Pietro Parolin

vatikáni államtitkár, bíboros
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 6.

Pietro Parolin (Schiavon, 1955. január 17. –) olasz katolikus püspök, bíboros, szentszéki diplomata. 2013. október 15. óta pápai államtitkár. Tagja a Bíborosi Tanácsnak, tisztségei révén a Római Kúria egyik legbefolyásosabb személye.

Pietro Parolin
Született1955. január 17. (69 éves)[1]
Schiavon
Állampolgárságaolasz
Foglalkozása
Tisztségebíboros államtitkár (2013. október 15. – )
Iskolái
Kitüntetései
  • Sztara Planina Érdemrend
  • Grand Cross of the Military Order of Christ[2]
  • Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja (2005. június 24.)[3]
  • a Német Szövetségi Köztársaság Rendjének nagykeresztje (2009)
  • Commander with Star of the Order of Merit of the Republic of Poland (2009. október)
  • Románia Csillaga érdemrend (2015. április 30.)
  • Ukrán Köztársasági Érdemrend 2. osztály (2023. december 28.)[4]
pápai államtitkár
Quis nos separabit a caritate Christi?
(Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?)
Vallásarómai katolikus egyház
Pappá szentelés1980. április 27.
Püspökké szentelés2009. szeptember 12.
Róma, Szent Péter-bazilika
Szentelők
Bíborossá kreálás2014. február 22.

Hivatalvenezuelai apostoli nuncius
Hivatali idő2009–2013
ElődjeGiacinto Berloco
UtódjaAldo Giordano

Hivatalpápai államtitkár
Hivatali idő2013–
ElődjeTarcisio Bertone
Szentelt püspökök
Aldo Giordano2013. december 14.
Hubertus Matheus Maria van Megen2014. május 17.
Marek Zalewski2014. május 31.
Wojciech Załuski2014. augusztus 9.
Joël Michel Marie Luc Mercier2015. március 19.
Paolo Rocco Gualtieri2015. május 30.
Piergiorgio Bertoldi2015. június 2.
Alberto Ortega Martín2015. október 10.
Pierantonio Pavanello2016. február 20.
Paul Tighe2016. február 27.
Pintér Gábor2016. július 15.
Andrzej Józwowicz2017. május 27.
Angelo Accattino2017. november 25.
Dagoberto Campos Salas2018. szeptember 29.
Marco Mellino2018. december 15.
Christophe Zakhia El-Kassis2019. január 19.
Gianfranco Gallone2019. március 19.
Tymon Tytus Chmielecki2019. május 13.
Luís Miguel Muñoz Cárdaba2020. július 25.
Ante Jozić2020. szeptember 16.
Társszentelt püspökök
Ángel Francisco Caraballo Fermín2013. február 16.
Waldemar Stanisław Sommertag2018. március 19.
Alfred Xuereb2018. március 19.
José Avelino Bettencourt2018. március 19.
Michael Czerny2019. október 4.
Paolo Borgia2019. október 4.
Antoine Camilleri2019. október 4.
Paolo Rudelli2019. október 4.

Pietro Parolin aláírása
Pietro Parolin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Pietro Parolin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

Szentszéki diplomata

szerkesztés

Pietro Parolin 1955. január 17-én született a venetói Schiavonban, egy háromgyermekes családba. Édesapját tízéves korában egy autóbalesetben elvesztette. Pappá szentelésére 1980. április 27-én került sor. Ezt követően Rómába került, ahol a Gregoriana Pápai Egyetemen kánonjogot, a Pápai Egyházi Akadémián pedig diplomáciát tanult. 1986-ban állt a Szentszék diplomáciai szolgálatába.

2002-ig Nigériában, Mexikóban és Rómában teljesített szolgálatot. Ekkor II. János Pál pápa a szentszéki Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlegének altitkárává nevezte ki. E tisztséget 2009. augusztus 17-ig töltötte be. Ez idő alatt vezette a Vietnámmal folytatott tárgyalásokat, valamint jelentős szerepet játszott az izraeli-palesztin béketárgyalások felélesztésben és a Kína-Vatikán kapcsolatok újrafelvételében.

2009-ben XVI. Benedek pápa Venezuela apostoli nunciusáva nevezte ki. A pápa ez év szeptember 12-én püspökké szentelte.

Pápai államtitkár

szerkesztés

2013. augusztus 31-én Ferenc pápa bejelentette, hogy október 15-től Parolin veszi át Tarcisio Bertone bíboros helyét az Államtitkárság élén. Ezzel Eugenio Pacelli 1929-es kinevezése óta az 58 éves Parolin lett a legfiatalabb államtitkár. A pápa még ebben az évben a Püspöki Kongregáció, 2014 februárjában pedig a Keleti Egyházak Kongregációja tagjává nevezte ki. Ugyanebben a hónapban bíborossá kreálta, majd a Népek Evangelizációjának Kongregációja és a Hittani Kongregáció, júliusban pedig a Bíborosi Tanács tagjai közé is meghívta, ezzel Ferenc pápa legszűkebb tanácsadó testületének is tagja lett. 2016-tól tagja a Istentiszteleti és Szentségi Kongregációnak is. Ferenc pápa 2018. június 26-án püspök-bíborosi rangra emelte. Római címtemploma a Santi Simone e Giuda Taddeo a Torre Angela.

Parolin államtitkárként a Szentszék diplomáciai ügyeinek koordinátora. E minőségében főszerepet játszott abban, hogy a Szentszék közvetítésével az USA és Kuba viszonya hosszú évtizedek után normalizálódni látszik. John Kerry külügyminiszter római látogatása alkalmával újra felszólította az Egyesült Államokat a guantánamói foglytábor felszámolására. 2014-ben Nicolás Maduro venezuelai elnök meghívta, hogy közvetítsen a polgárháborús viszonyba süllyedő országban az elnök és az ellenzékiek között.

A kopt keresztények ellen elkövetett 2015-ös terrorcselekmények után fegyveres fellépést sürgetett Líbia ellen, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kizárólag a nemzetközi jognak megfelelően, és az ENSZ égisze alatt szabad beavatkozni.

A Vatikán–Kína-megállapodás

szerkesztés

Ő vezette a tárgyalásokat a Kínai Népköztársasággal, melynek eredményeként 2018-ban közös egyezményt írt alá a két fél. A megállapodást súlyos kritikák övezték. Egyrészről lehetőséget teremt az évtizedek óta illegalitásban élő, „föld alatti“ kínai katolikus egyház helyzetének normalizálására. Ellenzői szerint viszont túl nagy befolyást enged a kommunista pártnak, illetve az általa kinevezett, korábban kiközösítéssel sújtott püspököknek. Az egyezménnyel és Parolinnal kapcsolatban igen éles kritikát fogalmazott meg Joseph Zen bíboros, nyugalmazott hongkongi érsek, aki XVI. Benedek tanácsadója volt az ügyben. „Ferenc pápa nem ismeri az igazi kínai Kommunista Pártot, de Parolinnak kellene. Annyi évet volt ott [az Államtitkárságon], hogy muszáj ismernie. Talán örül, hogy optimizmusra bírja a pápát a kérdésben... De ez nagyon veszélyes. [...] Úgy tűnik az államtitkár mindenképpen megegyezést akar. Olyan optimista. Ez veszélyes. [...] A diplomáciában hisz, nem pedig a hitünkben.“[5]

Parolin a kritikák ellenére kiállt a megegyezés mellett, arra szólítva fel a kínai katolikusokat, hogy keressék az egység felé vezető utat. „Azt kérjük ezért tőletek, hogy senki ne ragaszkodjon az ellentmondás lelkületéhez, hogy elítélje testvérét, vagy a múltat ürügyként használja arra, hogy új rossz érzéseket, bezárkózást szítson. [...] Az Egyház soha nem felejti el a kínai katolikusok múlt- és jelenbeli próbatételeit, szenvedéseit. Mindez nagy kincs az egyetemes Egyház számára.“[6] A kínai bíboros egy későbbi nyílt levelében úgy reagált rá: „Tudja ez a kicsinyhitű, milyen az igazi fájdalom? A testvérek Kínában nem félnek elveszíteni a házaikat és tulajdonaikat, nem félnek a bebörtönzéstől, és nem félnek még a vérük kiontásától sem. A legnagyobb fájdalmuk az, hogy elárulják őket a «családtagjaik»!“[7]

Parolin nézeteit tekintve igen közel áll Ferenc pápához. Gyakran felszólal a háború és kizsákmányolás ellen, hangsúlyozza az államok felelősségét a globális felmelegedés kapcsán, melyet az egyik legégetőbb problémaként határoz meg.[8]

Ugyanígy kitart a Katolikus Egyház hagyományos társadalmi tanítása mellett az abortusz, az eutanázia és a melegházasság elutasítása kapcsán, megerősítve, hogy „az Egyház álláspontja teljesen világos ebben az erkölcsi kérdésben“. Az azonosneműek házasságát legalizáló 2015-ös írországi népszavazás kapcsán elmondta, hogy nagyon elszomorította az eredmény. „Azt gondolom, hogy nem csak a keresztény elvek vereségéről beszélünk, hanem az egész emberiség vereségéről.“[9]

A papi cölibátus kapcsán Parolin egyértelműen annak megtartása mellett foglal állást, egyúttal azonban azt is elismeri, hogy az nem tartozik a megváltoztathatatlan dogmák közé, így nyitottnak kell lenni a párbeszédre. Ugyanakkor a hagyomány és a folytonosság fontosságára is felhívta a figyelmet e kérdésben. Kiemelte, hogy a világ egyes tájain fellépő paphiányra szerinte nem az a helyes megoldás, ha „Istennek ezt az ajándékát elvetjük“.[10]

Egy 2017-es interjúban kifejtette, hogy a migráció próbára teszi a „szolidaritás és szubszidiaritás lelkületét“ a „mély betegségben szenvedő“ Európában. Ugyanakkor elismerte, hogy komoly biztonsági kockázatot is hordoz magában, hiszen a szegénység, munkanélküliség és a marginalizálódott társadalom táptalaja a terrorizmusnak. Ez ellen a kontinens lelki megújulásával lehetne küzdeni, hiszen Európa a második világháború óta elfelejtette keresztény alapjait, pedig „ezek a gyökerek Európa éltető elemei“.[11]