Wikipédia

II. Frigyes porosz király

porosz király
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 29.

II. Frigyes (németül: Friedrich II; Berlin, Poroszország, 1712. január 24. – Potsdam, Poroszország, 1786. augusztus 17.), Poroszország királya és Brandenburg választófejedelme 1740 májusától 1784 augusztusában bekövetkezett haláláig. Legjelentősebb eredményei közé tartozik a sziléziai háborúkban elért katonai sikerek, a porosz hadsereg újjászervezése, Lengyelország első felosztása, valamint a művészetek és a felvilágosodás pártfogása. Mivel uralkodása alatt Poroszország jelentős mértékben megnövelte területeit, valamint elindult a katonai nagyhatalommá válás útján, így a Nagy Frigyes (németül: Friedrich der Große) néven vált ismertté.

Nagy Frigyes
Nagy Frigyes portréja 1763-ból (Sanssouci-kastély, Potsdam)
Nagy Frigyes portréja 1763-ból
(Sanssouci-kastély, Potsdam)
Ragadványneve„a filozófuskirály”
Poroszország királya
II Frigyes
Uralkodási ideje
1740. május 31. – 1786. augusztus 17.
ElődjeI. Frigyes Vilmos
UtódjaII. Frigyes Vilmos
Életrajzi adatok
UralkodóházHohenzollern
Született1712. január 24.
Berlin, Poroszország
Elhunyt1786. augusztus 17. (74 évesen)
Potsdam, Poroszország
NyughelyeSanssouci-kastély
ÉdesapjaI. Frigyes Vilmos porosz király
ÉdesanyjaHannoveri Zsófia Dorottya
HázastársaBraunschweig–Wolfenbüttel–Beverni Erzsébet Krisztina
Vallásreformátus
Nagy Frigyes aláírása
Nagy Frigyes aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy Frigyes témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A fiatal Frigyest jobban érdekelte a zene és a filozófia, mint az apja, I. Frigyes Vilmos, a „katonakirály” által erőltetett katonai kiképzések. Ennek ellenére nem sokkal azt követően, hogy 1740 májusában trónra került, kitört az osztrák örökösödési háború, amit Frigyes arra használt ki, hogy megtámadja Ausztriát és annektálja annak leggazdagabb tartományát, Sziléziát. (Ezt további kettő: a második- és a harmadik Sziléziai háború követte, de országa végül sikeresen meg tudta őrizni a korábban elfoglalt területet.) Frigyes a felvilágosult abszolutizmus mintauralkodója. A Voltaire által is elismert Antimachiavelli című írásában hitet tett amellett, hogy a király „az állam első szolgája”. Reformjai kiterjedtek az államszervezet, a társadalom és a vallás területeire egyaránt. Ugyan megházasodott, Frigyes szinte biztosan homoszexuális volt. Mivel gyermektelenül hunyt el, unokaöccse, II. Frigyes Vilmos követte a trónon. Nyughelye kedvenc lakhelyén, a Sanssouci-kastélyban található.

Személye a német területeken a történelem során sokáig volt a megdicsőült harcos és stratéga eszményképe. Alakja az első világháború után is közkedvelt maradt, majd a nácik is kiemelt német vezetőként dicsőítették. Adolf Hitler számára személyes példakép volt, berlini bunkerének falán egyedül Nagy Frigyes portréja volt megtalálható. Mivel a nácik szimbolikus történelmi hősként tartották számon, a második világháború után megítélése kevésbé volt kedvező Németországban. Ma a történészek kiemelkedő katonai vezetőként és tehetséges uralkodóként tartják számon, aki a felvilágosodás szellemében hozott reformjai révén lehetővé tette a Porosz Királyság számára, hogy megküzdjön a Habsburgokkal a német fejedelemségek közötti vezető szerepért, és országa elinduljon a nagyhatalmi státusz felé vezető úton.

Származása

szerkesztés
 
Antoine Pesne: Frigyes és nővére, Vilma hercegnő

I. Frigyes Vilmos porosz király (1688–1740) és Zsófia Dorottya hannoveri hercegnő (1687–1757) fia. 1712. január 24-én született Berlinben. Szülei házasságából 14 testvér született, közülük 10-en érték meg a felnőttkort, rangjuk szerint porosz királyi hercegek, hercegnők:

  • Frigyes Lajos (1707–1708), kisgyermekként meghalt.
  • Vilma (Wilhelmine, 1709–1758), aki 1731-ben III. Frigyes brandenburg-bayreuthi őrgróf (1711–1763) felesége lett.
  • Frigyes Vilmos koronaherceg (1710–1711), kisgyermekként meghalt.
  • Frigyes (1712–1786), utóbb II. Frigyes porosz király, Brandenburg választófejedelme, aki 1733-ban Erzsébet Krisztina braunschweig-wolfenbütteli hercegnőt (1715–1797) vette feleségül.
  • Sarolta Albertina (1713–1714), kisgyermekként meghalt.
  • Friderika Lujza (1714–1784), aki 1729-ben Károly Vilmos brandenburg-ansbachi őrgrófhoz (1712–1757) ment feleségül.
  • Filippina Sarolta (1716–1801), aki 1733-ban I. Károly braunschweig-wolfenbütteli herceg (1713–1780) felesége lett.
  • Lajos Károly Vilmos (1717–1719), kisgyermekként meghalt.
  • Zsófia Dorottya Mária (1719–1765), 1734-től Frigyes Vilmos brandenburg-schwedti őrgróf (1700–1771) felesége.
  • Lujza Ulrika (1720–1782), aki 1744-ben Adolf Frigyes svéd királyhoz (1710–1771) menet feleségül.
  • Ágost Vilmos (1722–1758), aki 1742-ben Lujza Amália braunschweig-wolfenbütteli hercegnőt (1722–1780) vette feleségül. Fia, II. Frigyes Vilmos örökölte II. Frigyes király trónját.
  • Amália (1723–1787), főapátnő Quedlinburgban.
  • Henrik herceg, hadvezér (1726–1802), 1752-ben Vilma hessen–kasseli hercegnőt (1726–1808) vette feleségül.
  • Ágost Ferdinánd (1730–1813), 1755-től Anna Erzsébet Lujza brandenburg-schwedti hercegnő (1738–1820) férje.
  •  
    A Porosz Királyság zászlaja 1701-1750 között.

Ifjúkora

szerkesztés

Édesapja szigorú porosz katonai nevelésben akarta részesíteni fiait. Frigyes nevelése is ezen alapelv szerint történt. Frigyes Vilmos úgy neveltette fiát, hogy később jó keresztény, jó katona és jó gazda váljék belőle. Frigyesnek ez a fajta nevelés egyáltalán nem volt ínyére. Leginkább a francia zenében és irodalomban gyönyörködött. Apja lebecsülte a szellemi oktatás jelentőségét, így konfliktusba került fiával. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy édesanyja II. György brit király leányát, Amália hercegnőt választotta Frigyes feleségéül. Frigyes arra számított, hogy majd így az angol király hannoveri helytartójaként független állásra tehet szert. Atyja politikai okokból ellenezte a házasságot, és olyan dühös lett, hogy Frigyest idegenek jelenlétében is elpáholta.

Frigyes lázadása

szerkesztés

Az édesapja viselkedése miatt 1730-ban Angliába akart menekülni, de Hans Hermann von Katte nevű barátjához, egyes történészi vélemények szerint homoszexuális szerelméhez[1] intézett bizalmas levelét lefoglalták. A Rajnánál magát Frigyest is elfogták, és édesapja haditörvényszék elé állíttatta. A haditörvényszék vonakodott döntést hozni, végül VI. Károly német-római császár közbenjárt Frigyes érdekében, azonban I. Frigyes Vilmos király Kattét lefejeztette, Frigyest pedig Küstrinbe küldték szigorú fogságba. Küstrinben Hille tanácsos vezetése alatt nekilátott az uralkodásra való felkészülésnek, megismerkedett a kormányzás és a közigazgatás alapjaival.

Felemelkedése

szerkesztés
 
Antoine Pesne: Frigyes trónörökösként

1733-ban apja parancsára Erzsébet braunschweigi hercegnőt vette feleségül, ezzel némileg kiengesztelte apját, aki ezután kinevezte a Neuruppinban állomásozó gyalogezred parancsnokává, és Frigyes megkapta a rheinsbergi birtokokat is. Itt töltötte trónörökös életének legszebb napjait. Barátaival élt, és Voltaire-rel levelezve megismerkedett az irodalommal, bölcsészettel és a zenével. Levelezésük közel 50 évig tartott, az egymás iránt érzett intellektuális nagyrabecsülésük nem nélkülözte a homoerotikus utalásokat sem. E barátságon még az sem változtatott, hogy Voltaire 1753-ban névtelenül közzétette A porosz király magánélete című írását, amelyben nyíltan élcelődött Frigyes homoszexualitásán. Frigyes az állításokat nem cáfolta, bár nem is erősítette meg őket.[2] Frigyes a rheinsbergi évek alatt írta az L’Antimachiavel ou Examen du Prince de Machiavel et Réfutation du Prince de Machiavel (magyar címénː Antimachiavelli) művét is, melyben Niccolò Machiavelli firenzei államférfi a hatalom megszerzéséről és megtartásáról írott tanait kritizálta. Élete folyamán számtalan verset, emlékiratot és hadtörténeti művet írt, s Voltaire mellett a korszak más filozófusaival is folytatott levelezést. Egész életében a művészetek barátja volt, ő maga is fuvolázott.

Uralkodása

szerkesztés

E magasztos eszméktől áthatva lépett trónra 1740. május 31-én. Ő volt az első uralkodó, aki az állam, vallás és a társadalom terén is jelentős reformokat hajtott végre. Hivatásnak tekintette az uralkodását, és nem a népe fölé emelkedő elnyomónak tartotta magát. Szemei előtt az állam mindenhatósága lebegett; a saját hatalmát kevesebbre becsülte és önmagát, mint a felvilágosult abszolutizmus hívét, csakis az állam első felelős szolgájának tartotta. Továbbvitte az apja által megkezdett igazgatási reformot, a talajjavítás előmozdítására tett intézkedéseket, nem utolsósorban a merkantilizmus hatására. Megreformálta a büntetőjogot, lazított a parasztság függőségén, újraindította a Berlini Tudományos Akadémia működését. Eleinte a jülich-klevei örökség iránti igényeit érvényesítette. VI. Károly császár halála (1740. október 20.) más irányba fordította érdeklődését. Frigyes tartott attól, hogy Franciaország nem nézné tétlenül az ő Rajna menti terjeszkedését. Ekkor Sziléziára tekintett, amely a Habsburg-ház férfi ágának kihalása miatt megszerezhetőnek látszott.

Az osztrák örökösödési háború

szerkesztés
 Bővebben: Osztrák örökösödési háború

1740 decemberében porosz csapatok szinte ellenállást nem találva megszállták Sziléziát. Az ellentámadásra induló osztrák seregeket Frigyes Mollwitznál (1741. április 10.) és Chotusitznál (1742. május 17.) visszaverte. Mária Terézia főhercegnő a berlini békével lezárult első sziléziai háború után átengedte Sziléziát Frigyesnek, aki ezután is figyelemmel kísérte a Habsburg külpolitikát.

Az 1741-es pozsonyi országgyűlésen a rendek által lelkesen felajánlott, mintegy 35 000 főt jelentő új magyar ezredekkel megerősített Habsburg csapatok (ezek 52 sorgyalogezredéből és 40 lovasezredéből 10 volt magyar huszárezred és 10 magyar sorgyalogezred) a bajorokat és a franciákat kiszorították Csehországból, Nádasdy Ferenc pedig megfutamította a VII. Károly néven császárrá választott bajor választófejedelmet, és Münchenben Mária Teréziát kiáltották ki Bajorország fejedelmévé. Frigyes válságos helyzetbe került, mivel egyre több fejedelemség állt Mária Terézia oldalára. Kitört a második sziléziai háború (1745). Frigyest most sem hagyta el a hadi szerencse. A hohenfriedbergi (június 4.), soori (szeptember 30.) és a kesselsdorfi (december 15.) véres győzelmeivel újra biztosította magának Szilézia birtoklását (drezdai béke, 1745. december 25.).

1748-ban az aacheni békeszerződéssel véget ért az osztrák örökösödési háború, és majdnem minden állam elismerte a pragmatica sanctiót. Mária Teréziának sikerült a franciákat, oroszokat és a svédeket is megnyerni Frigyes ellen, mely szövetségnek a célja a Porosz Királyság teljes megalázása és megnyirbálása volt. A poroszok oldalán csak Nagy-Britannia állt, és háború esetén 500 000 font sterlinget biztosított volna segély gyanánt.

A hétéves háború (1756–1763)

szerkesztés
 Bővebben: Hétéves háború

Miután értesült az ellene létrejött szövetségről, Frigyes Szászországban termett, és Cseh- és Morvaországon keresztül egészen Bécsig szándékozott előrenyomulni. Pirna mellett a szászok feltartóztatták, de a szászok megsegítésére érkező osztrák sereget Frigyes október 1-jén Lobositznál megverte, a szász sereg pedig október 16-án megadta magát. Győzelmei ellenére Frigyesnek a hadjárat folytatását a következő év tavaszára kellett halasztania. 1757. május 6-án győzelmet aratott Prága mellett, azonban június 18-án teljes vereséget szenvedett a kolíni csatában. Időközben a Habsburgok többi szövetségese is beérkezett, így Frigyes csak Angliára, és néhány kisebb német fejedelemségre számíthatott. Ekkor ismét megmutatta bámulatos hadvezéri képességeit: sorozatos győzelmeket aratott, november 5-én Rossbachnál verte meg a franciákat, december 5-én pedig Leuthen mellett vívott ki dicsőséget az egyesült Habsburg, bajor és württembergi seregek fölött.

1758-ban Frigyes még egy offenzívát indított Morvaország területén. Ezután védelmi harcra kényszerült. Az október 14-i hochkirchi és az 1759. augusztus 12-i kunersdorfi vereségek után már öngyilkosságra gondolt. 1760-ban fordult a kocka, Liegnitznél és Torgaunál Frigyes fényes győzelmeket aratott. Hadik András huszárjai eközben azonban megsarcolták Berlint.

1761-ben Frigyes ereje ismét kimerült, bukása biztosnak látszott. Végül 1762-ben, „a csoda évében” Erzsébet orosz cárnő elhunyta mentette meg, mivel az új cár, III. Péter békét kötött vele, és 20 000 fős segédcsapatot is küldött neki. Bár III. Péter nem sokáig uralkodott, utódja, II. Katalin cárnő sem folytatta tovább a háborút. Frigyes felülkerekedett, a burkersdorfi és freibergi csatákban ismét győzelmeket aratott. A vereségek hatására a franciák, az oroszok és a svédek is befejezték a háborút. A szövetségesek nélkül maradt Mária Terézia békekötésre kényszerült (hubertusburgi béke, 1763. február 15.), cserébe Frigyes megígérte, hogy támogatni fogja József főherceg császárrá választását.

A bajor örökösödési háború

szerkesztés
 Bővebben: Bajor örökösödési háború

A hétéves háború bár rendkívül megrendítette a Porosz Királyságot, de annak nagyhatalmi pozícióját biztosította. 1772-ben a poroszok megkapták a feldarabolt Lengyelország nyugati részeit. 1778-ban Frigyes még bekapcsolódott a bajor örökösödési háborúba, hogy megakadályozza bajor tartományok bekebelezését a Habsburg Birodalomba. Hasonló jövőbeli osztrák törekvések meggátlására Frigyes 1785-ben Hannover és Szászország bevonásával megkötötte a három választófejedelem szövetségét (Drei-Kurfürstenbund), amelyhez hamarosan 14 további német fejedelemség is csatlakozott, így kialakult a német fejedelmi szövetség (Deutscher Fürstenbund).

Utolsó évei

szerkesztés

Frigyes uralkodásának végén a porosz hadsereg kb. 200 000 főt számlált. Az uralkodó lecsapoltatta az Odera menti mocsarakat. Adóbevételeinek növelésére gyarmatokat létesített. Javított a jobbágyok helyzetén. Olyan iparágakat lendített fel, mint a cukorgyártás, gyapotfonás, szövés, kőedénygyártás, selyemszövés stb. A határokon védővámokat szedetett, hogy korlátozza a behozatal mennyiségét. Hatalmas díszszemléket rendezett katonai erejének demonstrálására. Támogatta a felvilágosult gondolkodókat, levelezett Voltaire-rel. (Voltaire-hez fűződő viszonya később megromlott).

Nagy Frigyes király 1786. augusztus 17-én hunyt el a Sanssouciban.[3]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Nancy Mittford. Frederick the Great. Harper & Row (1970) 
  2. ↑ Susan Henderson (1977). „Frederick the Great of Prussia: A Homophile Perspective”. Gai Saber 1 (1). 
  3. ↑ múlt-kor - Poroszország királyát gyászolja Archiválva 2017. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015. november 2.)

Források

szerkesztés
 
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók II. Frigyes művei témában.
 
A francia Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Charles Benoist: Le Machiavélisme et l’Anti-Machiavel témában.

További információk

szerkesztés
Előző uralkodó:
I. Frigyes Vilmos 		Következő uralkodó:
II. Frigyes Vilmos
Előző uralkodó:
I. Frigyes Vilmos 		Következő uralkodó:
II. Frigyes Vilmos
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=II._Frigyes_porosz_király&oldid=27321914”