Köztársasági palota (Berlin)
| Köztársasági palota | |
| Palast der Republik | |
 | |
| A palota homlokzata az 1980-as években | |
 | |
| Település | Berlin-Mitte |
| Cím | Berlin, Schloßplatz |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1973-1976 |
| Megnyitás | 1976. április 23. |
| Bezárás | 2006 |
| Lebontás oka | Megszűnt az NDK, egészségre veszélyes azbesztet tartalmazott |
| Építési stílus | Modern |
| Felhasznált anyagok | beton, acél, üveg |
| Tervező | Heinz Graffunder, Wolf-Rüdiger Eisentraut |
| Építész(ek) |
|
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | NDK Népi Kamara, NSZEP-kongresszusok |
| Tulajdonos | NDK |
| Alapadatok | |
| Magassága | 32 m |
| Alaprajz | téglalap |
| Hosszúsága | 185 m |
| Szélessége | 85 m |
| Elhelyezkedése | |
 Köztársasági palota
Pozíció Berlin térképén
| |
 é. sz. 52° 31′ 03″, k. h. 13° 24′ 08″52.517500°N 13.402222°EKoordináták: é. sz. 52° 31′ 03″, k. h. 13° 24′ 08″52.517500°N 13.402222°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Köztársasági palota témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Köztársasági palota (németül: Palast der Republik) volt a Német Demokratikus Köztársaság parlamentjének otthont adó egykori berlini középület. A Spree szigetén álló létesítményt 1976-ban adták át rendeltetésének, az 1980-as években itt rendezték a NSZEP kongresszusait is. Az NDK megszűntével egy ideig üresen állt, majd egyszerű kultúrházként működött tovább. Az értékes telket elfoglaló, 1970-es években modernnek számító építményt 2006-ban kezdték el lebontani, 2008 decemberére tűnt el teljesen.
Története
Az 1970-es években a stabilizálódás jeleit mutató keletnémet állam parlamentjének új, reprezentatív épületre volt szüksége. Az új parlamenti épület számára a Spree egyik szigetét szemelték ki, ahol 1973 novemberében kezdődtek meg az építési munkálatok. A szigeten korábban a Berlini Városi Palota (Berliner Stadtschloss) állt, amelyet a második világháborús károk és a porosz militarista államban betöltött jelképes szerepe miatt inkább lebontottak. Másfél évtizeden át a telek üresen állt, néha rendezvényeket tartottak rajta, a hétköznapokon pedig autóparkolóként használták. A terület Kelet-Berlin szívében, a faltól biztos távolságban, az Alexanderplatzhoz közel fekszik, így ideális volt a Népi Kamara számára. Neves német építészmérnökök munkaközössége tervezte, köztük a legismertebbek Heinz Graffunder és Wolf-Rüdiger Eisentraut voltak.
Az építkezés 32 hónapon át zajlott. A modern épületbe 19 300 tonna acélt, 56 000 tonna betont és 8000 m² felületet kitevő üvegtáblát építettek be. Az épület acélszerkezetét 5000 tonnányi szórt azbeszttel vonták be, hogy egy esetleges tűzvésznek az épület ellenállhasson. A Köztársasági palota ünnepélyes átadására 1976. április 23-án került sor, a közönség előtt két nappal később nyitotta meg kapuit a létesítmény. 14 éven át, a berlini fal 1989-es leomlásáig az épület az NDK modernitását jelképező reprezentatív politikai, kulturális és szabadidős központként működött.
1989-et követően az épület elveszítette jelentőségét. Előbb az NDK Népi kamarájának működése szűnt meg, majd Kelet-Berlinben is életbe léptek a szigorú, azbeszt használatát tiltó nyugatnémet előírások. 1990. szeptember 17-én az egészségre veszélyesnek ítélt létesítményt teljesen lezárták. A palota felújítását nem tervezték, az egyre romló állagú épület a keletnémet állam emlékeként majdnem egy évtizedig állt üresen Berlin központjában. 1998-ban kezdődtek a palota azbesztmentesítési munkálatai, amelyeket úgy végeztek, hogy a későbbiekben lehetőség legyen az épület felújítására és lebontására is. 2002-ben a Bundestag a palota jövőbeni lebontásáról hozott határozatot.[1] A palota helyén a tervek szerint a Humboldt-fórum nevű parkot hoznak majd létre, ám ez csak ideiglenesen foglalja majd el a Spree-parti területet. A Bundestag számolt a Berlini Városi Palota újbóli felépítésével is. Az akkor már Néppalotának (németül: Volkspalast) nevezett épület 2004-ben még egyszer újraéledt, kulturális rendezvényeknek, koncerteknek és kiállításoknak adott otthont. Berlini művészek több kísérletet tettek, hogy az épületet annak közösségi funkcióit is megőrizve mentsék meg a város számára, ám kísérletük nem járt sikerrel.
2006. január 19-én a Bundestag elrendelte a Köztársasági palota bontását. A tulajdonképpeni bontás már jóval korábban, 2005 elején megkezdődött; különböző vállalkozások az épület nem túl látványos belső részeit, berendezéseit szerelték le. A bontás elleni tiltakozások sikertelenek voltak. A palota bontásának befejezését eredetileg 2007 tavaszára tervezték, ám a munkálatok kezdettől fogva jelentős késéssel zajlottak.[2] Az épületből kinyert acélanyagot részben a Burdzs Kalifa építkezésénél hasznosították, részben Volkswagen motorblokkokat gyártottak belőle.[3][4] A 2008 decemberéig tartó bontás során csak a Köztársasági palota alapjait kímélték meg, ezek a területen később felépítendő újabb létesítmény részei lesznek majd.[5] Az alapot 20 000m³ homokkal töltötték fel. Az üres telken 2010-ben kezdődött a Berlini Városi Palota homlokzatának újbóli felépítése, amely mögött a Humboldt-fórum nevű interkulturális központ jön majd létre.
Funkciói
Az épületet úgy tervezték, hogy a parlamentáris funkciók mellett kulturális, közösségi és szabadidős térként is működhessen. A tervezők a 20. század elején a Belgiumban, Franciaországban és Németországban is működött munkásmozgalmi közösségi házak modernizált változatát képzelték el Berlin központjában. Az épület kialakításakor minden bizonnyal szem előtt tartották a Szovjetunió sikeres művelődési ház programját is. Építése kezdettől fogva presztízsberuházás volt, amelynek jelképeznie kellett a keletnémet állam életerejét és modernitását.[6] A hatalmas kongresszusi központ mellett számtalan kikapcsolódást nyújtó szolgáltatás is helyet kapott benne: tekepálya, étterem, tejivó, diszkó és egy kis színház is. Az épületnek saját hangstúdiója és postahivatala volt. A Palota belső tereinek dekorálására számtalan elismert keletnémet képzőművészt kértek fel. A folyosók és az éttermek falait festmények, bronz domborművek és gobelinek díszítették. Az épület belső terét modern formatervezéssel készült lámpasorok világították meg.[7]
Az épületben két, rendezvények megtartására alkalmas csarnok helyezkedett el. A Kisterem az NDK Népi Kamarájának (a keletnémet parlamentnek) szolgált ülésterméül. A Nagyterem hatalmas, hatszög alakú, 67 méter átmérőjű és 18 méter magas csarnokában kongresszusokat és koncerteket tartottak. A saját korában technikai csúcsszintet képviselő rendezvényteremben többféle térhasználatra nyílt mód. A padló egyes részei süllyeszthetőek voltak, így a termet akár át is alakíthatták a különböző igényeknek megfelelően. A Kelet-Berlinbe látogató külföldi előadók (többek között Karel Gott, Carlos Santana, Míkisz Theodorákisz) rendre itt adtak koncertet.[8]
Források
További információk
- Dürfen Kommunisten träumen? (A Német Történeti Múzeum képei) (német nyelven). Német Történeti Múzeum, Berlin. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- Palast der Republik (német nyelven). Kultur-Netz. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- Palast der Republik (német nyelven) pp. 1. Berliner Vehrkehrsseiten. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
Jegyzetek
- ↑ Auf dem Weg zum Humboldt-Forum (német nyelven). Stadtentwicklung Berlin. [2009. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- ↑ BM: Palast-Abriss dauert länger (német nyelven). Berliner Morgenpost, 2006. december 10. (Hozzáférés: 2009. május 20.)[halott link]
- ↑ Dubai: Berliner Stahl für das Burj Dubai (német nyelven). Pressebox, 2008. augusztus 26. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- ↑ DDR inside - Recycelte Materialien im VW Golf VI (német nyelven). Spiegel, 2009. január 22. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- ↑ Der Palast der Republik ist platt (német nyelven). Berliner Morgenpost, 2008. december 2. (Hozzáférés: 2009. május 20.)[halott link]
- ↑ Auf dem Weg zum Humboldt-Forum - Prestigeprojekt (német nyelven). Senatsverwaltung für Stadtentwicklung. [2009. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
- ↑ Ezek miatt a keletnémet köznyelv Erich lámpatárának (németül: Erichs Lampelade) nevezte az épületet.
- ↑ M. Holfelder: Schwierig zu lieben (német nyelven) pp. 1. Süddeutsche Zeitung, 2009. február 13. [2009. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 20.)
