Ugrás a tartalomhoz

BM–21 Grad

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
BM–21 Grad

Típusrakéta-sorozatvető
Fejlesztő ország Szovjetunió
Háborús részvétel
Általános tulajdonságok
Személyzet4 fő
Hosszúság7,35 m
Szélesség2,4 m
Magasság3,09 m
Tömeg13,71 t
Páncélzat és fegyverzet
Elsődleges fegyverzet122 mm-es rakéták
Műszaki adatok
MotorV–8 ZIL-375 benzinmotor
Teljesítmény180 LE (130 kW)
Sebesség75 km/h
Hatótávolság405 km
A Wikimédia Commons tartalmaz BM–21 Grad témájú médiaállományokat.
BM–21 üteg

A BM–21 Grad (oroszul: БМ–21 Град[1]) egy 122 mm-es rakéta-sorozatvető rendszer, melyet a Szovjetunió az 1960-as évek elején fejlesztett ki. A „BM” rövidítés „harcjárművet” jelent (oroszul: Боевая Машина). Nyugaton a rendszer eredetileg M1964 jelzéssel volt ismert.

A második világháborús Katyusák (BM–13, BM–8, BM–31) nyomán kifejlesztett fegyverrendszer a világ több mint 50 országban áll jelenleg is hadrendben. Sikerei nyomán egy sor országban másolták le, illetve fejlesztettek ki hasonló rendszereket. Közvetlen elődje a 140 mm-es BM–14-es rendszer volt.

Jellemzői

[szerkesztés]

A rendszer részei a hordozóeszköz: korábban a Ural375D 6×6-os hajtásképletű tehergépkocsi 40 db, négyzetes formában elrendezett, forgatható rakétavető csőköteggel felszerelve. A jármű motorja 180 LE-s vízhűtéses benzinmotor, maximális sebessége közúton 75 km/h, a jármű hatótávolsága 750 km, gázlóképessége 1,5 m.

.A rendszerhez tartozik a 9T254 jelzésű lőszerszállító és utántöltő teherautó 60 rakétával. A rendszer egészének GRAU-kódja 9K51; a rakétavetőnek magának az ipari jelzése 2B5. 1976-tól a BM–21-et a korszerűbb Ural4320 hatkerékmeghajtású katonai tehergépkocsira szerelik.

Az öttagú személyzet három perc alatt tudja a rendszert tűzkész állapotba helyezni. A tüzet lehet a kabinból vagy egy 64 méteres távirányító kábel végéről irányítani. Lehetséges mind a 40 rakétát kilőni 20 másodperc alatt, de egyenként, vagy kisebb csoportokban is lehet azokat indítani néhány másodperces időközönként. Az irányzóeszköz a PG1M panoráma-távcső és K1 kollimátorral. Tüzelés után két perc alatt újra lehet indítani a járművet. A rakétavető újratöltése kézzel történik és 10 percet vesz igénybe.

A 2,87 m-es vetőcső huzagolása révén a rakéta a röppályáján forog a tengelye körül, emellett kis szárnyak is stabilizálják. Rendkívül széles skálájú, mintegy 20 kg súlyú robbanófejeket hordozhat 20–30 kilométeres maximális távolságra.

A fegyverrendszer igen nagy tűzerőt képvisel. Egy 18 rakétavetőből álló zászlóalj egyetlen sortűzben 720 rakéta indítására képes. Nem alkalmas azonban a fegyver pontjellegű, körülhatárolt célok leküzdésére.

Alkalmazása

[szerkesztés]

A fegyverrendszert általában a volt szocialista országokban és az általuk támogatott fejlődő országokban állították hadrendbe. Ezenkívül a mintájára Törökország is kifejlesztett egy hasonló rendszert, német járműre szerelve.

Grúzia a dél-oszétiai háborúban 2008. augusztus 7-ről 8-ra virradó éjjel többek között Grad rakétavetőkkel kezdte meg Chinvali ostromát.[2] A 2020-ban kitört orosz-ukrán háború, egyik elsődleges tüzérségi-rakétavető eszköze, mindkét oldalon

Változatok

[szerkesztés]

Grúzia

[szerkesztés]
  • RSZ–122 – Ukrán KrAZ–63221 tehergépkocsi alvázra telepített, páncélozott vezetőfülkével ellátott változat, melyet 2012-ben mutattak be

Ukrajna

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:BM-21 Grad
A Wikimédia Commons tartalmaz BM–21 Grad témájú médiaállományokat.