Ugrás a tartalomhoz

Indonéz függetlenségi háború

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Indonéz függetlenségi háború
Holland katonák Indonéziában, 1947-ben.
Holland katonák Indonéziában, 1947-ben.
Dátum1945 augusztus 17.1949. december 27.
HelyszínIndonézia
EredményHollandia elismerte Indonézia függetlenségét.
Harcoló felek
 Hollandia
 Egyesült Királyság (1946-ig)
 Brit India (1946-ig)
 Ausztrália (1946-ig)
Japán (1945 végéig)
 Indonézia
Japán renegát önkéntesek
Parancsnokok
Simon Hendrik Spoor
Hubertus van Mook
Sir Philip Christison
Sukarno
Sudirman
Mohammad Hatta
Haderők
150 000
30 000
ismeretlen
Veszteségek
4585 katona
980 katona
ismeretlen
A Wikimédia Commons tartalmaz Indonéz függetlenségi háború témájú médiaállományokat.

Az indonéz függetlenségi háború 1945-ben kezdődött, mikor a második világháború alatti japán megszállás alól frissen felszabadult Indonézia (korábbi holland gyarmat) kikiáltotta függetlenségét, kiváltva ezzel korábbi gyarmattartójának támadását. A négy évig tartó fegyveres konfliktus végén Hollandia kénytelen volt elismerni Indonézia függetlenségét, kivonva csapatait a térségből.

Előzmények

[szerkesztés]

Az indonéz függetlenségi mozgalmak kialakulása a 20. század elejére tehető. Ekkor alakultak meg olyan szervezetek, mint a Budi Utomo, az Indonéz Nemzeti Párt (PNI), a Sarekat Islam és az Indonéz Kommunista Párt (PKI), melyek az ország függetlenségének mielőbbi kivívását tűzték ki célul. A Budi Utorno és a Sarekat Islam a függetlenség megszerzését a holland hatóságokkal való együttműködés révén gondolta kivitelezhetőnek, míg a PNI és a PKI inkább az ellenállás módszere mellett foglalt állást. Az utóbbiak legjelentősebb vezetőivé nemsokára Sukarno és Mohammad Hatta indonéz egyetemisták váltak, akik tevékenységükkel rövid idő alatt kivívták a holland hatóságok fellépését és börtönbe kerültek.

Indonézia helyzetében az 1941-es japán invázió hozott változást, amikor az előrenyomuló japán csapatok néhány hónap alatt letörték a szövetséges csapatok minden ellenállását és megszállták az Holland Kelet-Indiát. A megszálló csapatok politikai érdekekből terjesztették és bátorították az indonéz nacionalizmust, Sukarno-t is kiszabadítva fogságából. Mikor a háború a vége fele közeledett és Japán visszavonulása elkerülhetetlen lett, az indonéz nacionalisták kérésére Kuniaki Koiso japán miniszterelnök megígérte a terület függetlenségének megvalósítását, ezt azonban addig halogatta, míg 1945. augusztus 15-én Hirohito japán császár be nem jelentette Japán fegyverletételét, így a japán ígéretek Indonézia irányában semmissé váltak. A nacionalisták ekkor azonban kezükbe ragadták a kezdeményezést és augusztus 17-én Jakartában kikiáltották a független indonéz államot. A proklamációt követően megkezdődött az indonéz államapparátus megszervezése is, felállították az ország haderejét, melynek magvát a japánok által felállított PETA alkotta, mely a háború után birtokában maradt japán fegyverekkel volt felszerelve. Parancsnokává novemberben a 30 éves Sudirmant, korábbi tanítót tették meg. Augusztus végére megalakult az ország első kormánya is, Sutan Sjahrir vezetésével, az ország első elnökévé pedig Sukarno-t tették meg.

A függetlenség kikiáltását követően azonban megnőtt a feszültség az országot alkotó szigetek között. A legnépesebb Jáva szigete igyekezett biztosítani hegemóniáját a többi terület felett, azonban csak a Celebesz szigeten található rájákat, illetve Bali szigetét sikerült maga mellé állítania.

A konfliktus

[szerkesztés]

A holland kormány a függetlenség kikiáltása után azonnal jogtalannak nevezte azt, Sukarno-t és támogatóit pedig a japánokkal való kollaborációval vádolták meg, így szerinte az új állam csak a "japán fasizmus" kreálmányának volt tekinthető. A háború végére a hollandok szövetségeseiknek köszönhetően helyreállították ellenőrzésüket Pápua Új-Guinea nyugati része, Morotai sziget és Borneó egy része felett. A japán fegyverszüneti egyezmény aláírása után Kelet-Indonézia jelentős része az ausztrál csapatok megszállása alá került.

A brit csapatok csak szeptember végén szálltak partra Jáván és Szumátrán, de a brit parancsnok, Sir Philip Christison igyekezvén elkerülni a fegyveres összecsapás lehetőségét a holland gyarmati csapatokat igyekezett Kelet-Indonéziában tartani, ahol már sikeresen helyreállt a holland uralom. Októberben azonban megkezdődtek az összecsapások a forradalmárok és a hollandokat támogató Királyi Holland Kelet-India Hadserege között. A konfliktus kirobbantói gyakorlatilag a még Indonézia területén állomásozó japán csapatok voltak, akik a szövetségesekkel kötött fegyverszüneti egyezmény alapján megkezdték az indonéz önrendelkezés felszámolását, október 3-án megtámadva és elfoglalva Bandungot, melyet rögtön ezt követően átadtak a briteknek. Ezt követően ostrom alá vették Semarangot, melynek ostroma alatt megközelítőleg 2000 indonéz vesztette életét, de a visszavonuló indonéz fegyveresek a város kiürítése előtt kivégeztek 130 - 300 indonéz fogságban lévő japán foglyot is.

A város elfoglalása után a britek hazaszállították a japán csapatokat és a még ott tartózkodó civileket, azonban mintegy ezer japán katona dezertált és később az indonéz oldalon vett részt a harcokban.

A konfliktus eszkalálódását követően a britek megkezdték a térségben tartózkodó, mintegy 10 000 európai civil hazaszállítását, a brit csapatok azonban tevékenységük alatt heves fegyveres ellenállásba ütköztek, egyes városokban a légierőt is kénytelenek voltak bevetni. November 2-án Sukarno tűzszünetet hirdetett, a hónap végére azonban a harcok ismét kiújultak, emiatt a britek kénytelenek voltak kiüríteni Jáva nagy részét. Az indonéz fegyveresek november és december folyamán is folytatták támadásaikat, főként a hollandokat és briteket támogató civilek ellen, a két hónap alatt becslések szerint 1200 civilt végeztek ki. A britek 1946 márciusában ultimátumban szólították fel az indonézeket Bandung kiürítésére, akik ezt meg is tették, de a város nagy részét lerombolták visszavonulásuk előtt.

Brit katona harc közben Surabaya-ban.

1945 októberében heves harcok robbantak ki a brit csapatok és az indonéz fegyveresek közt az Indonézia második legnagyobb városának számító Surabayában. Az összecsapások azt követően kezdődtek, hogy a városban európai civileket ellen kezdtek pogromokba őshonos lakosok, kiváltva ezzel a britek beavatkozását. Október 27-én 6000 brit indiai katona érkezett a városba, Aubertin Walter Sothern Mallaby parancsnoksága alatt, akik megkísérelték a rend helyreállítását a városban. Malaby-t azonban október 30-án meggyilkolták, így a brit parancsnokság parancsba adta a város elfoglalását, 30 000 katonát küldve a térségbe. A harcok - melynek során a brit légierőt is bevetették - november végéig tartottak és 600 brit katona, valamint legkevesebb 6000 indonéz halálát okozták. Habár a britek bevették a várost, néhány hónap múlva teljesen kiürítették azt, majd 1946 novemberére az utolsó brit katonát is kivonták Indonézia területéről.

A britek távozásakor már mintegy 20 000 főnyi holland hadsereg állomásozott az indonéz szigeteken, ők ekkor még főleg Jakarta és környékének védelmét látták el. A britek távozása után egy 55 000 fős holland hadsereg szállt partra Jáva szigetén. A holland ellenőrzés alatt álló területeken megkezdték a republikánus aktivisták bebörtönzését (Mohammed Hatta is börtönbe került), valamint a holland különleges egységek Raymond Westerling százados vezetésével katonai akciókat hajtottak végre elsősorban Celebesz szigetén, becslések szerint közel 3 000 milicista és republikánus civil halálát okozva (Indonézia ezért és egy 1950-es puccskísérletért háborús bűnökkel vádolta meg a századost). Időközben, a Szumátra elleni holland invázió előkészítéseként, a Holland Királyi Légierő rendszeres légitámadásokat hajtott végre Palembang és Medan városok ellen. 1946 végére a hollandok helyreállították uralmukat Indonézia összes nagyobb városában, a megszállt területeken autonóm államokat kiáltva ki (a legjelentősebb ezek közül a Kelet-Indonézia volt, mely Celebeszt és környékének szigetvilágát foglalta magában).

1946 novemberében a britek közvetítésével tárgyalások kezdődtek a holland és indonéz kormány képviselői közt. A tárgyalások eredményeként került kidolgozásra a Linggadjati Egyezmény, melynek értelmében a hollandok beleegyeztek volna, hogy Jáva, Szumátra és Madura területén létrejöjjön egy Indonéz Egyesült Államok megnevezésű államalakulat, melynek uralkodója azonban továbbra is a holland királynő lenne. Az egyezményt hosszas halogatás után végül az indonéz fél aláírta, a holland parlament azonban 1947 márciusában csak egy módosított verziót volt hajlandó ratifikálni, melyet az indonézek nem fogadtak el.

1947 július 20-án holland csapatok megkezdték a Product hadműveletet, melyet a holland kormány hivatalos propagandájában "rendőri akciónak" nevezett a "törvény és rend" helyreállítására. A hadművelet eredményeként az indonéz fegyveresek kiszorultak Szumátra és Jáva jelentős részéről, a hollandok pedig megszállták a szigetek stratégiailag és gazdaságilag fontos részeit. A Product hadművelet azonban nagy nemzetközi tiltakozást váltott ki. Ausztrália, India, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok egyaránt az indonéz függetlenség mellett foglalt állást az ENSZ-ben. Az ENSZ BT nyomására végül 1947 augusztus 4-én fegyverszüneti megállapodás lépett életbe a két szembenálló fél között. Ennek ellenére már december 9-én incidens történt, mikor holland katonák legyilkolták egy jávai kis falu 431 lakosát.

Jáva szigete a renville-i egyezmény után.

Az ENSZ BT közreműködésének köszönhetően, 1948 januárjában a szemben álló felek megkötötték a renville-i egyezményt, melynek értelmében Jáva szigetét az un. "Van Mook-vonal" mentén felosztották indonéz és holland megszállási övezetekre. A hollandok a nekik juttatott jávai területeken és Szumátrán kikiáltották Holland Kelet-India két föderatív tagállamát, mely azonban a lakosság heves ellenkezését vonta maga után. Az egyezmény ellenére az indonéz csapatok sem hagytak fel a terület megszerzésének szándékával. 1948 februárjában tisztázatlan okok miatt, a republikánus haderő egyik zászlóalja Abdul Haris Nasution tábornok vezetése alatt Nyugat-Jávából betört a sziget holland ellenőrzés alatt levő középső területeire, majd a Slamet-csúcs mellett tűzharcba keveredett a holland hadsereggel. Ez az incidens rányomta bélyegét a folyamatban levő indonéz-holland tárgyalásokra is, melyek a kölcsönös bizalmatlanság miatt rövidesen megfeneklettek, majd december 19-én holland ejtőernyős alakulatok katonai hadműveletet hajtottak végre az indonéz ellenőrzés alatt levő Yogyakarta város területén, elfogva a teljes republikánus kormányt, Sukarnoval együtt. A támadásra válaszul az indonéz csapatok nagyszabású gerillaháborút indítottak a hollandok ellen Sudirman tábornok vezetésével, Szumátra indonéz megszállás alatt levő területein pedig válságkormányt alakítottak. 1949. március 1-én az indonézek Suharto vezetésével támadást indítottak a yogyakartai holland állások ellen, majd hat órás heves küzdelem után a város feladására kényszerítették a hollandokat, akik azonban rövidesen megerősítve tértek vissza és másnapra helyreállították uralmukat a város felett.

A kiújult harcok heves nemzetközi tiltakozást váltottak ki. Az ENSZ BT határozatban követelte az indonéz kormány szabadon bocsátását, sőt az Egyesült Államok a Marshall-terv alapján Hollandiának jutó pénzügyi támogatások felfüggesztését is kilátásba helyezte. Ez végül a holland-indonéz tárgyalások újrakezdését eredményezte. Az augusztus 23. - november 2. között Hágában tartott konferencián Hollandia, az indonéz republikánusok és a holland megszállás alatt levő területek képviselői vettek részt. A tárgyalások eredményeként a holland kormány elismerte Holland Kelet-India jogát a függetlenségre, viszont Holland Új-Guinea birtoklásáról nem volt hajlandó lemondani (a terület végül csak 1963-ban került indonéz fennhatóság alá). A holland kormány hivatalosan 1949. december 27-én adta át a hatalmat a szigetek felett az indonéz kormánynak, még ugyanaznap az Egyesült Államok elsőként ismerte el Indonézia függetlenségét.

Nem sokkal a függetlenség elnyerés után konfliktus tört ki az indonéziai lakosság között. 1950-ben előbb a celebeszi Makassar város lakossága lázadt fel a republikánus uralom ellen, majd a Maluku-szigetek központjának számító Ambon város lakossága robbantott ki felkelést, kikiáltva a szigetek egy részén a független Dél-Maluku Köztársaságot. A helyzetet súlyosbította, hogy január 22-én Raymond Westerling holland tiszt vezetésével egy holland-párti szervezet puccsot kísérelt meg a republikánus vezetőség ellen. Az indonéz hadsereg meghiúsította a puccskísérletet, majd rövidesen leverte a republikánus hatalom elleni felkeléseket is. A lázadásokra válaszul Sukarno - szakítva az addigi föderatív államberendezkedéssel - 1950. augusztus 17-én Indonéziát egységes köztársasággá nyilvánította.

Kommunista és iszlamista lázadások

[szerkesztés]

A hollandok elleni függetlenségi háborúval párhuzamosan az indonéziai kommunisták és szélsőséges iszlamisták is elérkezettnek látták az időt érdekeik érvényesítésére. 1948. szeptember 18-án kommunista lázadók támadtak republikánus célpontokra a kelet-jávai Madiun városban, majd a város feletti uralmukat biztosítva kikiáltották az Indonéz Szovjet Köztársaságot, valamint felkelésre szólították fel az indonéziai lakosságot Sukarno és Hatta, a "japánok és amerikaiak rabszolgái" ellen. A várt általános népfelkelés azonban elmaradt, a republikánus haderő pedig néhány hét alatt leverte a kommunisták lázadást, visszafoglalva Madiunt is. A harcokban a kommunista parancsnok, Mosso is elesett.

1948 májusában radikális iszlamista indonéz katonák Sekarmadji Maridjan Kartosuwirjo vezetésével megalakították a Darul Islamot, melynek célja egy iszlamista alapon felépülő állam létrehozása volt Indonézia területén. A republikánus kormány kezdetben nem lépett fel nagy erővel a mozgalom ellen, ugyanis a hollandok fenyegetését jelentősebbnek tekintették. Mikor azonban 1950-re sikerült Indonézia teljes területét biztosítani, megkezdődött a harc a Darul Islam felszámolásáért. A konfliktus végül 1962-ben ért véget, a kormány győzelmével, mikor Sekarmadjit elfogták, majd halálra ítélték és kivégezték. Halála után az utolsó ellenálló iszlamista gerillák is letették a fegyvert.

Források

[szerkesztés]
  • Friend, Theodore: Indonesian Destinies. The Belknap Press of Harvard University Press, 2003.
  • Kahin, George McTurnan: Nationalism and Revolution in Indonesia. Ithaca, Cornell University Press, New York, 1952.
  • Kahin, George McTurnan: Audrey Kahin: Southeast Asia: A Testament. Routledge Curzon, London, 2003.
  • Reid, Anthony: The Indonesian National Revolution 1945–1950. Longman Pty Ltd, Melbourne, 1974.
  • Ricklefs, M.C.: A History of Modern Indonesia Since c.1300. Stanford University Press, San Francisco, 1993.
  • Vickers, Adrian: A History of Modern Indonesia. Cambridge University Press, New York, 2005.