Molnár Erik (politikus)

Molnár Erik (Újvidék, 1894. december 16. – Budapest, 1966. augusztus 8.) Kossuth-díjas történész, filozófus, közgazdász, jogász és politikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1944 decembere és 1956 októbere között az összes magyar kormányban szerepet vállalt. 1958-tól 1966-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Molnár René (1896–1942) ügyvéd bátyja. Írásaiban a marxizmus képviselője, hozzá fűződik a hatvanas évek nemzettudattal kapcsolatos történészvitája.

Molnár Erik
1945-ben
Magyarország külügyminisztere
Hivatali idő 1947. szeptember 24. – 1948. augusztus 5.
Előd	Mihályfi Ernő
Utód	Rajk László
Magyarország külügyminisztere
Hivatali idő 1952. november 14. – 1953. július 4.
Előd	Kiss Károly
Utód	Boldóczki János
A Legfelsőbb Bíróság elnöke
Hivatali idő 1953 – 1954
Előd	Jankó Péter
Utód	Domokos József
A Magyar Történelmi Társulat elnöke
Hivatali idő 1958 – 1966
Előd	Andics Erzsébet
Utód	Ember Győző
Született	1894. december 16. Újvidék
Elhunyt	1966. augusztus 8. (71 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Magyar Kommunista Párt Magyar Dolgozók Pártja Magyar Szocialista Munkáspárt
Foglalkozás	politikus diplomata történész filozófus közgazdász jogász
Díjak	Kossuth-díj (1948) Kossuth-díj (1963)
A Wikimédia Commons tartalmaz Molnár Erik témájú médiaállományokat.

Életútja

Családja és ifjúkora

Református pedagóguscsaládba született. Édesanyja, Jeszenszky Jolán (1867–1950) elszegényedett úri családból származott, polgári iskolai tanárnőként dolgozott. Édesapja, Molnár Aladár a Tolna vármegyei Pálfalváról elszármazott felsőkereskedelmi iskolai tanár volt. Függetlenségi eszméket vallott, ezért büntetésből Újvidékről előbb Árva vármegyébe, Alsókubinba, majd Fiumébe helyezték át. Még az első világháború előtt belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, amelynek helyi vezetője lett. A háború után mint kommunistát kiutasították, és áttoloncolták Magyarországra. Családjával Kecskeméten telepedett le.

Molnár Erik 1912-ben érettségizett a fiumei olasz gimnáziumban. Tanulmányait a Ludovika Akadémián kívánta folytatni, ám mindössze két hét után átiratkozott joghallgatónak. Bécsben, Budapesten és Rómában is tanult.

1915 végén besorozták a 20. honvéd gyalogezredbe, zászlósként került ki az orosz frontra. 1916-ban hadifogságba esett. Négy évet töltött Vlagyivosztokban egy tiszti táborban, amelynek rabjait nem dolgoztatták. Saját bevallása szerint „a hadifogság lényegében átalakító hatással volt rá”: megszabadult a „még megmaradt úri vonásoktól,” franciául tanult, és sok olvasással megalapozta általános műveltségét. Szabadulása után folytatta jogi tanulmányait, és 1922-ben jogi doktorrá avatták. Letette az ügyvédi és a bírói vizsgát is. Gyakornoki évei elteltével, 1924-ben ügyvédi irodát nyitott Kecskeméten.

1926-ban feleségül vette Berkovics Arankát.

A kecskeméti évtizedek

A két világháború között tanított az Egyetemes Református Jogakadémián. Csatlakozott a szociáldemokraták helyi szervezetéhez, amelynek vezetését hamarosan átvette. 1928-ban – abban az évben, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt színeiben a városi törvényhatósági bizottság tagja lett – öccse ösztönzésére belépett az illegális kommunista pártba is. Ekkor jelentek meg első írásai a Madzsar József-féle Társadalmi lexikonban. 1929-től tanulmányok sorát publikálta a munkásmozgalom problémáiról, az agrárkérdésről és a nagy gazdasági világválságról a 100%, a Társadalmi Szemle, a Gondolat és a kolozsvári Korunk hasábjain (leggyakrabban Jeszenszky Erik, Pálfai István vagy Szentmiklósy Lajos álnéven). 1937 után publicisztikai munkásságát háttérbe szorította történészi tevékenysége.

A „szegények ügyvédjeként” lett ismert a városban. Emigrációba kényszerült René öccse praxisának átvétele után több kommunista védelmét is ellátta kisebb jelentőségű helyi perekben. Alapvetően visszavonult életet élt, a nevesebb értelmiségiek közül csak Veres Péterrel, Losonczy Gézával, Donáth Györggyel és a szintén kecskeméti Tóth Lászlóval, Németh László Tanújának kiadójával, a város későbbi polgármesterével tartotta a kapcsolatot. Az ország német megszállásáig nem érték inzultusok. Ezután kétszer is letartóztatták, ám mielőtt Németországba deportálhatták volna, a város polgárai kiszabadították, és a szovjet csapatok bevonulásáig bújtatták. 1944. november–decemberben hat hétig Kecskemét alpolgármestere volt.

Pályafutása 1944 után

„Én azt gondoltam, hogy Molnár Erik, akinek nem egy írását olvastam a különböző féllegális kiadványokban, szociáldemokrata, mert az egyik hadifogoly, aki kecskeméti volt, azt mondotta, hogy az ottani szociáldemokrata ügyvédek szervezetének vezetője. Így akaratunk és a megállapodás ellenére a kommunista pártnak három hely jutott az ideiglenes kormányban.”

Rákosi Mátyás visszaemlékezése dálnoki Miklós Béla kormányának felállásáról

„[A Rákosi-rendszer] Bürokratikus tompasággal, az alkotó fantázia minden nyoma nélkül vette át az óriási és nyersanyagokban gazdag Szovjetuniótól, és alkalmazta a kicsiny, nyersanyagokban szegény Magyarországra a szocialista építés módszereit. Nem ismerte fel, s ahelyett, hogy megnyerte volna, maga ellen fordította azt a hatalmas politikai erőt, amelyet a nemzeti érzés jelent, amikor a Szovjetunióval való viszonyban az ország alárendeltségét juttatta kifejezésre.”

Molnár Erik 1957. márciusi felszólalása a Táncsics Körben

A Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldöttjeként vett részt. Haláláig tagja maradt az Országgyűlésnek (később Bács-Bodrog vármegye, majd Heves megye képviseletében). December 22-én Rákosi Mátyás javaslatára – hivatalosan pártonkívüliként – az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti minisztere lett. Ezt a posztot töltötte be Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, majd néhány hónapig Dinnyés Lajos kormányában is. 1947. szeptember 24-én a kisgazdapárti Mihályfi Ernőt váltotta a külügyminiszteri és a tájékoztatásügyi miniszteri posztokon. Utóbbi tisztségét ennek 1948. január 26-ai megszüntetéséig viselte. 1948. augusztus 5-én rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki. 1948. szeptember 10-étől 1949. szeptember 26-áig – Szekfű Gyulát váltva – moszkvai nagykövet, 1948. október 13-ától 1949. szeptember 29-éig helsinki követ volt. 1948 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949 őszén előbb rendes, majd elnökségi tagjává választották. 1948 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében is tevékenykedett. 1950. július 17-én – a már korábban letartóztatott – Ries Istvánt követte az igazságügy-miniszteri székben. 1952. november 14-én ismét külügyminiszter lett. 1953 júliusától 1954 októberéig a Legfelsőbb Bíróság elnökeként, majd igazságügy-miniszterként részt vett a koncepciós perek felülvizsgálatában, az elítéltek rehabilitációjában. A Rajk-per kapcsán Kádár Jánost is kihallgatta.

1956 márciusában Apró Antal, Házi Árpád, Kovács István és Nógrádi Sándor mellett tagja volt annak a bizottságnak, amely az MDP KV megbízásából kivizsgálta Farkas Mihály tetteit. Július közepére elkészült jelentésük minden felelősséget Farkasra hárított az elmúlt években bekövetkezett törvénytelenségekért, és javasolta kizárását a pártból. Molnár emellett bűnvádi eljárás megindítását is szorgalmazta. Ugyanebben az időszakban többször nyíltan – a Budapestre érkezett szovjet vezetők körében is – kritizálta Rákosi politikáját.

Az 1956-os forradalom után kiszorult a pártvezetésből. Tagja maradt ugyan az országgyűlésnek és az őt 1955-ben soraiba fogadott Interparlamentáris Unió magyar csoportjának (sőt, 1963-ban ennek elnöke lett), de a közvetlen politizálástól visszavonult. Ténylegesen is átvette a – hivatalosan már 1949 óta általa igazgatott – Történettudományi Intézet vezetését. 1958 után háromszor választották meg a Magyar Történelmi Társulat elnökévé. Ugyanettől az évtől az Acta Historica főszerkesztője, 1957 és 1962 között a Századok szerkesztőbizottságának elnöke volt.

Munkássága

A magyar őstörténet marxista megközelítése

Szentmiklósy Lajos néven közölt Magyar őstörténet c. munkája a téma első marxista szintézisének számított, mely tévedései és pontatlanságai ellenére évtizedekig éreztette a hatását. Egyik tévedése, hogy az 1853-elhunyt Matthias Alexander Castrénhez hasonlóan a Szajánok vidékére helyezte a finnugor őshazát. Molnár Erik a magyarok honfoglalás előtti társadalmát kommunisztikus pásztortársadalomként láttatta. A szerző nomadizmussal kapcsolatos felfogása szerint a honfoglaló magyarok szabad pásztorok lehettek, míg a magyar kalandozások a „pásztortársadalom válságával” voltak magyarázhatóak. Molnár néhány nézete – miszerint a nomadizmus mint gazdasági alap határozta meg a felépítményt (és hozta létre azt a politikai berendezkedést, mely „nomád feudalizmus” vagy „nomádállam” néven volt jelen a magyar historiográfiában), minden honfoglaló férfi katona is lehetett egyben, továbbá a magyar államalapításban szláv hatások mutatkozhattak – egészen a legutóbbi időkig jelen volt (s részben ma is jelen van) a történettudományban.

A magyar nemzeteszme kritikája

„A nemzetből kizárt parasztokra a haza fogalma nem terjedt ki. Amikor II. Ulászló a nemeseket Dózsa parasztserege ellen harcba szólította, azzal hívta őket fegyverbe, hogy »bátran, erős kezekkel induljanak a haza védelmére«. A haza itt a nemesek hazája, a »feudális haza«, amelyet meg kell védeni a parasztok támadásától. Ha azonban külellenség szorította meg a nemeseket, ezek egyszeriben számon kérték a parasztoktól a haza védelmét, s felháborodtak azon, hogy nem hajlandók a feudális hazát megvédelmezni.”

Molnár Erik párttagsága és marxista beállítottsága ellenére nem számított a Rákosi-korszak meghatározó történészének, ideológiai, tudománypolitikai és személyi kérdésekben elsősorban Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet döntött. (A külügyi tárcának a Rákosi-kor miniszteri struktúrájában nem volt nagy súlya, nem véletlenül tekinthető Rajk László bukása kezdetének külügyminiszteri kinevezése.) Molnár Erik részben Mód Aladár történelemszemléletével szemben fejtette ki nézetét, részben az 1956-os forradalom okait és ideológiai gyökereit kereste, melyet a magyar nacionalizmusban talált meg. Mindemellett Molnárnak az 1957-ben a Táncsics Körben tartott, a Rákosi-rendszert részben bíráló és 1956-ot felkelésnek nevező előadása miatt is vezekelnie kellett.

Molnár Erik korábban is létező, de részletesebben 1960-as írásában és későbbi vitacikkeiben kifejtett nézetrendszere szerint a „feudális korban” magyar nemzettudatról nem beszélhetünk, a „nemzet” a magyar nemesség eszméje és hívószava volt, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot és a kiegyezést követően szintén a földbirtokosság alkotta meg a burzsoá nemzeteszmét. Ebből látható, hogy Molnár Erikre mind Szabó Ervin utolsó, Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban című munkája, mind az urbánus és polgári radikális nézetrendszer nagymértékben hatott. Molnár emellett a függetlenségi harcok, a magyar történelem korábban egyöntetűen pozitívnak és a marxista történészek által is haladónak tartott eseményei (Rákóczi-szabadságharc, 1848) fontosságát és progresszív jellegét is tagadta. Molnár szerint a torz magyar nacionalizmus vált az 1956-os forradalom kiváltó tényezőjévé, melyet a proletár internacionalizmusnak kell felváltania.

Elismerései, kitüntetései

1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a krakkói Jagelló Egyetem is tiszteletbeli doktorai közé fogadta.

Kétszer kapta meg a Kossuth-díjat. 1948-ban mint a „dialektikus és történelmi materializmus alapján álló történettudomány kiváló tudósát” jutalmazták az ezüst fokozattal, 1963-ban az „elmúlt másfél évtizedben a társadalom- és történelemtudomány terén kifejtett munkásságáért” tüntették ki az elismerés első fokozatával. 1947-ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával, 1948-ban a Kossuth-érdemrend első osztályával, 1950-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend első fokozatával díjazták. 1954-ben megkapta a Magyar Népköztársaság, 1964-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.

Értékelése

Molnár Erik esetében el kell választanunk politikai és tudományos pályáját. Bár ellenérzései lehettek a Rákosi-rendszerrel szemben, 1944-től haláláig valamennyi kormányzatnál el tudott helyezkedni (1956 után országgyűlési képviselőként), továbbá igazságügy-miniszterként több halálos ítéletet írt alá, maga is hozzájárulva a sztálinista berendezkedéshez. Másrészt a rendszer néhány esetben gátolta őt (az 1950-es években Mód Aladár nézeteinek középpontba állításával, majd Molnár Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? című írásának 1989-ig tartó kiadatlanságával).

Molnár Erik egyes nézetei, főként a magyar őstörténethez és középkorhoz kapcsolódó megállapításai manapság nem állják meg a helyüket (néhány elképzelése, mint a Szaján-vidéki őshaza gondolata már a 19. században is korszerűtlen volt), néhány korai munkája nem több a korábbi szakirodalom kivonatolásánál, míg 1950-es évekbeli írásainál elsők között vetette fel a komplex módszer szükségességét. A nemzettudattal kapcsolódó fejtegetései hívták életre az 1960-as évek történészvitáját, mely kihatott többek között Szűcs Jenő hasonló tárgyú munkásságára is. Molnár Eriknek a nemzetfogalomhoz és nacionalizmushoz fűződő elképzelései hosszú távúnak bizonyultak: a szocialista országok többségének burkolt vagy nyíltan alkalmazott nacionalizmusával szemben a Kádár-kor Magyarországának ideológiáját az internacionalizmus és a magyar nacionalizmussal szembeni harc jellemezte.

Emlékezete

Életéről 1971-ben Ránki György tett közzé kismonográfiát. Grantner Jenő által készített mellszobra a kecskeméti Katona József parkban állt 1968 és 1992 között. Egykori lakhelye, a Nagykőrösi utca 29. falán tábla őrizte emlékét 1977-től 1991-ig. 1972 és 1992 között az ő nevét viselte a mai Arany János Általános Iskola. A város Szeleifalu nevű részén utcát neveztek el róla. Budapest XI. kerületében, Kelenföldön a mai Badacsonyi utca viselte nevét 1970-től 1991-ig; ugyanitt avatták fel 1985-ben Pálfy Gusztáv Molnár-emléktábláját.

A Magyar Történelmi Társulat 1967 és 1986 között osztotta ki a róla elnevezett emlékérmet.

• 
  Molnár Erik és felesége síremléke a Kerepesi temetőben
• 
  Mellszobra a kecskeméti Katona József parkban
• 
  Emléktáblája kecskeméti lakóháza falán
• 
  Emléktáblája budapesti lakóháza falán

Főbb művei

Monográfiák, tanulmánygyűjtemények, önállóan megjelent tanulmányok

• A magyar agrárkérdéshez (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1937)
• Dialektika (Jeszenszky Erik néven; Budapest, 1941)
• Magyar őstörténet (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1942)
• A feudalizmus kialakulása Magyarországon (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1942)
• Az árpádkori társadalom. A gazdasági alap (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1943)
• Az árpádkori társadalom. A felépítmény (Szentmiklósy Lajos néven; Budapest, 1943)
• Dialektika. Tanulmányok (Budapest, 1945)
• Szent István (Budapest, 1945)
• A magyar társadalom története az őskortól az Árpádkorig (Budapest, 1945, 1949)
• A zsidókérdés Magyarországon (Budapest, 1946)
• Demokratikus egészségpolitika (Budapest, 1946)
• A szocializmus történetéből (Budapest, 1947)
• A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig (Budapest, 1949)
• A történelmi materializmus ideológiai előzményei (Budapest, 1952)
• A feudalizmus kialakulása Magyarországon. Az Árpádok kora (Budapest, 1952)
• A magyar nép őstörténete (Budapest, 1953, 1954)
• A történelmi materializmus filozófiai alapproblémái (Budapest, 1955, 1961)
• A marxista filozófia és népi demokráciánk kérdései (Budapest, 1956)
• A jelenkori kapitalizmus néhány gazdasági problémája (Budapest, 1959)
• Dialektikus materializmus és társadalomtudomány (Budapest, 1962)
• A marxizmus szövetségi politikája 1848–1889 (Budapest, 1967)
• Válogatott tanulmányok (Szerk.: Ránki György; Budapest, 1969)

Egyetemi jegyzetek

• A magyar társadalom a X–XII. században. 1949/50. tanév II. félévi előadások jegyzete (Budapest, 1950)
• Magyar történet a XIII–XIV. században. 2. évesek számára (Budapest, 1950)

Szerkesztett kötetek

• Magyarország története 1–2. (Budapest, 1964, 1967)

Cikkek, tanulmányok

• A magyar történetírás fejlődése az elmúlt évtizedben. Századok, 1960. 1–3. sz. 45–58. o.
• A nemzeti kérdés. Magyar Tudomány, 1960. 10. sz. 571–587. o.
• Ideológiai kérdések a feudalizmusban. A nemzeti kérdéshez. A „haza” fogalma a feudalizmus korszakában. Történelmi Szemle, 1961. 3. sz. 261–278. o.
• Történetszemléletünk nacionalista maradványairól. Új Írás, 1962. 11. sz. 1236–1243. o.
• Válasz a nacionalizmus kérdésében írt vitacikkekre. Új Írás, 1963. 7. sz. 848–855. o., 8. sz. 984–989. o., 9. sz. 1111–1115. o., Történelmi Szemle, 1963. 2. sz. 238–259. o.
• A hazafias-nemzeti ideológiáról. Kritika, 1963. 4. sz. 21–29. o.
• Molnár Erik kiadatlan tanulmánya: Nemzeti-demokratikus felkelés vagy burzsoá ellenforradalom? Kiadta: Hajdu Tibor. Társadalmi Szemle, 1989. 4. sz. 47–54. o.

Irodalom

Monográfiák, adattárak

• Botos János – Gyarmati György – Korom Mihály – Zinner Tibor: Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között 1945–1956. Budapest, 1988, Minerva
• Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1987. Budapest, 1987, Akadémiai
• Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 2000, Csokonai
• Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, 2007, Osiris
• Kossuth-díjasok és állami díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai
• Ránki György: Molnár Erik. Budapest, 1971, Akadémiai
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000, Osiris
• Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, 2011, Osiris Kiadó

Tanulmányok, tanulmánygyűjtemények

• Erdei Ferenc: Molnár Erik 1894–1966. Magyar Tudomány, 1966. 11. sz. 701–703. o.
• Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája. Századok, 2008. 6. sz. 1483–1536. o.
• Pach Zsigmond Pál: Molnár Erik társadalomtörténet-írásáról. Századok, 1967. 6. sz. 1119–1125. o.
• Pamlényi Ervin: Molnár Erik történetírásáról. Századok, 1964. 5–6. sz. 931–942. o.
• Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról. Szerk.: Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1965, Kossuth

Visszaemlékezések

• Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött 1–2. Szerk.: Antal László. Budapest, 1990, Európa – História
• Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940–1956 1–2. Szerk.: Feitl István – Gellériné Lázár Márta – Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág
• Szász Béla: Minden kényszer nélkül. Egy műper története. Szerk.: Antal László. Budapest, 1989, Európa – História

Lexikonok, életrajzgyűjtemények

• Az 1945. évi Nemzetgyűlés almanachja 1945–1947. Főszerk.: Vida István. Budapest, 1999, Magyar Országgyűlés. 374–377. o.
• Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. [2004], Sprinter. 85. o.
• Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944–1945. Főszerk.: Vida István. Budapest, 1994, Magyar Országgyűlés. 291–293. o.
• Közgazdasági kislexikon. Budapest, 1972, Kossuth. 246. o.
• Magyar életrajzi lexikon 1000–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum
• Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk.: Bárány Lászlóné. Budapest, 2001, Magyar Nagylexikon. 236. o. ISBN 963-9257-09-5
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 888–889. o.
• Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2004, Babits. 615–616. o. ISBN 963-955-616-5
• Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 814–815. o. ISBN 963-547-414-8  

Dokumentumfilmek

• Molnár Erik (magyar dokumentumfilm, Magyar Televízió, 1967, 55 perc, szerkesztette és rendezte: Kardos István) (magyar történészek visszaemlékezései Molnár Erikre)

Elődje:
Somogyi Ödön/Jankó Péter

A legfelsőbb bíróság elnöke
1953–1954

Utódja:
Domokos József