Ugrás a tartalomhoz

Bantusztán

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ciskei szócikkből átirányítva)
A dél-afrikai bantusztánok 1986-ban

A Dél-afrikai Köztársaság a 20. század 60-as éveitől kezdődően saját területén és az általa megszállva tartott Namíbia területén autonóm törzsi államokat kezdett létrehozni. Ezek közül négynek az 1970-es évektől kezdődően függetlenséget adott, azonban a függetlenséget egyetlen más ország sem ismerte el. A független bantusztánok reintegrálva lettek Dél-Afrikába az apartheid vége után, 1994-ben.

A namíbiai bantusztánok 1978-ban

A bantusztánok rendszerének kiépülése

[szerkesztés]

Az apartheid ideológia változáson ment keresztül az 1970-es évekre, az addigi pigmentokráciát, vagyis az egy társadalmon belül élő fehér és fekete népesség megkülönböztetésének helyét átvette a területi elkülönülés terve, ennek érdekében hozta létre a fehér kormányzat az amerikai indián rezervátumokhoz hasonló bantusztánokat. Dél-Afrika úgy próbált megszabadulni az őshonos fekete lakosságtól, hogy igyekezett feléleszteni a különböző etnikai csoportok közötti ellentéteket, ezzel is erodálva a közös fekete identitást és az ország 13%-án (ráadásul terméketlen, valamint sokszor exklávékra szabdalt területeken) létrehozott bantusztánokba kezdte koncentrálni a színesbőrű népességet. A névleg független, valójában gazdaságilag életképtelen és csak Dél-Afrika által elismert proto-államok mind egy-egy nagyobb fekete népcsoport rezervátumaként szolgáltak és saját kormánnyal, valamint állami jelképekkel rendelkeztek. A fehér kormányzat akár az ország néhány területéről is hajlandó lett volna lemondani annak érdekében, hogy feketéktől szabaduljon meg, ennek a politikának részeként próbálták rávenni a független Szváziföldet, hogy annektálja a főként szintén szvázi lakosságú KaNgwane bantusztánt.[1]

Bantusztán kifejezés használata Dél-Afrikán kívül

[szerkesztés]

Jelenleg a bantusztán kifejezést Afrikán kívül leggyakrabban Izrael és a Palesztin Állam kapcsolatának esetében használják. A kétállami megoldást és a Netanjáhú izraeli miniszterelnök által vezetett telepes politikát bíráló politikusok és sajtóorgánumok gyakran vádolják azzal a zsidó államot, hogy a csak de facto független és területileg erősen széttagolt Palesztina valójában egy, a dél-afrikai példához hasonló bantusztán. [2]

A független bantusztánok

[szerkesztés]
zászló név népcsoport főváros terület (km²) lakosság 1980-ban függetlenség
Bophuthatswana tswana Mmabatho 40 000 1 323 000[3] 19771994
Venda venda Thohoyandou 6 807 315 000 19791994
Transkei sosza Mthatha 43 798 2 323 000 19791994
Ciskei sosza Bisho 9 000 677 000 19811994

Az önkormányzattal rendelkező bantusztánok

[szerkesztés]
zászló név népcsoport főváros terület (km²) lakosság 1980-ban önkormányzat
Gazankulu shangan, tsonga Giyani 7 730 514 300[3] 19731994
KaNgwane szvázi Nyamasane 3 000 161 160 19841994
KwaNdebele ndebele Siyabuswa 1 970 156 380 19811994
KwaZulu zulu Ulundi 32 130 3 400 000 19771994
Lebowa északi-szotó Lebowakgomo 24 540 1 700 000 19721994
QwaQwa déli-szotó Phuthaditjhaba 620 157 620 19741994

Bantusztánok Namíbiában

[szerkesztés]
zászló név népcsoport főváros terület (km²) lakosság 1980-ban önkormányzat
Bushmanland busman Tsumkwe 19641989
Damaraland damara Welwitschia 19801989
Kelet Caprivi lozi Katima Mulilo 19721989
Hereroland herero Okakarara 19681989
Kaokoland himba Ohopoho 8 000 16 000 19801989
Kawangoland kawango Rundu 19701989
Namaland nama Keetmanshoop 19761989
Ovamboland ovambo Ondangua 19681989
Rehoboth baster Rehoboth 14 000 19 000

[4]

19791989
Tswanaland tswana Aminuis 19801989

Jegyzetek

[szerkesztés]