Ugrás a tartalomhoz

Gyűrűs vízipiton

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Bothrochilus szócikkből átirányítva)
Gyűrűs vízipiton
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Pitonfélék (Pythonidae)
Nem: 'Vízipiton (Bothrochilus)
Fitzinger, 1843
Faj: Bothrochilus boa
Szinonimák
  • Nardoa - Gray, 1842
  • Bothrochilus - Fitzinger, 1843
  • Nardoana - Berg, 1901

  • Tortrix Boa - Schlegel, 1837
  • Nardoa Schlegelii - Gray, 1842
  • Bothrochilus Boa - Fitzinger, 1843
  • Nardoa boa - Müller, 1882
  • Nardoa boa - Boulenger, 1893
  • Nardoana boa - Berg, 1901
  • Nardoa boa - De Jong, 1930
  • Bothrochilus boa - Loveridge, 1946
  • Liasis boa - McDowell, 1975
  • Morelia boa - Underwood & Stimson, 1993
  • B[othrochilus]. boa - Kluge, 1993[1]
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Gyűrűs vízipiton témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyűrűs vízipiton témájú médiaállományokat és Gyűrűs vízipiton témájú kategóriát.

A gyűrűs vízipiton (Bothrochilus boa) a hüllők (Reptilia) osztályában a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe sorolt pitonfélék (Pythonidae) közt a vízipiton (Bothrochilus) nem egyetlen faja.

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Pápua Új-Guineában és tőle keletre fekvő szigeteken él.

A Bismarck-szigetek közül:

A Zöld-szigetek közül

Terráriumi díszállatként az egész világon megtalálható.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

A felnőttek mérete 100 és 180 cm közötti, az átlag mintegy 1,5 méter. A fiatal egyedek színezete harsányabb, ragyogó narancssárga és fekete gyűrűk sorozatából áll; a színek egyéves korukra fokozatosan elhalványodnak. A felnőttek általában barnásak vagy feketésbarnák, fekete gyűrűkkel. Szemük mögött többnyire egy világos pötty látható.

Életmódja, élőhelye

[szerkesztés]

Az esőerdők és a hasonképpen csapadékos művelt területek (ültetvények) lakója. A párás levegőt kedveli.

Éjszaka aktív, a nappalt föld alatti üregekben vagy kókuszdió-halmokban tölti. Főleg kisebb rágcsálókat eszik; vadászat közben gyakran a házakat és mezőgazdasági épületeket is felkeresi. Az újszülöttek gyíkokat és szopós rágcsálókat fogyasztanak.

Szaporodása

[szerkesztés]

Tojásrakó, az átlagos fészekalj 10–12 tojás. Ezeket fogságban nem mindig költi ki, ilyenkor keltetőgépbe kell őket tenni. A fogságban született kicsik üreglakók, amiből valószínűsíthető, hogy a természetben is az avarba rejtőznek.

Terráriumi tartása

[szerkesztés]

Több száz példányt szaporítanak fogságban, de ez nem fedezi a keresletet, ezért a díszállatkereskedők kínálatában többnyire vadon befogott példányok szerepelnek. A gyűjteményekben egyelőre ritkák. A fiatal egyedek harapósak, de az idősebbek megbízható terráriumlakókká válnak.

Aljzatként kiválóan megfelel a 26–29 °C-os homokos föld. Búvóhelyet, gyenge megvilágítást és állandó fürdőmedencét feltétlenül biztosítani kell nekik. Leölt laboratóriumi rágcsálókkal etethetők. Fontos a párás levegő és egyúttal a jó szellőzés, a tocsogó vizet viszont kerülni kell.

A kicsiknek célszerű egy doboznyi nyirkos mohát biztosítani a megfelelő páratartalom fenntartására.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. McDiarmid RW, Campbell JA, Touré T. 1999. Snake Species of the World: A Taxonomic and Geographic Reference, vol. 1. Herpetologists' League. 511 pp. ISBN 1-893777-00-6 (series). ISBN 1-893777-01-4 (volume).

Források

[szerkesztés]
  • J. M. Merthens: The Living Snakes of the World

További információk

[szerkesztés]