Ugrás a tartalomhoz

Hunyadi

A Wikiforrásból
Hunyadi
szerző: Czuczor Gergely
MAGYAR DALNOK 1891. 54. oldal (1833)

Ki áll amott a szirttetőn,
   Hunyad magas falánál,
S körültekint a sík mezőn
   Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
   Várába szállt nyugonni.

De hirnök jő, s pihegve szól:
   „Uram, hatalmad eldült,
Hazádon nem kormánykodol,
   A polczra már Ulrik ült.”
„Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.”
   Mond és marad nyugodtan.

Más hirnök is jő csakhamar:
   „Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
   Előlök, mint lehet, térj.”
„Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.”
   Mond és marad nyugodtan.

„Uram, hős vajda, véredet
   Szomjúzza egy gonosz sziv;
S hogy oltsa fényes éltedet,
   Külföldre álnokul hív.”
„Rám czélza már nem egy halál,
S ha isten hagyja, eltalál.”
   Mond, és marad nyugodtan.

S a mint fennáll, a mint lenéz
   Nyugalmasan szivében,
Habos lovon fut egy vitéz,
   Vérlobogó kezében,
S kiált: „édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada,
   Siet kivívni Nándort.”

„Pogány jő? hah! nem tűrhetem,
   - Mond, és tűnik nyugalma, -
Magyar hazán és nemzeten
   Nem dúl pogány hatalma!”
S aczélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
   S míg nem győz, nincs nyugalma.