Ugrás a tartalomhoz

Közép-európai kupa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kupában részt vevő országok 1927–1940 között

A Közép-európai Kupa (KK), más néven Mitropa Kupa Európa első nemzetközi labdarúgó kupasorozata, amelyben klubcsapatok szerepelnek. A kupát időközben átnevezték Zentropa kupára, majd 1992-ben megszűnt.

A torna alapítása

[szerkesztés]

A verseny elődjét Challenge Kupa néven 1887-ben alapították, Bécsben. A torna kitalálója a Vienna Cricket and Football-Club elnöke, John Gramlick volt. Ebben a versenyben az Osztrák–Magyar Monarchia minden klubja részt vehetett. A torna legjobb csapatai Bécsből, Budapestről és Prágából kerültek ki. A Challenge Kupát 1911-ig rendezték meg, majd átnevezték Mitropa Kupára, ami a KEK és a BEK korai elődje volt. A Challenge Kupát legutoljára a Vienne Sports Club nyerte meg, így megtarthatta a kupát.

Az elképzelést az első komoly európai kupaversenyről az első világháború után formálták meg. Az ötletgazdák a közép-európai országok voltak, akik abban az időben élen jártak a világ labdarúgásában. Közép-Európában jelent meg a nemzeti ligák ötlete, 1924-ben Ausztria, 1925-ben Csehszlovákia, majd 1926-ban Magyarország hozta létre első nemzeti ligáját, ami a mai ligák elődje. (Pl. a mai Osztrák Bundesliga, NB I) Hugo Meisl, az Osztrák labdarúgó-szövetség (ÖFB) feje kezdeményezte hogy üljenek össze a labdarúgó szövetségek elnökei, és vitassák meg, hogy az ország támogassa-e a kezdeményezést. A találkozóra Velencében került sor.

A Mitropa kupa első találkozójára 1927 augusztus 14-én került sor. A mérkőzést Közép-Európa legjobb csapatai játszották egymás ellen.

A kupa fénykora

[szerkesztés]

A kezdeti megállapodás az volt, hogy a tornára Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia két-két klubot adjon, majd beszállt a versenyben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság is. A kupában az adott ország bajnoka és kupagyőztese vehetett részt, az első győztest Csehszlovákia adta, mivel az AC Sparta Praha hódította el a kupát. 1929-ben a jugoszláv csapatok helyére az olaszok léptek be. A kupa egyre népszerűbb lett, és egyre több új országot kértek fel, hogy szerepeljen a kupában: 1936-ban Svájc és Románia csatlakozott a versenyhez. 1938-tól az Anschluss miatt Ausztria a továbbiakban nem vett részt, Svájc kiszállt a versengésből. A nyolccsapatos tornára két magyar, két olasz, két csehszlovák, egy-egy román és jugoszláv csapat kvalifikálhatta magát. 1939-ben a megszállt és feldarabolt Csehszlovákia helyét a Cseh–Morva Protektorátus vette át. A kupában képviseltetett országok erejét jól mutatta, hogy válogatott szinten a legjobbak voltak a világon (1934, 1938: olasz vb-győzelem, 1934: Csehszlovákia vb-második, 1938: Magyarország vb-második, 1934: Ausztria elődöntős, 1930: Jugoszlávia elődöntős).

A második világháború alatt

[szerkesztés]

A második világháború alatt megint megváltozott a részt vevő csapatok összetétele: három-három magyar és jugoszláv, valamint két román csapat alkotta a kupát. 1940-ben a Ferencváros és a Rapid Bukarest játszotta volna a döntőt, ám nem került sor az összecsapásra, hiszen Magyarországhoz került Észak-Erdély.

A kupa utolsó évei

[szerkesztés]

A második világháború után, 1951-ben indult újra a kupa Mitropa Kupa név alatt, ám presztízse nagyot csökkent az újabb és újabb európai kupák megjelenése miatt. Az 1980-as évekig megváltozott a kupa: már nem az országok legjobbjai mérték össze tudásukat, hanem a másodosztály győztesei. A kupa 1992-ben végleg megszűnt, az utolsó győztes a jugoszláv FK Borac Banja Luka lett.

Győztesek

[szerkesztés]
Év Győztes csapat Ország Megjegyzés
1927 Csehszlovákia Sparta Praha Csehszlovákia
1928 Magyarország Ferencváros Magyarország
1929 Magyarország Újpest Magyarország
1930 Ausztria Rapid Wien Ausztria
1931 Ausztria First Vienna Ausztria
1932 Olaszország 1861 Bologna Olaszország
1933 Ausztria Austria Wien Ausztria
1934 Olaszország 1861 Bologna Olaszország
1935 Csehszlovákia Sparta Praha Csehszlovákia
1936 Ausztria Austria Wien Ausztria
1937 Magyarország Ferencváros Magyarország
1938 Csehszlovákia Slavia Praha Csehszlovákia
1939 Magyarország Újpest Magyarország
1940 [1]
1941-1950 A tornát nem rendezték meg.
1951 Ausztria Rapid Wien Ausztria [2]
1952-1954 A tornát nem rendezték meg.
1955 Magyar 1949–1956 Vörös Lobogó Magyarország
1956 Magyar 1949–1956 Vasas Magyarország
1957 Magyarország Vasas Magyarország
1958 Jugoszlávia Crvena zvezda Jugoszlávia [3]
1959 Magyarország Bp. Honvéd Magyarország
1960 Magyarország Magyarország Magyarország [4]
1961 Olaszország Bologna Olaszország
1962 Magyarország Vasas Magyarország
1963 Magyarország MTK Magyarország
1964 Csehszlovákia Sparta Praha Csehszlovákia
1965 Magyarország Vasas Magyarország
1966 Olaszország Fiorentina Olaszország
1966–67 Csehszlovákia Spartak Trnava Csehszlovákia
1967–68 Jugoszlávia Crvena zvezda Jugoszlávia
1968–69 Csehszlovákia Inter Bratislava Csehszlovákia
1969–70 Magyarország Vasas Magyarország
1970–71 Jugoszlávia Čelik Zenica Jugoszlávia
1971–72 Jugoszlávia Čelik Zenica Jugoszlávia
1972–73 Magyarország Tatabányai Bányász Magyarország
1973–74 Magyarország Tatabányai Bányász Magyarország
1974–75 Ausztria Wacker Innsbruck Ausztria
1975–76 Ausztria Wacker Innsbruck Ausztria
1976–77 Jugoszlávia Vojvodina Jugoszlávia
1977–78 Jugoszlávia Partizan Jugoszlávia
1978–79 A tornát nem rendezték meg.
1979–80 Olaszország Udinese Olaszország
1980–81 Csehszlovákia Tatran Prešov Csehszlovákia
1981–82 Olaszország AC Milan Olaszország
1982–83 Magyarország Vasas Magyarország
1983–84 Ausztria Eisenstadt Ausztria
1984–85 Jugoszlávia Iskra Bugojno Jugoszlávia
1985–86 Olaszország SC Pisa Olaszország
1986–87 Olaszország Ascoli Olaszország
1987–88 Olaszország SC Pisa Olaszország
1988–89 Csehszlovákia Baník Ostrava Csehszlovákia
1990 Olaszország AS Bari Olaszország
1991 Olaszország Torino FC Olaszország
1992 Jugoszlávia Borac Banja Luka Jugoszlávia

Rekordok, statisztikák

[szerkesztés]

Legsikeresebb klubok

[szerkesztés]
Csapat Győztes
Magyarország Vasas SC 6 (1956, 1957, 1962, 1965, 1970, 1983)
Csehszlovákia AC Sparta Praha 3 (1927, 1935, 1964)
Olaszország Bologna FC 1909 3 (1932, 1934, 1961)
Magyarország Ferencvárosi TC 2 (1928, 1937)
Magyarország Újpest FC 2 (1929, 1939)
Ausztria SK Rapid Wien 2 (1930, 1951)
Ausztria FK Austria Wien 2 (1933, 1936)
Magyarország MTK Budapest FC 2 (1955, 1963)
Jugoszlávia FK Crvena zvezda 2 (1958, 1968)
Jugoszlávia NK Čelik Zenica 2 (1971, 1972)
Magyarország FC Tatabánya 2 (1973, 1974)
Ausztria Wacker Innsbruck 2 (1975, 1976)
Olaszország SC Pisa 2 (1986, 1988)
Ausztria First Vienna FC 1 (1931)
Csehszlovákia SK Slavia Praha 1 (1938)
Magyarország Budapest Honvéd FC 1 (1959)
Magyarország Magyarország 1 (1960)
Olaszország ACF Fiorentina 1 (1966)
Csehszlovákia FC Spartak Trnava 1 (1967)
Csehszlovákia FK Inter Bratislava 1 (1969)
Jugoszlávia FK Vojvodina 1 (1977)
Jugoszlávia FK Partizan 1 (1978)
Olaszország Udinese Calcio 1 (1980)
Csehszlovákia 1. FC Tatran Prešov 1 (1981)
Olaszország AC Milan 1 (1982)
Ausztria SC Eisenstadt 1 (1984)
Jugoszlávia NK Iskra Bugojno 1 (1985)
Olaszország Ascoli Calcio 1 (1987)
Csehszlovákia FC Baník Ostrava 1 (1989)
Olaszország AS Bari 1 (1990)
Olaszország Torino FC 1 (1991)
Jugoszlávia FK Borac Banja Luka 1 (1992)

Legsikeresebb országok

[szerkesztés]
Nemzet Győztes Győztes klubok
Magyarország Magyarország 16 Vasas SC (6), Ferencvárosi TC (2), Újpest FC (2), MTK Budapest FC (2), FC Tatabánya (2), Budapest Honvéd FC (1), Magyarország (1)
Olaszország Olaszország 11 Bologna FC 1909 (3), AC Pisa (2), ACF Fiorentina (1), Udinese Calcio (1), AC Milan (1), Ascoli Calcio (1), AS Bari (1), Torino FC (1)
Ausztria Ausztria 8 SK Rapid Wien (2), FK Austria Wien (2), FC Swarovski Tirol (2), First Vienna FC (1), SC Eisenstadt (1)
Csehszlovákia Csehszlovákia 8 AC Sparta Praha (3), SK Slavia Praha (1), FC Spartak Trnava (1), FK Inter Bratislava (1), 1. FC Tatran Prešov (1), FC Baník Ostrava (1)
Jugoszlávia Jugoszlávia 8 FK Crvena zvezda (2), NK Čelik Zenica (2), FK Vojvodina (1), FK Partizan (1), NK Iskra Bugojno (1), FK Borac Banja Luka (1)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Az 1940. évi kiírást nem fejezték be, a Ferencváros és a Rapid Bukarest csapatai közötti döntőt ugyanis nem játszották le.
  2. Az 1951. évi kiírás a "Zentropa Kupa" nevet viselte, az ezt megelőző és az ezt követő kiírások - az 1958. évi kiírást kivéve - a "Mitropa Kupa" nevet viselték.
  3. A KK 1958. évi kiírása a „Duna Kupa” nevet viselte.
  4. A részt vett magyar klubcsapatok a Diósgyőri VTK, a Ferencváros, az MTK, a Tatabányai Bányász, az Újpesti Dózsa és a Vasas SC voltak. Mindegyik csapat egy külföldi ellenféllel játszott, oda-vissza.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mitropa Cup című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Nagy Zoltán: Közép-Európai Kupa. Mitropa Kupa, Coupe de l'Europe Centrale, 1927–1939; Stadion, Balatonalmádi, 2006 (Magyar sporthistóriák, sporttörténetek, sportesemények)