Ugrás a tartalomhoz

Mendelényi Vilmos

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mendelényi Vilmos
Született1939. július 9.
Budapest
Elhunyt1984. augusztus 23. (45 évesen)
Pécs
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1962)
Színészi pályafutása
Aktív évek19581975

SablonWikidataSegítség

Mendelényi Vilmos (Budapest, 1939. július 9.Pécs, 1984. augusztus 23.[1]) magyar színész.

Pályafutása

[szerkesztés]

1962-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.[1] 1962–64-ben Egerben játszott, 1964-től 1974-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt,[1] 1974–1977 között a Vidám Színpadon lépett föl. Élete utolsó éveiben súlyos betegsége miatt nem lépett színpadra.

Már növendék korától, 1958-tól filmezett, alkatához, kamaszos vonású arcához a kamaszszerepek álltak közel. Hamar feltűnt természetességével, könnyed humorával, az 1960-as évek elején szinte minden filmben szerepelt.

Emlékezetes alakítása a Két emelet boldogság című film diákja, Korbusz Sanyi. Az Esős vasárnap című filmben ő adta elő a kor nagy slágerét a „Fogj egy sétapálcát és légy vidám” című Fényes Szabolcs dalt. Mindkét film napjainkban is gyakran látható a televízióban.

Színpadon főként operettek, zenés játékok táncoskomikusi szerepkörében aratott sikereket, de prózai művek karakterszerepeit is sikerrel alakította. Emlékezetes volt az „Állítsátok meg Arturo Uit!” darabban a címszereplő Haumann Péterrel alakított párosa, melyben Ernesto Roma szerepét játszotta. A Sík Ferenc által rendezett előadás 1969-ben a vidéki színházak fesztiválján első díjat nyert.

Érdekesség

[szerkesztés]

Felesége volt Lőte Enikő zongoraművész (Lőte Attila húga). Üllői út 45. szám alatti (a volt Mária Terézia/Kilián laktanya) III. emeleti közös lakásukból alakították ki azt a 60 személyes kamaraszínházat, mely a Domino Színpad illetve a Ruttkai Éva Színház egykori játszóhelye is volt.[2]

Főbb filmszerepei

[szerkesztés]

Főbb színházi szerepei

[szerkesztés]

' 'A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 65; ugyanitt öt színházi felvételen is látható.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 512. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Molnár Gál Péter (félre) Mozgó Világ (2007)
  3. 2013 február 11.-i lekérdezés
  4. A Színházi Adattárban regisztrált első bemutatója. Nemzeti Színház-1960. április 5.
  5. Utolsó bemutatója. Vidám Színpad-1975. április 25.

Források

[szerkesztés]