Ugrás a tartalomhoz

Angyalvár

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 A Róma történelmi központja
világörökségi helyszín része
Angyalvár
OrszágOlaszország
TelepülésRoma Capitale
Hely
  • Parco Adriano
  • Municipio I
NévadóMihály arkangyal (arkangyal, angyal a judaizmusban, angyal a kereszténységben és Mukarrabun)
Építési adatok
Építés éve139
Megnyitás1906
Típus
Építész(ek)Decriannus
Elhelyezkedése
Angyalvár (Róma belvárosa)
Angyalvár
Angyalvár
Pozíció Róma belvárosa térképén
é. sz. 41° 54′ 11″, k. h. 12° 27′ 59″41.903044°N 12.466307°EKoordináták: é. sz. 41° 54′ 11″, k. h. 12° 27′ 59″41.903044°N 12.466307°E
Térkép
Angyalvár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Angyalvár témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az Angyalvár (olaszul Castel Sant’Angelo, latinul Moles Hadriani) Hadrianus császár síremléke Rómában. A Tevere jobb partján áll, a folyón átívelő Ponte Sant’Angelo köti össze a várossal.

Története

[szerkesztés]

Az Angyalvár Hadrianus császár síremlékének épült 135 és 139 között, a halikarnasszoszi mauzóleum mintájára. Az építést Hadrianus halála után Antoninus Pius fejeztette be, s akkor helyezte el benne a Hadrianus hamvait rejtő porfirkoporsót. Caracalla uralkodásáig a császárok temetkezőhelye volt. Az alapépítmény egy 84 méter élhosszúságú négyszög, amelyen egy 60 méter átmérőjű monumentális henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található (legalul a sírkamra), melyeket spirális folyosó vesz körül. A későbbi évszázadokban katonai erőddé alakították a mauzóleumot, majd Aurelianus császár falainak egyik központi erődje lett.

A középkorban már Róma erődjének számított az épület. III. Miklós pápa a 13. században titkos alagúttal kötötte a Vatikánhoz (ez az ún. Passetto di Borgo): így lehetővé vált, hogy a pápa bármikor menedéket keressen a várban. Annyi harc folyt érte, hogy a polgárok 1379-ben megkísérelték lebontani: szerencsére csak a márványborítás esett áldozatul.

Az avignoni fogságból hazatérve a pápák az Angyalvárat választották fellegváruknak. IX. Bonifác pápa kezdte meg az épület átépítését 1393-ban. VI. Sándor négy bástyát építtetett az alapnégyszögre. Ide menekült VII. Kelemen pápa, amikor V. Károly zsoldoshadserege 1527-ben elfoglalta és kifosztotta Rómát (Sacco di Roma); az ostrom idején Cellini innen lőtte ágyúival az ellenséges hadat.

Az épület börtönként is funkcionált, itt raboskodott például Giordano Bruno, Beatrice Cenci, Benvenuto Cellini, Cagliostro.

Nyugodtabb időkben az Angyalvárat a pápák nyári laknak használták. Még V. Miklós kezdte el a pápai lakosztály építését a vár felső részén, mely végül III. Pál pápa idején fejeződött be. Innen ered a lakosztály elnevezése: a Sala Paolina falait Raffaello tanítványai (például Perin de Vaga) díszítették mitológiai freskókkal.

A név

[szerkesztés]

Az Angyalvár nevet az 590-ben pusztító pestisjárvány idején kapta: a járvány elhárítására I. Gergely pápa könyörgő körmeneteket tartott. A legenda szerint egy alkalommal a vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint a büntetés kardját visszahelyezi hüvelyébe: ezzel jelezte a járvány végét. Az épület tetejére először Baccio da Montelupo Szent Mihályt ábrázoló márványszobra került, majd 1753-tól ezt felváltotta a Peter Anton von Verschaffelt által készített bronzszobor.

Az Angyalvár ma

[szerkesztés]

1870-ben az épületet államosították, ezután börtönként, majd kaszárnyaként működött. 1905-ben kezdték el a restaurálását, 1933 óta múzeumként funkcionál. A látogatók megtekinthetik az ókori spirális feljárót, a császárok egykori temetkezőfülkéit, de látható a múzeumban egy fegyvergyűjtemény és az épület történetét bemutató tárlat is.

Ahol Hadrianus urnája állt, egy márványtáblán a császár verse olvasható:

Animula vagula blandula / hospes comesque corporis / quae nunc abibis in loca / pallidula rigida nudula /nec, ut soles, dabis iocos? (Lelkecske, kóborka, dévajka / Testem vendége, s társa te / Mely tartományba utazol? / Dermedtbe ködösbe, sápadtba, / Kis tréfáidnak vége már.)
– Fordította Móra Ferenc
Kilátás Vatikánra az Angyalvárról

Kulturális vonatkozások

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]