Ugrás a tartalomhoz

Edward Said

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Edward Said
Plakát Edward Said arcképével
Plakát Edward Said arcképével
Született1935. november 1.[1][2][3][4][5]
Jeruzsálem[6]
Elhunyt

New York[11]
Állampolgársága
Házastársa
  • Mariam C. Said
  • Maire Jaanus (1962–1970)[12]
GyermekeiNajla Said
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
  • Guggenheim-ösztöndíj (1972)[13]
  • Messenger Lectures (1986)
  • Amerikai Könyvdíj (1996)
  • International Nonino Prize (1998)
  • Anisfield-Wolf Book Awards (2000)
  • Princess of Asturias Award for Concord (2002)
Halál okaleukémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Edward Said témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Edward Said és Daniel Barenboim Sevillában (2002)

Edward Said (arabul: إدوارد وديع سعيد, Idwārd Wadīʿ Saʿīd) (Jeruzsálem, 1935. november 1. – New York, 2003. szeptember 25.) palesztin származású amerikai publicista, az angol és összehasonlító irodalom professzora a Columbia Egyetemen. Írói munkássága az évek során egyre inkább politikai színezetűvé vált. Széles körben ismertté nem irodalmi munkássága, hanem az 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve révén vált. Fő műve sokak szerint a posztkolonializmus mint diszciplína alapötletéül szolgál, ezért egyesek Saidot ismerik el a tudományterület alapító atyjaként. Robert Young a posztkolonializmus „szentháromságaként” aposztrofálja a három legkiemelkedőbb szerzőt, akik ezt a diszciplínát felvirágoztatták: Edward Saidot, Homi Bhabhát és Gayatri Spivakot. Hármuk közül minden kétséget kizáróan Said a legkevésbé tudományoskodó, a legkevésbé absztrakt, a legkönnyebben megközelíthető egyéniség.[14]

Életpályája

[szerkesztés]

1935-ben született Nyugat-Jeruzsálemben egy középosztálybeli keresztény arab családból: apai nagyapja baptista lelkész volt, apja családja pedig anglikán (vagyis vallásilag is a kisebbség kisebbségéhez tartozott). Said az angol irányítású Victoria College-ben tanult, ahonnan rossz magaviselete miatt eltanácsolták, s ezután 1951-ben az Egyesült Államokba küldték, ahol először a massachussettsi bentlakásos Northfield Mount Hermon Schoolban fejezte be középiskolai tanulmányait, aztán a Princeton Egyetemen és a Harvardon tanult tovább, ahol 1964-ben doktorált. Ezután már az első évben tanítani kezdett a Columbia Egyetemen, ahol néhány év múlva az angol nyelv és összehasonlító irodalom professzora lett. 2003. szeptember 25-én halt meg leukémiában.

Said életútjáról első kézből tájékozódhatunk: miután az 1990-es évek elején kiderült, hogy leukémiában szenved, 1994-ben hozzákezdett élete első részének személyes hangú feldolgozásához (Out of Place. A Memoir. London, Granta Books, 1999).

"A Kitaszítva (Out of Place) egy lényegében eltűnt vagy elfelejtett világ emlékezete. Néhány évvel ezelőtt egy végzetesnek tetsző orvosi diagnózisról értesültem, s ez nyomós ok volt arra, hogy egy szubjektív beszámolót hagyjak hátra az életemről, amelyet az arab világban éltem, ahol születtem és meghatározó éveimet töltöttem, s az Egyesült Államokról, ahol iskolai, kollégiumi és egyetemi éveim teltek."[15]

Said származása és serdülőévei a többszörösen kisebbségben lévők helyzetét példázza, ami döntően meghatározta sajátos "elkötelezett kívülállását" munkásságában és későbbi életében (önálló sajátos sehova sem tartozásáról Önéletrajzán kívül számos interjúban beszél, pl. a Salusinszky Imrével vagy Eleanor Wachtellel készített beszélgetésekben[16])

Said és az orientalizmus

[szerkesztés]

Az Orientalizmus című munkája 1978-ban jelent meg, és az elkövetkezendő húsz-huszonöt évben mintegy hatvan recenzió jelent meg csak Angliában és az USA-ban.[17] A mű egy Bevezetőből és három hosszú fejezetből áll. A Bevezetőben fejti ki a munka vezérgondolatát: a Kelet nem "an inert fact of nature", ahogyan a Nyugat sem, hanem, idézi Vico gondolatát, földrajzilag, kulturálisan és történetileg valami "man-made". "Az orientalizmus tehát nem egyéb, mint a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta."[18] Said alapvetően a Michel Foucaulttól és Antonio Gramscitól származó diskurzusról vallott vezérgondolatokból építkezik az "orientalizmus" kidolgozása során. E gondolat három alapvetésből tevődik össze:

1. a szorosan vett "tudományos" orientalisztika, a keleti stúdiumok – filológia, nyelvészeti, történeti stb. – művelése,

2. a költők, írók, filozófusok, politikai gondolkodók és a gyarmati tisztviselők Kelet-népe Aiszkhülosztól Marxig és tovább

3. a 18. sz. végétől a Keletről való gondolkodás számos intézményben művelt és terjesztett legtágabb módja[19]

Az orientalizmusnak ez a tág meghatározása teszi lehetővé az imperializmus/gyarmatosító kapitalista Nyugat és Kelet (alapvetően a muszlim Közel-Kelet) túlpolitizált, ideológiai kapcsolatát, amelyen belül a szorosan vett tudományos orientalisztika csak néhány (politikailag elkötelezett) szereplőre redukálódik. Nyilvánvaló, hogy ez az állítás adta a legnagyobb felületet a Said orientalizmus-felfogásának bírálataihoz.

A legfontosabb volt a posztstrukturalizmus vagy posztmodernizmus szálláscsinálójának, Foucault-nak a hatása, különösen annak a hatalom és tudás elválaszthatatlan összefüggéseire és a társadalmi diskurzusra vonatkozó elemzése. Az előbbit a Felügyelet és büntetés c. munkájában így jellemzi Michel Foucault: "Ismerjük el, hogy a hatalom kitermeli a tudást (és nem egyszerűen azért részesíti előnyben, mivel a tudás kiszolgálja vagy mert hasznosságánál fogva alkalmazza), hogy hatalom és tudás közvetlenül feltételezi egymást, hogy nincs hatalmi viszony anélkül, hogy ne képződne a tudás korrektív területe, s nincs olyan tudás sem, amely ne feltételezne, egyszersmind ne képezne hatalmi viszonyokat)"[20]

Az Orientalizmus bírálata

[szerkesztés]

1994 után Arafat indexre tette Edward Said Palesztinával kapcsolatos műveit, noha ő maga az Orientalizmus mellett a The Question of Palestine (1979) és a Covering Islam. How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (1981) munkáit tartotta fontosnak, utólag kiderült, hogy az Orientalizmus és a Culture and Imprerialism (1993) bizonyultak igazán hatásos és időtálló műveknek. Az előbbi a 20. század utolsó két évtizedének egyik emblematikus műve lett. Ahogy R. Irwin mondta: "Az Orientalizmus nem a keleti stúdiumok története, hanem a hatalom és a tudás viszonyának bizonyos vonatkozásairól szóló rendkívül szelektív polémia"[21] A lényeg tehát a polémia a kivételt nem ismerő negatív bírálat és nem az objektív elemzés, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy noha a könyvről megjelent alapos bírálatokban számos lényeges hibát mutattak ki, ennek ellenére a szerző a további kiadásokban egyetlen nyilvánvaló hibát sem javított ki, ám továbbra is fenntartotta minden ellenvetését.

Said láthatóan sietve és egyhuzamban vetette papírra – ez magyarázza a sok ismétlést és azt, hogy számos adatának és állításának nem nézett utána, s így rengeteg hiba maradt a könyvben.[22] Egyes bírálatok kifogásolták a "hatásvadász módon írt zsargon"-t, ami a posztmodern szubaltern szerzőkre, Said hű követőire, Gayatri Spivakra, Homi Bhabhára és másokra lesz később különösen jellemző.[23]

Az "ellenorientalizmus"

[szerkesztés]

Készült egyfajta ellenorientlizmus, amely Saidnál lényegesen objektívebben igyekszik az európai Kelet-kutatást számba venni, fölmutatva a vitathatatlan értékeket, és finom iróniával próbálja közömbösíteni az orientalizmus inkább politikai és ideológiai, és kevésbé tudományos megközelítését.[24]

Bernerd Lewisszal folytatott vitája

[szerkesztés]

A palesztin származású professzor, Edward Said 1978-ban megjelent Orientalizmus című könyve kapcsán éles, a személyeskedésig fajuló vita bontakozott ki.[25] Said az orientslizmus diszciplínáját az imperialista politikával, a Nyugat hatalmi érdekeivel kapcsolta össze, Bernard Lewist tartva az orientalista kaszt szóvivőjének.[26] Lewis pontról pontra megcáfolta az általa "első számú antiorientalistának" nevezett Said állításait. A vita – amelyben egyik fél sem volt mentes a felszínességtől és a kiragadott példák alapján történt általánosításoktól – Lewis és Said között az utóbbi 2003-ban bekövetkezett haláláig sem csitult. Lewis egy, az orientalizmus első kiadása után másfél évtizeddel megjelent könyve egy részét Said bírálatának szentelte,[27] Said pedig könyve két év múlva megjelent kiadásához írt utószavában sok oldalon át bírálta Lewist. A vita a szakértők táborát is rendkívüli módon megosztotta, egyesek kimondottan "pro-Said" és "pro-Lewis" táborokról beszélnek.[28]

Politikai megnyilvánulásai

[szerkesztés]

Palesztina melletti elkötelezettsége

[szerkesztés]

Az amerikai külpolitika bírálata

[szerkesztés]

Díjak, kitüntetések

[szerkesztés]

Főbb művei

[szerkesztés]

Könyvei magyarul

[szerkesztés]
  • Orientalizmus. Felsőoktatási tankönyv; ford. Péri Benedek; Európa, Bp., 2000
  • Orientalizmus – részlet. Magyar Lettre Internationale. 37. szám, 2000. Nyár. Online: itt
  • Daniel Barenboim–Edward W. Said: Kánon és ellenpont. Beszélgetések és írások zenéről, társadalomról; ford. Szilágyi Mihály; Európa, Bp., 2004

Magyarul megjelent cikkei, tanulmányai

[szerkesztés]
  • A humanizmus az egyedüli védelem a barbársággal szemben. In: Eszmélet folyóirat, 60. szám (2003. tél). Online: itt
  • Másként látni Amerikát. In: Eszmélet folyóirat, 58. szám (2003. nyár). Online: itt
  • Hogyan talált magára Európa, miközben bekebelezte a világot. Kultúra és identitás. Magyar Lettre Internationale, 53. szám.(2004. Nyár). Online: itt
  • Bevezetés a posztkoloniális diskurzusba. Magyar Lettre International. 28. szám (1998. Tavasz). Online: itt
  • Világok között. Magyar Lettre Internationale, 31. szám (1998. Tél). Online: itt
  • Civilizálók és civilizálandók. Magyar Lettre Internationale. 51. szám, (2003. Tél). Online: itt
  • Európa nem Amerika. Magyar Lettre Internationale, 52. szám. (2004. Tavasz). Online: itt
  • Joseph Conrad és az imperializmus. In: A posztmodern irodalomtudomány kialakulása; szerk. Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrud, Sári László Budapest : Osiris, 2002 p. 678-681.
  • "A szöveg, a világ, a kritikus" in: Testes könyv I-II. Ictus-JATE, Szeged, 1996
  • "Válasz Stanely Fish-nek" (ford. Kálmán C. György) Helikon (folyóirat, 1990–), 1992, 242. old. Online itt

Angolul olvasható könyvei

[szerkesztés]
  • Orientalism. Western Conceptions of the Orient, New York, Pantheon Books, 1978
  • The Question of Palestine (A palesztin kérdés), 1979
  • Covering Islam: How the Media and the Experts Determine How We See the Rest of the World (Iszlám tudósítások), Vintage Books, 1981/1997
  • The Politics of Dispossession (A jogfosztottság politikuma), 1993
  • Out of Place: A Memoir, Alfred A. Knopf, 1999
  • The End of the Peace Process (A békefolyamat vége), 2000
  • Power, Politics, and Culture. Interviews with E. W. Said, szerk.: G. Viswanathan, Vintage Books, 2001
  • Reflections on Exile and Other Essays, Cambridge, Harvard University Press, 2000

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 16.)
  2. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Store norske leksikon (bokmål norvég és nynorsk norvég nyelven)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  7. ↑ http://www.columbia.edu/cu/news/03/09/edwardSaid_2.html
  8. ↑ sírkő
  9. ↑ Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. november 28.)
  10. ↑ The New York Times (angol nyelven). The New York Times Company – A. G. Sulzberger
  11. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  12. ↑ https://sisu.ut.ee/ewod/j/jaanus
  13. ↑ edward-w-said
  14. ↑ http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=2004&honap=12&cikk=7729
  15. ↑ Edward Said: Out of Place. A Memoir. London, Granta Books, 1999 XIII.
  16. ↑ Viswanathan ed. 2002: 69-93, 233-247. pp.
  17. ↑ L. Mani-R. Frankenberg: "Orientalism", in: Economy and Society 14/2, 1985. 174-192. pp.
  18. ↑ Edward Said: Orientalizmus 12. o.
  19. ↑ Edward Said: Orientalizmus, 57sq
  20. ↑ Michel Foucault: Felügyelet és büntetés, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990. 40. o.
  21. ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007, 281. sq
  22. ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007. 282. sq
  23. ↑ J. H. Plumb in The New York Times Review Books 1978 február 18.
  24. ↑ R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007
  25. ↑ Edward W. Said: Orientalizmus. i.m.
  26. ↑ uo. 600. pp.
  27. ↑ Bernard Lewis: Islam and the West. Oxford University Press, 1993.
  28. ↑ Fred Halliday: Islam and the Myth of Confrontation. Religion and Politics in the Middle East. I. B. Tauris Publishers, 1996. 200. pp.

Források

[szerkesztés]
  • Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon.Corvina Kiadó, Budapest, 2009
  • Edward W. Said: Orientalizmus. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000
  • A. Ahmad: Orientalism and After: Ambivalence and Metropolitan Location in the Work of Edward Said, in: In Theory, Verso, 1992
  • W. Kennedy: Edward Said. A Critical Introduction. Cambridge, Routedge, 1999/2001
  • R. Irwin: The Lust of Knowing. The Orientalists and Their Enemies. Penguin Books, 2007
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Edward_Said&oldid=25545324”