija Čmilytė
Inga Khurtsilava ½
47 Inga Khurtsilava 2
25 Nona Gaprindasvili 0
Alisa Marić 3
Almira Skripchenko 1
13 Almira Skripchenko 2
38 Genrieta Lagvilava 0
Almira Skripchenko
Marany Meyer ½
52 Marany Meyer
28 Nino Gurieli ½
Almira Skripchenko
Alisza Galljamova
3 Alisza Galljamova
erőnyerő
Alisza Galljamova
Nataša Bojković
20 Nataša Bojković 2
41 Dana Reizniece 0

A világbajnoki döntő

[szerkesztés]
Női sakkvilágbajnokság döntője (2000)
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 Pont
Csin Kan-jing  Kína 2484 0 ½ ½ ½
Hszie Csün  Kína 2567 1 ½ ½ ½

A világbajnokság játszmái

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Top 50 Women October 2000 - Archive (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. január 17.)
  2. World Chess Championship (Women) 2000 FIDE Knockout Matches Pairing Chart (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 17.)
  3. World Chess Championship (Women) 2000 FIDE Knockout Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 17.)

Források

[szerkesztés]
  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap