Anaerob

oxigén nélkül élő szervezet (az „anaerob” oxigéntől elzártan végbemenő biokémiai folyamatra is használatos)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 9.

Az anaerob az oxigéntől elzártan végbemenő biokémiai folyamatok elnevezése. A szó a görög ana- (ανα): fel-, -ra-, -re-, -ből előtagból és az aerosz (αέρας): levegő szóból származik.[1]Az anaerob szó a görög "αναερόβιος" szóból származik (αν=nélkül, αέρας=levegő, βίος=élet) ez azt jelenti, hogy oxigén nélkül is képesek létezni az anaerob lények.

Folyékony táptalajon tenyésztett baktériumok oxigénhez való viszonyuk szerint helyezkednek el az oldatban:
1: Obligát aerob
2: Obligát anaerob
3: Fakultatív anaerob
4: Mikroaerofil
5: Aerotoleráns

Az anaerob szervezetek olyan mikroorganizmusok, amelyeknek nincs szükségük oxigénes környezetre anyagcseréjük és szaporodásuk során. Egyes fajokat az oxigén jelenléte kifejezetten zavar, anyagcseréjüket akadályozza, vagy akár pusztulásukat is okozhatja. A sejtekben található azon védőenzimek, melyek az oxigén káros hatásait küszöbölik ki, valamint az itt lejátszódó anyagcserefolyamatokat katalizáló enzimek jelenléte vagy hiánya dönti el, hogy egy organizmus anaerob vagy aerob tulajdonságokkal rendelkezik.

Az oxigénmentes környezetű életmód neve anaerobiózis.

Oxigénhez való viszonyuk szerinti felosztás

szerkesztés

Három nagyobb csoport különíthető el az anaerobok esetében:

  1. Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 9 és 17. o. ISBN 963 8334 96 7  
  • Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1981. 1 kötet., 155. o. ISBN 963-10-3269-8  
  • Orvosi lexikon. Főszerkesztő: Dr. Hollán Zsuzsa. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1967. 1 kötet., 151. o.  
  • Akadémiai kislexikon. Főszerkesztő: Beck Mihály és Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1989. Első kötet., 85. o. ISBN 963 05 5279 5  
  • mikrobiologia.sote.hu[halott link]

További információk

szerkesztés
  • Ádám–Dux–Faragó–Fésüs–Machovich–Mandl–Sümegi: Orvosi biokémia. Medicina Könyvkiadó Zrt., 2006. ISBN 963-242-902-8, 104. o.