Hidroplán

DHC–2 Beaver vizirepülőgép

A hidroplán (hydroplan, hydroaeroplan, magyarul vízirepülgép) olyan repülőgép, amely képes vízfelületre leszállni, azon úszni és arról felszállni. Ezt a képességet azáltal nyeri, hogy alsó részén úszó testekkel vagy talpakkal van ellátva, melyek a víz felületén úszva tartják, de eredetileg szárazföldi telepítésű repülőgép. Kerekei is lehetnek, ebben az esetben vízfelszíni és szárazföldi leszállásra egyaránt alkalmas lehet. A vízirepülőgép nem azonos a repülőcsónakkal.

Történet, alkalmazás

Egy S.55P az Aeroflot kötelékében

1919-ben, az I. világháborút követően egyre nagyobb szerephez jutott a polgári repülés. Ennek következtében a katonai repülőgépek gyártására szakosodott cégek is elkezdtek új, a hétköznapi életben is alkalmazható típusokat fejleszteni, gyártani. Olaszország rendkívül hosszú tengerparttal rendelkezik, így természetesen támogatta a vízre is leszállni képes repülőgépek fejlesztését, a vízirepülőgépeket és repülőcsónakokat egyaránt. Az 1920-as évek elején megszületett a technikai újdonságnak számító Savoia-Marchetti S.55 típus is, amelynél a nagyméretű úszótalpakban helyezték el az utastereket, ezeket vállszárnyas megoldással összekapcsolták és a szárny közepére építeték a pilótafülkét, felé pedig a toló-vonó motorokat. Kortársaihoz képest nagy teherbíró képességgel és repülési hatótávolsággal rendelkezett, ennek következtében kiválóan alkalmas volt polgári szállítási feladatokra és katonai célokra egyaránt (valamint személy- és légiposta szállítására is). Az 1925-ben szolgálatba állított típus annak idején több rekordot is felállított: leghíresebbek ezek közül a kötelékben megvalósított óceánrepülő vállalkozások voltak az 1930-as évek elején.

Repülőcsónakok

A H–4 Hercules „Spruce Goose” a valaha épített legnagyobb szárnyfesztávolságú repülőgép (97,5 m)

A Hindenburg katasztrófája után a léghajókba vetett bizalom megrendülni látszott. A tengerek, óceánok feletti szállítás kizárólag a repülőcsónakok feladata lett. A repülőcsónakok fénykora az 1930-as évekre tehető. Népszerűségüket a nagy szállítási kapacitásnak és az óceánrepülések szempontjából – a szárazföldi gépekhez képest – biztonságos repülésnek köszönhették. Nagy hatótávolságuk révén a világ legegzotikusabb országaiba is eljutottak. A tágas törzsben az utasok kényelmesen utazhattak.

Az óceán meghódítása

Az új navigációs berendezések lehetővé tették a pontos navigálást. Az új, erősebb motorok lehetővé tették hosszabb távolságok leszállás nélküli megtételét. A repülőcsónakok fejlesztésében, légiposta szolgáltatásokban Európa vezető szerephez jutott. Amerika hamar ledolgozta a hátrányát, 1936. október 21-én egy utasokat szállító járat indult Kaliforniából Hong Kongba, az utat 3 nap alatt tette meg (egy hajónak ehhez 3 hétre volt szüksége).

Repülőcsónakokat üzemeltető országok

Németország: a Lufthansa menetrend szerinti járatot üzemeltetett 1934-től Berlin és Rio de Janeiro között.

Anglia: Spanyolországon és Nyugat-Afrikán keresztül repülőcsónakokkal tartotta a kapcsolatot Dél-Afrikával és Ausztráliával.

Amerikai Egyesült Államok: a Csendes-óceán térségében üzemeltetett menetrendszerinti járatokat.

Franciaország: az 1930-as években Latécoére típusú repülőcsónakok közlekedtek a mediterrán térségben és az Atlanti-óceán déli részén.

A repülőcsónakok fejlődése, hanyatlása

A technika fejlődése lehetővé tette egyre nagyobb és biztonságosabb repülőgépek gyártását a pazar utaskabin sokszor egy luxushajó fényűzésével vetekedett. A sebesség mindig alacsony (300 km/h körüli), az út pedig fárasztó és unalmas volt. Az 1930-as évek végén a Pan American egy új típust állított csatasorba: a Boeing 314-et, ez a típus viselte a Jumbo Jet megjelenéséig a legnagyobb repülőgép címet. Ezzel az új repülőcsónakkal a Pan American 1939-ben beindította atlanti-óceáni járatát. Komoly konkurensé léepett elő a Lufthansa megrendelésére tervezett hagyományos felépítésű Focke-Wulf 200, amely már képes volt leszállás nélkül elrepülni Berlinből New Yorkba. A II. világháború után a német légitársaság azonban nem indíthatott járatokat New Yorkba, ugyanis nem kapott leszállási engedélyt. A háború után egyértelművé vált: a jövő a nagy hatótávolságú szárazföldi repülőgépeké. A mindenki számára elérhető szárazföldi repülés térhódítása után az elegáns repülőcsónakok korszaka leáldozott.

Hidroplánok a harctéren

Vought OS2U Kingfisher típusú vízirepülőgép a USS Missouri (BB–63) fedélzetén 1944 augusztusában a II. világháborúban

Hidroplánok napjainkban

Vízi légikikötő Brazíliában a Rio Granden

Lásd még

• repülőcsónak

Források

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Hidroplán témájú médiaállományokat.

• A Marchetti s-55-ös típus
• Tihanyi Zoltán: Vízirepülő kézikönyv
• SeaMax