Ófelnémet nyelv
Ófelnémet nyelv deutisc | |
Beszélik | a mai Németország nyugati részén, Ausztriában, Hollandiában és Belgiumban Brügge, Lüttich és Metz vonaláig bezárólag Franciaországban és Svájcban a 8. és 11. század között |
Beszélők száma | 0 fő |
Nyelvcsalád | Indoeurópai nyelvcsalád Germán nyelvek nyugati germán nyelvek közgermán nyelvek Ófelnémet nyelv |
Írásrendszer | kiegészített latin írás |
Nyelvkódok | |
ISO 639-1 | nincs |
ISO 639-2 | goh |
ISO 639-3 | goh |
A Wikimédia Commons tartalmaz deutisc témájú médiaállományokat. |
Német nyelv |
---|
A német nyelv története |
Rokon (germán) nyelvek |
Az ófelnémet nyelv (németül: Althochdeutsch, rövidítve Ahd.) a (fel)német nyelv legkorábbi ismert írott nyelvemlékekkel rendelkező változata, időben körülbelül 750-től 1050-ig határolható be. Kialakulása az ófelnémet hangeltolódás (vagy második germán hangeltolódás) során ment végbe, valamikor a 3. és 8. század között, tehát még az első írásos emlékek megszületése előtt.
A német szó először egy 786-ból származó latin nyelvű dokumentumban jelenik meg, mint theodiscus. Egy egyházi összejövetelen a határozatokat tam latine quam theodisce felolvasták, tehát latinul és németül is. Az önmegnevezés ófelnémetül csak jóval későbbi időből származik. Egy ókori latin nyelvű nyelvkönyv egy másolatában, valószínűleg a 9. század második negyedéből, található egy szerzetes bejegyzése, aki nem értette a latin galeola (sisak alakú edény) szót. Valószínűleg megtudakolta egy társától a szó jelentését és jelentését anyanyelvén, ófelnémetül bejegyezte. Jegyzetében az ófelnémet nyelvű diutisce gellit jelenik meg.
Nyelvemlékek
[szerkesztés]A latin betűkészletet az ófelnémetben átvették. Ez természetesen problémás volt, mert egyrészt bizonyos betűből túl sok volt pl. <v> és <f> másrészt bizonyos ófelnémet hangoknak (diftongusok, affrikáták, /pf/, /ts/, /tʃ/ és olyan mássalhangzóknak mint /ç/ <ch> és /ʃ/ nem volt latin nyelvű megfelelőjük. Az ófelnémet /f/ fonéma jelölésére az <f> grafémát használták, ezért pl. fihu (németül ma Vieh, marha), filu (németül ma viel, sok), fior (németül ma vier, négy), firwizan (németül ma verweisen, utal) és folch (németül ma Volk, nép). A középfelnémetben viszont ezt a fonémát már <v> grafémával jelölték. Ennek eredménye, hogy a mai német nyelvben ugyanazon /f/ fonéma jelölésére mind az <f> (Freund-barát, Frau-nő, frei-szabad) mind a <v> (Vogel-madár, Vieh-marha, viel-sok) használatos.
Az ófelnémet nyelvemlékek tartalmuk szerint nagyobb részt egyháziak (imák, keresztelési eskük, bibliafordítások) a világi tartalmú szövegek csak igen ritkán találhatóak (Hildebrandslied ószászul; Ludwigslied ófelnémetül) illetve rövidebb feliratok és ráolvasások (Inschriften, Zaubersprüche). Az egyik legjelentősebb ófelnémet nyelvemlék a Straßburgi eskü (Straßburger Eide) 842-ből, amely azonban sajnos csak egy újlatin nyelvű másolóműhelyben készült 10. vagy 11. századi kéziratban maradt fenn. A politikai és társadalmi szituáció megváltozásának következtében a 10. századtól nagy általánosságban véve az ófelnémet nyelvű szövegek produkciója megritkult illetve megszűnt. A 11. század második felétől újra fellendült a német nyelvű szövegek produkciója, de mivel a korábbi szövegemlékekhez képest jelentős hangtani (és nyelvtani) változások következtek be, az 1050 utáni német nyelvet már középfelnémetnek hívjuk. Több szakirodalom az ófelnémet írásbeliség végét a szent galleni Notker 1022-es halálával definiálja.
Nyelvtan
[szerkesztés]Umlaut
[szerkesztés]Az ófelnémet egyik jellegzetessége és a későbbi német nyelv bizonyos formáinak megértéséhez fontos a gyenge igék esetében fellépő ún. Primärumlaut. Ennek a jelenségnek a következménye hogy az /i/ és /j/ hangokat követő szótagban az /a/ hang /e/ hanggá alakul.
Szóvégi szótagok
[szerkesztés]Az ófelnémet jellegzetessége továbbá a teljes hangértékű utolsó szótag, mint például a mai magyar nyelv, vagy a latin.
ófelnémet: | újfelnémet: | magyar: |
---|---|---|
mahhôn | machen | csinál |
taga | Tage | napok |
demo | dem | annak/neki |
perga | Berge | hegyek |
A szóvégi szótag elnémulása 1050-től már olyan jelentős változást eredményezett, hogy ekkortól középfelnémetről beszélünk.
Főnevek
[szerkesztés]A főnévnek négy esete van. Az ötödik eset maradványai még érzékelhetőek (Eszközhatározó eset). Megkülönböztethető egy erős (magánhangzói) és egy gyenge (mássalhangzói) főnévragozás. A nevelőnél is megtalálható ez a megkülönböztetés.
Személyes névmások
[szerkesztés]A személyes névmások ragozása az ófelnémetben a következőképpen nézett ki:
szám | személy | nem | alanyeset | tárgyeset | részeseset | birtokoseset |
---|---|---|---|---|---|---|
Egyes szám | 1. | ih | mih | mir | mīn | |
2. | dū | dih | dir | dīn | ||
3. | hímnem | (h)er | inan, in | imu, imo | (sīn) | |
nőnem | siu; sī, si | sia | iro | ira, iru | ||
semlegesnem | iz | iz | imu, imo | es, is | ||
Többes szám | 1. | wir | unsih | uns | unsēr | |
2. | ir | iuwih | iu | iuwēr | ||
3. | hím nem | sie | sie | im, in | iro | |
nő nem | siu | siu | im, in | iro | ||
semleges nem | sio | sio | im, in | iro | ||
Udvariassági forma | 2. | ir | iuwēr | iu | iuwih |
Mutató névmás és határozott névelő
[szerkesztés]egyes szám | hímnem | nőnem | semlegesnem | többes szám | hímnem | nőnem | semlegesnem |
---|---|---|---|---|---|---|---|
alanyeset | der | diu | daz | alanyeset | dē | deo | diu |
tárgyeset | den | dea | daz | tárgyeset | dē | deo | diu |
birtokoseset | des | dera | des | birtokoseset | dero | dero | dero |
részeseset | demu | deru | demu | részeseset | dēm | dēm | dēm |
eszközhatározóeset | diu |
Ófelnémet nyelvemlékek
[szerkesztés]- Abrogans
- Bruder Rausch
- Hammelburgi határvidék leírása
- Isidor
- Kasseli párbeszédtöredék
- Lorschi méháldás
- Vocabularius Sancti Galli
- Weißenburgi katekizmus
- Wessobrunner Gebet
Lásd még
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Rudolf Schützeichel: Althochdeutsches Wörterbuch. Niemeyer, Tübingen 1995, ISBN 3-484-10636-0
- Bergmann, Pauly, Moulin: Alt- und Mittelhochdeutsch. Arbeitsbuch zur Grammatik der älteren deutschen *Sprachstufen und zur deutschen Sprachgeschichte. 7. kiadás, Göttingen 2007, ISBN 978-3-525-20836-6
- Wilhelm Braune: Althochdeutsche Grammatik. Niemeyer, Tübingen 2004, ISBN 3-484-10861-4
- Eckhard Meineke, Judith Schwerdt: Einführung in das Althochdeutsche. (=UTB 2167). Schöningh, Paderborn u. a. 2001, ISBN 3-8252-2167-9
- R. D. Fulk: A Comparative Grammar of the Early Germanic Languages. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam / Philadelphia, ISBN 978-90-272-6313-1