„Szimfónia” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
1. sor: | 1. sor: | ||
== Mr. Antal fedezte fel == |
== Mr. Antal fedezte fel == |
||
Aki minden nap az APOK portán dekkol ez az antal majd ezt fedezte fel szimfónia |
Aki minden nap az APOK portán dekkol ez az antal majd ezt fedezte fel szimfónia |
||
A zeneportás |
|||
== [[Klasszicizmus]] == |
== [[Klasszicizmus]] == |
A lap 2014. november 12., 15:28-kori változata
Mr. Antal fedezte fel
Aki minden nap az APOK portán dekkol ez az antal majd ezt fedezte fel szimfónia
A zeneportás
A mannheimi Stamitz stiláris reformjai elhatározó hatással voltak az egész utána következő generációra. Már op. 1-ével (zenekari triók) tudatosan átviszi az újabb szonátaformát – ahogyan azt például Pergolesi a triószonátákban kamaraszerűen alkalmazta – a nagyzenekarra. Az ő és követőinek (Richter, Cannabich) műveiben már vitathatatlanul előttünk áll az első tétel kiforrott szonáta-konstrukciója (2 téma exponálása, tematikus feldolgozás, visszatérés), továbbá a négytételes szerkezet (ebben a sorrendben: Allegro, Andante, Menuetto, Presto).
A szimfonikus zenekar klasszikus tagoltsága: a vonósok csoportos, a fúvós hangszerek páros alkalmazása (2 oboa, 2 fuvola, 2 kürt, 2 trombita, üstdob) szintén a mannheimi mesterek (olasz buffa komponistáktól tanult) praxisa nyomán él tovább Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart szimfonikus életművében.
Az ő nyomukban s az ő szellemükben művelik az új zenekari műfajt Luigi Boccherini, Gossec, Carl Ditters von Dittersdorf, Leopold Mozart és mások is; nagy részben az ő jellegzetes formájuk volt az, mely azután szellemben, formában, eszközökben és tartalomban egyaránt kitágult, elmélyült és halhatatlan virágzásra emelkedett Haydn, Mozart és Ludwig van Beethoven szimfóniáiban.
A 18. század vége szimfóniáinak első tételeiben általában még világosan felismerhető az olasz intradasinfoniával, a francia nyitánnyal, a táncszvittel és a kamara-szonátával való formai kapcsolat. A menuette valószínűleg a szerenád- és divertimento-irodalomból jutott a szimfóniáira; az utolsó tétel legtöbbször rondó-szerű (főként a rondó magasrendű, szonátaformával kombinált mozarti típusa jellegzetes), de követheti a szonátaformát is. Beethoven a menüettet (mely már Haydnnál elveszítette nyugodt táncjellegét), scherzová alakította át, miáltal az utolsó stilizált tánc is kiszorult a szimfóniából s így annak utolsó kapcsolata is megszűnt a szvittel. A szimfónia kétségkívül itt, Beethoven művészetében érkezett el fejlődésének tetőpontjára. Beethoven megőrzi a szimfonikus forma alapsémáját, de valamennyi tétel kereteit kitágítja, monumentális arányokban épít.