Dikumarol
| |||
| Dikumarol | |||
| IUPAC-név | |||
| 3,3'-Metilénbisz(4-hidroxi-2H-kromén-2-on) | |||
| Kémiai azonosítók | |||
| CAS-szám | 66-76-2 | ||
| PubChem | 653 | ||
| ChemSpider | 10183330 | ||
| DrugBank | DB00266 | ||
| KEGG | D03798 | ||
| ChEBI | 4513 | ||
| ATC kód | B01AA01 | ||
| |||
| InChIKey | DOBMPNYZJYQDGZ-UHFFFAOYSA-N | ||
| UNII | 7QID3E7BG7 | ||
| ChEMBL | 1466 | ||
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
| Kémiai képlet | C19H12O6 | ||
| Moláris tömeg | 336,29 g/mol | ||
| Farmakokinetikai adatok | |||
| Metabolizmus | hepatic | ||
| Fehérjekötés | plazmafehérjék | ||
| Kiválasztás | széklettel, vizelettel | ||
A dikumarol (INN: dicoumarol) a K-vitamin-mennyiséget csökkentő természetes antikoaguláns, hasonlóan az általa ihletett warfarinhoz. Reduktázok gátlására is használatos biokémiai kísérletekben.
A dikumarol növényi és gombaeredetű természetes vegyület. Egy keserű ízű, édes illatú, a koagulációt nem befolyásoló anyag, a kumarin származéka, melyet a penészes anyagokon egyes gombák dikumarollá alakítják. A dikumarolt penészes, nedves szalmában fedezték fel egy marhákban előforduló természetes vérzéses betegség okaként.[1]
1940-ben azonosították, és a 4-hidroxikumarinok alapvegyülete lett. A dikumarolt rövid ideig orvosi antikoagulánsként is használták, de az 1950-es évek óta felváltotta a warfarin és más 4-hidroxikumarinok.
Szájon át adják, és 2 napon belül hat.
Használata
[szerkesztés]A dikumarolt a heparinhoz hasonlóan mélyvénás trombózis kezelésére használták. A heparinnal szemben hónapokig vagy évekig használható volt.
Hatásmechanizmus
[szerkesztés]A 4-hidroxikumarinokhoz hasonlóan a K-vitamint megújító K-vitamin-epoxid-reduktáz kompetitív inhibitora, csökkentve az aktív K-vitamin mennyiségét, megakadályozva a trombin és néhány más koaguláns enzim aktív formájának létrejöttét. E vegyületek nem a K-vitamin közvetlen antagonistái, hanem csak csökkentik a K-vitamin mennyiségét, lehetővé téve annak használatát dikumarolmérgezés ellen. A K-vitamin hatása és a dikumarol toxicitása protrombinidőteszttel mérhető.
Mérgezés
[szerkesztés]Túladagolása súlyos, akár halálos irányítatlan vérzést is okoz.[2]
A dikumarol felel egy Észak-Amerikában előforduló betegségért, melyek a megevett takarmány és a penész hatóanyagát a bendőben felveszik.[3]
Története
[szerkesztés]A dikumarolt „vérzésokozó hatóanyagként” ismerték fel 1922-ben a penészes somkóró vérzésokozó hatásának megfigyelésével. 1941-ben kezdődött emberben a klinikai használata trombózisok megakadályozására, kezelésére, és 1944-ben vezették be a szívinfarktus hosszú távú profilaxisára.[4] Antikoagulációs hatását 1942-ben írta le Jörgen Lehmann.[5]
A dikumarolt Karl Paul Link izolálta a Wisconsini Egyetem laboratóriumában, 6 évvel azután, hogy egy gazda halott tehenet és koagulálatlan vért vitt be az egyetem mezőgazdasági kutatóállomására. A tehén halálának oka penészes somkóró okozta belső vérzés volt, mely az 1920-as években vált gyakoribbá, mivel a gazdák nem dobhattak ki penészes takarmányt.[6] Link munkája révén kifejlesztették a patkányméreg warfarint és a ma is használatos antikoagulánsokat.[6]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ (2005. február 25.) „Sweet clover disease and warfarin review”. Journal of Biological Chemistry 280 (8), e5. o. (Hozzáférés: 2012. szeptember 26.)
- ↑ (1949) „Fatal Hemorrhage in Dicumarol® Poisoning”. Journal of the American Medical Association 139 (12), 762–766. o. DOI:10.1001/jama.1949.02900290008003. PMID 18112552.
- ↑ Steinhilber, Schubert-Zsilavecz, Roth (2010). „Medizinische Chemie” (2.), 272. o. „1941 konnte Link aus angefaultem Heu, das offensichtlich verdorbenen Süßklee enthielt, 3,3'-Methylen-bis-(4-hydroxycumarin) isolieren, das den Namen Dicoumarol erhielt.”
- ↑ Aktories, Förstermann, Hofmann, Starke. Allgemeine und spezielle Pharmakologie und Toxikologie, 9., 538. o. (2005) „Schon 1941, kurz nach der Entdeckung der Dicoumarolwirkung, wurden einige Patienten kurzfristig mit Dicoumarol behandelt, 1944 wurde die Einführung von Dicoumarol zur Langzeitprophylaxe des rezidivierenden Myocardinfarkts empfohlen.”
- ↑ Paul Diepgen, Heinz Goerke. Kurze Übersichtstabelle zur Geschichte der Medizin, 7., Berlin/Göttingen/Heidelberg: Springer, 65. o. (1960)
- ↑ a b (2008) „The story of the discovery of heparin and warfarin”. British Journal of Haematology 141 (6), 757–763. o. DOI:10.1111/j.1365-2141.2008.07119.x. PMID 18355382.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dicoumarol című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dicumarol című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- (2003) „Dicumarol inhibition of NADPH: quinone oxidoreductase induces growth inhibition of pancreatic cancer via a superoxide-mediated mechanism.”. Cancer Res 63 (17), 5513–20. o. PMID 14500388.
- (2004) „Dicumarol, an inhibitor of ADP-ribosylation of CtBP3/BARS, fragments golgi non-compact tubular zones and inhibits intra-golgi transport.”. Eur J Cell Biol 83 (6), 263–79. o. DOI:10.1078/0171-9335-00377. PMID 15511084.
- (2005) „Dicumarol is a potent reversible inhibitor of gap junctional intercellular communication.”. Arch Biochem Biophys 434 (2), 241–7. o. DOI:10.1016/j.abb.2004.11.002. PMID 15639223.
- (2003) „Improving relative bioavailability of dicumarol by reducing particle size and adding the adhesive poly(fumaric-co-sebacic) anhydride.”. Pharm Res 20 (7), 1093–100. o. DOI:10.1023/A:1024474609667. PMID 12880296.