Tengiz Abuladze
| Tengiz Abuladze | |
| Született | თენგიზ აბულაძე 1924. január 31.[1][2][3][4][5] Kutaiszi |
| Elhunyt | 1994. március 6. (70 évesen)[1][3][4][6] Tbiliszi |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Mzia Makhviladze |
| Gyermekei | Ketevan Abuladze Gia Abuladze |
| Foglalkozása | |
| Iskolái | Geraszimov Filmművészeti Intézet (–1953) Shota Rustaveli Színház- és Filmművészeti Főiskola (–1946) |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Didube Pantheon |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Tengiz Abuladze ( grúzul: თენგიზ აბულაძე; Kutaiszi, 1924. január 31. – Tbiliszi, 1994. március 6.) grúz filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, a Szovjetunió népművésze. [9] [10]A grúz filmművészet kiemelkedő mestere. Sokan az egyik legjobb szovjet filmrendezőnek tartják. [11]
Élete
[szerkesztés]Abuladze, 1943–1946 között színházi rendezést tanult a Shota Rustaveli Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Tbilisziben, Grúziában, és filmkészítést az Összoroszországi Filmművészeti Egyetemen Moszkvában. 1952-ben végzett, majd 1953-ban a Grúzia-filmhez (Grúzia Filmstúdió) csatlakozott rendezőként. 1980-ban elnyerte a Szovjetunió Népművésze címet.
Abuladze diplomamunkája a Dimitrij Arakisvili című filmesszé volt. Első filmje, a Magdana szamara (1956), amelyet Rezo Cseidzével rendezett, elnyerte a "Legjobb rövidfilm " díjat az 1956-os Cannes-i Filmfesztiválon. Leghíresebb filmtrilógiájáról: a Könyörgés (1967), A kívánság fája (1976) és a Vezeklés (1984, 1987), amely Lenin-díjat (1988) és Nika-díjat kapott. Legjobb kép. A Vezeklés elnyerte a zsűri különdíját az 1987-es Cannes-i Filmfesztiválon. [12] 1987-ben a 15. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének tagja volt . [13]
Abuladze, a peresztrojka idején került előtérbe a Szovjetunióban, amikor 1986-ban bemutatták a korábban betiltott, a sztálinista terrort leleplező Vezeklés című filmjét.
A Vezeklés című film, egy öreg, diktátor jellemű polgármester (Varlam Aravidze), halála körül forog. Egy középkorú cukrásznő (Ketevan Barateli), nem hagyja, hogy a zsarnok holtteste békében nyugodjon. Többször kiássa a holttestet, a bírósági tárgyaláson pedig a múlt titkait is feltárja. A filmben Varlam Aravidze diktátori alakja bármely önkényúrral: Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joszif Visszarionovics Sztálin azonosítható, de leginkább, Sztálin egyik munkatársa, a grúz Lavrentij Berija volt a figura modellje.
Filmes karrierje
[szerkesztés]Visszatérve Tbiliszibe, grúz rendezőtársával, Revaz Cseidzével, Abuladze is csatlakozott a Grúzia-film stúdióhoz. Együtt kezdték pályafutásukat, dokumentumfilmeket készítettek hazájuk folklórjáról. 1955-ben elkészítették első nem dokumentumfilmjüket, a Magdana szamarát, amely 1956-ban elnyerte a legjobb rövidfilm díját Cannes-ban. Abuladze következő munkája az Idegen gyermek (1958) című játékfilm volt, a tbiliszi élet pszichológiai portréjaként. Ezt követte az Én, nagymama, Iliko és Ilarion (1962), amely egy hegyi falu erkölcsi tragikomédiája, valamint a Nyakék kedvesemnek (1973) című lírai vígjáték.
Abuladze hírneve azonban a jó és a rossz, a szerelem és a gyűlölet, az élet és a halál alapvető kérdéseivel foglalkozó filmek trilógiáján alapul. Ezek közül az elsőt, a Könyörgést (1967) Vazha-Pshavela versei ihlették, és fekete-fehérben forgatták a más, korabeli filmekből ismerős grúz tájakon. A trilógia második filmje, A kívánság fája (1976) egy epikus mese, amely ugyanazon a tájon játszódik, és egy fiatal nő és egy férfi reményeire és álmodozásaira összpontosít, akik a mitikus fa után kutatnak, amely valóra váltja az álmokat. A kívánság fája, fesztiváldíjakat nyert Moszkvában, Csehszlovákiában és Olaszországban, és elnyerte a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Díját. 1974-től Abuladze a Rusztaveli Főiskolán tanított, ahol három évtizeddel korábban végzett.
1978-ban Abuladze csatlakozott a Szovjetunió Kommunista Pártjához, ami akkoriban és ebben az összefüggésben normális karrierlépés volt. 1980-ban elnyerte a Szovjetunió Népművésze címet. Máig az egyik legnagyobb szovjet grúz filmesként tartják számon. A felszínen a szovjet kulturális nómenklatúra tökéletes példája volt. Aztán 1983–1984-ben (a grúz televízió számára) elkészítette a Vezeklés, című filmjét, amellyel világszerte felkeltette a figyelmet.
A "pangás időszakának" sok más filmjéhez hasonlóan a Vezeklés is "a polcon" maradt. Abuladze annyira félt, hogy filmjét megsemmisítik, hogy állítólag az egyetlen megmaradt kópiát az ágya alatt tartotta. Amikor Mihail Gorbacsov és a glasznoszty megérkezett, és a szovjet filmesek szakszervezetének régi gárdáját 1986-ban egyhangúlag kizárták, egy Konfliktusbizottságot hoztak létre, hogy felülvizsgálja ezeket a polcokra helyezett filmeket. Az akkori szovjet külügyminiszter, Eduard Shevardnadze biztatására a Vezeklés először Grúziában, majd a Szovjetunióban is megjelent, ahol rekordszámú közönséget vonzott, és az egész glasznoszty-folyamat zászlóshajója lett. [14]
Filmográfia
[szerkesztés]Tengiz Abuladze 12 filmet forgatott pályafutása során. Közülük öt dokumentumfilm, hét fikció volt. Utolsó filmje Galaktion Tabidzéről és Ilia Csavcsavadzéről szólt volna, de befejezetlen maradt. [15]
| Év | A film címe magyarul | A film címe grúzul | Hossz | Jegyzetek |
|---|---|---|---|---|
| 1953 | A mi palotánk | ჩვენი სასახლე | Ismeretlen | Dokumentumfilm |
| 1954 | A Grúz Állami Népiegyüttes | ქართული ცეკვის სახელმწიფო ანსამბლი | Ismeretlen | Dokumentumfilm |
| 1955 | Dimitrij Arakisvili | დიმიტრი არაყიშვილი | Ismeretlen | Dokumentumfilm |
| 1955 | Magdana szamara | მაგდანას ლურჯა | 63 perc | |
| 1958 | Idegen gyermek | სხვისი შვილები | 77 perc | forgatókönyvíró is Rezo Dzsaparidzével |
| 1962 | Én, nagymama, Iliko és Ilarion | მე,ბებია,ილიკო და ილარიონი | 92 perc | forgatókönyvíró is Nodar Dumbadzével, az Én, nagymama, Iliko és Ilarioni című regénye alapján. |
| 1955 | Svan vázlatok | სვანური ჩანახატები | Ismeretlen | Dokumentumfilm |
| 1967 | Könyörgés | ვედრება | 72 perc | forgatókönyvíró is Rezo Kveselavával és Anzor Salukvadzével. |
| 1971 | Nyakék kedvesemnek | სამკაული ჩემი სატრფოსათვის | 70 perc | forgatókönyvíró is Akhmed Abu-Bakarral és Tamaz Meliavaval. Akhmed Abu-Bakar novellája alapján. |
| 1972 | Szabadtéri múzeum | მუზეუმი ღია ცის ქვეშ | Ismeretlen | Dokumentumfilm |
| 1976 | A kívánság fája | ნატვრის ხე | 87 perc | forgatókönyvíró is Revaz Inanisvilivel. |
| 1984 | Vezeklés | მონანიება | 153 perc | forgatókönyvíró is Nana Janelidzével és Rezo Kveselavával |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
- ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Абуладзе Тенгиз Евгеньевич, 2015. szeptember 27.
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Prabook (angol nyelven)
- ↑ Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
- ↑ Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
- ↑ 569, orosz, 1989, Биографические справки
- ↑ Peter Rollberg. Historical Dictionary of Russian and Soviet Cinema. US: Rowman / Littlefield, 27–29. o. (2016). ISBN 978-1442268425
- ↑ Richard Taylor, Nancy Wood, Julian Graffy, Dina Iordanova. The BFI Companion to Eastern European and Russian Cinema. Bloomsbury, 1935–1936. o. (2019. október 18.). ISBN 978-1838718497
- ↑ (1987. augusztus 7.) „The man behind the USSR's most popular film a parable about tyranny. Director Tengiz Abuladze talks about 'Repentance,' a film shelved until glasnost, but now acclaimed in the USSR and France, and soon to be seen in the US”. Christian Science Monitor.
- ↑ Festival de Cannes: Repentance. festival-cannes.com. (Hozzáférés: 2009. július 19.)
- ↑ 15th Moscow International Film Festival (1987). MIFF. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 18.)
- ↑ csmonitor.com
- ↑ გამოფხიზლება მონანიებით. 24saati.ge. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 6.)
További információk
[szerkesztés]- Tengiz Abuladze a PORT.hu-n (magyarul)
- Tengiz Abuladze az Internet Movie Database-ben (angolul)
