Abbászidák
Az Abbászidák (Abbász-törzs) a mekkai Kurajs-törzs egyik klánját alkották, amely közeli rokonságban állt Mohamed prófétával – alapítója, a névadó al-Abbász éppúgy Abd al-Muttalib fia volt, mint Mohamed apja, Abdalláh. Politikailag sokáig nem képviseltek súlyt, majd a 8. században szervezkedni kezdtek az Omajjádok ellen, és végül ők álltak annak a mozgalomnak az élére, mely 750-ben végleg megdöntötte az első kalifadinasztia hatalmát. A hatalmi centrumot Szíriából Irakba áthelyező új dinasztia kezdettől fogva számos vallási és szociális jellegű belső zavargással kellett, hogy szembenézzen, ami azt eredményezte, hogy hatalma a 9. század közepén hanyatlásnak indult. Addig azonban asz-Szaffáh (749/750–754) utódai félelmetes erővel rendelkeztek. A legismertebb Abbászida, az Ezeregyéjszaka meséiben is helyet kapó Hárún ar-Rasíd (786–809) még adófizetésre kényszerítette a Bizánci Birodalmat és még Nagy Károly frank császárral is szívélyes diplomáciai kapcsolatban állt.
Abbászidák | |
750 – 1517 | |
Általános adatok | |
Vallás | Szunnita iszlám |
Kormányzat | |
Államforma | Kalifátus |
Dinasztia | Abbászida |
Arab |
بنو عباس |
Tudományos átirat |
Banū ʿAbbās |
Fordítás |
ʿAbbās-törzs |
Arab |
عباسيون |
Tudományos átirat |
ʿAbbāsiyyūn |
Fordítás |
Abbászidák |
A válság nyitánya ar-Rasíd fiainak polgárháborúja volt, melyet különféle hadúri emírdinasztiák felemelkedése követett. Ezek ellensúlyozására a kalifátus rabszolgaseregek (ld. gilmán) felállításával kísérletezett, ami katasztrofális hatással volt az események kimenetelére: a zömmel törökökből álló haderő elsődleges politikacsinálóvá lépett elő a század második felében. Ekkor még kemény harcok árán úgy-ahogy sikerült megállítani a hadurak önállósodását, de 905 után ismét rohamos hanyatlás indult meg: 936-ban a kalifa maga kérte egy környékbeli sejk, Ibn ar-Ráik védelmét, 945-ben pedig végleg az egyik katonadinasztia, az iráni Buvajhidák felügyelete alá került a kalifátus. Szerepe pusztán az egyes részfejedelmek hatalmának legalizálása volt, hiszen a hatalom alapja elméletileg a kalifa által kiadott kinevezés volt.
Az 1258-as mongol hódításig a bagdadi kalifák csupán névlegesen uralkodtak. Ezt követően az egyiptomi mamelukok vették őket magukhoz, és egészen 1517-ig itt gyakorolták névleges hatalmukat minden politikai súly nélkül. Amikor III. al-Mutavakkiltól a hódító I. Szelim, az Oszmán Birodalom szultánja 1517-ben megszerezte maga és utódai számára a tisztséget, ennek már semmiféle politikai jelentősége nem volt.
Eredetük
szerkesztésBár al-Abbász Mohamed nagybátyja volt, az abbászidák szorosan véve nem tartoztak a szűk családhoz, az ún. ahl al-bajthoz (ezt elsősorban az alidák, Ali kalifa és Fátima bint Muhammad utódai hangsúlyozták), és nem is játszottak komolyabb szerepet az arab és iszlám világ történetében egészen a 9. századig. Maga al-Abbász a szahába, a prófétai társak közé tartozott. Két fiát, Fadlot és Abdalláhot szintén a társak közé számítják, ő maga kiváló vallástudós és hagyományozó volt; az első fitna során unokatestvére, Ali pártját fogta.
Abdalláh utódai áttelepültek Palesztina területére, és a tudósítások szerint II. Jazíd (720–724) kalifátusa alatt kezdték meg agitációjukat az Omajjádok ellen. Ostorozták az uralkodó körök vallástalanságát és korrupcióját, illetve az iszlám egységét hirdetve elítélték azok maválíval – iszlámra áttért, mégis másodrangú alattvalóként (mavla = kliens) kezelt alattvalókkal – szembeni bánásmódját. Hisám kalifa idejére elsősorban Horászánban folytatott, Kúfa hagyományosan Omajjád-ellenes városából irányított agitációjuk mind látványosabbá vált, ezért a központi hatalom több hívükkel és családjukkal szemben is megtorlást alkalmazott.
Történetük
szerkesztésSzervezkedésüket megkönnyítette, hogy Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim halála után Abdalláh ibn al-Abbász unokáját, Muhammad ibn Alit ismerték el utódjának a hajdani Muhtár-féle – egyébként síita – mozgalom hívei. Ez a központi mag Hurászánt választotta szervezkedésének helyszínéül, mely az alidák törekvéseitől mindeddig mentes maradt – azaz a népességnek nem volt kifogása az abbászidákkal, mint „családhoz nem tartozókkal” szemben –, jelentős számú maválí élt itt, és a népes arab katonaságot törzsi ellentétek (ld. kalbiták és kajsziták) osztották meg. Ráadásul ez a távoli, belső és külső harcokkal terhelt vidék viszonylag rejtve volt a központi hatalomtól is. Az abbászidák követelései, valamint a tény, hogy elutasították a próféta családjának természetfelettiségét, azaz elhatárolódtak a túlzó síitáktól, a térség számos muszlimja számára nagyon rokonszenves volt. Emellett igyekeztek a síitákat is megnyerni ügyüknek, akik bizonyos Muhammad ibn Abdalláhot, a „tiszta lelket” (an-Nafsz az-Zakiyya), Ali al-Haszan nevű fiának dédunokáját tervezték trónra juttatni.
A mozgalom vezetésében kulcsszerepet játszott a kúfai vezető, Abú Szaláma, de még inkább a karizmatikus, később is rengeteg saját hívet maga mögött tudó mervi perzsa, Abú Muszlim. Abú Muszlim vezetésével 747-ben bontottak fekete zászlót az abbászidák – vezetőjük ekkor Ibráhím, Muhammad ibn Ali fia – hívei. II. Marván, aki a családja, illetve síita és háridzsita lázadók ellenében egyaránt kénytelen volt helytállni, Naszr ibn Szajjár hurászáni helytartó 748-as halálát követően kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Irán elveszett számára, és az abbászidák betörtek Irakba. Hiába fogták el és ölték meg Ibráhímot a börtönben, fivérét, Abú l-Abbászt kalifává kiáltották ki Kúfában. 750 januárjában a Nagy-Záb menti csatában Marván kimerült és demoralizált hadseregét szétverték az abbászidák. Marván Egyiptomba menekült, ahol a nyáron megtalálták és meggyilkolták. Abú l-Abbász nem bízta a véletlenre helyzete biztosítását, ezért egy békülési lakoma során legyilkoltatta az összes Omajjádot, és a kegyes II. Omár valamint a nagy hódító I. Muávija kivételével elődjeik maradványait is kihantolták. Csak egy tudott megmenekülni, Hisám unokája, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló emírséget szakított el a maga számára az Ibériai-félszigeten.
A berendezkedés
szerkesztésAbú l-Abbász az Omajjádok legyilkolásáért érdemelte ki az asz-Szaffáh („a mészáros”) melléknevet. Később minden utódja uralkodói melléknevén kormányzott. 754-es halála után fivére, a két trónkövetelővel szemben is diadalt arató al-Manszúr (754–775) volt az, aki ténylegesen megszilárdította pozícióját: a síita Kúfából 762-ben az újonnan épített fővárosába, Bagdadba költözött. Ezáltal a nyugati térség (Észak-Afrika, Egyiptom és Szíria) veszített súlyából a birodalmon belül. Itt kapott helyet a kalifa udvara, tekintélyes adminisztrációja és a központi hadsereg, az ún. hurászáni gárda.
Az Omajjádok bukásával számos elégedetlenkedő csoport maradt talpon, sőt újak születtek. Az arab törzsi viszálykodás nem szűnt meg, bár súlyát vesztette, ugyanis a maválí egyenjogúsításával az arab alattvalók befolyása jelentősen csökkent. A háridzsiták fundamentalista elképzeléseit természetesen az abbászidák sem kívánták megvalósítani, és a síiták is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy kihasználták őket és hazudtak nekik. 755-ben a veszedelmesen nagy hatalomra szert tett Abú Muszlim meggyilkolásával majdnem fél évszázadig tartó lázongás vette kezdetét a keleti tartományokban, melynek ideológiai hátterét különféle szinkretisztikus nézetek képezték. Az Omajjádok hívei is gyakorta lázongtak Szíriában és Egyiptomban.
Al-Manszúrt a fia, al-Mahdí (775–785) követte a trónon. Az ő idejére annyira megerősödött a központi hatalom, hogy a különféle lázongások ellenére megkezdődtek a Bizánci Birodalom elleni hadjáratok, melyekben már trónörökösként kitűnt a kalifa kisebbik fia, Hárún ar-Rasíd, aki 782-es hadjáratával a Boszporuszig hatolt, és adófizető vazallussá tette a képrombolási harcokkal foglalkozó császárságot. Az Ezeregyéjszaka elbeszéléseiben szereplő Harun ar-Rasíd (ur. 786-809) uralkodása idején a birodalom ügyeit a mindennapokban a vezírek igazgatták, akik a Barmakidák családjából kerültek ki, s nagy befolyásra tettek szert és a kalifákat igyekeztek a háttérbe szorítani. Harun ar-Rasid fellépett ellenük és leverte az ellene szított felkeléseket Iránban, Egyiptomban és Horászánban. Az uralkodó haladás melletti elkötelezettségét jelzi, hogy 793-ban Bagdadban papírgyártó üzem létesülhetett.
Az abbászida hatalom gyengülése
szerkesztésHarun ar-Rasíd halála után fiai, Amín és Mámún marakodtak a trónért, melyet végül az utóbbi Bagdad feldúlása után 813-ban a horászáni, iráni katonaság segítségével ragadott el a fivérétől. A bagdadi arab lakosság és az iráni katonák közötti állandó összetűzések miatt aztán a kalifátus központját Bagdadból Szamarrába kellett költöztetni, ahol 847 és 869 között működött. A hatalomért dúló belviszályokat súlyosbította a 9. században több síita felkelés is. A központi hatalom gyengülése nyilvánult meg abban, hogy a kalifa a tartományok élére általában iráni származású katonai parancsnokokat, emíreket nevezett ki, akik hűségesküt tettek a kalifának és adót fizettek neki. Ezen kívül azonban gyakorlatilag független uralkodóként viselkedtek. Így aztán a tartományokban helyi dinasztiák jöttek létre. (Túlúnidák,Ihsídidák, Aglabidák, Táhiridák,Szaffáridák,Számánidák) . A 10. században az abbászida kalifák lényegében csak Irakban tartották kezükben a politikai hatalmat. Az állam vezetése az Emír al-Umara (főemír) kezébe került 936-tól. E század éveiben az iszlám világ nagy részében a síiták jutottak hatalomra. A Fátimidák Kairóban új kalifátus alapítottak, és ők tartották uralmuk alatt Észak-Afrikát, majd Egyiptomot és Szíriát is. Irakban és Perzsiában a szintén síita Buvajhidák kaparintották meg a vezetést és 945-ben csapataikkal bevonultak Bagdadba, s az abbászida kalifák lényegében a bábok szerepére kényszerültek.
A dinasztia hanyatlása
szerkesztésAz abbászidák központi területére már a 8. századtól folyamatos volt a török népek beszivárgása. A 9. században már valamennyi iszlám udvarban a paloták testőrségét a törökök alkották. 1055-ben a szeldzsuk törökök felmentették a kalifátus központi területeit a szektás vallási nyomás alól, ám a tényleges politikai hatalom mégsem került vissza a kalifák kezébe. Csupán a 12. században, amikor a szeldzsukok egymás elleni harcai domináltak és ez által katonai erejük meggyengült, sikerült al-Muktafi és an-Nászir kalifáknak Irán és Ny-Perzsia felett a vezetést a kezükbe venni. 1258-ban a mongol hadak, Hülegü vezetésével egész Irakot elfoglalták, felégették Bagdadot és az utolsó bagdadi kalifát, al-Musztaszimot pedig megölték. Az Abbászida Birodalom a mongol pusztítás hatására megszűnt. Az Egyiptomban és Szíriában uralkodó mamlúk szultán, Bajbarsz ugyan al-Musztanszir néven kalifának kiáltott ki egy Abbászidát, s ennek leszármazottai még egészen az oszmán-török hódításig viselték a kalifa címét, de tényleges hatalmat már nem gyakorolhattak, mindössze a katonaság által hatalomra juttatott szultánok beiktatása volt a feladatuk.
Gazdasági és kulturális fejlődés az abbászidák uralkodása alatt
szerkesztésA korszakot az iszlám fénykorának, egyesek az iszlám reneszánsznak nevezik. A 9-10. századi politikai zűrzavar ellenére széles körű volt a gazdaság és a kereskedelem fejlődése. A művek gazdagsága jellemezte az irodalom, a teológia, a filozófia és a természettudományok területét. Iszlám kultúrközpontok jöttek létre Bagdadban, Damaszkuszban, Kairóban, Mekkában és Szamarkandban, ahol az arab tudósok és művészek egybeolvasztották a keleti és a hellenisztikus tudományos és kulturális értékeket, s megteremtették az iszlám tudomány és kultúra alapjait, melyek mindenekelőtt Spanyolországon keresztül befolyást gyakoroltak a kereszténységre is. Ezekhez a kulturális hagyományokhoz a beáramló törökök is asszimilálódtak és iszlamizálódtak.
Abbászida kalifák listája (750 – 1258)
szerkesztésPénzérme |
Székhely |
|||
---|---|---|---|---|
ABDALLÁH asz-Szaffáh * 721/722 † 754. június 9. |
Kúfa |
أبو العباس عبد الله السفاح | Székhelye Kúfa volt. | |
ABDALLÁH al-Manszúr * 712 † 775. október 7. |
Kúfa, Bagdad |
أبو جعفر عبد الله المنصور | Asz-Szaffáh fivére. Nevéhez fűződik Bagdad felépítése 762-ben. | |
MUHAMMAD al-Mahdi * 744/745 † 785. augusztus 4. |
Bagdad |
أبو عبد الله محمد المهدي | Al-Manszúr fia. | |
MÚSZA al-Hádi * 764. április 26. † 786. szeptember 14. |
Bagdad |
أبو محمد موسى الهادي | Al-Mahdi fia. | |
HÁRÚN ar-Rasíd * 763. március 17. vagy 766 februárja † 809. március 24. |
Bagdad |
أبو جعفر هارون الرشيد | Al-Hádi fivére. | |
MUHAMMAD al-Amín * 787 áprilisa † 813. szeptember 24./25. |
Bagdad |
أبو عبد الله محمد بن هارون الرشيد الامين | Ar-Rasíd fia. | |
ABDALLÁH al-Mamún * 786. szeptember 13. † 833. augusztus 9. |
Bagdad |
أبو العباس عبد الله | Al-Amín fivére. | |
MUHAMMAD I. al-Mutaszim * 796 októbere † 842. január 5. |
Bagdad, Szamarra |
أبو إسحاق محمد المعتصم بالله | Al-Mamún fivére. 836-ban áttette székhelyét új fővárosába, Szamarrába. | |
HÁRÚN I. al-Vászik * 812. április 18. † 847. augusztus 10. |
Szamarra |
أبو جعفر هارون الواثق بالله | I. al-Mutaszim fia. | |
DZSAFAR I. al-Mutavakkil * 822 márciusa † 861. december 11. |
Szamarra |
أبو الفضل جعفر المتوكل على الله | I. al-Vászik fivére. | |
MUHAMMAD al-Muntaszir * 837 novembere † 862. június 25. |
Szamarra |
أبو جعفر محمد المنتصر بالله | I. al-Mutavakkil fia. | |
AHMAD I. al-Musztaín * 831 † 866. október 17. |
Szamarra |
أبو العباس أحمد المستعين بالله | I. al-Mutaszim unokája. Lemondott a trónról. | |
MUHAMMAD al-Mutazz * 847 † 869 júliusa/augusztusa |
Szamarra |
أبو عبد الله محمد المعتز بالله | I. al-Mutavakkil fia. Meggyilkolták. | |
MUHAMMAD al-Muhtadi * 833 † 870. június 21. |
Szamarra |
أبو إسحاق محمد المهتدي بالله | I. al-Vászik fia. Meggyilkolták. | |
AHMAD al-Mutamid * 842/844 † 892. október 15. |
Szamarra |
أبو العباس أحمد المعتمد على الله | Al-Mutazz fivére. | |
AHMAD I. al-Mutadid * 857 † 902. április 5. |
Szamarra, Bagdad |
أبو العباس أحمد المعتضد بالله' | Al-Mutamid unokaöccse. Székhelyét visszahelyezte Bagdadba. | |
ALI al-Muktafi * 877/878 † 908. augusztus 13. |
Bagdad |
أبو محمد علي بن أحمد المكتفي بالله | I. al-Mutadid fia. | |
DZSAFAR al-Muktadir * 895. november 13. † 932. október 31. |
Bagdad |
أبو الفضل جعفر المقتدر بالله | al-Muktafi fivére. | |
MUHAMMAD al-Káhir * 899 † 950. október 18. |
Bagdad |
أبو منصور محمد القاهر بالله | Al-Muktadir fivére. | |
DZSAFAR al-Muktadir (2x) | Bagdad |
أبو الفضل جعفر المقتدر بالله | Második uralkodása. | |
MUHAMMAD al-Káhir (2x) | Bagdad |
أبو منصور محمد القاهر بالله | Második uralkodása. | |
AHMAD ar-Rádi * 909 decembere † 940. december 19. |
Bagdad |
أبو العباس محمد الراضي بالله | Al-Muktadir fia. | |
IBRÁHÍM al-Muttakki * 914 † 968 júliusa |
Bagdad |
أبو إسحاق إبراهيم المتقي لله | Ar-Rádi fivére. Trónfosztották. | |
ABDALLÁH I. al-Musztakfi * 903 † 949 szeptembere |
Bagdad |
أبو القاسم عبد الله المستكفي بالله | Al-Muktafi fia. Trónfosztották. | |
AL-FADL al-Mutí * 914 † 974 szeptembere/októbere |
Bagdad |
أبو القاسم الفضل المطيع لله | Al-Muttakki fivére. Lemondott a trónról halála évében. | |
ABD AL-KARÍM at-Tái * 932 † 1003. augusztus 3. |
Bagdad |
أبو بكر عبد الكريم الطائع بالله | Al-Mutí fia. Trónfosztották. | |
AHMAD al-Kádir * 947/948 † 1031. november 29. |
Bagdad |
أبو العباس أحمد القادر بالله | Al-Muttaki fia. | |
ABDALLÁH I. al-Káim * 1001 szeptembere † 1075. április 2. |
Bagdad |
أبو جعفر عبد الله القائم بأمر الله | Al-Kádir fia. | |
ABDALLÁH al-Muktadi * 1056 † 1092. február 4. |
Bagdad |
أبو القاسم عبد الله المقتدي بأمر الله | I. al-Káim unokája. | |
AHMAD al-Musztazhir * 1078 áprilisa/májusa † 1118. augusztus 6. |
Bagdad |
أبو العباس أحمد المستظهر بالله | Al-Muktadi fia. | |
AL-FADL al-Musztarsid * 1092 áprilisa † 1135. augusztus 29. |
Bagdad |
أبو المنصور الفضل المسترشد بالله | Al-Musztazhir fia. | |
AL-MANSZÚR ar-Rásid * 1109 † 1138. június 6. |
Bagdad |
أبو جعفر منصور الراشد بالله | Al-Musztarsid fia. Trónfosztották. | |
MUHAMMAD al-Muktafi * 1096. április 9. † 1160. március 12. |
Bagdad |
أبو عبد الله محمد المقتفي لأمر الله | Al-Musztarsid fivére. | |
JÚSZUF I. al-Musztandzsid * 1116. augusztus 13. † 1170. december 20. |
Bagdad |
أبو المظفر يوسف المستنجد بالله | Al-Muktafi fia. | |
AL-HASZAN al-Musztadi * 1142. március 23. † 1180. március 27./30. |
Bagdad |
أبو محمد الحسن المستضئ بأمر الله | I. al-Musztandzsid fia.. | |
AHMAD an-Nászir * 1158. augusztus 6. † 1225. október 5. |
Bagdad |
ابو العباس أحمد بن المستضيء الناصر لدين الله | Al-Musztadi fia. | |
MUHAMMAD az-Záhir * 1176 † 1226. július 10. |
Bagdad |
أبو النصر محمد الظاهر بأمر الله | An-Nászir fia. | |
AL-MANSZÚR I. al-Musztanszir * 1192. február 17. † 1242. december 5. |
Bagdad |
أبو جعفر منصور المسنتصر بالله | Az-Záhir fia. | |
ABDALLÁH al-Musztaszim * 1213 † 1258. február 20. |
Bagdad |
أبو أحمد عبد الله المستعصم بالله | I. al-Musztanszir fia. Halála évében trónfosztották. |
Kései, névleges kairói Abbászida kalifák listája (1261 – 1517)
szerkesztésA bagdadi Abbászida kalifátust a mongol Hülegü ilhán semmisítette meg 1258-ban. Nem sokkal később Az-Záhir Bajbarsz egyiptomi szultán saját hatalma legitimálása céljából egy Szíriába menekült Abbászida-sarjat kiáltatott ki kalifának és Egyiptomba hozatta. Az új kalifa cserébe a szultánt Egyiptom, Szíria, Dijár-Bekr, Hidzsász, Jemen és az Eufrátesz vidékének uralkodójává nevezte ki. A későbbi kalifák is Egyiptomban éltekː politikai hatalmuk nem volt, elsősorban a vallásos alapítványok felügyeletét látták el, nevük szerepelt a pénzérméken és a pénteki imaszövegben. Amikor I. Szelim oszmán szultán 1517-ben meghódította Egyiptomot, IV. al-Mutavakkil kalifát Konstantinápolyba vitette „vendégként”.[1] Ő volt az utolsó Abbászida kalifa, tisztségét a későbbi oszmán szultánok használták.
AHMAD II. al-Musztanszir | kalifa: 1261, †1262. november 27. | I. al-Musztanszir fivére. |
AHMAD I. al-Hákim (*1247) | kalifa: 1262, †1302. január 19. | Al-Musztarsid ükunokája. |
SZULAJMÁN II. al-Musztakfi (*1285. március 23.) | kalifa: 1302, †1340 februárja | I. al-Hákim fia. |
IBRÁHÍM II. al-Vászik | kalifa: 1340–1341, †1341 után | II. al-Musztakfi unokaöccse. |
AHMAD II. al-Hákim | kalifa: 1341, †1352 | II. al-Musztakfi fia. |
ABU BAKR II. al-Mutadid | kalifa: 1352, †1362 | II. al-Hákim fivére. |
ABDALLÁH II. al-Mutavakkil | kalifa: 1362–1377, ld. alább | II. al-Mutadid fia. |
ZAKARIJJA II. al-Mutaszim | kalifa: 1377-ben, ld. alább | II. al-Vászik fia. |
ABDULLÁH II. Al-Mutavakkil (2x) | kalifa: 1377–1383, ld. alább | Második uralkodása. |
UMAR III. al-Vászik | kalifa: 1383, †1386. november 13. | II. al-Musztaszim fivére. |
ZAKARIJJA II. al-Musztaszim (2x) | kalifa: 1386, †1389 | Második uralkodása. |
ABDALLÁH II. al-Mutavakkil (3x) | kalifa: 1389, †1406. január 9. | Harmadik uralkodása. |
AL-ABBÁSZ II. al-Musztaín (*1391 k.) | kalifa: 1406–1414, †1430 februárja/márciusa | II. al-Mutavakkil fia. 1412-ben Egyiptom szultánja is. |
DÁVÚD III. al-Mutadid (*1380) | kalifa: 1414, †1441. július 23. | II. al-Musztaín fivére. |
SZULAJMÁN III. al-Musztakfi (*1388) | kalifa: 1441, †1451. január 29. | III. al-Mutadid fivére. |
HAMZA II. al-Káim | kalifa: 1451–1455, †1458 | 'III. al-Musztakfi fivére.' |
JÚSZUF II. al-Musztandzsid (*1393?) | kalifa: 1455–1479, †1483. február 22. | II. al-Káim fivére. |
ABD AL-AZÍZ III. al-Mutavakkil (*1416) | kalifa: 1479, †1497. szeptember 27. | II. al-Musztaín fia. |
JAAKÚB Al-Musztamszik | kalifa: 1497–1508, ld. alább | III. al-Mutavakkil fia. |
MUHAMMAD IV. al-Mutavakkil | kalifa: 1508–1516, ld. alább | Al-Musztamszik fia. |
JAAKÚB Al-Musztamszik (2x) | kalifa: 1516–1517, †1521 | Második uralkodása. |
MUHAMMAD IV. al-Mutavakkil (2x) | kalifa: 1517-ben, †1543 | Második uralkodása. |
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Germanus Gyulaː Az arab irodalom története (3., átdolgozott, bővített kiadás), Gondolat Kiadó, Budapest, 1979, 217–218. o.
Források
szerkesztés- The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
- Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
- Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.
- Magyar Nagylexikon 1. kötet. (1993) Budapest. Akadémiai Kiadó ISBN 963 05 6612 5
- Az emberiség krónikája (1990) Budapest. Officina Nova ISBN 963 78 3560 1
- Kronológia. (2006) Budapest. Magyar Nagylexikon Kiadó. ISBN 963 05 6611 7