Ugrás a tartalomhoz

Pedro Navarro

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pedro Navarro
Született1460
Garde
Meghalt1528. augusztus 28. (67-68 évesen)
ÁllampolgárságaNavarrai Királyság
Rendfokozatatábornok
Csatái
A Wikimédia Commons tartalmaz Pedro Navarro témájú médiaállományokat.

Pedro Navarro (Navarra, 1460 körül – 1528. augusztus 28.) spanyol hadmérnök és tábornok, Oliveto grófja. Részt vett a cambriai‑i liga háborúiban.

Navarrában született, korai életéről keveset tudunk, katonai pályafutását 1485-ben kezdte Aragóniai János bíboros szolgálata alatt. Harcolt Itáliában a berber kalózok ellen, mint condottieri (zsoldosvezér). 1500‑ban Gonzalo Fernández de Córdoba szolgálatában részt vett Kefalonia ostromában, amelyet az ottomán uralom alól szabadítottak fel. Itt az aknászok irányítójaként jelentősen hozzájárult a török erőd elestéhez.

Ezután Nápolyba ment, 1502-ben Canosát, 1503‑ban pedig Tarantót védte meg sikeresen a francia ostromlóktól. Még ugyanebben az évben nagy szerepet játszott a spanyolok oldalán a gariglianói győzelem kivívásában, ennek elismeréseképpen kapta az Oliveto grófja címet. Ezután ismét a törökök ellen fordult; egy expedíciós hadjárat során személyesen vezette a spanyol hadsereget Bejaja, Algír, Tunisz és Tripoli ellen (1510). A sikeres észak-afrikai harcok után visszatért Itáliába, itt ismét a franciák ellen küzdött. Erőfeszítései ellenére 1512-ben a ravennai csatában serege vereséget szenvedett, maga pedig francia fogságba került.

II. Ferdinánd aragóniai király hajlandó volt váltságdíjat fizetni érte, de Navarro mégis átlépett I. Ferenc francia király szolgálatába. 1515-1516‑ig részt vett Milánó ostromában, a marignanói csatában pedig a svájci zsoldos hadak ellen harcolt. 1523‑ban, amikor a spanyolok elfoglalták Genovát, Navarro spanyol fogságba esett, de a madridi békeszerződés (1526. január 14.) értelmében szabadon engedték. Miután a spanyoloknál és az olaszoknál is kegyvesztetté vált, végleg visszatért a franciák oldalára. 1527‑ben Itáliában ismét spanyol hadifogságba esett, a rákövetkező évben a nápolyi Castel Nuovo börtönében vesztette életét, állítólag egy párnával fojtották meg.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 25.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pedro Navarro, Count of Oliveto című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.