Egy friss tanulmányban Julien Benoit, a Witwatersrandi Egyetem munkatársa egy különös, a dél-afrikai Karoo-medencében található sziklarajzot elemez – írja az IFLScience. A kutatók régóta azt feltételezik, hogy az ábrán egy mitikus lény látható, Benoit azonban most arra jutott, hogy az állatot a jóval az emberek előtt kihalt dicynodonták ihlették. Érdemes kiemelni: igen merész állításról van szó, amelyet minden bizonnyal sok kritika ér majd.
A sziklarajz a szan őslakosokhoz köthető, és 1821 és 1835 között készült. Az ábra egy hosszú testű, lefelé álló agyarakkal bíró teremtményt ábrázol, amely nem hasonlít egyetlen, a régióban ma előforduló fajra sem. Első pillantásra rozmárra hasonlít, de ezek a tengeri emlősök a bolygó túlsó felén, az Északi-sark közelében élnek.
Elsőre logikusnak tűnik, hogy a lény a szanok képzeletének eredménye, ám a mitológiai teremtményeket rendszerint a valóság ihlette. Benoit szerint a sziklarajz alapjául a dicynodonták szolgálhattak – ezek a vaskos testű, agyaros, növényevő állatok nagyjából 200 millió éve pusztultak ki.
Számos kultúra már a nyugati őslénykutatók előtt felfedezett paleontológiai leleteket. Benoit szerint vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a szanok is találtak kövületeket, ezeket pedig távoli vidékekre is elszállították. Könnyen elképzelhető, hogy egyes kihalt állatok beindították az őslakosok fantáziáját, és a lények mitológiájukba is beépültek.
A szanoknak számos története van arról, hogy régiójukat a távoli múltban nagy állatok járták. Egy 1905-ös forrás alapján a helyiek ősei meséltek hatalmas, rettenetes vadállatokról, amelyeknek tömege az elefántokénál és vízilovakénál is nagyobb volt.
Noha a dicynodonták jóval az ember előtt eltűntek, elképzelhető, hogy a szanok ismerték csontjaikat, és tisztában voltak vele, hogy egykor léteztek korukra kihalt fajok. Benoit a népcsoport mitológiáját vizsgálva azt is megállapította, hogy az agyaras teremtmény a történetekben szereplő esőállat lehet, a sziklarajz pedig szerepet kaphatott az esőcsináló szertartásokban.
Az ilyen rítusok során a szanok transzba estek, és beléptek a holtak birodalmába, hogy befogjanak egy esőállatot, és elhozzák saját világukba. A kihalt dicynodonták összhangban lehetnek azzal, ami a holtak világától elvárható.
A dicynodontákat egyébként az 1840-es években írták le tudományosan. Nem ez lenne az első eset, amikor bebizonyosodna, hogy az őslakosoknak volt paleontológiai tapasztalatuk, Amerika lakói például már a gyarmatosítás előtt felfedeztek fosszíliákat, amelyeket különböző módokon értelmeztek.