Szvetnik Joachim
Szvetnik Joachim (Mélykút, 1927. május 30. – (Baja, 1988. március 30.) Kossuth-díjas magyar ötvösművész. 1977-ben közreműködött a koronázási jelvények azonosításában és hazaszállításában.
Élete
Apja napszámos, szélmolnár volt. Joachim születése után elhagyta a családot, innentől a családfő a nagyapa lett. Joachim szerencséjére a nagyapa azt az elvet vallotta, hogy a gyerek azzal foglalkozzon, amihez kedve van. A fiú sokoldalú tehetsége így hamar megmutatkozott: ügyesen faragott, szobrászkodott, zenélt.[1] Ennek ellenére csak nagy nehézségek árán jutott be 1951-ben a Képzőművészeti Főiskolára. Szobrász szakon kezdett el tanulni, de hamarosan a Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös tervezőművész szakára váltott.
1957-től 1987-ig az Magyar Iparművészeti Múzeum restaurátoraként dolgozott. Részt vett az Esterházy-kincsek restaurálásában, dolgozott múzeumoknak, restaurált egyházi gyűjteményeket.
1945-ben a magyar koronázási jelvények amerikába kerültek és az amerikai kormány a magyar nép különleges tulajdonaként őrizte. 1977-ben Jimmy Carter elnök hozzájárult az ékszerek visszaadásához. Mielőtt erre sor került volna, egy bizottság tagjaként Szvetnik Joachim azonosította és leltározta a műtárgyakat, valamint javaslatot tett a szállításukra és őrzésükre.
A korona hazaszállítása után még tartott előadásokat, írt közleményeket, de betegsége miatt a nyolcvanas években dolgozni már csak a mélykúti szülőházában kialakított műhelyben tudott. 1988-ban „művészettörténeti és a koronával kapcsolatos szakértői tevékenysége” elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.
Emlékezete
- Szvetnik Joachim Általános Iskola
- Szvetnik Joachim Emlékház, Mélykút
Források
- Ki volt Szvetnik Joachim? (pdf). (Hozzáférés: 2009. május 26.)
- Molnár György: A magyar Cellini. Szvetnik Joachim élettörténete. Bába Kiadó, Szeged, 2004., 104 p. ISBN: 963 9511 55 2
Jegyzet
- ↑ Nagy feltűnést keltettek kezdetleges technikával készült, de nagy kézügyességről és művészi érzékről tanúskodó vert érmei. A klasszikus ötvösség körébe tartozó vésnöki munka első megnyilatkozása, amikor a szülői ház mellett húzódó vasúti sín kemény acél felületébe egyszerű házilag fabrikált szerszámokkal érem negatívokat vésett. Az arra haladó mozdony kerekének nyomását felhasználva, meglepően szép érmeket „vert”. Ezzel az eljárással – tudtán kívül – a hengeres pénzverés elvét használta. (Lásd:˙pénzverés)