Ugrás a tartalomhoz

„Gerevich Tibor (vívóedző)” változatai közötti eltérés

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
→Életútja: USA, Csiszár
19. sor: 19. sor:
Szülei – [[Gerevich Aladár (1879–1947)|Gerevich Aladár]] vívómester és Herczog Irén Ilona ([[Budapest]], [[1888]]. [[szeptember 2.]] –?) – [[1907]]. szeptember 17-én kötöttek házasságot. A házasságból három fiú született: [[Gerevich Aladár|Aladár]] ([[1910]]), [[Gerevich Emil (1912–1951)|Emil]] ([[1912]]) és Tibor ([[1914]]). Az évek során a pár kapcsolata megromlott és a férj egyedül maradt a három gyerekkel.
Szülei – [[Gerevich Aladár (1879–1947)|Gerevich Aladár]] vívómester és Herczog Irén Ilona ([[Budapest]], [[1888]]. [[szeptember 2.]] –?) – [[1907]]. szeptember 17-én kötöttek házasságot. A házasságból három fiú született: [[Gerevich Aladár|Aladár]] ([[1910]]), [[Gerevich Emil (1912–1951)|Emil]] ([[1912]]) és Tibor ([[1914]]). Az évek során a pár kapcsolata megromlott és a férj egyedül maradt a három gyerekkel.


Tibor – becenevén Tuti{{refhely|Zöld I.}} – sikeres kard- és tőrvívó volt, annak ellenére, hogy gyermekkorában édesapja vívótermében egy baleset során elveszítette bal szemét.{{refhely|Zöld I.| : „''Ő róla senki sem remélte, hogy vívó lesz. Kisgyermek korában súlyos baleset érte, a vívóteremben maszk nélkül játszott, s óvatlan pillanatban kiszúrták a bal szemét. — Ez mindenki számára olyan ,,sokk”-ot jelent, hogy azt hitték a kisfiú soha többé nem akar majd vívást látni. Nem így történt. Mert akkor már Tutit megejtette a vívás varázsa, s úgy szerette, mint a jókedvű ember a fütyülést, a dúdolást, az éneket. Mindig, örökké csak vívni akart!''”}} Első osztályú versenyző volt [[Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.|BSzKRt]] SE-nél, pl. [[1940]]-ben veretlenül, 8 győzelemmel megnyerte a BSE által rendezett kardvívóversenyt,<ref>Esti Újság, 1940. január 8.</ref> [[Észak-Magyarország]] tőrvívó bajnoka volt.<ref>Fekete Pál: ''Hat év után újra a haza földjén''. Nemzeti Sport, 1955. december 16.</ref> Tudását a Santelli-teremben is csiszolta, ott egy baráti társaság tagja volt, melyhez a bátyja, [[Gerevich Aladár|Aladár]], [[Tóth Péter (vívó)|Tóth Péter]], [[Garay János (vívó)|Garay János]] tartoztak.{{refhely|Zöld I.}} Később vívóedzőként dolgozott előbb Budapesten ([[Újpesti TE (sportegyesület)|ÚTE]]), majd Miskolcon. [[1949]] júliusában emigrált Ausztriába,{{refhely|Arolsen}} előbb [[Salzburg]]ban, majd 1950-től [[Nürnberg]]ben az ottani egyetemen volt vívómester,<ref>„''A magyar vívómester 1950-ben búcsút vett Mozart szülővárosától...''” Fekete Pál (1955)</ref> közben intézte családja – felesége és két kislánya – kijutását külföldre.{{refhely|Zöld I.| : „''Tuti egyik napról a másikra eltűnt. Eleinte Ali sem tudott semmit, — vagy kényes a téma, — hallgatott. Mert hát Tuti bújva-szökve elindult vívást tanítani a nagyvilágba ... Nem ment túl messzire, — hogy ha minden „jóra fordul”, hamar visszaérkezhessék, — Nürnbergben „kötött ki.” Ott tanított, s mindent megkísérelt hónapokon, éveken át, hogy feleségét és két kislányát kiengedjék, — eredménytelenül.''”}} Menekültügyi (IRO)<ref>International Refugee Organization (1946–1952)</ref> aktájából kiderül, hogy [[Venezuela|Venezuelába]] készült.{{refhely|Arolsen}} Amikor a kommunista hatalom nem engedélyezte a családegyesítést, akkor [[1955]] decemberében hazatért az [[A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa|Elnöki Tanács]] által meghirdetett amnesztia keretében, erről beszámolt – a korra jellemző propagandisztikus hangnemben – a Neues Deutschland keletnémet pártlap, valamint számos magyar újság.<ref> „Hazatérésével kapcsolatban nyugatnémet újságokban különböző koholmányok láttak napvilágot, Gerevich Tibor erről a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: „''A nyugatnémet sajtóban hazatérésemmel kapcsolatban megjelent képtelen hazugságokat rágalmakat olvasva egy mondattal felelhetek: minden alapot nélkülöznek és céljuk nem egyéb, mint a hazatérni szándékozó magyarok ezreinek megtévesztése, megfélemlítése. A saját tapasztalataim homlokegyenest ellenkeznek azokkal az aljas koholmányokkal, amelyeket egyes nyugati körök és a zsoldjukban álló magyar fasiszta szervezetek terjesztenek. A Magyar Népköztársaság a korlátlan személyi szabadságon túl megfelelő élet és munkakörülményeket biztosít minden hazatérő magyarnak, így magam és viszontlátott családomnak is. Boldog vagyok, hogy a közeljövőben ismét a nagyszerűen fejlődő magyar sport szolgálatába állíthatom tudásomat az újra megtalált hazában''.”” (MTI) Magyar Nemzet, 1955. december 30.; az MTI-hírt átvette a Kanadai Magyar Munkás, a Szabad Nép, meg a Népszava. Plusz lásd a Nemzeti Sport, 1955. december 16-i cikkét.</ref> Az [[1956-os forradalom]] bukását követően családjával együtt végleg távozott az országból és [[Nyugat-Németország]]ban folytatta a vívómesteri munkáját. Zöld Ferenc szakíró visszaemlékezései szerint egy évnyi megfeszített németországi oktatás után meghalt.{{refhely|Zöld I.| : „''Mindez nem sokáig tartott, – egy évig bírta a szíve. Oktatás közben soha sem ült le, folyton leckét adott, javított… Vívóteremben született, s ott is fejezte be csendesen, – reméljük fájdalom nélkül, – talán negyven éves volt.''”}}
Tibor – becenevén Tuti{{refhely|Zöld I.}} – sikeres kard- és tőrvívó volt, annak ellenére, hogy gyermekkorában édesapja vívótermében egy baleset során elveszítette bal szemét.{{refhely|Zöld I.| : „''Ő róla senki sem remélte, hogy vívó lesz. Kisgyermek korában súlyos baleset érte, a vívóteremben maszk nélkül játszott, s óvatlan pillanatban kiszúrták a bal szemét. — Ez mindenki számára olyan ,,sokk”-ot jelent, hogy azt hitték a kisfiú soha többé nem akar majd vívást látni. Nem így történt. Mert akkor már Tutit megejtette a vívás varázsa, s úgy szerette, mint a jókedvű ember a fütyülést, a dúdolást, az éneket. Mindig, örökké csak vívni akart!''”}} Első osztályú versenyző volt [[Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.|BSzKRt]] SE-nél, pl. [[1940]]-ben veretlenül, 8 győzelemmel megnyerte a BSE által rendezett kardvívóversenyt,<ref>Esti Újság, 1940. január 8.</ref> [[Észak-Magyarország]] tőrvívó bajnoka volt.<ref>Fekete Pál: ''Hat év után újra a haza földjén''. Nemzeti Sport, 1955. december 16.</ref> Tudását a Santelli-teremben is csiszolta, ott egy baráti társaság tagja volt, melyhez a bátyja, [[Gerevich Aladár|Aladár]], [[Tóth Péter (vívó)|Tóth Péter]], [[Garay János (vívó)|Garay János]] tartoztak.{{refhely|Zöld I.}} Később vívóedzőként dolgozott előbb Budapesten ([[Újpesti TE (sportegyesület)|ÚTE]]), majd Miskolcon. [[1949]] júliusában emigrált Ausztriába,{{refhely|Arolsen}} előbb [[Salzburg]]ban, majd 1950-től [[Nürnberg]]ben az ottani egyetemen volt vívómester,<ref>„''A magyar vívómester 1950-ben búcsút vett Mozart szülővárosától...''” Fekete Pál (1955)</ref> közben intézte családja – felesége és két kislánya – kijutását külföldre.{{refhely|Zöld I.| : „''Tuti egyik napról a másikra eltűnt. Eleinte Ali sem tudott semmit, — vagy kényes a téma, — hallgatott. Mert hát Tuti bújva-szökve elindult vívást tanítani a nagyvilágba ... Nem ment túl messzire, — hogy ha minden „jóra fordul”, hamar visszaérkezhessék, — Nürnbergben „kötött ki.” Ott tanított, s mindent megkísérelt hónapokon, éveken át, hogy feleségét és két kislányát kiengedjék, — eredménytelenül.''”}} Menekültügyi (IRO)<ref>International Refugee Organization (1946–1952)</ref> aktájából kiderül, hogy [[Venezuela|Venezuelába]] készült, illetve az 1949-től a philadelphiai egyetemen edzősködő Csiszár Lajos (1903–1997) vívómester segítségével megpróbált az Egyesült Államokban vívóoktatói állást találni.{{refhely|Arolsen}} Amikor a kommunista hatalom nem engedélyezte a családegyesítést, akkor [[1955]] decemberében hazatért az [[A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa|Elnöki Tanács]] által meghirdetett amnesztia keretében, erről beszámolt – a korra jellemző propagandisztikus hangnemben – a Neues Deutschland keletnémet pártlap, valamint számos magyar újság.<ref> „Hazatérésével kapcsolatban nyugatnémet újságokban különböző koholmányok láttak napvilágot, Gerevich Tibor erről a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: „''A nyugatnémet sajtóban hazatérésemmel kapcsolatban megjelent képtelen hazugságokat rágalmakat olvasva egy mondattal felelhetek: minden alapot nélkülöznek és céljuk nem egyéb, mint a hazatérni szándékozó magyarok ezreinek megtévesztése, megfélemlítése. A saját tapasztalataim homlokegyenest ellenkeznek azokkal az aljas koholmányokkal, amelyeket egyes nyugati körök és a zsoldjukban álló magyar fasiszta szervezetek terjesztenek. A Magyar Népköztársaság a korlátlan személyi szabadságon túl megfelelő élet és munkakörülményeket biztosít minden hazatérő magyarnak, így magam és viszontlátott családomnak is. Boldog vagyok, hogy a közeljövőben ismét a nagyszerűen fejlődő magyar sport szolgálatába állíthatom tudásomat az újra megtalált hazában''.”” (MTI) Magyar Nemzet, 1955. december 30.; az MTI-hírt átvette a Kanadai Magyar Munkás, a Szabad Nép, meg a Népszava. Plusz lásd a Nemzeti Sport, 1955. december 16-i cikkét.</ref> Az [[1956-os forradalom]] bukását követően családjával együtt végleg távozott az országból és [[Nyugat-Németország]]ban folytatta a vívómesteri munkáját. Zöld Ferenc szakíró visszaemlékezései szerint egy évnyi megfeszített németországi oktatás után meghalt.{{refhely|Zöld I.| : „''Mindez nem sokáig tartott, – egy évig bírta a szíve. Oktatás közben soha sem ült le, folyton leckét adott, javított… Vívóteremben született, s ott is fejezte be csendesen, – reméljük fájdalom nélkül, – talán negyven éves volt.''”}}


Halálának pontos éve nem ismert.{{jegyzet*|A Zöld-féle cikkből két évszám is kiszámítható: az 1956-os forradalom bukása utáni 1 év („''egy évig bírta a szíve''”), tehát 1957-ben következett be Gerevich Tibor halála; a cikket 1982 márciusában írta Zöld („''most 24 éve egy délután hirtelenül leült a terem szélén''”), tehát 1958-ban halt meg.}}
Halálának pontos éve nem ismert.{{jegyzet*|A Zöld-féle cikkből két évszám is kiszámítható: az 1956-os forradalom bukása utáni 1 év („''egy évig bírta a szíve''”), tehát 1957-ben következett be Gerevich Tibor halála; a cikket 1982 márciusában írta Zöld („''most 24 éve egy délután hirtelenül leült a terem szélén''”), tehát 1958-ban halt meg.}}

A lap 2024. november 11., 07:58-kori változata

Gerevich Tibor
1950-ben
1950-ben
Született1914. augusztus 13.
Budapest
Elhunyt1957 vagy 1958
NSZK
GyermekeiGerevich Viktória (1942)
Gerevich Elynor (1946)
Foglalkozásavívóedző
Sablon • Wikidata • Segítség

Gerevich Tibor (Budapest, 1914. augusztus 13.[1] – NSZK, 1957 vagy 1958) vívó, vívóedző. Gerevich Aladár többszörös olimpiai bajnok kardvívó öccse.

Életútja

Gerevich Tibor (kötéssel a szemén)

Szülei – Gerevich Aladár vívómester és Herczog Irén Ilona (Budapest, 1888. szeptember 2. –?) – 1907. szeptember 17-én kötöttek házasságot. A házasságból három fiú született: Aladár (1910), Emil (1912) és Tibor (1914). Az évek során a pár kapcsolata megromlott és a férj egyedül maradt a három gyerekkel.

Tibor – becenevén Tuti[2] – sikeres kard- és tőrvívó volt, annak ellenére, hogy gyermekkorában édesapja vívótermében egy baleset során elveszítette bal szemét.[3] Első osztályú versenyző volt BSzKRt SE-nél, pl. 1940-ben veretlenül, 8 győzelemmel megnyerte a BSE által rendezett kardvívóversenyt,[4] Észak-Magyarország tőrvívó bajnoka volt.[5] Tudását a Santelli-teremben is csiszolta, ott egy baráti társaság tagja volt, melyhez a bátyja, Aladár, Tóth Péter, Garay János tartoztak.[2] Később vívóedzőként dolgozott előbb Budapesten (ÚTE), majd Miskolcon. 1949 júliusában emigrált Ausztriába,[1] előbb Salzburgban, majd 1950-től Nürnbergben az ottani egyetemen volt vívómester,[6] közben intézte családja – felesége és két kislánya – kijutását külföldre.[7] Menekültügyi (IRO)[8] aktájából kiderül, hogy Venezuelába készült, illetve az 1949-től a philadelphiai egyetemen edzősködő Csiszár Lajos (1903–1997) vívómester segítségével megpróbált az Egyesült Államokban vívóoktatói állást találni.[1] Amikor a kommunista hatalom nem engedélyezte a családegyesítést, akkor 1955 decemberében hazatért az Elnöki Tanács által meghirdetett amnesztia keretében, erről beszámolt – a korra jellemző propagandisztikus hangnemben – a Neues Deutschland keletnémet pártlap, valamint számos magyar újság.[9] Az 1956-os forradalom bukását követően családjával együtt végleg távozott az országból és Nyugat-Németországban folytatta a vívómesteri munkáját. Zöld Ferenc szakíró visszaemlékezései szerint egy évnyi megfeszített németországi oktatás után meghalt.[10]

Halálának pontos éve nem ismert.[* 1]

Családja

1939. október 28-án kötött házasságot.[1] Két lánya született: Viktória (1942) és Elynor (1946). Gerevich Elynor 1965-ben érettségizett abban a Földes Ferenc Gimnáziumban, ahol a 30-as években nagyapja oktatta a vívást.[11] 1966-ban érettségizett a bajorországi Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumban.[12]

Megjegyzések

  1. ↑ A Zöld-féle cikkből két évszám is kiszámítható: az 1956-os forradalom bukása utáni 1 év („egy évig bírta a szíve”), tehát 1957-ben következett be Gerevich Tibor halála; a cikket 1982 márciusában írta Zöld („most 24 éve egy délután hirtelenül leült a terem szélén”), tehát 1958-ban halt meg.

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d Arolsen
  2. ↑ a b Zöld I.
  3. ↑ Zöld I.  : „Ő róla senki sem remélte, hogy vívó lesz. Kisgyermek korában súlyos baleset érte, a vívóteremben maszk nélkül játszott, s óvatlan pillanatban kiszúrták a bal szemét. — Ez mindenki számára olyan ,,sokk”-ot jelent, hogy azt hitték a kisfiú soha többé nem akar majd vívást látni. Nem így történt. Mert akkor már Tutit megejtette a vívás varázsa, s úgy szerette, mint a jókedvű ember a fütyülést, a dúdolást, az éneket. Mindig, örökké csak vívni akart!”
  4. ↑ Esti Újság, 1940. január 8.
  5. ↑ Fekete Pál: Hat év után újra a haza földjén. Nemzeti Sport, 1955. december 16.
  6. ↑ „A magyar vívómester 1950-ben búcsút vett Mozart szülővárosától...” Fekete Pál (1955)
  7. ↑ Zöld I.  : „Tuti egyik napról a másikra eltűnt. Eleinte Ali sem tudott semmit, — vagy kényes a téma, — hallgatott. Mert hát Tuti bújva-szökve elindult vívást tanítani a nagyvilágba ... Nem ment túl messzire, — hogy ha minden „jóra fordul”, hamar visszaérkezhessék, — Nürnbergben „kötött ki.” Ott tanított, s mindent megkísérelt hónapokon, éveken át, hogy feleségét és két kislányát kiengedjék, — eredménytelenül.”
  8. ↑ International Refugee Organization (1946–1952)
  9. ↑ „Hazatérésével kapcsolatban nyugatnémet újságokban különböző koholmányok láttak napvilágot, Gerevich Tibor erről a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: „A nyugatnémet sajtóban hazatérésemmel kapcsolatban megjelent képtelen hazugságokat rágalmakat olvasva egy mondattal felelhetek: minden alapot nélkülöznek és céljuk nem egyéb, mint a hazatérni szándékozó magyarok ezreinek megtévesztése, megfélemlítése. A saját tapasztalataim homlokegyenest ellenkeznek azokkal az aljas koholmányokkal, amelyeket egyes nyugati körök és a zsoldjukban álló magyar fasiszta szervezetek terjesztenek. A Magyar Népköztársaság a korlátlan személyi szabadságon túl megfelelő élet és munkakörülményeket biztosít minden hazatérő magyarnak, így magam és viszontlátott családomnak is. Boldog vagyok, hogy a közeljövőben ismét a nagyszerűen fejlődő magyar sport szolgálatába állíthatom tudásomat az újra megtalált hazában.”” (MTI) Magyar Nemzet, 1955. december 30.; az MTI-hírt átvette a Kanadai Magyar Munkás, a Szabad Nép, meg a Népszava. Plusz lásd a Nemzeti Sport, 1955. december 16-i cikkét.
  10. ↑ Zöld I.  : „Mindez nem sokáig tartott, – egy évig bírta a szíve. Oktatás közben soha sem ült le, folyton leckét adott, javított… Vívóteremben született, s ott is fejezte be csendesen, – reméljük fájdalom nélkül, – talán negyven éves volt.”
  11. ↑ Digitális tabló 1965.
  12. ↑ Burg Kastl (1966)

Források

  • ↑ Zöld: Dr. Zöld Ferenc: A Gerevich-dinasztia. Krónika, (1977. december 1.)
  • ↑ Zöld I.: Dr. Zöld Ferenc: Tuti emléke. New Yorki Magyar Élet, (1982. március 13.)

További információk

Kapcsolódó szócikkek

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gerevich_Tibor_(vívóedző)&oldid=27590169”