Khariszok
A khariszok (görögül: Χάριτες, Rómában Gratiae) a görög–római mitológiában a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői, akik a természet harmóniáját testesítették meg. Hárman voltak: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó.[1] A római korban gráciák néven szintén a kegyesség és szépség istennői voltak.
A khariszokat leggyakrabban Zeusz és Eurünomé lányaiként említik, de néhol megjelennek mint Dionüszosz és Aphrodité, vagy mint Héliosz és a naiasz Aegle gyermekei. Ők a föld termőképességének védelmezői, az emberek jótevői – kicsíráztatnak mindent, ami szemet–lelket gyönyörködtet, az ifjúságnak ők adnak testi–lelki szépséget. Ezért ők a szerelem védői, a kegyesség, a hála pártfogói, a múzsák mellett ők a költészet, zene és tánc patrónái és egyben a művészet nagy mesterei is. A khariszokat, mint az öröm megtestesítőit néhol az erinnüszök, a harag istennőinek ellentétpárjaiként is értelmezik. Aphrodité, Apollón és Dionüszosz kísérői; alakjuk olykor a hórákéval olvad egybe. A korai görög mítoszok komoly, méltóságteljes istennőként mutatják be őket. A késő hellenizmus idején – főként a költői hatásra – a khariszokról alkotott kép megváltozott, veszített komolyságából és alakjaikkal a vidámság és játékosság párosult. Homérosz szavai szerint, mint vidám leányok Aphroditét, a szerelem istenasszonyát kísérik. A tiszteletükre rendezett Khariszia ünnepek misztikus éjszakai szertartásaira az emberek mezei virágokból készítettek áldozati csokrokat, énekkel és tánccal hódoltak nekik.
A Delphoi közelében eredő Kephizosz (Cephissus) folyó a khariszok szent helye.
Területi eltérések
[szerkesztés]A gráciák az általános és legelterjedtebb felfogás szerint hárman voltak. A mondavilágban mégis találunk eltéréseket. Pauszaniasz a Görögország leírása 9. könyvében (Boiótia) gyűjtötte össze a khariszok kultuszairól szóló történeteket, kiegészítve velük a gráciák Görögország központi részén és Ióniában meghonosodott mítoszait.[2]
„Tiszteletöknek fészke a boeotiai Orchomenus, a hol azt még a Minyaiak uralma előtt egy Eteocles nevű király honosította meg. Ott állottak legrégibb bálványképeik: három faragatlan durva kő, mely állítólag az égből hullott alá… Innen származott el tiszteletök a Helicon mellékére és Görögországnak több más tájékára, bárha számuk nem állandó. Spartában például csak két Charist tiszteltek: Cletát és Phaënnát (a hang és ragyogás), Athenaeben is csak annyit. Auxót (növesztő) és Hegemonét (vezető). Itt, úgy látszik, az időjárás istennői gyanánt szerepelnek, hasonlóan a Horákhoz, a kikkel egyébként is szoros kapcsolatban vannak.”
Pamphosz volt az első aki himnuszokat zengett róluk, de költeményeiben nem dalol arról, hogy hányan voltak, vagy hogyan nevezték a Khariszokat. Homérosznál (aki szintén szól a gráciákról) egyikük Héphaisztosz felesége, neve Kharisz. Másutt azt meséli, hogy az Álom szerelmese Paszithea, a legifjabb grácia”.[3] Hüpnosz, az álom istene így versel a lányt neki ígérő Hérának.[4]
„… megörült Álom, s így adta a választ:
»Rajta tehát, esküdj meg a Sztüx iszonyú folyamára,
érintsd meg fél kézzel a tápláló anyaföldet,
fél kézzel meg a fénylő tengert: hogy tanu légyen
lent ki Kronosz körül él, nékünk most mindaz az isten:
nőül adod hozzám igazán fiatal Khariszokból
Pászitheét, akiért sóvárgok nap nap után rég.«”
(Fordította Devecseri Gábor)
Hésziodosznál a három legismertebb khariszon kívül a következő nevekkel találkozhatunk még: Kléta, Aukszó, Kharisz, Hégemoné, Phaenna és Paszithea. Az alábbi névsor a khariszok között feltűnő neveket tartalmazza:
görög | átírás | név jelentése |
---|---|---|
Αγλαιη Αγλαια |
Aglaié Aglaia |
dicsőség, gyönyör |
Θαλεια Θαλια Θαλιη |
Thaleia Thalia Thalié |
virulás, virágzás |
Ευφροσυνη | Euphroszüné | jókedv, mulatság |
Πασιθεα | Paszithea | szeretett istennő |
Καλλεις | Kalleisz | szép |
Ευθυμια | Euthümia | vidámság |
Φαεννα | Phaenna | csillogó, ragyogó |
Κλητα | Kléta | hírnév, dicsőség |
Αυξω | Aukszó | gyarapodás, szaporodás |
Ἡγεμονη | Hégemoné | királynő, vezér |
Παιδια | Paidia | játék, szórakozás |
Πανδαισια | Pandaiszia | lakoma |
Ευδαιμονια | Eudaimonia | boldogság, jólét |
Παννυχις | Pannükhisz | éjszakai ünnep, társaság |
Ανθεια | Antheia | virágzás |
Megjelenésük a művészetben
[szerkesztés]Pauszaniasz szavaival: „Ki volt aki először ábrázolta ruhátlanul a Gráciákat, szobrász-e vagy festő? Ki nem deríthetem. A korai időszakban minden művész ruhában mutatta őket. Szmirnában például Nemeszisz szentélyében áll egy arany kép a Khariszokról, Bupalusz munkája; ugyanebben a városban a Muzsika csarnokában is van egy portré a Gráciákról, Apellész festménye. Pergamosz városában Attalosz szobáját díszíti a Khariszok képe, szintén Bupalusztól; onnan nem messze a Püthiumban van még egy portréjuk, Püthagorasz Parian festménye. Szókratész is, Szophroniszkosz fia készített egy gráciákat ábrázoló képet az Athéniaknak, amely az Akropolisz bejáratánál látható. Mindezeken fel vannak öltözve; de a későbbi művészek, nem tudom mi okból változtattak a portréikon. Végül a mai szobrászok és festők mind meztelenül ábrázolják a gráciákat.”
Feltehetőleg az i. e. 3. század körüli késő hellenisztikus szoborcsoport és annak mintájára készült Három grácia freskó (Nápoly, Museo Archeologico Nazionale) a képzőművészetben a gráciák ábrázolásának meghatározó ikonográfiai típusává vált. Ennek mintájára a kahriszok ábrázolásának alaptípusa a következő: a három bájos, ifjú, mosolygó leányalak karjaival kölcsönösen átölelve tartja egymást, a középső hátulról látszik, a másik kettő féloldalt. Számtalan ókori és újkori ábrázolás ezt a kompozíciót követi. A legismertebbek Sandro Botticelli Tavasz (Primavera) című festményének táncoló grácia-figurái (1485 körül, Firenze, Uffizi Képtár), és Raffaello A három grácia című képének nőalakjai (1504–1505, Chantilly, Musée Condé).
-
Peter Paul Rubens: A három grácia (1630-1635), Prado
-
Carle van Loo: A három grácia (1763), Los Angeles County Museum of Art
-
Raffaello: Gráciák (1504-1505), Condé Museum
-
Jacques Blanchard: Man surprising Sleeping Venus and Graces (1631–33), Louvre
-
Jan Brueghel: A három grácia (1635)
-
Marie Bracquemond: Három nő esernyővel (1880), Musée d'Orsay
-
Ambrogio Lorenzetti A Jóság kormányzóinak allegóriája (1348–50)
Néhány további példa a gráciák ábrázolásaira:
- Cosimo Tura: Április allegóriája, részlet (1476-84) [5]
- Antonio da Correggio (1518)[6]
- Jacopo Pontormo: A három grácia (1535) [7]
- Jaques Blanchard A férfitól megriadó Vénusz és a három Grácia (1631-33) [8]
- Joel-Peter Witkin: The Graces, Los Angeles (1988)
Hivatkozások
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Finály Henrik: A latin nyelv szótára
- Mitológiai enciklopédia I. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988. ISBN 963-282-027-4
- Új magyar lexikon G-J.